​Hesván 25-e, tornyai Schossberger Regina halálozási évfordulója van. Férje, Schossberger Saje Wolf első generációs pesti volt, ahol a cukor és dohányiparban tevékenykedett, majd vagyonát jól forgatva a kiegyezés éveire Pest leggazdagabb embere lett. A gazdasági sikerek mellé társult a társadalmi elismerés, amikor a Pesti Izraelita Hitközség elnökévé választották. A kiegyezést követően egyike lett az első nemesített zsidó családoknak, tornyai előnévvel kapott nemességet. Schossberger Sáje Wolf (némely forrásokban Simon Vilmos) felesége, Regina Sachs sem csupán feleségként, hanem önálló jövedelméből jótékonykodó asszonyként lett közismert, egyike azoknak, akik 1869-ben megalapították a Pesti Chevra Kadisa Aggok Házát.
Schossberger és neje a Dohány utcai zsinagógát túl modernnek érzők táborához tartoztak, ezért amikor a közösség elhatározta egy tradicionálisabb térszerkezetű és liturgiájú neológ zsinagóga felépítését a Rumbach Sebestyén utcában, ott vásároltak maguknak első osztályú imahelyeket.
A Rumbach felépítésének évében fiuk Zsigmond herceg Esterházy Miklóstól megvásárolta a turai birtokot, ahol felépítette az Operaházra hasonlító neoreneszánsz családi kastélyt. Regina 1876-ban hunyt el, és a salgótarjáni úti zsidó temetőben lévő családi sírboltba temették – nem érte meg, hogy gyermekei, Henrik és Zsigmond 1890-ben, amikor a bárói címet is elnyerték, kikeresztelkedtek.

1910-ben ezen a napon, azaz hesván 21-én hunyt el Budapesten Mellinger Mór. Sok Ő is azok közé tartozott, akik a kiegyezés után a magyarországi élelmiszeripar fejlesztésekbe invesztáltak. Az ország rohamos fejlődése következtében egyre többen éltek városokban, ipari tevékenységből, s az ő élelmezésüket már nem lehetett a korábbi háziipari szinten megoldani. Az ekkoriban alapított üzemek egy jelentős része a magyar mezőgazdasági termények feldolgozását, világpiacra juttatását segítette, valamint olyan alapanyagokat és adalékanyagokat gyártottak, melyekkel nagy mennyiségben is minőségi élelmiszereket tudtak készíteni. Ezen alapanyagok egyike a keményítő, mellyel könnyebb, lazább tésztákat lehet sütni, de sűrítéshez is használható. 1880 és 1896 között tíz új keményítőgyárat alapítottak, ezek egyike volt Mellinger Mór 58 munkást foglalkoztató erzsébetfalvai gyára.

​Hesván 9-én van a halálozási évfordulója lovag Wahl Albertnek. A „Gründerzeit” egyik jellegzetes életpályája az övé, s jóllehet alakja szinte teljesen feledésbe merült, munkássága mégis meghatározó a modernizálódó Magyarország gazdaságtörténetében. Wahl Albert 1832-ben született Elzászban. Harmincéves korában már Bécsben élt, ahol házasságot kötött Eidlitz Ernestinenel. Bécsben születtek gyermekeik is, Alice, Oskar, és a korán elhunyt Eveline. A kiegyezés után bekapcsolódott a Magyarország modernizálását, infrastrukturális fejlesztését szolgáló üzleti vállalkozások egyikébe: az Alföld-Fiumei Vasút igazgatója lett. Ez a vasútvonal 1869 és 1871 között épült fel a Nagyvárad–Békéscsaba–Szeged–Szabadka–Eszék útvonalon. Az Eszék-Villány szárnyvonallal a vasútvonalat összekapcsolták a Pécs-Mohács vasútvonallal. Ezzel a megoldással az Alföldön megtermelt mezőgazdasági áruk közvetlenül, a fővárosi nagy pályaudvarok érintése nélkül, gyorsabban és olcsóbban juthattak el a fiumei tengeri kikötőbe. Néhány évvel később Wahl részt vett Budapest első korszerű pályaudvarának (a mai Nyugati, akkor csak Budapesti) pályaudvar megépítésében is, mely 1877-ben épült meg a Nagykörút vonalán.

​A magyar vasút fejlesztése körül szerzett érdemeiért Wahlt az uralkodó a Vaskorona rend lovagjává nevezte ki. A gazdasági mellé már társadalmi megbecsülést is szerzett Wahl házaspár lánya, Alice a feltörekvő iparos, Weiss Manfréd felesége lett, aki unokáik pedig a magyar ipar és bankélet olyan óriásaival házasodtak, mint Mauthner Alfréd, és báró Kornfeld Móric. Wahl Oszkár 1905-ben bekövetkezett halálakor a salgótarjáni úti temetőnek abba a hatalmas sírboltjába került, ahol akkor már majdnem két éve nyugodott lánya, Weiss Alice, akinek emlékét jótékonysági intézmények és alapítványok sora őrizte a korabeli Pesten.

