2007. október 3 – 2008. január 6. Féner Tamás “Fény/törések” kiállítása pályája három szakaszáról ad számot. Az első rész az “...és beszéld el fiadnak” a Néprajzi Múzeumban kiállításon, majd könyvben megjelent képsorból ad válogatást, a második sorozat Budapestről szól, inkább a városról, a metropolisról, mint pusztuló és megújuló képződményről. A harmadik sorozat a múzeum felkérésére készült, a gyermekkor visszaidézhető képi emlékeit mutatja, hozzájuk írt szöveges reflexiókat, felidézett töredékes emlékeket. A gyermek nézőpontjából, akinek emlékei már vannak, de a dolgok tragikumát igazán még nem fogta fel. Kurátorok: Féner Tamás és Rusznák Rita 3rd October 2007 – 6th January 2008 Tamás Féner’s exhibition ”Light/Fractures” gives an account of three stages of his career.The first part is a selection of photos from ”…and tell your son” exhibition at the Museum of Ethnography, later published in a book, the second series is about Budapest, more about the city, the metropolis, then a decaying and novatory formation. The third series, made at the request of the museum, shows evocable visual memories of childhood, textual reflections written on them, and fragmented memories recalled.From the perspective of a child who already has memories, but has not grasped the tragic of things yet. Curators: Tamás Féner and Rita Rusznák
0 Comments
2007. május 8 - 2007. október 7. Nagykálló a magyarországi haszidizmus egyik központja, Szabolcs megye első és sokáig egyetlen zsidó hitközsége. Innen jött Budapestre 19 éves korában Ámos Imre. Innen hozta magával a chaszid népi vallásosság naiv, meseszerű elemeivel átszőtt gondolati világot. Érzékeny, álmodozó alkat volt. Szívesen festette emlékképeit, asszociációit, melyeket gyöngyházas árnyalatú halvány színekkel vitt vászonra. A képek realitását valóságon túli jelentéssel ruházta fel. Ő maga ezt „asszociatív expresszionizmusnak” nevezte. 1930-tól társa Anna Margit, ő az egyetlen, akihez a bezárkózott művész kapcsolódott. 1937-ben feleségével Párizsba utaztak, Chagallal találkoztak, de megélhetési nehézségeik, pénzhiány miatt hamarosan haza kellett jönniük. 1938-tól a nyarakat Szentendrén töltötték. Sajátos szimbólumrendszert alkotott, amely 1935 körüli időkben megváltoztatta festői stílusát. Ekkor zsidó motívumok, zsidó tematika és profétikus elemek jelennek meg alkotásaiban. Munkásságában a hangsúly áttevődik a grafikára. Zsidóüldözések és sorozatos megaláztatások idején készíti linóleummetszet sorozatát, a „Zsidó ünnepek”-et. Az ünnepek hangulatát, az áhítatot és emelkedettséget érzékeltetik a lapok. Háborús grafikái megrendítő erejűek, sajátos szimbólumrendszerükkel külön fejezetét alkotják a tragikusan megszakadt munkásságnak. Munkaszolgálatosként hurcolták Németországba. (Gábor Anna) Kurátor: Gábor Anna 8th May 2007 – 7th October 2007 Nagykálló is one of the centers of Hungarian Hasidism, the first and for a long time the only Jewish community in Szabolcs county. This is where Imre Ámos came to Budapest from at the age of 19.From here he brought with him his range of ideas, interwoven with the naive, fairy-tale elements of Hasidic folk religion. He was a sensitive, dreamy man. He was happy to paint his memoirs and associations, which he painted on canvas in peary shades of light colours. He endowed the reality of his pitures with a meaning beyond reality. He himself called it ”associative expressionism”.From 1930 his partner was Anna Margit, the only person the unsociable artist was attached to.In 1937, he and his wife traveled to Paris and met Chagall, but they soon had to return home due to their livelihood difficulties and lack of money. From 1938 they spent the summers in Szentendre.He created a unique system of symbols that changed his painting style around 1935. Jewish motifs, Jewish topics and prophetic elements appear in his pictures. In his works the emphasis shifts to graphics.He makes his series of linoleum engravings, ”Jewish Holidays”, during Jewish persecutions and a series of humiliations. The atmosphere of the holidays, the piety and eminence are pictured in the papers.His was graphics are poignant, with their special symbol system forming a separate chapter of the tragically interrupted career.He was deported to Germany as a forced labourer. (Anna Gábor) Curator: Anna Gábor 2007. március 1 – 2007. április 22. "13 éves voltam, amikor anyám beíratott Jaschik Álmos rajziskolájába. Közben kitört a második világháború. Túléltem! Tizenhét éves koromtól pénzt kellett keresnem. Alkalmazott grafikát csináltam. 