|
2011. március 17 – 2011. május 16. Lajtai a digitális képalkotás első generációjához tartozik, így természetes, hogy szabadon él azokkal az új eszközökkel, amelyeket a kor kínál a művészetek számára. A digitális technika ilyen. Azonban van különbség a műfaj korai klasszikusai és Lajtai munkái között. Az előbbiek erősebben kötődtek a fényképhez, Lajtai inkább a festményhez. Nála a kép számtalan, lazúrosan egymásra rakódó rétegből épül fel, amelyeken keresztül a világ egyszerre mutatkozik hatalmas egésznek és parányi résznek, sértetlennek és lepusztultnak, egyszerre látható kívülről és belülről. A nézőpontoknak ezt a sokféleségét vallja Lajtai. Képei tartalmáról egy interjúban ezt mondta: Az ember álmodni akar, és álmodik is. Ezek sokszor rémálmok, elfogultak, harciasak, kirekesztők és pusztítók. Hogyan születik az álom, mi válik belőle valóssággá, milyen traumát hordoz az ébredés, és mit kezdjünk a már történelemmé száradt álmainkkal, felelősségünk által terhelt lelkiismeretünkkel? (Mosoni-Fried Judit) Kurátor: Lajtai Péter 17th March 2011 – 16th May 2011 Lajtai belongs to the first generation of digital imaging, so it is normal that he uses the new tools, that the era offers for the arts, freely. Digital technology is like that. However, there is a difference between the early classics of the genre and the works of Lajtai.The former were more attached to photograph, while Lajtai is more attached to painting. In his case, the image is made up of countless superimposed layers like lasure, where the world appears simultaneously a huge whole and a tiny part, intact and ravaged, visible both from the outside and from the inside. Lajtai believes in this diversity of viewpoints.In an interview, he said about the content of his pictures: A man wants to dream and he dreams. These are often nightmares, biased,combative, excluding and destructive.How is a dream born, which part of it becomes real, what trauma does awakening bring,and what to do with our dreams, which already dried into history, with our conscience burdened by our responsibility? (Judit Mosoni-Fried) Curator: Peter Lajtai
0 Comments
2010. október 6 – 2011. január 7. Blau Bélaként született s még 1934-ben is ezzel a vezetéknévvel szignálta egyik-másik alkalmazott grafikai tervét, jóllehet a család már évek óta fölvette a magyarosított nevet. 1956-ban aztán jószerével kiiratkozott a hazai művészettörténetből és addigi életművének nagy részét is magával vitte az emigrációba. Az Iparrajziskolát majd az Iparművészeti iskolát elvégző fiatalember Helbing Ferencnél tanult reklámgrafikát. A képi és tipográfiai eszközökkel mozgósító attitűd többször szerephez jut a pálya során. Hol anonim röplapok, hol politikai plakátok, hol 1963 után – az izraeli hadsereg számára kenyérkereső munkaként készített dekorációk születésénél kamatozik az alkalmazott grafikusi képzettség. Mindebből semmi sem látszik az autonóm képzőművész fordulatos, de a legszélsőségesebb körülmények között is megszakítatlan életművébe. Bán Béla baloldalisággal, a világnézeti elkötelezettséggel éppoly a zsigeri és leküzdhetetlen módon volt beoltva, mint a képzőművészeti kifejezés kényszerével. Az internacionális ploretár-emblematika képi toposzait a harmincas évek elején már az előzményektől messze távolodó modorban, az új tárgyiasság, a Neue Sachlichkeit szellemében festi meg. Kurátor: Gábor Anna 6th October 2010 – 07th January 2011 He was born as Béla Blau and even in 1934 he used this surname to sign the graphic design of some of the employees, even though the family had adopted the Hungarianized name for years.Then, in 1956, he practically dropped out of Hungarian art history and took most of his oeuvre with him to emigration. The young man, who graduated from the School of Industrial Arts and then the School of Applied Arts studied advertising design with