Svát 20-a Jahrzeitkönyvünk szerint dr Baumgarten Károly halálozási évfordulója.
Baumgarten Károly Budán született 1853-ban, majd jogi tanulmányai után ügyvédként praktizált 1892-ig, emellett a Polgári Törvénykezés című folyóirat szerkesztője volt. Ezt követően kereskedelmi bíró, 1898-tól királyi ítélőtáblai bíró, halála előtt nem sokkal pedig tanácselnök lett. Az Erzsébet körút 41-ben családjával, ugyanabban a házban, melynek egy másik lakásában testvére Izidor, a magyar büntető perrendtartás kidolgozója. A Károly nemcsak büntetőjoggal foglalkozott, mint Izidor, hanem a kereskedelmi jog kiváló ismerőjeként is számon tartották. A hitközségi életben nem vett részt, de a zsidó intézmények támogatói között találkozhatunk nevével, amit ügyvédi praxisa mellett Erzsébet körút 44-46-ban álló bérházának jövedelme tett lehetővé. Baumgarten Károly válogatott cikkeinek gyűjteménye halála után, 1916-ban jelent meg. 

Svát 19-én van a zsidó dátum szerinti halálozási évfordulója báró Kohner Adolfnak. Kohner 1866-ban született Pesten. Nevét akkor már hat éve halott nagyapja, a családi bizniszt toll és terménykereskedelemmel megalapozó Kohner Adolf után kapta. A második generáció, Adolf apja és nagybátyja továbbfejlesztette a céget, mely számos kereskedelmi, banki, vasútépítési, malomipari vállalkozással vett részt Magyarország modernizációjában és Budapest világvárossá tételében. A harmadik generáció képviselőjeként Adolf már beleszületett a családi vállalkozásba, s tudatosan készült annak átvételére. A berlini Humboldt Egyetemen kémiát, fizikát és mezőgazdaságtant tanult, 1886-ban kémiából doktorált. Pénzügyi képzettségét a családban, nagybátyja Kohner Zsigmond vállalkozásaiban tanulta. 1891-ben feleségül vette unokatestvérét, Kohner Helént, így a nagybátyja egyben az apósa is lett, s közösen folytatták a családi gazdasági hálózat menedzselését. Ezek mellett dr. Kohner Adolf részt vett a zsidó felekezeti életben is: ő volt az elnöke a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának (ez a korabeli MAZSIHISZ), az Országos Izraelita Közalapnak, és támogatta a MIKÉFE és a Magyar Zsidó Pro Palesztina Szövetségét is. A tekintélyes bankár és közösségi elöljáró ezek mellett tovább építette édesapjától, Kohner Károlytól örökölt műgyűjteményét, s létrehozta Budapest egyik legjelentősebb magánképtárát. 1902-ben az ő anyagi támogatásával vették birtokba a művészek a szolnoki régi vár területén a parkká alakított területen épült, tizenkét művész befogadására alkalmas művésztelepet. Kohner nem csak a művésztelep létrehozását, hanem a művészeket, mások mellett Fényes Adolfot, Bihari Sándort is támogatta. A képzőművészek mellett ő volt Bartók Béla egyik első támogatója, akit anyagilag is támogatott, és szászbereki kastélyában is vendégül látott. Emlékirataiban Bartók Béla Kohner vendégszeretete mellett elismerően említette vendéglátója komoly hangszergyűjteményét és műkedvelő csellista tehetségét is. Kohner saját gyűjteménye mellett a Szépművészeti Múzeum 1906-os, és a Magyar Zsidó Múzeum 1909-es megalapítását követően e két gyűjteményt is számos remekművel gazdagította. Kohner Adolf tevékenységét az uralkodó 1910-ben királyi udvari tanácsosi címmel, majd 1912-ben bárói ranggal jutalmazta. Kohner eztán sem pihent: 1907-ben részt vett a Magyar Kémikusok Tudományos Egyesületének megalapításában, melynek 1920 és 1926 között elnökeként is szolgált. Az 1929-1933-as gazdagsági válságban a legkitűnőbb magyar műgyűjtő és mecénás is komoly veszteségeket szenvedett, így Európa hírű műkincs-gyűjteménye kalapács alá került. Kortársai így írtak erről: „midőn az anyagi körülmények visszavonulásra kényszerítették, méltóságteljesen viselte sorsát, elmerült könyveibe, melyeknek világában mindig otthonra talált”. Gyűjteményének elvesztését nem sokkal élte túl: 1937. január 30-án hunyt el, és február 2-án temették a salgótarjáni úti családi sírboltba. Nevét adó nagyapja még nincstelen bevándorlóként érkezett Pestre, unokája az egyik leggazdagabb magyar tőkés család feje, Budapest legműveltebb bankigazgatója, dr. báró Kohner lett. 

