Tévét hónap 14-én van a Jahrzeitja, zsidó naptár szerinti halálozási évfordulója Magyarország egyik büszkeségének, Richter Gedeonnak, akit 1944. december 30-án (akkor is tévét 14-e volt) lőttek a Dunába nyilas honfitársai.
Ecséden született 1872-ben, de 1873-tól már befogadott árvagyerekként nevelkedett Gyöngyösön. Tizenhét éves korában gyógyszerész-gyakornokként dolgozott, emellett elvégezte az egyetemet, és 1895-ben gyógyszerész oklevelet szerzett. 1901-től már saját patikája volt az Üllői úton, emellett külföldi tanulmányutakon gyarapította tudását, és megismerte a legkorszerűbb gyógyszerkészítési eljárásokat. Ez akkoriban az organoterápia volt, azaz a különféle állati eredetű szervekből nyert kivonatokból állított elő gyógyszereket. 1907-től már nem csak a saját gyógyszertára számára, hanem felépítette Magyarország első gyógyszergyárát Kőbányán, melynek első nagy sikere a ma is használt Kalmopyrin lett. Az első világháborúban széles körben használták a Hyperol nevű fertőtlenítő tablettáját – ez szintén ma is kapható még. A gyógyszergyár a kedvező körülményeknek köszönhetően prosperált, nemzetközi szinten forgalmazták a gyógyszereit. A sikerek ellenére a zsidótörvények őt sem kímélték: 1942-től már nem lehetett a saját gyárának vezérigazgatója, majd hamarosan a lábát sem tehette be a gyár (a háború miatt stratégiai fontosságú üzem) területére. Richter ezekben az években titokban, bizalmas munkatársain keresztül irányította a termelést. 1944-ben a svéd követségtől kapott védlevelet (Schutzpass), ami azonban nem védte meg a nyilasok gyűlöletétől: december 30-án sokakkal együtt a Dunába lőtték. 

Kiszlév 8-án van a halálozási évfordulója Wahrmann Mórnak, aki a törvény alapján elsőként lett zsidó vallását megtartva országgyűlési képviselő, s ugyancsak ma van a jahrzeitja az első zsidó közjegyzőnek, Weinmann Fülöpnek.
Ez elsőre nem tűnik túl érdekesnek, pedig az.
Weinmann Fülöp halálozási évfordulója. Weinmann Fülöp 1839-ben született az ország keleti felében, Sáros megyében. Jómódű kereskedő családjával 1841-ben Ungvárra költöztek (ezt az 1840-ben elfogadott, a zsidók városi megtelepülését engedélyező törvény alapján tehették), ahol Fülöp beiratkozott a gimnáziumba. Ezt követően az eperjesi jogakadémiára ment, majd 1861-ben, már a bécsi egyetemen szerzett jogi doktorátust. Ahhoz, hogy ügyvéd lehessen, ekkor még – az emancipáció előtt! – a király engedélyére volt szüksége, melyet 1864-ben kapott meg. Ezt követően Debrecenben kezdett ügyvédi praxist. Az emancipációs törvény szentesítését (1867. december 28.) követően ő lett az első zsidó bíró Magyarországon, majd amikor a Magyar Királyságban is újra bevezették a közjegyző intézményét, ő lett az első zsidó közjegyző is, immár Budapesten. A közjegyző feladata, hogy a jogviták megelőzése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújtson. A közjegyző hatáskörébe tartozik többek között közjegyzői okiratok szerkesztése, tanúsítványok kiállítása, hagyatéki eljárások lefolytatása, letétek kezelése. Ez elsőre nem hangzik nagyon izgalmasan, de a végeredmény mégis nagyon fontos. Mivel hagyatéki, aláírás-hitelesítési, letéti stb. ügyekben hozzá járt a Gründerzeit korának pesti zsidó elitje, és őt bízta meg a jogi ügyek ellátásával a Pesti Izraelita Hitközség és szinte az összes korabeli zsidó egylet is, ezért fennmaradt hagyatéka páratlan forrása a korszak történelmének. Hagyatéka Budapest Főváros Levéltárában majdnem tizenkét méternyi iratot tartalmaz. Emlékezzünk ma rá is.

