Egy karcagi család története

A fényképen egy összetartó zsidó család képét láthatjuk. Jobb szélen az apa, Grosz József, míg az anya, Sára a bal szélen, mintegy a családot összetartó pillérekként fogják közre a gyermekeket.
Bal oldalon az anya mellett áll Rozália, az elsőszülött lányuk, középen a legkisebb lány akinek a neve egyelőre ismeretlen, az apa mellett Malvin lányuk, középen fiuk Nándor látható.

 A fiú, Nándor 1912-ben született Karcagon. A keleti fronton, valahol a Don kanyarnál teljesített munkaszolgálatot. Ha nincs egy személyes visszaemlékezés, nem tudnánk mi lett a sorsa, csak egy név és egy dátum maradt volna ránk.
A karcagi zsidóság története című könyvben eképpen emlékszik vissza az eseményekre a szerző, Herskó Mózes:
 
“A híd felépítése után tovább folyt a visszavonulás a Vörös Hadsereg elől. Már késő ősz volt. A Pripet mocsarak vidékén erőteljesen és eredményesen működtek az orosz partizánok. A németek és magyarok dühükben minden falut felgyújtottak, melynek környékén partizánok működtek. Az utak alá voltak aknázva. A magyar katonaság előtt munkaszolgálatosoknak kellett menetelni. Egy éjszakai menet alkalmával az erdei ösvényen egy munkaszolgálatos aknára lépett és ott nyomban meghalt. A fiúk megtorpantak, de egy kerettiszt pisztolyt fogott rájuk és a menet tovább. Igy folyt ismét a visszavonulás heteken át kietlen vidéken, a szabad ég alatt aludtunk a nyirkos földön és heteken át a leégett házak mellett talált télire elvermelt krumpliból táplálkozzunk, amit az otthonaikból elűzött falusiak ott hagytak. Hirtelen olyan sürgős lett a visszavonulás, hogy három nap alatt mintegy 120 km-t tettünk meg, nem ritkán elromlott teherautókat tolva-húzva magunkkal. Igy érkeztünk meg Sarny városába, a lengyel határra. Az erőltetett menet alatt sokan lemaradtak, köztük Grosz Nándor, Müncz Pista, Steiner Miklós, Kohn Pista és Barta mérnök. Sose láttuk őket többé.”
Tehát Grosz Nándort Sarny városánál érhette a halál  az erőltetett menet során.

A családi album egyik másik képe szintén a családról készült, viszont ezen már Nándor nem szerepel.  A fotó hátoldalán viszont az ok kiderül. A fényképet Nándornak küldték a keleti frontra az alábbi felirattal: 

“Sok Szeretettel
szüleid és testvéreid
Karcag 1943 Június 7.én.

A képet Nándor talán még megkaphatta, de nem sokkal később meghalt. A fotók gyűjteménybe kerüléséről egyelőre nincs pontos adatunk, de tény, hogy valaki a bajtársak közül, talán a fenti visszaemlékező, magával vitte a halott fiú családi képét és most a levéltárban őrizzük egykor féltve őrzött kincsét.

A család többi tagjának sorsa

Az egykori karcagi zsidó utcák egyikében, a Medgyesi utca 5. szám  alatt lakott a két szülő és Malvin lányuk. Az apa, József 1879-ben született  Erdélyben, Zsibón. A karcagi hitközség  kántora és rituális metszője volt. Felesége Hirsch Sára 1881-ban született Búzamezőn. Házasságukat Kiskunmajsán kötötték 1902-ben.
A karcagi piactér közelében volt a  kóser vágoda, melynek udvarában két sakterlakás volt, az egyikben Grosz József működött.
Egy korabeli újságcikk szerint kántorként is működött, hiszen ekkor általános volt a sakter és kántor állások egy személyben való képviselete.
 
“Március 15. az izr. elemi iskolában. A karcagi izr. hitközség és izr. elemi iskola szép ünnepély kíséretében ülte meg március nagy ünnepét; főtiszt. Schück Mór főrabbi lélekemelő templomi beszéde után Grosz József kántor imát, majd a Himnuszt énekelte.” Karcagi napló, 1928. március 18.
 
A karcagi zsidóságra a holokauszt alatt két út várt. A közösség tagjait 1944 május közepén Karcagon, a zsinagóga körüli házakban kialakított gettóba zárták, majd június 16-án a szolnoki gyűjtőtáborba hurcolták. Innen az egyik deportáló szerelvény útja Auschwitz-Birkenauba vezetett, viszont a másik szerelvényt Ausztriába, Strasshofba küldték ahol lényegesen több volt a túlélési esélyük az oda kerülteknek. A strasshofi vonatra kerültek a Grósz szülők és egyik lányuk Malvin. A család három tagja együtt maradhatott. A karcagi emlékkönyv leírása alapján a következő említés szerint Bécsbe kerültek és ott várták, hogy egy másik táborba kerüljenek, de a heves légitámadások miatt egy közeli erdőben egy zsúfolt vonaton szabadultak fel több karcagi társuakkal együtt, míg az őket őrző SS katonák a támadásban meghaltak. A család tagjai Budapestre érkezvén a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság irodájában segélyt kaptak. A DEGOB karton tanulsága szerint Pozsonyból érkeztek Pestre és a megítélt segély 1050-pengő volt. Lakcímnek a Bethlen tér 2. van megadva, ahol is a szükségkórház volt. A karcagi emlékkönyv még megemlíti, hogy József a táborban szerzett betegsége miatt már itthon halt meg, valószínűleg a Bethlen téri kórházban. A lapon megjelenik Malvin neve is miszerint augusztus 13-án ő is be lett utalva a kórházba. Továbbá ő is kapott 1000 pengő segélyt.
Az édesanya, Sára 1970-ben hunyt el Békéscsabán, de a karcagi zsidó temetőben nyugszik.
Legidősebb lányuk Rozália még Fülöpszálláson született 1904-ben. 1925-ben Körösladányban ment férjhez Weisz Károlyhoz. Őt és ikerlányait Juditot és Antoniát Stathoffba deportálták szintén, majd Theresienstadt-ban szabadultak fel. Budapesten a DEGOB támogatta anyagilag a túlélő családot, majd a következő adat róluk, hogy Izraelben telepedtek le Petak Tikvában és Rozália ott is élt 1978-ban bekövetkezett haláláig.
 
Ezen esettanulmány csak csepp a tengerben a magyarországi zsidó családok még fel nem dolgozott történetei közül.
​Mégis ezen a napon, a magyarországi holokauszt emléknap alkalmából egy elfeledett család történetével tudunk emlékezni a meggyilkoltakra.
 
Király Mátyás, Csősz László