Ferenc Helbing. The attitude that mobilizes with visual and typographic means plays a role several times throughout his career. His qualification as an applied graphic designer is used at the birth of anonymous flyers, political posters, and after 1963 decorations designed for the Israeli Army as a wage-earner job.None of this can be seen in his twisted, yet uninterrapted oeuvre even in the most extreme circumstances.Béla Bán was inoculated with leftism and ideologic commitment in the same visceral and invincible way as he was with pressure of fine art expression. In the early 1930s, he painted the pictoral toposes of international ploretarian emblem in a manner far from the antecedents, in the spirit of the new objectivity, Neue Sachlichkeit. Curator: Anna Gábor 2010. augusztus 24 – 2010. október 31. Mese és játékosság, életöröm és vidámság – ez Köves Tamás zsidó stetlvilága. A stetlről, azaz a zsidó városkáról, faluról, meséiről és álmokról beszélt nekünk Chagall is, de az ő képeit újra és újra belengi a melankólia, a szomorúság, a veszteség érzése is, amit az eltűnő világ felett érez. Köves Tamás zsidó mikrokozmosza azonban szándékosan szakít ezzel a szomorúsággal, szakít a nosztalgiázással. Az ő figurái a stetl mesekönyvbe illően vidám, életteli figurák, akik arról tanúskodnak, hogy élni jó, zsidóként élni jó. Az ünnepek és a mindennapok szépségét, boldogságát és meghittségét ragadja meg, azt sugallva, hogy az emberből fakadó életöröm szépíti meg az életet, adja meg az ünnepek és a mindennapok szépségét – megélhető mesévé változtatva a néha szürkének tűnő valóságot. Ez a játékosság mozgatja a lélek dinamikáját is, és ez a dinamika szüli a játékosságot, és engedi kifejezésre juttatni az örömet, és minden más érzelmet is. Kurátor: Rusznák Rita 24th August 2010 – 31st October 2010 Playfulness, exhilaration and joy – this is the stetl world of Tamás Köves. Chagall told us about the stetl, the Jewish town, village, its tales and dreams, but his pictures are repeatedly filled with the melancholy, the sadness and the sense of loss he feels over the disappearing world. The Jewish microcosm of Tamás Köves , however, deliberately breaks with this sadness, breaks with nostalgia. His characters are cheerful, lively figures, fitting into the stetl storybook who testify that it is good to live, it is good to live as a Jew. It captures the beauty, happiness and intimacy of holidays and the everyday life, suggesting that the zest for life that comes from a man beautifies life, giving the beauty of holidays and everyday life – turning reality that sometimes seems grey into a livable tale. This playfulness also drives the dynamics of the soul, and its the dynamic generates playfulness and allows you to express joy and all other emotions. Curator: Rita Rusznák 2010. július 8 – 2010. augusztus 15. A Franciaországból érkezett fotóművész, Bruno Bourel a 90-es évek közepén kezdett fényképeket készíteni a budapesti zsidó negyedben. Ezekre a képekre felfűzve szeretnénk elmesélni, hogy a rendszerváltást követően a budapesti zsidóság életében milyen átalakulási folyamatok mentek végbe. A fotókra íródott asszociációk pedig egy olyan fiatal szövegíró munkái, akit a nagyközönség AkezdetPhiai nevű együttesből ismerhet. A kiállításon a 45 darab fotó mellett Závada Péter által írt verses és prózai asszociációk teszik még színesebbé a tárlatot. „Fekete és fehér rácshálók, margók, kontúrok aprózzák föl, szelik keresztbe-kasul a papírt. Az összeeszkábált időnek valamiféle faszerkezete, abroncsa, fölállványozása ez. Gyönge lécek, és vaskos mestergerendák, melyekre ránehezedik a megélés súlya, mint egy nagy, fekte, duzzogó madár: holló, sas vagy turul. Főnix semmiképpen sem. Fekete és fehér. Ilyen vagy hasonló színe lehet a zebrafestők szomorúságának is. Azt hiszem, mindannyian fényérzékenyek vagyunk. Ki