21 éves koromban beiratkoztam a Képzőművészeti Akadémiára, ahol festőszakon diplomáztam. Ezután nem a festészetet folytattam, hanem kárpittervezéssel kezdtem foglalkozni. Hogy ösztöneim miért erre az útra térítettek, azt mélyebbre ásva kell megkeresnem. Nagy vonzalmam van és volt a szépség iránt. Ebben a műfajban a gyapjú szépsége, a szövés szépsége legyőzte az olajfestékét. 1950-2000 között, annyi és olyan gyors változások következtek be a világban, mint addig talán még soha. Természetesen a művészetben ugyanúgy. Ha nem is tudatosan, az ember nem tudja kivonni magát az új és még újabb hatása alól. A művészet egyik legfőbb feladata hírt adni a saját koráról, az általános és örök emberi, művészi, műfaji igazságokon túl. A műfaj technikai adottsága és a mai kor rohanó változásai közt ellentmondás van. Lehet, hogy pont ez is vonzott, ezért is voksoltam a legmaradandóbb technika mellett. Az értékek az egyik pillanatról a másikra megkérdőjeleződnek. Számomra a képzőművészetben, sok egyéb mellett a szépség, a mívesség, a műfaj diktálta törvények betartása nélkülözhetetlenek." (részlet Hajnal Gabriella nyitóbeszédéből) Kurátor: Gábor Anna 1st March 2007 – 22nd April 2007 I was 13 when my mother enrolled me in Álmos Jaschik’s Drawing School.Meanwhile, World War II broke out. I survived! I had to make money from the age of seventeen. I made applied graphics. when I was 21, I enrolled at the Academy of Fine Arts, where I graduated with a degree in painting.After that I did not continue painting, but started tapestry design. Why my instincts led me to this path, I have to dig deeper to find out.I have always had a great affection for beauty. In this genre, the beauty of wool, and the beauty of weaving defeated the beauty of oil paint.Between 1950 and 2000, there were as many and as rapid changes in the world as there might never have been before. Of course, in art likewise. Even if not consciously, one cannot escape the influence of the new and even newer. One of the main tasks of art is to inform about its own age, beyond the general and eternal human, artistic, genre truths. There is a contradiction between the technical facilities of the genre and the rushing changes of today. Maybe that’s what attracted me, that is why I voted for the most enduring technique.Values are questioned momently. For me, in fine art, among others , beauty, quality, compliance with the laws dictated by the genre are essential.” (excerpt from Gabriella Hajnal’s opening speech) Curator: Anna Gábor 2006. november 6 – 2006. január 21. Haldej egy ukrán zsidó család hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot, Juzovka / Sztalino / Donyeck-ben, az Ukrán acélvárosban. Gyermekkorától kezdve vonzotta a fényképezés, s első gépét maga készítette nagyanyja szemüvegéből és egy kartondobozból.15 éves korában a képei már megjelentek a helyi lapban. Fényképei a történelemi pillanatok iránti fogékonyságáról és humorérzékéről tanúskodnak. Míg Haldej gyakran állította be vagy alakította át a képeit, kizárólag azért, hogy egy bizonyos esemény jelentőségét hangsúlyozza vagy kiemelje. Haldej fél évszázad szovjet és világtörténelmének legkiemelkedőbb pillanatait örökítette meg. A nürnbergi pert is dokumentálta, ahol elítélték a legmagasabb rangú náci vezetőket. Kurátor: Rusznák Rita 6th November 2006 – 21st January 2007 Haldej was born as the sixth child of a Ukrainian Jewish family in Juzovka/Stalin/Donetsk, the Ukrainian steel city. He had been