Kiszlév hó 8-án van a Jahrzeitja, halálozási évfordulója Wahrmann Mórnak. Wahrmann Mór nagyapja, az óbudai Wahrmann Izráel, a pesti hitközség első rabbija volt 1796 és 1826 között. Kilenc gyermeke közül Mayer Wolf az 1840-es évek elején textilkereskedést nyitott Pesten, amelybe 1852-ben bevette akkor alig több mint húsz éves fiát is. A fiú, Wahrmann Mór a céget banki tevékenységgel egészítette ki. Emellett 1853-ban társalapítója volt a kereskedelmi érdekvédelemre szakosodott Pesti Lloyd Társulatnak, amely kiadta a Pester Lloyd című német nyelvű napilapot is. Pénzügyi tehetségét több jelentős vállalat és bank, mint a Pannónia Gőzmalom Társaság, az Első Magyar Gépgyár Rt. és az Angol-Magyar Bank létrehozásában is kamatoztatta. Az 1860-as évek elején sorra publikálta cikkeit, amelyekben amellett érvelt, hogy a magyar gazdaságot függetleníteni kell Ausztriától. Az írások felkeltették Deák Ferenc érdeklődését. A „haza atyja” ugyanis az önálló magyar nemzetgazdaság megteremtésében nagy szerepet szánt a zsidó tőkének és vállalkozó kedvnek. Ezért az 1867-es kiegyezés és a zsidók egyenjogúsítása után felkérte Wahrmannt, hogy a választásokon a zsidó nagypolgárság fellegvárának számító pesti Lipótvárosban induljon. Wahrmann Mór 1869-ben a magyar országgyűlés első zsidó vallású képviselője lett, s haláláig, nyolc választási cikluson át képviselte a pesti Lipótvárost. 1872-ben másodmagával ő terjesztette be a Budapestet létrehozó, Pestet, Budát és Óbudát egyesítő törvényt.

​ A parlamentben közkedvelt figuráját 1878-ban így jellemezte a Vasárnapi Újság: „Jóltáplált és kissé középtermet, erősen jellegzetes zsidó vonásokkal. Szemüvegjét és élceit sohase hagyja otthon, s a pénzügyminiszterekkel és a börzeügynökeivel mindig jó lábon áll.”
Politikai karrierje az egész magyar zsidóság sikeres beilleszkedésének szimbólumává vált. A Magyar Zsidó Szemle 1893-ban így emlékezett az első zsidó képviselő politikai debütálására: „csodálatos esemény, hogy a ghetto szülöttje Deák törzskarának legjelesebbjei közt foglalt helyet.”
Persze nem mindenki fogadta ekkora lelkesedéssel a zsidók emancipációja nyomán lehetségessé vált politikai karriert. 1882-ben, a tiszaeszlári vérvádat követő nyáron Wahrmann súlyosan összeszólalkozott képviselőtársával, a politikai antiszemitizmust hirdető Istóczy Győzővel. A dolog addig fajult, hogy Istóczy megütötte Wahrmannt, s a korszellem értelmében ez becsületbeli ügy volt, amit párbajjal volt szokás rendezni. A rövidlátó, köpcös Wahrmann céllövő leckéket vett, végrendelkezett, a közvélemény lázban égett – aztán a párbaj sérülésmentesen ért véget.
Wahrmann a zsidóságát mindvégig megőrizte, és aktívan részt vett a hitközségi életben is. Alelnöke volt az 1868 végén összeült zsidó kongresszusnak, s elnöke a Pesti Izraelita Hitközségnek.
”Wahrmann Mór nagy házat visz és ezt oly magyar szellemben cselekszi, hogy bizony-bizony tanulhatna e tekintetben tőle nem egy highlifemanünk. (…) Nagyon szívesen elmennek az ő ebédjére a főrangú urak, de őt meghívni nem igen van napirenden. Wahrmann Mór azonban ezért el nem búsulja még magát, sem nem igyekszik báróvá lenni. Az akar maradni, aki volt, ki saját erejéből küzdötte föl magát egyszerű, de már akkor is művelt, olvasott banküzletemberből többszörösen milliomos bankárrá…” – írta 1885-ben egy a budapesti társasági életet belülről jól ismerő névtelen szerző az óriási vagyonnal, földbirtokkal, két Andrássy úti bérházzal rendelkező, de nemesi címért soha nem folyamodó Wahrmannról. Wahrmann Mór fiatalon, 1892. november 26-án, (Kiszlév 8-án) mindössze hatvan évesen hunyt el Budapesten. 