így, ki úgy.” Závada Péter Kurátor: Gábor Éva Helyszín: Rumbach Sebestyén utcai Zsinagóga 8th July 2010 – 15th August 2010 Bruno Bourel, a photographer from France, began taking photos in the Jewish quarter of Budapest in the mid-1990s. With these pictures, we would like to explain the transformation processes that took place in the lives of the Jews in Budapest after the change of regime. The captions written on the photos are the work of a young lyricist, who the general public may know from the band AkezdetPhiai. In addition to the 45 photos, the poetic and prose captions written by Péter Závada make the exhibition even more colourful. ”Black and white grids,margins, contours cut the paper crosswise.It is a kind of wooden structure,tire,a scaffolding of makeshift time. Weak slats, and chunky balks pressed by the weight of experience, like a large black sulky bird: raven, eagle, or turf.Phoenix by no means. Black and white.The sadness of crosswalk painters may also be this or a similar colour. I think we are all photosensitive. One way or another.” Peter Závada Curator: Éva Gábor Location: Rumbach Sebestyén Street Synagogue 2010. március 26 – 2010. április 25. 1948-ban született Szlovákiában. 1949-től Izraelben él. 1977-1981-ig művészetet tanult a Bezalel Akadémián Jeruzsálemben, majd a Jeruzsálemi Héber Egyetemen mesteri fokozatát magna cum laude diplomával fejezte be 2008-ban. Jeruzsálemben él és alkot. Jelenleg készülő doktori disszertációjának témája, Avigdor Hameriri költészete. Munkái megtalálhatók az Izrael Múzeum állandó gyűjteményében, A Haifa Múzeumban, Nemzeti Múzeumban (Washington D.C.I ) Ben Gurion Egyetemen, Mishkenot Sha’ananimban és számos nyilvános és magán gyűjteményben Izraelben és Izraelen kívűl. Négy verseskötete jelent meg, három héber nyelven, egy magyarul: ”Szavak a vizualitásban.” (héber), “Arcképek” (héber), "Anyagok a senkiföldjén"(héber), “Száműzetés” (magyar). Kurátor: Rusznák Rita 26th March 2010 – 25th April 2010 She was born in Slovakia in 1948 and has lived in Israel since 1949. She studied art at the Bezalel Academy in Jerusalem from 1977-1981, and then graduated from the Hebrew University in Jerusalem with a magna cum laude master’s degree in 2008. She lives and works in Jerusalem. The theme of her current doctoral dissertation is the poetry of Avigdor Hameriri. Her works can be found in the permanent collection of the Israel Museum, the Haifa Museum, the National Museum (Washington D.C.I), at Ben Gurion University, Mishkenot Sha’ ananim, and in several public and private collections both inside and outside Israel. She has published four volumes of poetry, three in Hebrew and one in Hungarian: ”Words in Visuality.” (Hebrew), ”Portraits” (Hebrew),Materials in No-Man’s Land (Hebrew), Exile (Hungarian). Curator: Rita Rusznák 2010. január 18 - 2010. március 22. A kiállítás anyagát Buchenwald és Mittelbau-Dora Emlékhely Alapítvány munkatársai gyűjtötték és állították össze. A kiállított anyag, a videofelvételek, fényképek, használati tárgyak sajátos nézőpontból mutatják be az ott történteket. A kiállítás Buchenwald asszonyaira, lányaira, az ő személyes történetükre koncentrál. Amikor Goethe egykori szerelme, Charlotte Kestner, akiről a Wertherben Charlotte figuráját mintázta, ellátogatott Weimarba, az élet szépségét, a társasági életet élvezte; Buchenwald elfeledett asszonyainak a szenvedés jutott, és a túlélésért küzdöttek. Mégis van valami közös bennük: az élet szeretete, amit Buchenwald asszonyai közhelyből valósággá formáltak. Túlélők visszaemlékezéseit, személyes tárgyait, tanúvallomásait ismerhetjük meg. A történelemkönyvekből megtanult számadatok arcokká válnak, személyes ismerősökké. Magyarországon ennek a kiállításnak még nagyobb jelentősége van, mint máshol, hiszen Buchenwald asszonyai között a legtöbben Magyarországról elhurcolt nők