A kunmadarasi pogrom áldozatai

Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1946. május 21-e reggelén Kunmadarason saját polgártársaik támadtak több százan a holokausztot túlélő maroknyi helyi zsidóra. A végül négy halálos áldozatot, valamint két tucatnyi sebesült és traumatizált áldozatot követelő pogrom a háború utáni zsidóellenes erőszak emblematikus eseményévé vált Közép-Európában, hasonlóan a korábbi nagytapolcsányi és a későbbi miskolci, valamint kielcei pogromokhoz. A „piaci napon” történtek emlékezetét számos tudományos és művészi feldolgozás őrzi, de a mai napig kerülnek elő új források és formálódnak új megközelítések. Az évfordulóról megemlékező írásunkban eddig jórészt ismeretlen és feltáratlan levéltári forrásokon keresztül szeretnénk néhány új adalékkal szolgálni a kunmadarasi pogrom halálos áldozatairól, valamint a budapesti zsidóság reakcióiról.

---

​A történelmi igazságtétel és traumafeldolgozás lényeges eleme az áldozatokról való egyéni megemlékezés, ezért ezen a kerek évfordulón ennek a gondolatnak a jegyében idézzük fel azok sorsát, akiket a holokausztot túlélve saját szülőföldjükön gyilkoltak meg szomszédjaik. A köztudatban és a szakirodalomban három kunmadarasi áldozat szerepel, valójában ketten a pogrom napján, ketten pedig később haltak meg a brutális bántalmazások következtében, így az áldozatok száma négyre növekedett.

A kunmadarasi pogrom során meggyilkoltak síremlékei. Fotó: Király Mátyás (1-3), JewishGen (4.)

​Klein (Kuti) Ferenc (Kunmadaras, 1898. június 17. – Kunmadaras, 1946. május 21.) 

Klein (később Kuti) Ferenc kereskedő a szerényebb egzisztenciájú kunmadarasi zsidó polgárok közé tartozott. 1927-ben Püspökladányban házasodott odavalósi feleségével, még ebben az évben kislányuk született. Később Kunmadarason telepedtek le. 1944 nyarán feltehetőleg munkaszolgálatot teljesített, miközben feleségét és lányát Kunmadarasról deportálták. Feleségét a koncentrációs táborban megölték, de lánya túlélte a megpróbáltatásokat. 1944 végén tért vissza Kunmadarasra. Aktívan részt vett a hitközség újjáalakításában, a javak visszaszerzésében. 1945 elején nevet változtatott és belépett a kommunista pártba. Élelmiszerkereskedésből, piaci árusításból élt. Egy kis szatócsboltot szeretett volna nyitni, meg is kapta a hatósági engedélyt 1946 májusában, de tervét már nem tudta megvalósítani. A pogrom során az elsők között volt, akiket a piacon a tojásfelvásárlás ürügyén kitört verekedés során megtámadtak. Házába menekült, ahová eleinte nem mertek utána menni, mert elterjedt, hogy fegyver van nála. Az intézkedő rendőrök azonban kihozták az utcára és kiszolgáltatták a lincselőknek. Több tucatnyi ember rontott rá, a záporozó ütésektől a földre zuhant és ekkor az egyik lincselő egy vasrúddal szétverte a fejét. A kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Karcagon temették el, de később exhumálták és a Kozma utcai temetőben helyezték végső nyugalomra.

​Rosinger József (Kunmadaras, 1896. július 15. – Kunmadaras, 1946. május 21.) 

Rosinger József szódás és fuvaros volt, családot nem alapított, testvéreivel élt családi házukban. 1944-ben valamennyiüket Auschwitzba deportálták. Két húgát, Erzsébetet és Juliannát, Károly öccsét, valamint Béla nevű bátyját feleségével és Sándor nevű fiukkal együtt németországi koncentrációs táborokban gyilkolták meg. József a mauthauseni lágerben szabadult fel 1945. május 5-én. Kunmadarasra egyedül hazatérve belépett a szociáldemokrata pártba. A falusiak közül sokan haragudtak rá, mert megpróbálta visszaszerezni családja széthurcolt javait. A pogrom kitörése után gyalog indult el egyedül a 15 kilométerre fekvő Karcag irányába, feltehetőleg azért, hogy segítséget hozzon. A kunmadarasi repülőtérnél azonban az ott dolgozó helyi és karcagi munkások (köztük kamasz fiúk) rátámadtak. A botjával védekezni próbáló férfit hatan vették körbe, leterítették, majd a földön fekvő, magatehetetlen áldozatot kövekkel verték agyon. Gábor Sándor rendőrszázados visszemlékezése szerint: „Emlékszem Rosinger véres arcára, vöröskés bajszára, szakadt ruhájára. A koponyája bal felső részén, nem sokkal a füle mögött egy ököl nagyságú, ovális, barnás színű kő állt ki. Hozzáértem, de meg sem mozdult. Közelről, nagy erővel vágta valaki bele, ma sem tudni, hogy ki. Azt a szegény zsidót megkövezték, bibliai halált halt.” (Pelle, Valóság, 2020.11.) A kunmadarasi temetőben nyugszik.