​Svát 18-a Jahrzeit könyvünk bejegyzése szerint Kayserling Mórné Philippson Berta halálozási évfordulója. Kayserlingné ekkor már 26 éve özvegy volt, hiszen férje, a Dohány utcai zsinagóga rabbija negyvenöt évnyi házasság után 1905-ben elhunyt, s az asszony egyedül élt tovább a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében kialakított lakások egyikében. Hatvanegy évet élt Pesten, ahová férje korábbi szolgálati helyéről, Aargauból érkeztek, hogy Kohn Sámuel magyar hitszónok mellett az akkor még kétnyelvű pesti zsidó közösségnek német prédikátora is legyen férje, Meyer (később persze már Mór) személyében. Berta maga is rabbicsaládból származott, apja, Ludwig Philippson a korabeli német zsidó szellemi élet egyik kiválósága, az Allgemeine Zeitung des Judentums alapító szerkesztője és a Hochschule für die Wissenschaft des Judentums egyik alapítója volt. Magdeburgi rabbiként a mérsékelt reformot képviselte, és a zsidó emancipáció elfogadtatásáért harcolt. Ebből a környezetből érkezett férjével Pestre Berta, amikor Pest, Buda és Óbuda még három különálló város volt, az Andrássy utat csak tervezték, és a Dohány utcai zsinagóga impozáns méretei ellenére mégiscsak a pesti külvárosban állt.  A főváros egyesítésének (1873) évében aztán felavatták a Pesti Izraelita Hitközség második nagy zsinagógáját a „Rombachot”, Berta halálának évében (1931) pedig már a Hősök zsinagógája is készen állt. 

​Svat 3-án van a halálozási évfordulója Stiller Bertalannak, a Zsidó Kórház hajdani igazgatójának. Stiller Miskolcon született 1837-ben, tanulmányait az ottani zsidó iskolában kezdte, ahol fejből megtanulta a zsoltárokat és a prófétákat is. Szegény gyerekként, 10 forinttal a zsebében, 3 napi gyaloglással jött fel Pestre, hogy a Piarista Gimnáziumban érettségi vizsgát tehessen. Ezt követően Bécsben folytatott orvosi tanulmányokat, majd végül Pesten szerzett diplomát 1863-ban. Pályakezdő orvosként ápolta a pesti 1866-os nagy kolerajárvány betegeit, majd a Pesti Zsidó Kórház orvosa lett. Gyorsan haladt előre a ranglétrán: 1874-ben a kórház főorvosa, 1876-ban egyetemi magántanár, 1883-ban rendkívüli tanár, 1891-ben kórházigazgató lett, s 1904-ben elnyerte az udvari tanácsos címet is. Számos publikációja jelent meg, elsősorban a gyomor betegségeiről.
A Pesti Zsidó Kórház főorvosaként és igazgatójaként óriási szerepe van abban, hogy a kórház a főváros egyik legjobb kórházává nőtt, Stiller 1913-as nyugdíjba vonulásakor már nyolc osztállyal, s kitűnő, általa nevelt orvosgárdával. Az ő igazgatósága alatt épült fel a korábbi Gyár utcai kis kórház helyett a Szabolcs utcai pavilonos modern kórház. Utódja Benedikt Henrik lett, akinek e szavakkal adta át az intézményt: „Vezesd az idealizmus szellemében!”
Stiller Bertalan holttestét a Szabolcs utcai kórház előcsarnokában ravatalozták fel és búcsúztatták 1922-ben. 