voltak. Az emlékezés egyúttal hitet is kifejez, hitet abban, hogy az emberiség és az egyes ember tanul a múltból, hogy az oktatásnak, a kultúrának, a technikai civilizációnak mégis van erkölcsnemesítő ereje, és Goethe Weimarja erősebb, mint a nácik Buchenwaldja. (Prof. Dr. Volkhard Knigge, a Buchenwald és Mittelbau-Dora Emlékhely Alapítvány igazgatójának beszédét Ramona Bräu kurátor olvasta föl. - rövidített változat) Kurátor: Ramóna Bräu 18th January 2010 – 22nd March 2010 The material of the exhibition was collected and compiled by the staff of the Buchenwald and Mittelbau-Dora Memorial Foundation.The exhibited material, the videos, photos and household objects show what happened there from a special perspective.The exibition focuses on the women, girls of Buchenwald, and their personal stories. When Charlotte Kestner, the former love of Goethe, from whom he modeled the character of Charlotte in Werther, visited Weimar, she enjoyed the beauty of life and social life. The forgotten women of Buchenwald got suffering and struggled to survive.Yet they have something in common: the love of life, that was transformed by the women of Buchenwald from cliche into reality.We can learn about the survivors’ recollections, personal belongings and testimonies.The figures we learn in history books become faces, personal acquaintances.In Hungary, this exhibition is even more important than elsewhere, since most of Buchenwald’s women were deported from Hungary. Remembrance also expresses belief. beliefe in the facts that mankind and individual people learn from the past, that education, culture and technical civilization still have an ennobling power, and that Ghoethe’s Weimar is stronger than the Buchenwald of the Nazis. (The speech of Prof. Dr. Volkhard Knigge, Director of the Buchenwald and Mittelbau-Dora Memorial Foundation, was delivered by the curator, Ramona Bräu. – abridged version). Curator: Ramona Bräu 2009. szeptember 17 -2009. november 17.
Európai Iskolát 1945-ben alapította Mezei Árpád és testvére Pán Imre, Gegesi Kiss Pál, Kállai Ernő és Kassák Lajos. Ők szervezői és elméleti megalapozói voltak a művészeti csoportosulásnak, amely a két világháború közötti modernista törekvések folytatásának tekinthető. Nem csak művészetelméleti téren, hanem tagjai részben azok közül a művészek közül kerültek ki, akik Kassák Munka Köréhez csatlakoztak a 20-as évek végén, vagy a 30-as években Szentendrén csoportosultak a progresszív irányzatot követő festők körül. Voltak közöttük, akik a Szocialista Művészek Csoportjához is tartoztak. Néhányan már a 30-as évek végén, 40-es évek elején nonfiguratív műveket alkottak, elsősorban a francia Abstraction – Creation mozgalom hatására. Az 1945-48 közötti időszak sem volt mentes a modern művészeti törekvéseket ért támadásoktól, de az 1948 utáni politikai változások lehetetlenné tették a csoport működését, és így tevékenységét beszüntette. A csoport művésztagjai: Anna Margit,Ámos Imre, Barcsay Jenő, Barta Lajos, Bálint Endre, Bán Béla, Bokros Birman Dezső, Czóbel Béla, Egry József, Fekete Nagy Béla, Forgács-Hann Erzsébet, Gadányi Jenő, Gyarmati Tihamér, Jakovits József, Korniss Dezső, Lossonczy Ibolya, Lossonczy Tamás, Makarius Sameer, Márffy Ödön, Marosán Gyula, Martinszky János, Martyn Ferenc, Rozsda Endre, Schubert Ernő, Szántó Piroska, Vajda Júlia,Valda Lajos, Vilt Tibor,Zemplényi Magda. 