Neuländer Ferenc (Kunmadaras, 1888. március 12. – Budapest, 1946. július 27.) 

Neuländer Ferenc a helyi zsidó közösség egyik legtekintélyesebb tagja, jómódú terménykereskedő, a kereskedelmi egyesület elnöke volt. Szintén kunmadarasi születésű feleségével, Weinberger Jolánnal három gyermeket neveltek. 1944 májusában a családot a karcagi gettóba hurcolták, majd a szolnoki gyűjtőtáboron keresztül Strasshofba deportálták őket. A házaspár innen két férjezett lányukkal (Gizella és Katalin), valamint másfél éves unokájukkal, Tamással együtt Felső-Ausztriában a Laa an der Thaya városka melletti Blaustaudenhof nevű gazdaságba került kényszermunkára. Hányattatásaikat Ferenc naplójában örökítette meg. A naplóból szemelvények és a Székely Tamással készült interjú itt olvasható: https://jewishgyor.org/2025/01/31/tomi/. 1945 áprilisában továbbvitték a családot Theresidenstadtba, végül itt szabadultak fel 1945. május 9-én. A családfőt a magyar fogolybizottság tagjává választották, amely a deportáltak segélyezését és hazajuttatását intézte. 1945. június 7-én indultak haza. Az ő egészségét is megviselték a gyötrelmek, már az úton beteg lett. DEGOB törzslapja szerint 1945. június 21-én érkeztek Budapestre, ahol a zsidó segélyszervezet készpénzzel és ruházattal segítette, sőt egy szemüveget is kapott. Ősz elejéig lábadozott Budapesten. Ekkortájt tudták meg, hogy legkisebb gyermekük, László munkaszolgálatosként Sopronkőhidán 1944 novemberében meghalt. Ferenc hazaérkezése után igyekezett lerombolt egzisztenciáját újra felépíteni és gyermekeit támogatni. A kunmadarasi hitközség újjáalakulásakor elnökké választották. A pogrom napján boltjából rángatták ki a támadók feleségével együtt és brutálisan összeverték. Életveszélyes fejsérülésekkel szállították a karcagi kórházba. Innen később átvitték a Szabolcs utcai Zsidókórházba. Több mint két hónapi szenvedés után július 27-én szombaton halt bele sérüléseibe. Felesége ezután lányaihoz költözött Budapestre. 1977 januárjában, 80 évesen halt meg, temetésén Scheiber Sándor professzor tartott emlékbeszédet. (Új Élet, 1977.02.15.) A Neuländer házaspár a Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik.

---

Weinberger Ernő (Mindszent, 1895. február 07. – Budapest, 1946. szeptember 10.)

​Weinberger Ernő fodrászmester és kereskedő, Csongrád megyei szülőfalujából Kunmadarasra házasodott, ahol feleségével, Klein Szerénával két lánygyermeket neveltek. 1944-ben mindannyian ausztriai munkatáborokba kerültek és túlélték a holokausztot. A pogrom napján házuk padlásán próbáltak elrejtőzni, de a támadók megtalálták őket, lerángatták az udvarra, ahol botokkal és kövekkel támadtak rájuk. A lincselők egyike, Tóth Eszter a vallomások szerint azt a kijelentést tette, hogy „…most mi ítélkezünk a zsidók felett és nem a zsidók felettünk”, egy másik nő, Kerepes Sára pedig azért ütötte Weinbergernét, mert bosszút akart állni a dunyháért, amit annak deportálása után ellopott és a háború után vissza kellett adnia. A házaspárt súlyos sérülésekkel a karcagi kórházba szállították. A tettesek ellen indított népbírósági perben Ernő még tanúskodott. „Weinberger karja fel van kötve, feje tele van a legkülönbözőbb sérülésekkel. Többen segítik, mert alig támolyog.” (Magyar Nemzet, 1946. 06. 04.) Később Budapesten a Zsidókórházban ápolták, de az elszenvedett fizikai és lelki gyötrelmek következtében 1946. szeptember 10-én öngyilkos lett. Sírja a Kozma utcai temetőben található.