"1878 március 12-én Budapestre érkezett egy huszonhatéves fiatalember. Zsidó volt, cvikkeres, ritka szakállú, kicsi, sovány, dülledt szemű, szegény volt és egy szót sem tudott magyarul.” – írta Móricz Zsigmond a Nyugat hasábjain 1931-ben. A Sigmund Kornfeld nevű fiatalember 1909-ben Budapesten, báró Kornfeld Zsigmondként halt meg. Ekkorra már kiválóan beszélt magyarul, a tőzsde elnöke, a Főrendiház tagja, a Magyar Általános Hitelbank elnöke és a Pesti Izraelita Hitközség alelnöke volt.
Kornfeld 1852-ben született a csehországi Goltsch-Jenikauban. Szeszfőzde-bérlő apja taníttatni akarta gyerekeit: Zsigmond fivéreit orvosi és ügyvédi pályára küldte. Mire azonban rá került volna a sor, apja megvakult, majd meghalt, ezért Zsigmond kénytelen volt kimaradni a gimnáziumból és munka után nézni. Mindenesként kezdett dolgozni egy prágai bankban, ahol tehetsége és hihetetlen munkabírása révén villámgyorsan emelkedett a ranglétrán. 1877 decemberében Albert Rothschild felkérte Kornfeldet, hogy menjen Magyarországra és vegyen részt a Rothschild érdekeltségbe tartozó, a Credit-Anstalt „ikerbankjának” tekinthető Magyar Általános Hitelbank irányításában. Pár évvel korábban, 1873-ban Magyarországot pénzügyi összeomlás fenyegette, amitől egy Rothschild-érdekeltségű konzorcium 153 millió osztrák ezüstforintnyi gyorshitele mentette meg, ezért a Rothschildok számára alapvető fontosságú volt a magyar pénzügyi rendszer stabilitása. Kornfeld Pestre költözött és munkához látott. A konszolidációt betetőző Wekerle-féle pénzreformban, a korona 1892-es bevezetésében is döntő szerepet játszott. A huszadik század első évtizedére Kornfeld a magyar politikai-gazdasági elit köztiszteletnek örvendő és megkerülhetetlen tagjává vált. 1901 decemberétől a Felsőház örökös tagja, 1909-ben (halála előtt) megkapta a bárói címet is, azaz a magyarul sem tudó szegény banki mindenesből harminc év alatt magyar nemessé vált. Ugyanakkor nem keresztelkedett ki, sőt komoly szerepet vállalt a zsidó közéletben is. 

​Kiszlév 4-én van a Jahrzeitja Lederer Sándornak, aki a Pesti Izraelita Hitközség elnöke volt egy nehéz, de neki köszönhetően prosperáló korszakban, 1922 és 1927 között. Lederer Sándor 1852-ben született Kiskunfélegyházán, jómódú családban. A gimnáziumot Kecskeméten végezte, majd 1872-től jogot tanult Pesten. Az egyetem elvégzése után minisztériumi tisztviselő lett, egyebek mellett Boros Gábor miniszter titkára volt 1891-es nyugdíjazásáig. Ekkor már miniszteri tanácsos volt, és számos magas rangú kitüntetés, érdemrend tulajdonosa.  A hitközség életébe 1900-ban kapcsolódott be, 1918-ban a hitközségi ellenzék vezéreként került be az elöljáróságba. A hatalmas tekintélyű bankár, Székely Ferenc hitközségi elnök távozása után 1922-ben őt választották meg a Pesti Izraelita HItközség elnökének, melyet 1927-ben bekövetkezett haláláig viselt. Elnökségének programja az úgynevezett “valláskulturális reform” volt, melynek során megújította az elöregedett hitközségi struktúrát. A körülmények nem voltak kedvezőek: az első világháborús vereség, a forradalmak és a numerus clausus törvény után let elnök Lederer. “Lateiner budapesti zsidók jó zsidók szeretnének lenni. Sokáig közömbösek voltak a vallás ügyei iránt, ma erősen érzik, hogy mit jelent a hit boldogsága és szépsége.” -  értékelte a nehéz politikai körülmények miatti disszimilációs tendenciákat. Elnöki jelszava és programja ezért a “Vissza a zsidósághoz!” lett. Legfontosabbnak a zsinagógaépítést tartotta. Ekkor a neológ hitközség két főzsinagógája, a Dohány utcai és