2009. augusztus 24 – 2009. szeptember 13. Robert Capa a sajtófotózás legendája. Ami legendává tette, hogy a mítoszt látta meg és mutatta be a valóságban, és a valóságot a mítoszban; a mindennapokat a történelemben, és a történelmet a mindennapokban. A milicista halála a spanyol köztársaságiak bukását foglalja össze egyetlen képben, a normandiai partraszállás fotói a D-day történelmi jelentőségét. Az 1948-50-ben Izraelben készült fotói pedig a zsidó állam megszületésének mítoszát és mindennapjait mutatják be, amit a kiállítás mottójaként választott, Nehemiás próféta könyvében olvasható idézettel lehet jellemezni: „Akik a falon építettek s akik a terhet magukra rakva vitték – egyik kezével dolgozott a munkán, a másik pedig tartotta a fegyvert” (Nehemia, 4,11). Az „Izrael 1948 – Robert Capa szemével” ezen 52 fénykép alapján próbálja bemutatni, hogyan ragadta meg Robert Capa a zsidó állam születésének pillanatait, első lépéseit; hogyan látta a mítoszt és a valóságot: a bevándorlók érkezését, a mindennapi életét, munkáját és a harcokat, az első arab-izraeli háború összecsapásait, életképeit. Kurátor: Páldi Lívia 24th August 2009 – 13th Spetember 2009 Robert Capa is a legend in press photography. What made him a legend was that he saw and presented the myth in reality and the reality in myth; everyday life in history and history in everyday life.The Death of a Loyalist Militiaman sums up the fall of the Spanish Republicans in one single image, while the photographs of the disembarkation of Normandy show the historical significance of D-Day. His photos taken in Israel in 1948-50, show the myth and daily life of the birth of the Jewish state, which can be described by a quote in the book of the prophet Nehemiah, chosen as the motto of the exhibition: ”They which builded on the wall, and they that bare burdens, with those that laded, every one with one of his hands wrought int he work, and with the other hand held a weapon” (Nehemiah 4.11). The exhibition attempts to show, based on these 52 photographs, how Robert Capa captured the moments the birth and the first steps of the Jewish state; how he saw myth and reality: the arrival of immigrants, their everyday life, work and struggles, the clashes and images of the first Arab-Israeli war. Curator: Lívia Páldi 2009. június 10 – 2009. augusztus 10. A kiállítás a holokauszt eddig kevéssé ismert dimenzióját mutatja be: két bátor portugál diplomata tevékenységét, akik 1944-ben Budapesten, a német megszállást követően kiálltak a zsidók és a politikai meggyőződésük miatt üldözöttek mellett. Sampayo Garrido és utóda Teixeira Branquinho felismerték, hogy a rendkívüli történelmi helyzet – a fasiszta terror tombolása – rendkívüli intézkedéseket követel. Ezer magyar üldözött számára, többnyire zsidóknak állítottak ki ideiglenes portugál egyéni és csoportos útleveleket. A kiállításon eredeti táviratokat és dokumentumokat mutatunk be, amely a diplomaták hétköznapi helytállását bizonyítják. A kiállítás kuriózumai azok az 1940/41 – ben Lisszabonban készült eredeti felvételek, amelyek egy 2000-ben Portugáliában már megrendezett hasonló témájú kiállításon már láthatóak voltak. A fotók a menekültek hétköznapjairól készített megrendítő pillanatfelvételek. Kurátor: Faragó Vera 10th June 2009 – 10th August 2009 The exhibition presents the previously little-known dimension of the Holocaust: the activities of two brave Portuguese diplomats who stood up for Jews and those persecuted for their political beliefs in Budapest in 1944, following the German occupation. Sampayo Garrido and his successor Teixeira Branquinho recognized that the extraordinary historical situation – the rampage of fascist terror – demands extraordinary measures. Temporary Portuguese individual and group passports were issued to a thousand persecuted Hungarians, mostly Jews.At the exhibition, we present original telegrams and documents that prove how they were coping. The curiosity of the exhibition are the original recordings made in Lisbon in 1940/41, which were already on display at an exhibition on a similar themeheld in Portugal in 2000. The photos are poignant snapshots of the everyday lives of refugees. Curator: Vera Faragó |
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításai Categories |































RSS Feed