Svát hó 3-án van a halálozási évfordulója Löwy Mórnak, a „Löwy Mór és Jozefa Alap” alapítójának. „Nem a díjakat köszönjük meg elsősorban, hanem azt a nagyobb nyereséget, hogy a szent szöveget megismertük. A díjat elköltöttük, a szerzett tudás megmaradt. Ezt az áldott emlékű alapítványozónak köszönhetjük. És mert ez így van, nyertesek tulajdonképpen azok a társaink is, kiknek a díjakból már nem jutott. Tanultak és maradandó becsű, szent ismereteket szereztek: kell-e ennél nagyobb díj!” nyilatkozták a díjazottak 1903-ban, Löwy Mór halálakor az Egyenlőségben. A Biblia tanulmányi alap százezer koronás alapítványából eredetileg évente tíz 400 koronás díjra futotta volna, de mert sokkal többen pályáztak, és eredményeiket a nagylelkű alapító (aki a vizsgáknál mindig személyesen is jelen volt), úgy ítélte meg, hogy megérdemelnék a díjat, ezért megemelte az összeget, és így még többen részesülhettek a díjból. A díj pedig nem volt kevés: az egy kezdő orvos átlagfizetése körüli összeg nemes díj lehetett egy gimnazistának.
Tehette, hiszen a Löwy Mór tehetős kereskedő volt, akinek teljes vagyonát közel kétmillió koronára becsülték. Övé volt az Erzsébet körút 23. és a Dob utca 20 bérház, a Nagytétényi kastély, valamint több földbirtok Erzsébetfalván, Soroksáron – Budapest fejlődő övezeteiben. Végrendeletében családja mellett a Pesti Izraelita Hitközségre, az ócsai és a nagytétényi hitközségre is jelentős összegeket hagyott, emellett igazi földesúrként, kétezer koronát hagyott a nagytétényi rászoruló katolikusok segélyezésére.  

Svát 11-én hunyt el Weiss Manfrédné Wahl Alice, ma van a Jahrzeitja. ​

​„Csepeli Weiss Manfréd úgy maga és gyermekei Elsa, Jenő, Marianne, Alfons, Daisy és Edith mint az alulírott család és az egész rokonság nevében megtört szívvel jelenti, hogy forrón szeretett neje csepeli Weiss Manfrédné Wahl Alice folyó hó 27-én hosszú szenvedés után jobblétre szenderült.”
A mindössze 38 évesen elhunyt asszony neve fogalommá vált Pesten – én még találkoztam olyanokkal, akik a „vejszalízban” születtek. Azaz az emlékére épített szülőotthonban.
Lovag Wahl Albertnek, az osztrák-magyar államvasút társaság egykori igazgatójának 18 éves Alice lánya 1884-ben ment hozzá az akkor 27 éves Weiss Manfrédhoz, akinek akkor már majdnem két éve működött „Első Magyar Conserv Gyára”a Lövölde téren. A vállalkozás szépen gyarapodott, a Weiss testvérek 1892-től hatalmas területeket vásároltak meg az akkor még álmos kis falunak számító Csepel szigeten, ahol hatalmas ipari konszernt építettek s munkásaik számára kiépítették a komplett infrastruktúrát is az óvodától a közkórházig. Iparteremtő munkája elismeréseként Weiss Manfréd 1896-ban magyar nemességet kapott „csepeli” előnévvel, majd 1901-ben a párizsi világkiállításon elért sikereiért megkapta a Vaskorona rendet, majd a Ferenc József rend középkeresztjét. Bőven lett volna oka bálozni feleségével, aki Pest egyik legszebb asszonya volt, de Weiss Manfréd többre tartotta a munkát és a puritán életet (állítólag, amikor a Tanácsköztársaság alatt kirabolták Andrássy úti villáját, mindössze egy-egy zsakettet, frakkot, szalonkabátot és néhány öltönyt találtak a szekrényében), felesége pedig jótékonyságáról lett híres és elismert. „Hogy mennyire szerették őt és mennyien tisztelték őt (…) bizonyítéka az a fájdalom, melytől áthatva a csepeli egyszerű parasztasszonyok térdre borulva zokogtak koporsója mellett.” – írta az Egyenlőség. Emlékére csepeli Weiss Manfréd 1910-ben 120 ezer koronás alapítványt tett a Pesti Izraelita Nőegylet javára, egy Gyermekágyas Otthon létesítésére. A szülőotthon Budapest legmodernebb szülészete lett, itt működött az országban először szervezett terhestanácsadás, és saját nővérképzőt is üzemeltettek.  