a Rumbach utcai mellett már működött az 1908-ban épült Aréna úti nagyzsinagóga. A Csáky (ma Hegedűs Gyula) utcában és a Hunyadi téren bérházakban kialakított imahelyek várták a környéken lakó híveket. Budapesten az 1920-as években összesen 23 zsinagóga és 60 pót-imahely működött, de ez is kevés volt: a pesti zsidók tizedének sem jutott imahely. A Józsefvárosban és a Ferencvárosban – ahol jelentős zsidó lakosság élt ezekben az években – nem volt a neológ igényeknek megfelelő, reprezentatív nagy templom. Ezek pótlására épült négy év alatt gyors egymásutánban négy zsinagóga, 1922-ben a Nagyfuvaros utcai, 1923-ban a Páva utcai, 1925-ben a Soroksári úti és 1926-ban a Garay utcai. Ezek mellett a kisebb-nagyobb imaegyesületek is berendezték imaszobáikat. A valláskulturális reform nem csak a zsinagógaépítésre koncentrált, hanem kulturális és humanisztikus intézményeket is tervbe vett. Elsőrangú fontosságot kapott az ifjúság nevelése, amelynek célja hithű, öntudatos zsidókat nevelni.  Ezt a célt szolgálja a zsidó gimnázium, elemi iskolák, a zsidó cserkészet és leventeség (!) fejlesztése.  A nőnevelés, a nőmozgalmak is kiemelt támogatást kapnak, hiszen a nők feladatai a hitéletben és a társadalmi életben rendkívül fontosak. Ennek érdekében támogatták a nőegyleteket, a zsidó leánygimnáziumban tervezték zsidó nevelőnők képzését, valamint egy Nővédelmi Intézet létrehozását.  Az egész közösség kulturális felemelését célozta a felépítendő Beth Hamidrash a Rumbach utcai templom udvarán, Baumhorn Lipót tervei alapján. Ide tervezték a PIH előadássorozatát (vallási és világi előadásokat egyaránt) felnőtteknek, külön női előadásokkal. A vallásos tanulmányok elmélyítésére jesívát terveztek az ifjúság számára, internátussal. “Újrakezdőknek”, akiket csak a zsidó vallási reneszánsz vont be újra a hitéletbe héber nyelvi és imakönyvi ismereteket tanítottak. Lederer elnöksége alatt határozták el a Múzeum felépítését is, sajnos a megnyitót már nem érhette meg. A jótékonysági beruházások közül figyelmet érdemel a kórház korszerűsítése, s a kasrut biztosítása érdekében fontos a Tüzér-utcai maceszgyár és az ötödik hitközségi kóser mészárszék kialakítása. “Mert csak a hithűség, a vallásosság ápolása és mélyítése biztosítja existentiánkat. Ezért kell olyan nagy súlyt helyeznünk az istentiszteletek mélységére és méltóságára, a kasruszra és a hitoktatásra.” – nyilatkozta 1925-ben Lederer. Nagyszabású tervei megvalósulása közben, 1927-ben, nem sokkal 75. születésnapja után szívroham vetett véget életének. Terveit, beruházásait már utódai valósították meg. 

​Kiszlév 4-én van a halálozási évfordulója Meisel Alois Wolfnak, akit halálakor már magyarosan, Meisel Farkas Alajosként siratott el a pesti zsidóság. Ő volt a Dohány utcai zsinagóga első rabbija, olyannyira első, hogy még a zsinagóga felavatását is elhalasztották közel fél évvel, amíg meg nem érkezett. A pesti közösségnek ugyanis 1857, Schwab Löw halála óta nem volt kinevezett rabbija, mert a közösség nehezen állapodott meg a követendő irány, és az ehhez megfelelő rabbi személyéről. Meisel a breslaui rabbiképzőben tanult, majd 43 éves korában hívták meg pesti próbaszónoklatra 1859-ben. A német nyelvű szónoklat hatalmas sikert aratott, s ennek eredményeképp az őszi nagyünnepeken már ő volt a Dohány rabbija. Irodalmi értékű beszédeket tartott, az akkor még jórészt német nyelvű közösség igényeinek megfelelően. A pesti közösség azonban rohamos mértékben magyarosodott, amit Meisel nehezen követett, hiszen élete végéig is törve beszélt csak magyarul.
