GEDŐ ILKA - Áldozatok és Gyilkosok

1995.   február 26 – 1995. október 1.

Gedő Ilka tizenegy éves korától rajzol, három neves, zsidó származású művész segíti művészi fejlődését: Erdei Viktor (1879-1944) Gallé Tibor (1896-1944) és Örkényi Strasser István (1911-1944). A háború alatt kerámiakészítésből él, 1944 nyara és 1945 januárja között jöttek létre gettórajzai, amelyek az 1990-es évek során bekerültek a Yad Vashem Art Museum, a New York-i Zsidómúzeum és a Magyar Zsidómúzeum gyűjteményébe. Ezeken az érzékeny ceruzarajzokon örökítette meg a létezés peremére kényszerített családok hétköznapi életét, gyerekek, öregek magányát, kiszolgáltatottságát, „… a nagy szemű, merengő sovány kislány unokatestvérét, egy szemüvege mögött mereven figyelő kisfiút, a roskatag öregeket és az elkeseredett asszonyokat, anyákat. Ezek az egyszerű vonalas rajzok … kis méreteik ellenére hasonló súlyú munkák, mint Henry Moore légitámadás-rajzai.” – írja róluk Szabó Júlia művészettörténész. 1945-ben beiratkozik a Képzőművészeti Főiskolára, Barcsay Jenő tanítványa lesz. 1946-ban férjhez megy Bíró Endre biokémikushoz, a Főiskolát abbahagyja. Főleg grafikákból álló munkássága nem szakad meg: 1945 és 1949 között több rajzsorozatot alkot. 1949-ben részben a kezdődő diktatúra nyomása alatt, részben azonban autonóm döntése következtében a abbahagyja a rajzolást. Gedő Ilka a mintegy 150 füzetet felölelő, teljes egészében fennmaradt jegyzetei tanúsága szerint kiterjedt művészettörténeti és színelméleti tanulmányokat is folytatott. A 60-as évektől csendben, feltűnésmentesen újraépíti életművét, amelyet a szakma is csak korai halála előtt kezd felfedezni. Mágikus, pszichés hátterű realizmus, mitológiai utalások, áttűnő formák, egymásra rétegződő színek, senki máséval össze nem téveszthető stiláris jegyek jellemzik zömében vegyes technikával készült műveit.

Kurátor: Semjén Anita