Budapest, én és a holokauszt
1944. május 15-én indult a holokauszt történetének legnagyobb deportálási akciója. A következő 8 hét alatt a német nácik a kollaboráns magyar hatóságok segítségével több mint 430 ezer magyar zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba
2023. május 19-én az Európai Unió által támogatott projektünk (Digital Memorial Knowledge Infrastructure - the Holocaust in Hungary 80 Years Later) keretében erre emlékezünk. Az esemény során neves történészek előadásai során a legfrissebb kutatási eredmények alapján beszélnek alig ismert témákról:
Az előadásokat követően az elhangzottak alapján interaktív tréninget tartunk, melynek során a résztvevők bepillantást nyerhetnek azokba a módszerekbe, interjúkészítési technikákba, melyek segítségével megismerhetik és megőrizhetik a feledéstől családjukban, ismeretségi körükben élő túlélők és leszármazottak történetét, és összegyűjthetik az eddig ismeretlen forrásokat (fényképek, dokumentumok, beszámolók).
Együttműködő partnerek:
Institut für die Geschichte der deutschen Juden (Hamburg),
Komáromi Zsidó Hitközség (Komárno),
Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (Kolozsvár)
Előadók és oktatók:
Gidó Attila, Halász Eszter, Kádár Gábor, Toronyi Zsuzsanna, Vági Zoltán
Helyszín:
Goldmark terem, Wesselényi utca 7.
Időpont:
2023. május 19. 9 – 12:30 óra
A résztvevők számára a 10:30-11:00 közötti szünetben tízórait (péksütemény, üdítő, gyümölcs) biztosítunk.
A rendezvényen intézményünk Gyermekvédelmi irányelveiben megfogalmazott szabályokat követjük.
- A budapesti elővárosokból (Újpest, Kispest, Budafok, Békásmegyer stb.) és a főváros környékéről deportált zsidók sorsa Auschwitz-Birkenauban.
- Grossaktion Budapest: miért maradt el a holokauszt történetének legnagyobb városi deportálási akciója?
- Budapesti zsidóság: egyéni és csoportos túlélési stratégiák, csillagos házak, nyilas terror, budapesti gettó.