Rabbiként fő törekvése arra irányult, hogy megőrizze az egyensúlyt konzervatívok és modernek között. ami komoly kihívás volt az akkori Pesten. Ugyancsak nehezítette helyzetét a hitközségen belül is jelentkező politikai megosztottság: Meisel rabbi Bécstől, a Helytartótanácstól várta a helyzet rendezését, míg a hitközség elnöksége, élén Hirschler Ignáccal a magyar nemzeti törekvések képviselője volt. Meisel pozíciójának erősítése érdekében és a korszak politikai kihívásainak megfelelően megpróbált létrehozni egy, az ország összes zsidó hitközségét egyesítő szervezetet. Tervei között szerepelt a rabbiképző felállítása, a rabbi hivatal megfelelő képzettséghez kötése, egységes hittankönyvek bevezetése, a rabbi és a hitközség viszonyának állami szabályozása is. Ezekben az években a zsidó közösségeket érintő legfontosabb kérdések a polgári emancipáció, és az ezzel összefüggő központi szervezet kérdése voltak, mely nyilvánvalóan élesítette a „modernek” és az ortodoxok ellentéteit. Pesten különösen éles volt a helyzet, mert már a Dohány utcai zsinagóga megépítésekor felmerült az igény egy konzervatívabb liturgiájú imahely létesítésére is. Meisel Dohány utcai főrabbiként jogosnak érezte a konzervatívok igényét, ezért támogatta, hogy a hitközség 1867-ben megvásárolja azt a telket, amelyen néhány évvel később megépült a Rumbach utcai zsinagóga. Ugyancsak ő volt a fő eszmei támogatója a Pesti Izraelita Nőegylet megalapításának 1866-ban, melynek elsődleges célja a nagyvárosi körülmények között nehéz helyzetbe került nők támogatása volt. Meisel még megérhette, hogy 1867. november 25-én a király szentesítette a zsidók emancipációjáról szóló törvényt, de öt nappal utána meghalt. 

​Hevesi Simon még Handler vezetéknévvel látta meg a napvilágot Aszódon, a zsidó közösségek számára sorsdöntő 1868-as évben Handler Márk és Rosenberg Julianna fiaként. Ő már születésekor is egyenrangú volt „polgári és politikai jogok tekintetében” a nem zsidókkal. Mire gimnazista korúvá cseperedett, éppen megnyílt a Rabbiképző Intézet, így ő már itt tanult, tanulhatott. 1892-ben avatták doktorrá, 1894-ben rabbivá. Pályáját Kassán kezdte, itt érte az a következő sorsfordító törvény, mellyel a magánszemélyek egyenrangúsítása után már a zsidó vallás is bevett felekezet, azaz a többi bevett felekezettel egyenrangú lett. Kassáról Lugosra ment, majd 1905-ben választotta rabbijának a Pesti Izraelita Hitközség, melynek Dohány utcai zsinagógájában szolgált haláláig. A rabbiság mellett ezekben az években kulcsfigurája lett a pesti zsidók kulturális életének, alapítója, szervezője volt szinte mindennek, ami ekkoriban fontos volt. Szerkesztője volt a Magyar Zsidó Szemlének, választmányi tagja a múzeumunkat is alapító-fenntartó IMIT-nek. Az ő kezdeményezésére alakult meg az OMIKE, azaz az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület. Hitéleti és társadalmi aktivitása mellett maradt ideje a tudományokra is, és a korszakban használt imakönyvek magyar fordítását is neki köszönhetjük. Hagyatékát 2020 decemberében kaptuk meg a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárától – ennek rendezése folyamatban van, jövőre talán már onnan is idézhetünk. 1943 február elsején, életének hetvenötödik évében hunyt el –sírja a Kozma utcai zsidó temetőben van. Emlékezzünk ma rá. 