​Strasszer István 1911-ben született Szentesen. Szegény zsidó fiúként kezdetben kereskedősegédként dolgozott, de tehetségét felismerő szülővárosa a Képzőművészeti Főiskolán taníttatta. 24 éves korától már kiállított a Műcsarnokban, s ekkor, 1935-ben készítette a Zsidó Múzeum megrendelésére Mátyás király zsidó prefektusának, Mendelnek az emlékplakettjét is. Ugyancsak ő az alkotója az OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Alap) támogatóinak adományozott plakettnek. Az 1940-es években megrendelésre is készített szobrokat. Ennek bevételéből Bernáth Auréllal együtt szabadiskolát nyitott zsidó művészdiákok számára, akik a zsidótörvények miatt nem tanulhattak tovább. Az ő műveiket a zsidótörvények miatt máshonnan kiszorított művészeket befogadó OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) tárlatain, vagy Goldmark teremben berendezett színháztermében láthatta a közönség. Itt mutatták be Madách Imre Mózes című drámáját is Beregi Oszkár címszereplével. Róla mintázta című szobrát, melyet elsőként az OMIKE 3. kiállításán 1941-ben láthatott a közönség, ma pedig Múzeumunk fogadóterében látható. Örkényi Strasszer Istvánt 1941-től többször behívták munkaszolgálatra. 1944. október 11-én a munkaszolgálatos századát a Délvidékről szállító vonatszerelvény a kiskunhalasi pályaudvar negyedik vágányán állt. Két nappal korábban a Hadműveleti Területi Kormánybiztosság elrendelte a kisváros kiürítését, ezért a vasútvonalak eldugultak, a szerelvények feltorlódtak és az indulás reménye nélkül vesztegeltek az állomáson és a nyílt pályán. A Délvidékről visszavonuló SS-alakulatok elöntötték a környéket. Dél körül robbanás rázta meg a környéket, mire a fegyveresek lőni kezdték a vagonokat és gyakorlatilag kiirtották szinte az egész, zömmel 18 év körüli fiatalokból álló munkaszolgálatos századot. „Kézigránátokat hajigáltak be, ott robbantak a kocsiban. Akiket nem ért szilánk és nem értek lövések, a másik ajtó felé menekültek […] de akkor már a másik oldalon is megszólaltak a gépfegyverek”. A mészárlás egy fél órát tartott. Ezután a vagonokból szerteszét futó zsidók ellen szabályos hajtóvadászat indult az állomáson és környékén. Akit megtaláltak, azt a helyszínen vagy a közeli temetőben kivégezték. Összesen 194 embert öltek meg.” A fiatal és ragyogóan tehetséges Örkényi Strasszer István is köztük volt. Emlékezzünk ma rájuk, az ismert és az ismeretlen áldozatokra egyaránt. 