attracted to photography since he was a child, and he made his first machine out of his grandmother’s glasses and a cardboard box. By the age of 15, his pictures had already appeared in local paper. His photographs show his sensibility to historical moments and his sense of humour.Haldej often staged or remodeled his pictures, only emphasize or highlight the significance of a particular event. Haldej captured the most outstanding moments of Soviet and world history. He also documented the Nuremberg trial, where the highest ranking Nazi leaders were convicted. Curator: Rita Rusznák 2006. július 25 – 2006. október 22. A kiállítás három kelet-európai, zsidó származású „nagyasszony” nagyszerű munkásságának állít emléket, családtörténetüket, eredetüket, pályájukat és világszerte elismert eredményeiket bemutatva. A tárlat különösen fókuszál gyökereikre, a zsidósághoz fűződő kapcsolatukra és az azért tett erőfeszítéseikre. A közös földrajzi és családi indulásokon túl a kozmetikai iparban elért sikereiket is megismerheti a nagyközönség. Helena Rubinstein Krakkóban, Judith Müller Debrecenben, Estée Lauder pedig New Yorkban született Pozsonyból emigrált magyar zsidó család gyermekeként. A kiállítás a kozmetika bibliai eredetéből indul ki, fűszertartók és idézetek segítségével, (pl. Énekek éneke, stb), szentföldi régészeti leletekkel kiegészítve. Innen folytatódik termenként a három nagyasszony életútja, hangsúlyozva a zsidó hagyományok és kultúra erejét mindannyiuk életében és munkájában (alapítványok létrehozatala, stb). A termekben az életút mellett portréfilmek tekinthetők meg, kiegészítve saját múzeumunk és az Iparművészeti Múzeumtól kölcsönzött, ideillő műkincsekkel. Kurátorok: Körmendi Gabriella és Rusznák Rita
2006. május 24 - 2006. július 7. Vajda Lajos (1908 Zalaegerszeg - 1941 Budapest) a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású képzőművésze volt. Kisgyerekkorát Szerbiában töltötte,, ez a későbbi művészetét tekintve fontos momentum. 1923-ban a családja Szentendrére költözött. 1927-től járt a Képzőművészeti Főiskolára. Kapcsolatba került Kassák körével, az Aktivista mozgalommal. Barátságot kötött Korniss Dezsővel, akivel közös tervük az volt, hogy népművészet elemeit szervesen beépítik saját elemző alkotásaikba. Ámos Imrét ő hívta Szentendrére, amely város mindkettejük művészetében nagyon fontos szerepet töltött be. Vajda Lajos nagy szegénységben alkotott. 33 éves volt, amikor meghalt, mégis úgy tűnik, hogy lezárt és teljes életművet hagyott maga után. Valóban így is tekinthetünk rá, de nem lehet tudni, ha a betegség és a nyomor nem végez vele, hová tudta volna fejleszteni analizáló, filozofikus, erősen gondolati központú művészetét. Személyiségének és művészetének hatása több művész alkotópályáját is determinálta, főleg felesége Vajda Júlia, Korniss Dezső és Bálint Endre műveiben figyelhetünk meg élethosszig tartó művészi hatást. A 1946-ban megalakult Európai Iskola részben az ő művészi örökségét tekintette Ars poeticájának. Tagjai közül többen baráti körébe tartoztak. Az 1960-as években, Szentendrén megalakult és máig működő Vajda Lajos kör az ő szellemi hagyatékát tekintette kiindulópontnak. Kurátor: Gábor Anna 24th May 2006 – 7th July 2006 Lajos Vajda (1908 Zalaegerszeg – 1941 Budapest) was one of the most significant and influential artists of the 20th century. He spent his young childhood in Serbia, which is important for his later art. In 1923 his family moved to Szentendre. From 1927 he attended the College of Fine Arts. He got in touch with Kassák and his circle, the Activist movement. He became friends with Dezső Korniss, with whom their common plan was to integrate elements of folk art into their own analytical works. He invited Imre Ámos to Szentendre, a city that played a very important role int he art of both of them. Lajos Vajda worked in great poverty. He was 33 when he died, but he seems to have left a closed and complete oeuvre behind. It may be viewed this way, but it is impossible to tell where he