Sáná tová! Új minhág a képeslapküldés?

A képeslapok abban az időben lettek népszerűek Európában, amikor a zsidó közösségek mindennapi élménye volt a kivándorlás, otthonváltás, és az ebből fakadó otthontalanság érzése. Az országok, vagy akár földrészek között szétszakadt családok tagjai között nagy divat lett a képeslapküldés, amivel fenntarthatták a családi-baráti kapcsolatokat.

Az első hivatalos levelezőlapot 1869. október 1–én készítette az Osztrák Posta, mellyel egy bécsi zsidó közgazdász–professzor, Emanuel Herman ötletét vitték át a gyakorlatba. 1870 és 1875 között az újdonság végigsöpört egész Európán, és kialakultak a helyi igényeknek megfelelő változatai.

Az európai zsidó közösségeket egyszerre jellemezte az egység és a sokszínűség, ezért sokáig megmaradt az egységes piac a Monarchiában, hiszen a zsidóság alkalmai szinte ugyanolyan igényeket támasztottak Bécsben, mint Lembergben, Csernovitzban vagy Budapesten. A legfontosabb alkalom, amikor képeslapot „kellett” írni Ros Hásáná, azaz a zsidó újév volt. Az asszimilálódó európai zsidó közösségekben szinte új minhag (szokás) alakult ki, mely az újévvel kapcsolatos családi szokások közé, a tradicionális répa–ételek és a kerek barhesz fogyasztása mellé emelte a képeslapküldést. A zsidó közösségeket a tizenkilencedik században jellemző migrációs mutatók ismeretében ez érthető: szinte minden családnak voltak hozzátartozói más városokban, más országokban és más kontinensen is.

A képen látható képeslapot a budapesti, Wesselényi utcai Gringlinger cég adta ki, felthetően még 1904 előtt, hiszen a Magyar Posta csak akkortól engedélyezte azt, hogy a képeslap hátoldalán a címzés mellett szöveget is lehessen írni. Ezt megelőzően a lapok egyik felét teljesen a címzés foglalta el, s az üzenetnek csak a kép mellett maradt némi hely. A Fried Sándornak, Monorra küldött képeslapon is ezt látjuk: Almási Zsiga és családja a három nyelvű jókívánságok közé szorítva kívánhatott sáná továt, azaz boldog új évet.