1998. szeptember. 10 – 1998. november 1.
Az orient szó alapjában kétféle, de egymással természetesen összefüggő jelentése (égtáj és tájékozódás), de e két jelentésnél sokkal gazdagabb, rétegzettebb tartalma indította a kurátorokat arra, hogy egy projektben a felkért művészek művein keresztül megnézhessük: lehetséges-e erről az összetett, gazdag jelentéscsoportból egy térben valamit láthatóvá tenni. A kiállítók szinte minden lehetséges szempontból különböztek egymástól. Volt köztük zsidó és görög, hívő és hitetlen, magyar és külföldi, hagyományos anyaggal dolgozó s meghatározhatatlan műfajban alkotó – vagyis őket ezúttal csak a projekt hozta össze, és éppen ezért nyújtottak nagyon változatos képet a cím tartalmáról, ezért szinte reménytelen vállalkozás a műveket és az egész kiállítást egy-egy mondatban bemutatni. Für Emil a talált tárgy elhelyezésével közelített a témához, a századforduló monarchiás világát idéző emlékezet-tárgyaival egy sajátos „magán” múltban lel otthonra. Gellér B. István maga állítja elő az objet trouvét: egy teljes világot épít fel, teljes kulturális kontextusával együtt. Másként viszonyul az objet trouvéhoz a vajdasági születésű, Berlinben élő Kerekes László: ő művészetté deformálja a tárgyakat, a múlt darabjait kiveti magából. Siflis András Bábelre utal, műve a zsidóság múltját-jelenét mintegy együtt idézi fel. Szegő György a szavak, a törékeny, mégis meglepően szívós és erős papír tengerén úsztatja a zsidóság hajóját.Thury Levente torzó cserépfigurái sorsként viselik a rájuk aggatott tárgyakat, múltjuk egy-egy darabját. Dimitris Tzamouranis ironikus gesztusa a digitális, elektronikus, globális kultúra száguldása felől pillant vissza a „keleti kényelem” egykori díványaira. Mindennek igazán a lehetséges leghitelesebb helyszíne volt a Magyar Zsidó Múzeum: a hely, ahol a zsidóság története egy másik nép történetébe keveredve-oldódva jelenhet meg. Koncepció: Siflis András, Szegő György
0 Comments
|
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár időszaki kiállításai Categories |