Ma, Tisri 17-én van a halálozási évfordulója a híres báró Kohner família ősének, Kohner Adolfnak. Kohner Adolf 1814-15 körül született Csehországban, majd testvérével, Henrikkel együtt az 1830-as évek végén telepedtek le Pesten. Ahhoz, hogy Pesten, ahol akkoriban hivatalosan még nem lakhattak zsidók, csak a külvárosnak számító Terézvárosban, lakhatási jogot kapjon és majd sikeres vállalkozó lehessen, jó stratégiának számított helyi, már bizonyított kereskedők családjába kerülni. Adolf ezért (meg talán érzelmi okokból is, de ezt ugye nem őrzik meg a levéltári dokumentumok) feleségül vette Sváb Lőrinc pesti nagykereskedő és földbirtokos Lujza nevű lányát. Testvérével, Henrikkel „klasszikus” iparteremtő bizniszbe kezdtek: toll és terménykereskedő céget alapítottak. 1854-re a cég már szerepelt a Pesti Nagykereskedő Társaság 150–160 fős listájában, amihez hat éves kereskedelmi gyakorlat, szabályszerű könyvvitel és harmincezer forintos tőke szükségeltetett. A cég a család lakására, a külvárosi Tabakgasse (azaz Dohány utca) 6 címre volt bejegyezve. Az 1840-es években még világvégének számító Tabakgasse nagy változások előtt állt: itt építette új, nagy zsinagógáját a Pesti Izraelita Hitközség. A zsinagóga felépítését az előre megvásárolt zsinagógai ülések tették lehetővé, Kohner Adolf és testvére, Henrik is több ülést is vásároltak. A zsinagóga ünnepélyes felavatásán, 1859. szeptember 6-án az egész család jelen lehetett: Adolf és Henrik a férficsarnok előkelő helyén, feleségeik pedig a galériákon. Ekkorra hazaért Kohner Adolf fia, Zsigmond is Lipcsei tanulmányait követően. Akkor még nem tudhatta, hogy alig egy év múlva, apja 1860. októberében bekövetkező halálát követően át kell vennie a céget.
A zsidó nagykereskedőknek földbirtok bérlésére és megszerzésére a jogi háttér adott lehetőséget. II. József 1783-as rendelete engedélyezte a bérlést, majd a zsidókról szóló 1840. évi XXIX. törvény biztosította a szabad letelepülést a városokban, és biztosította a szabad kereskedelem és ipar gyakorlását is. Az 1860. februári uralkodói rendelet a zsidó személyeket is felruházta a birtokképesség, az ingatlanszerzés jogával, majd az 1867-ben és 1895-ben hozott törvények egyenjogúvá tették a polgári és politikai jogokban és a vallás tekintetében.
Ő apjával és testvérével, Henrikkel Lipcséből Csehországon keresztül érkezett Pestre.  Kohner család őse Kohner (Kuhner) kereskedő az első nemzedék tagja, az utódok emlékezete szerint fiaival, Henrikkel (Heinrich Kuhner) és Adolffal, a második generáció tagjaival Lipcséből jöttek Csehországon keresztül Pestre, ahol toll- és terménykereskedelemből éltek. Henrik, a legidősebb fiú 1804-ben vagy 1805-ben született a csehországi Neumarktban, felesége Porges JúliaAnna. ÖccseAdolf (Abraham Adolf Kuhner) 1814-ben vagy 1815-ben született Csehországban, felesége Sváb Lőrinc pesti nagykereskedő, földbirtokos lánya Sváb LSujza. Adolf és Henrik mint tehetséges és bátor vállalkozók, mezőgazdasági terménykereskedelemmel foglalkoztak. A család első és második nemzedéke az 1830-as évek végén telepedett le Pesten. A pesti hitközség születési anyakönyvének bejegyzésében jelenik meg először a Kohner név, még Kuhner változatban, amikor 1840-ben Kohner Adolf fia Zsigmond (Sigmund Kuhner) született. Zsigmond iskoláit Pesten kezdte el, majd 1854-től 1858-ig kereskedelmet tanult Lipcsében. Gazdasági pályája a családi cégénél indult, majd az Angol-Magyar Bankba és innen a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankba (PMKB) került, és annak meghatározó személyisége lett.
Az első cégbíróságilag bejegyzett Kohner cég (Firma, offene Handelsgesellschaft) a Kohner Henrik és Testvérei (Heinrich Kohner & Brüder, Heinrich Kohner et Brüder) volt, melyet Kohner Henrik és Adolf alapított 1852 előtt. Az 1850-es években már jól működő cég a terézvárosi Dohány utca (Tabakgasse) 6. szám alatt toll és terménykereskedést folytatott. A forrásokban Kohner Adolf neve szerepel többet, valószínűleg ő játszott fontosabb szerepet és a család (klán) feje lehetett. 1860-ban Adolf meghalt, a vagyonát legidősebb fia, a nagykorúsított Zsigmond örökölte, ami a cég fele tulajdonrésze volt. 1862-ben Zsigmond nagybátyával, Henrikkel újból megalapította a Kohner Henrik és Testvérei céget, amelyet cégbíróságilag 1864-ben jegyeztek be. 

Ma, Tisri 11-én van a halálozási évfordulója Adler Mór akadémiai festőnek. Adler Mór 1826 májusában született Óbudán, ahonnan kezdetben csak a tanulmányai okán jött át az akkoriban rohamosan fejlődő Pestre. Akkoriban nem csak a politikában volt reformkor, de komoly változásokat feltételezett az is, hogy egy óbudai zsidó kisfiú éppen festészettel akarjon foglalkozni. Akart, és tanárt is talált magának Ignaz Weissenberg személyében, aki korábban a pozsonyi zsidó elemi iskola rajztanára volt. Tizenhat évesen már Bécsbe ment, ahol akadémiai tanulmányai mellett patológiai témájú rajzokat készített Jakobovics közkórházi orvosnak – ebből fedezte megélhetését. 1845-ben az akadémikus festészet fellegvárába, Münchenbe ment, majd húsz évesen már Párizsban találjuk. 1848-ban végleg Pesten telepedett le, ahol 1851-ben mutatkozott be a közönségnek a pesti Műegylet tárlatán. 1896-ban, a millenniumi országos kiállításon már sztárolt művész volt, arcképeivel szerepelt. Adler Mór 1902. október 12-én (abban az évben ez Tisri 11-ére esett) hunyt el, s nevét megörökítették a Pesti Izraelita Hitközség Jahrzeit könyvében is. Az első magyar zsidó képzőművészek egyikeként nem csak művei, hanem személye is fontos volt a Magyar Zsidó Múzeumnak is, amit jelez, hogy művei mellett róla készített arcképek is találhatóak a gyűjteményben: egy fényképfelvétel a korszak sztár-fényképészétől, Streliskytől, és egy idősebb kori portréja, melyet Franz Ingomár festett a mesterről. Ez utóbbi a múzeum legfontosabb tárgyait bemutató képeslap-sorozatban is megjelent 1933-ban.