​Tévét 29-e levéltárunk egy jeles kötete, a Pesti Chevra Kadisa Jahrzeit-könyve szerint Kohner Zsigmond (1840-1908) halálának évfordulója. Az Egyenlőségben Szabolcsi Miksa így írt: „A halál angyala a magyar zsidóság egyik vezérkari tagját sújtotta ezúttal. (…) A nagyszívű embert a szíve ölte meg, hirtelen, fájdalom nélkül, Abbáziában, ahol a téli évadban szokása szerint, enyhülést keresett.” Kohner Zsigmond 1858-ban, tizennyolc éves korában lépett be nagybátyja üzletébe, ahol hamarosan társtulajdonossá vált, de harminckét évesen mégis önálló céget alapított, s vezető szerepet játszott a magyar „Gründerzeit” gazdasági életében. Tagja volt a Kereskedelmi Bank igazgatótanácsának, a pesti Tőzsde tanácsának, a Lloyd Társaságnak és sok egyéb, Budapest ipari-kereskedelmi fejlődésében jelentős szerepet játszó banknak, vállalatnak. Wahrmann Mór halála után 1893-ban a Pesti Izraelita Hitközség (PIH) elnökévé választották, ahonnan 1906-ban, a később halálát is okozó szívbetegsége miatt visszavonult. Elnöksége alatt váltotta fel az addig német nyelvű közösségi adminisztrációt a magyar, ugyanakkor, amikor a pesti Tőzsde is magyarra váltott. Ő volt az elnök akkor is, amikor a zsidó bevett felekezetté vált (1895: recepciós törvény), s ő vezette a zsidó közösség reprezentánsait a Millenniumi ünnepségsorozaton is. Elnöksége alatt nyílt meg a PIH számos intézménye: idősek otthona (1893), a Wesselényi utcai zsidó polgári iskola (1896), a Bródy Adél Gyermekkórház (1897), a Fiúárvaház a Városligeti fasorban (1900). Elnöksége alatt alapították az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatot (IMIT, 1894), a kórházi betegeknek kóser ellátást biztosítóü Ahavasz Reim Egyesületet (1901), és ő kezdeményezte a Magyar Izraelita Közalap (1896) létrehozását is, amely elsősorban a szegényebb vidékek zsidó közösségeinek támogatására volt hivatott. Látva Budapest fejlődését, az ő elnöksége alatt építették az első külvárosinak számító zsinagógát az Aréna (ma: Dózsa György) úton 1906-ban. 

