CSEND ÉS NYUGALOM A ZSINAGÓGÁBAN

Mit tehet hozzá egy digitális eszköz a múzeumi élményhez? A fényképezés korabeli technikai feltételei miatt sok olyan elem hiányzik erről a képről, ami a zsidó élet teljességének integráns része volt, de fényképen nem megörökíthető. A múzeumi kiállításánál ezt a tényt a bemutatás részévé kell emelnünk, muzeológiai eszközökkel rá kell mutatnunk erre a hiányosságra, vagy tárgyakkal, digitális eszközökkel pótolnunk kell.

A fényképen zsinagógai teret látunk, az oszlopokkal határolt bimát és a frigyszekrényt. A zsinagóga jellegzetes tizennyolcadik század végi, négyoszlopos zsinagóga, melyben a tetőszerkezetet tartó négy oszlop kilenc mezőre osztja a belső teret. A fénykép az 1930-as években készült, a Magyar Zsidó Múzeum kérésére, ahol azokban az években a zsidó kultúra emlékeinek összegyűjtésével és a művészettörténeti kánonba emelésével a zsidó közösség egyenrangúságát kívánták igazolni.

A fényképet ekkoriban a korábbi rajzoknál sokkal tárgyilagosabbnak és hitelesebbnek tartották, mely valósághűen képes visszaadni a lefényképezett tárgyat, épületrészletet. Ugyanakkor a fényképezés korabeli technikai feltételei miatt sok olyan elem hiányzik a fényképekről, ami a zsidó élet teljességének integráns része volt, de fényképen nem megörökíthető. A felvételek nem a zsinagógai szertartások során készültek, hanem nappal, teljes világosságban, amikor az imádkozók jelenléte nem volt akadálya annak, hogy minden építészeti részlet megjelenhessen a képeken. Olyannak látjuk így a lefényképezett zsinagógákat, amilyennek a vallásgyakorló zsidók szinte soha: teljes világosságban, csendesen és üresen.

A valóságban a zsinagógai közös imádkozások során az épületben nincs ennyire világos, hiszen a reggeli imánál még, az estinél már sötétebb van, és a fotózáshoz szükséges erős fényt adó lámpák helyett az oldalfalakon elhelyezett lusterek és a bima oszlopai között lógó gyertyás csillárok, valamint a frigyszekrény előtt lévő nér tamid (örökmécses) világította csak be a teret. Az olajmécsesek és gyertyák kevés fénye feltehetően barokkos fény-árnyék hatásokkal emelte ki a gazdagon faragott frigyszekrény plasztikus elemeit, dramatikusan felerősítve azok szimbolikus-ikonográfiai jelentését. Mindehhez járult az imádkozók moraja, a tóraékszerek csilingelése, a hangosan és a halkan elmondandó imák váltakozásának ritmusa.

A fekete-fehér, kétdimenziós fénykép ennek a gazdag világnak csak egy aspektusát képes rögzíteni, a zsinagóga teljességéből kiragadja és konzerválja a vizuális tulajdonságokat, de nem rögzíti a zsinagógai szertartás hangulatát, s végképp nem tudja közvetíteni azokat az érzéseket, melyek a vallást gyakorló, a belső teret több szempontból is értelmezni képes zsidókban jelen voltak ebben a térben.

A korabeli zsidó kultúrtörténeti kutatásnak ez korántsem jelenthetett gondot, hiszen ennek a tudományosságnak – egyebek mellett – alapvető célja volt, hogy a judaizmust egy minél inkább szellemi, eszmei jelenséggé redukálja. A protestáns hatásokat mutató korabeli zsidó tudományosság számára a judaizmus spirituális része meghaladandó babonás népiségnek számított, melyet nem kívántak az enyhén apologetikus önreprezentáció részévé tenni. A megőrzés technikai tökéletesedése  akaratlanul is összecsengett ezzel az igénnyel, hiszen a lényeget elfedő fényképet objektívebbnek érezték, mint a rajzokat vagy festményeket.

Ma fényképek múzeumi kiállításánál ezt a tényt a bemutatás részévé kell emelnünk, muzeológiai eszközökkel rá kell mutatnunk erre a hiányosságra, vagy tárgyakkal, digitális eszközökkel pótolnunk kell a fényképről hiányzó elemeket, különben az autentikus múltkép igényével fellépő kiállítás kontraproduktív lesz, s a hiteles források maguk fedik el a múlt bizonyos részeit.