​Tévét 18-án van Grünvald Fülöp jahrzeitje. 1913-tól a pesti zsidó hitközség polgári iskolájában, majd 1919-től gimnáziumában tanított. 1948 után a Gimnázium igazgatója volt, 1959-től pedig az Országos Rabbiképző Intézet történeti tanszékének vezetője. A Múzeum munkájába aktívan 1932-ben kapcsolódott be, ahol elsősorban a levéltári gyűjtemény feldolgozását és publikációját végezte. 1935-ben dunántúli hitközségekben: Oroszváron, Rajkán, Rohoncon és Kőszegen mérte fel a fennmaradt hitközségi iratokat és tárgyakat, s ugyenebben az évben egyik összeállítója volt a Kongresszusi kiállításnak is. 1942-43 során vidéki hitközségek sorát látogatta végig a még lappangó zsidó értékek után kutatva, e kutatómunka leglátványosabb eredménye a zsámbéki és a keszthelyi iratanyag megmentése. 1950 után a Múzeum igazgatójaként gyakorlatilag egyedül kellett folytatnia a munkát. 1955-ben megszervezte a dunántúli zsidó közösségek újabb felmérését, 1960-ban pedig szülővárosában, Sopronban részt vett a középkori zsinagóga és mikve feltárásában. Kapcsolatrendszerén, barátain és tanítványain keresztül sok fontos és értékes tárgyat szerzett meg a gyűjtemény számára – ezek közül külön említést érdemel kapcsolata a soproni Rosenstingl antikváriummal, ahonnan számos értékes könyv érkezett ajándékként a gyűjteménybe. Grünvald publikációi elsősorban történeti összefoglalók, historiográfia, forráspublikációk a Libanonban, és a Magyar Zsidó Oklevéltárban. „Élete főművét azonban az utolsó öt esztendejében alkotta meg a Magyar Zsidó Oklevéltár négy újabb kötetének kiadásával. Olyan teljesítmény ez, amelyre a számban és erőkben gazdagabb nemzedéknek harmincöt évre volt szüksége.” – mondta Scheiber Sándor 1964 januárjában Grünvald temetésén, utalva a Magyar Zsidó Oklevéltár 5–8. köteteire. A Dohány utcai zsinagóga mellékszárnyában berendezett zsidó múzeumot a legnehezebb években is számosan keresték fel, s ismerték meg kiállításain keresztül a magyarországi zsidók történetét, tárgyállományát, illetve az ezeken keresztül bemutatkozó zsidó közösséget. Utólag nyilvánvalónak látszik, hogy a múzeumban 1931 óta dolgozó Grünvald Fülöp nem volt megfelelő ember arra, hogy a múzeumot a Kádár korszak zsidópolitikájának megfelelő szerepkörben irányítsa. Scheiber Sándor szavaival: „gyermeki hiszékenység párosult benne szilárd meggyőződéssel és bátorsággal.”  Grünvald őszinte, gondolkodó elmeként nem először került szembe a hivatalos hitközségi politikával. 1944–ben fivérével, Jenővel együtt röplapokban hívták fel a figyelmet a deportálások valóságára és az ellenállás szükségességére. 1950–ben, az egyesítési kongresszus kapcsán összehívott múzeumi közgyűlésen, az elvárt hurráoptimista szólamok helyett az alábbiakat mondta: „Mit lássunk a jelenségben? A maradék zsidóság erőinek integrálása megy végbe, mely új irányú fejlődés alapjává lehet, vagy talán csak visszavonulás a fellegvárosban, feladva a már tarthatatlan, beomlott bástyákat, és összeomló várfalak védelmét.” Elmozdítását 1962–ben látta elérkezettnek a hitközség. Mondvacsinált okokra hivatkozva, Sós Endre elnök és Péner Tibor főtitkár 1962. július 24–én kelt levelükben Grünvald Fülöpöt a múzeumban betöltött állására alkalmatlannak ítélve, felmondták állását. Ezt követően még másfél évet élt, 1964. január 3–án, dolgozószobájában hunyt el. Halálhírét világszerte közölték a magyar nyelvű zsidó lapok, volt tanítványai a mai napig emlegetik legendás alakját. 

​Tévét 9-én van a halálozási évfordulója Goldberger Károlyné Kaiser Jeannette-nek, aki 1871. január 2-án hunyt el. A nagyhírű óbudai textilgyáros Goldberger Károly felesége volt, és nagymamája budai budai Goldberger Leónak. A család a magyar zsidó családok közül elsőként, a Kiegyezést követően kapott nemesi címet, és ekkor vehették fel a Buday előnevet is. Ez komoly elismerésnek számított, annál is inkább, mert a 19. század elején alapított textilgyár komoly részt vállalt az 1848-49-es szabadságharcban: ők látták el a magyar hadsereget az egyenruhához szükséges alapanyagokkal. 