Tévét 6-án van a halálozási évfordulója csepeli Weiss Manfrédnak. Morvaországi zsidó bevándorlók már Pesten született leszármazottjaként karrierjét egy Lövölde téren megnyitott konzervgyárral alapozta meg. A vállalkozás szépen gyarapodott, a Weiss testvérek 1892-től hatalmas területeket vásároltak meg az akkor még álmos kis falunak számító Csepel szigeten, ahol hatalmas ipari konszernt építettek s munkásaik számára kiépítették a komplett infrastruktúrát is az óvodától a közkórházig. Iparteremtő munkája elismeréseként Weiss Manfréd 1896-ban magyar nemességet kapott „csepeli” előnévvel, majd 1901-ben a párizsi világkiállításon elért sikereiért megkapta a Vaskorona rendet, majd a Ferenc József rend középkeresztjét. Weiss Manfréd igazi kapitalistaként a munkát és a puritán életet tartotta fő értéknek; ez volt sikereinek egyik titka - no meg a kedvező történelmi körülmények: fegyver és konzervgyára kedvező megrendeléseket kapott az első világháború idején. (a korabeli miniszterelnök, Tisza István egyik bon-mot-ja szerint a katonák hősiessége és Weiss Manfréd muníciója volt szüksgées a hadi sikerekhez.) Az 1919-es Tanácsköztársaság az ő gyárát is államosította - WEiss ekkor öngyilkosságot követett el, de a gyors orvosi beavatkozás megmentette az életét. A villáját kirablók mindenesetre meglepetten tapasztalhatták, hogy szekrényében - a puritán gyáros szükségleteinek megfelelően - alig néhány öltönyt találtak. A gyár hanyatlását, közben szeretett felesége (akiről Svát 11-én emlékeztünk meg) halálát követően 1922. december 25-én, (tévét 6-án) elhunyt. Csepelt lényegében Weiss Manfréd és utódai építették fel: a városrész kulturális, szociális és egészségügyi intézményeit javarészt ők alapították és tartották fenn. Gyárát 1944-ben a németek, 1945-ben a magyar állam vette tulajdonába.

Weiss Manfrédról további tartalmak a FLÓDNI+ oldalunkon

​Hesván hó harmincadikán Fischer Gyuláné Ranschburg Vilma halálozási évfordulója van. Ranschburg Vilma 1866-ban született Győrben, Ranschburg Salamon győri rabbi lányaként. 21 éves volt, amikor az Országos Rabbiképző Intézetben végzett Fischer Gyula győri rabbi lett, s hamarosan megkérte a kezét. 1898-ban Prágába költöztek, majd 1905-ben Fischer Gyula a Dohány utcai zsinagóga rabbija lett. Ranschburg Vilma dohány utcai rebecenként, 66 évesen hunyt el. Kivételes szerencse, hogy a Magyar Zsidó Levéltárban őrizhetjük Ranschburg Vilma leánykori portréját, valamint szüleinek fényképét is. 

​Hesván 25-e, tornyai Schossberger Regina halálozási évfordulója van. Férje, Schossberger Saje Wolf első generációs pesti volt, ahol a cukor és dohányiparban tevékenykedett, majd vagyonát jól forgatva a kiegyezés éveire Pest leggazdagabb embere lett. A gazdasági sikerek mellé társult a társadalmi elismerés, amikor a Pesti Izraelita Hitközség elnökévé választották. A kiegyezést követően egyike lett az első nemesített zsidó családoknak, tornyai előnévvel kapott nemességet. Schossberger Sáje Wolf (némely forrásokban Simon Vilmos) felesége, Regina Sachs sem csupán feleségként, hanem önálló jövedelméből jótékonykodó asszonyként lett közismert, egyike azoknak, akik 1869-ben megalapították a Pesti Chevra Kadisa Aggok Házát.
Schossberger és neje a Dohány utcai zsinagógát túl modernnek érzők táborához tartoztak, ezért amikor a közösség elhatározta egy tradicionálisabb térszerkezetű és liturgiájú neológ zsinagóga felépítését a Rumbach Sebestyén utcában, ott vásároltak maguknak első osztályú imahelyeket.
A Rumbach felépítésének évében fiuk Zsigmond herceg Esterházy Miklóstól megvásárolta a turai birtokot, ahol felépítette az Operaházra hasonlító neoreneszánsz családi kastélyt. Regina 1876-ban hunyt el, és a salgótarjáni úti zsidó temetőben lévő családi sírboltba temették – nem érte meg, hogy gyermekei, Henrik és Zsigmond 1890-ben, amikor a bárói címet is elnyerték, kikeresztelkedtek.