---

Budapesti reakciók

Hevesi Ferenc főrabbi a Klár Zoltánnal alapított Magyar Zsidók Társadalmi Szövetsége képviseletében erélyes kiállást tanúsított az akkoriban egyre gyarapodó antiszemita jellegű támadások miatt. A kunmadarasi események után négy nappal, május 26-ára szombatra szervezett megemlékezésen is korábbi szenvedélyes cikkeihez hasonló hevületű szónoklatot tarthatott a résztvevőknek. Hevesi beszédét követően a megemlékezők nem távoztak, hanem a zsinagóga körül gyülekeztek. Nagyjából ezer fős tömeg gyűlt össze, akik az állam iránti elégedetlenségüknek kívántak hangot adni. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében fennmaradt fényképsorozat részletesen bemutatja a délelőtti szerveződő spontán demonstráció különböző szakaszait. A zsinagóga belső udvaránál és a főbejárat előtti térnél sűrű hömpölygő tömegről árulkodik. A Szabad Nép összefoglalójában tervezett demonstrációt sejtet. Az elmarasztaló szöveg Klár Zoltánt, a Magyar Zsidók Társadalmi Szövetsége világi elnökét, a megemlékezést levezénylő Hevesi Ferenc mellett a másik alapító tagját teszi felelőssé azért, hogy a belváros rendjét felkavaró tüntetés kialakult. „Klár Zoltán felszólította a jelenlévőket, hogy maradjanak együtt, azután izgató beszédet mondott előttük, amelyek hatására a tüntető menet elindult.” (Szabad Nép, 4. évf. 97-121.) A cikk, ahogyan más beszámolók is, a tömeg hangulatát izgatottnak, viharosnak írják le, a városon történő átvonulást pedig összetűzések szegélyezték. Parragi György A szombati tüntetésről című, a Magyar Nemzet hasábjain megjelent írásában arról számol be, hogy a szerkesztőségből kilépve maga is találkozott a Bajcsy-Zsilinszky úton a menettel: „[sz]envedélyes, sőt hiszterikus kifakadások hangzottak a töntetők sorából. Felelőtlen jelszavak, amelyeket nem kívánunk itt ismételni. […] Mélységesen elszomorított ez a látvány.” Parragi, aki ellenzéki újságíróként maga is megjárta Mauthausent, elmarasztalja a demonstrációt, annak szervezetlenségére és indulatosságára hivatkozva, úgy véli nem ez a módja az antiszemitizmus elleni fellépésnek. A vonuló tömegről készült fényképsorozat egy másik darabján egy világos öltönyben lévő fiatal férfit látunk, aki a véres fejét fogva, rendőri kíséretben távolodik a tömegtől. Egyike azoknak, akik összetűzésbe keveredtek a felhevült tömeggel.

Végül a tüntetők a Parlament előtt gyűltek össze, hogy követeléseiknek hangot adjanak. Az egyik felvételen láthatunk egy totált a Kossuth térről, míg egy másikon Balogh István államtitkárt látjuk, amiképp beszédet intéz a megjelentekhez, akinek képviseletében Klár Zoltán áll szemben az állam képviselőivel. Az államtitkár beszédében a résztvevők nyugalmát kérte és azt, hogy a kormány iránti bizalommal távozzanak. Beszédében kitért a jogi garanciákra, melyeket hasonló esetek megelőzésére igyekeztek bevezetni, mint ahogy pár nappal később meg is történt, a statáriális eljárást is. A tüntetés utáni napokban a zavargások miatt a Pesti Izraelita Hitközség közgyűlési irataiból kiderül, hogy Hevesi Ferenc főrabbi komoly össztűz alá került a vezetőség részéről, amely hónapokon keresztül elhúzódó vitát eredményezett. Nem csak a tüntetés alatt mondott szenvedélyes beszéde nyomán, de tábori rabbi szerepvállalása és magánélete vonatkozásában is megkérdőjelezték hitelességét. Vizsgálóbizottságot állítottak fel ellene, amely végül az iránta való tiszteletből és a részéről kezdeményezett ellenállásból fakadóan nem valósult meg. A másik oldalról pedig a nyilvánosságban Klár Zoltán felelősségét firtatták, illetve a Társadalmi Szövetség radikalizmusát is elítélték nyilvános közleményükben: „Nem volt tehát szükség arra, hogy egy társadalmi szövetségnek nevezett magánegyesülés felelőtlen lépéseivel megzavarja a kormány intézkedéseit és a zsidóság vezetőinek, hivatalos szerveinek ez ügyben kifejtett tevékenységét.” (Népszabadság, 1946. 118.) A Szervezet végül 1947-ben feloszlott, ugyanis Hevesi Ferenc és Klár Zoltán is még az évben elhagyta az országot és az USA-ba emigrált. Hevesi Ferenc lánya New Yorki-i esküvője után nem tért haza többé és hitközségi vezető, illetve egyetemi tanári állást kapott. 1952-ben Honolulun halt meg szívrohamban, mielőtt elkezdhette volna a sémi nyelvek oktatását a Massachusets-i egyetemen. Klár Zoltán halálhírét több amerikai orgánum is közölte, hiszen a mauthauseni dokumentumai nagyban hozzájárultak a holokauszt felelőseinek ítélethozatalához. Tanúként a nürnbergi perben is tanúvallomást tett. Az orvosi dokumentumait, melyeket 14 hónapnyi mauthauseni fogsága alatt az úgy nevezett 6-os kórház blokkban gyűjtött össze, ma a YIVO, Institute for Jewish Research gyűjteményében találhatók meg.

Budapesti tüntetés a kunmadarasi pogrom után. 

Források:

Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár:
MZSML IX-24-1
MZSML V-2
MZSML XXXIII-5-b
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár:
(külön köszönet Bojtos Gábornak)​
JNSZML IV. 407
JNSZML V. 1800

Csősz László, Király Mátyás, Som Balázs