​1857-ben magyarországi látogatása során Ferenc József is felkereste a gyárat, melyet rézkarcon is megörökítettek, s mely tulajdonképpen a politikai megbocsátást jelezte. A gyárat ekkor Kaiser Jeannette anyósa, Adler Erzsébet vezette, aki 1861-ben átadta fiának, Goldberger Károlynak a vállalat irányítását. Tőle majd testvére, Berthold, majd az ő fia, Buday Goldberger Leó vette át az irányítást. Vezetése alatt a gyár hatalmasra nőtt, ők látták el a hadsereget az első világháborúban, majd nemzetközi terjeszkedésbe fogtak, és számos leányvállalatuk működött Angliában, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, de még a tengeren túlon, az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában is! Sikerüket a korszak divatja is segítette: ők készítették azt a műselymet (Parisette), mely a húszas-harmincas években forradalmasította, s egyben némiképp demokratizálta is a divatot. 

​Buday Goldberger Leó szinte mindent elért, amit el lehetett: sikeres gazdasági tevékenysége mellett támogatásával nyílt meg a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a textilkémia tanszék, tagja volt a felsőháznak, korának jól ismert és nagyra becsült személyisége volt. Mindezek ellenére a Gestapo 1944. március 19-én letartóztatta és Mauthausenbe deportálták. Az akkor 67 éves Goldberger Leó szervezete egy évig bírta a megpróbáltatásokat, 1945. május 5-én éhenhalt. Nagymamájának Jahrzeitján emlékezzünk rá is! 

Különös, hogy a Jeruzsálem ostromára emlékező Tévét 10-i böjtnap után ma egy olyan festő halálozási évfordulója van, aki önarcképe háttereként ábrázolta Jeruzsálem pusztulását. A festő, Köves Izsó 1853-ban született Nagykárolyban, s nyilván komoly megdöbbenést okozott a konzervatív közösségben, amikor tizennégy évesen elhagyta szülei házát, hogy festőnek tanulhasson. Pesten a Mintarajztanodában tanult mások mellett Lotz Károly tanítványaként. Szerencsére akkoriban már elég sokan megengedhették maguknak Pesten, hogy portrét készíttessenek a családtagokról, így Izsó a nélkülözésekkel teli tanulóévei után arcképfestésből már el tudta tartani magát, de többre vágyott. A korszak festőinek álmát, a párizsi tanulmányokat végül Kőrösy József nagylelkű támogatásának köszönhette. Kőrösy szintén szegény zsidó kereskedő gyermekeként saját bőrén is megtapasztalta, hogy támogatás nélkül nem lehet tanulni, ezért a Magyar Tudományos Akadémia tudós tagjaként felkarolta az ifjú tehetségét, aki így eljuthatott Párizsba, hogy tovább képezhesse magát. Hazatérése után 1882-től a Pesti Izraelita Hitközség Wesselényi utcai polgári iskolájában lett rajztanár. Tanári működése mellett a hitközség megrendelésére megfestette a korabeli elöljárók arcképeit, és több bibliai, vagy zsidó történelmi témájú képet. Mendelssohn Nagy Frigyes előtt című festményét 1913-ban az Országos Magyar Izraelita Közalap a Zsidó Múzeumnak adományozta. Több mint húsz évvel halála után özvegye a gyűjteménynek ajándékozta a művész több levelét és festményét, illetve a művekről készített műtárgyfotókat. A fotók a művész olyan zsidó témájú képeiről készültek, mint a Spinoza bírái előtt; A tortozai hitvita, A budai zsidók üdvözlik Mátyás királyt vagy A zsidók Titus római diadalmenetében. A szintén ekkor a Múzeumnak ajándékozott Önarckép című festményén a művész alakja mögötti jelenet Nicolas Poussin A jeruzsálemi szentély lerombolása és kirablása című festményét idézi – melyet még nyilván akkor láthatott, amikor Kőrösy József támogatásának hála, Párizsban tanulhatott. Köves Izsó 1917. december 26-án, mindössze hatvannégy évesen hunyt el. Emlékét, művészetét egyebek mellett a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár őrzi, de néhány képe más gyűjteményekből is ismert.