could have developed his analytical, philosophical, strongly thought-centered art, if he had not been killed by illness and misery. The influence of his personality and art has determined the creative careers of several artists. Especially in the works of his wife Júlia Vajda, Dezső Korniss and Endre Bálint, we can observe the lifelong artistic effect.The European School, founded in 1946,considered his artistic heritage as their Ars Poetica to some measure. Several of its members were among his friends. The Lajos Vajda Circle, established in Szentendre in the 1960s and still operating, considered his intellectual legacy as a starting point. Curator: Anna Gábor 2006. március 23 – 2006. május 12. A fővárossá cseperedő Pest-Budán, 1837-ben a legelső állandó magyar nyelvű kőszínház megnyitása a magyar színjátszás meghatározó eseménye volt. Az alkalomra Rózsavölgyi Márk, eredeti nevén Rosenthal Márk Mordecháj két művel jelentkezett. Talán szándékosan igyekeztek az ébredező nemzet figyelmét elterelni arról a tényről, hogy Rosenthal Márk Mordecháj, az egykori kereskedelmi ügynök lett a legjobb és legtermékenyebb magyar csárdáskomponista. Vajon gondolt-e arra valaki, hogy fél század múlva a Nemzeti Színház számos tehetséges színésze, rendezője, dramaturgja, sőt egyszer az igazgatója is zsidó származású lesz? A magyar színjátszás történetében két egymástól távol eső, mégis összefüggő feltételnek kellett ahhoz teljesülnie, hogy a zsidó „színházcsinálók” főszerephez juthassanak. A jogegyenlőségre és arra, hogy elfogadják a tényt: megváltozott a színház helye és szerepe. Anélkül, hogy lemondtak volna nemzetépítő, erkölcsnemesítő és nyelvművelő feladatáról, szóba jöhetett immár, mint szórakoztató intézmény, amelynek működését kizárólag az üzleti élet törvényszerűségei határozzák meg. Kiállításunk a lehetetlenre vállalkozott: a legmúlékonyabb művészet művelőit akarta megmenteni a feledéstől, bemutatva a magyar művelődéstörténetnek azt a korszakát, melyben meghatározó szerephez jutottak zsidó művészek, hogy még égbekiáltóbb legyen a gazság, melyet ellenük 1939-ben a kirekesztő törvényekkel elkövettek. Kurátorok: Gajdó Tamás és B. Turán Róbert 23rd March 2006 – 12th May 2006 In 1837 the opening of the first permanent Hungarian-language stone theatre in Pest-Buda, which was growing to be the capital, was a defining event of Hungarian theatre. Márk Rózsavölgyi, originally known as Márk Rosenthal, came forward on this occasion with two works. Perhaps they delibaretaly sought to distract the awakening nation from the fact that Mark Rosenthal Mordechai, the former commercial agent, had become the best and most prolific Hungarian composer of Czardas. Who would have thought that in half a century numerous talented actors, directors, playwrights and once even the director of the National Theatre would be of Jewish origin. Int he history of Hungarian theatre, two distant, yet related conditions had to be met in order for Jewish ”theatremakers” to play a leading role. The equality of rights and the acceptance of the fact that the place and role of theatre has changed. Without relinquishing its job as a nation-builder, moral breeder and language educator, it could now be considered an entertainment institution whose operation is determined solely by the laws of business. Our exhibition undertook the impossible: it wanted to save the practitioners of the most fleeting art from oblivion, presenting the period of Hungarian art history in which Jewish artists played a decisive role, thus making the villainy commited against them in 1939 by the exclusionary laws even more blatant. Curators: Tamás Gajdó and Róbert B. Turán 2005. október 28. - 2005. december 30. Az első zsidó múzeum Bécsben nyílt meg 1895-ben, ennek emlékét őrizte az Első című kiállítás, mely Budapesten a Miénk című kiállítással együtt nyílt meg. A két múzeum hasonló célokkal indult. Egyfelől "valláspótló" szerepet töltöttek be a szekularizálódó társadalomban, másfelől helyet biztosítottak arra, hogy találkozni lehessen a saját hagyománnyal, identitás-teremtő funkciójuk volt. Ugyanakkor apologetikus, védelmező motívumok is szerepet játszhattak az első zsidó múzeumok megalapításában: a zsidók európai történelemben való beágyazottságát kívánták bizonyítani. Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) tagjai, mint a Magyar Zsidó Múzeum alapítói felismerték, hogy a múlt, az emlékezet uralása legitimálhatja a jelen gondolatait és eseményeit, befolyásolhatja a kortársak és az utódok identitását, meghatározza a judaizmusról kialakuló képet. Mindezek mellett a reprezentáció eszköze is: mit, milyen hangsúlyokkal mutatnak be, mit írnak be a „Történelembe”. A Miénk alapvetően a Bécsi Zsidó Múzeum hármas egységre tagolódó tematikáját követte. Így egyszerre kerültek bemutatásra a kelet-európai zsidóság emlékét őrző történeti szertartási tárgyak, egy sábeszi asztallal berendezett „tisztaszoba”, és végül egy politikai vitatémát, a cionizmust is tárgyaló Palesztina-részleg. A két múzeum háború utáni továbbélése kapcsán fontos megemlíteni, hogy míg a Bécsi Múzeum tárgyainak mintegy fele a második világháború viszontagságos körülményeinek áldozatául esett, a Magyar Zsidó Múzeum kincseit Dr. Bárányné Oberschall Magda és Tápai-Szabó Gabriella megmentették, nekik köszönhetjük, hogy a háború előtti gyűjtemény ma is eredeti formájában látható. Kurátorok: Felicitas Heimann-Jelinek, Bécs (Az Első) Toronyi Zsuzsanna, Budapest (A Miénk) 28th October 2005 – 30th December 2005 The first Jewish museum opened in Vienna in 1895, the memory of which was preserved in the exhibition entitled ”First”, the material of which was later also part of the exhibition entitled ”Ours” in the Hungarian Jewish Museum. The two museums opened with similar goals. On the one hand, they had a role of substituting religion in a secualized society, on the other hand, they provided a place to meet one’s own tradition, therefore they had an identity-creating function. At the same time, apologetic, protective motives may have played a role in the founding of the first Jewish museums: they sought to prove how Jews were embedded in European history. The members of the Israelite Hungarian Literary Society (IMIT), as founders of the Hungarian Jewish Museum recognized that the past, the domination of memory, can legitimise the thoughts and events of the present, influence the identity of contemporaries and descendants, define the image of Judaism given to ourselves and others. In addition, it is a means of representation - what matters is what is presented, what is emphasised, what is written into ”History”. The exhibition entitled ”Ours” basically followed the theme of the Jewish Museum in Vienna, which is devided into three units.Thus, the historical relics preserving the memory of Eastern European Jewry, a clean room furnished with a Shabbat Table, and finally the Palestine section, discussing a political debate, Zionism could be presented at the same time.With regard to the post-was survival of the two museums, it is important to mention that while about half of the objects from the Vienna Museum became victims of the harsh conditions of World War II, the treasures of the Hungarian Jewish Museum were saved by Dr. Lambné Oberschall Magda and GabriellaTápai-Szabó. Thanks to them the pre-war collection can still be seen in its original form today. Curators: Felicitas Heimann-Jelinek (Vienna) First Zsuzsanna Toronyi (Budapest) Ours 2005. augusztus 29 – 2005. szeptember 30. Lajtai Péter művész kiállításának filozófiai vázát egyéni eszmerendszere – vallásokat, kultúrákat és magatartásformákat is magyarázó – egyedi filozófiája alkotja. Esszenciáját megragadni a művész írása alapján lehet: a vallás, mint az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, rendkívül alkalmas mind a tartalmas bezárkózásra, mind a képesség és mozgalom által meghatározott nyitott típusú fejlődésre. A nyugati típusú vallásgyakorlat egyik jelentős eredménye az a felismerés, mely szerint konkurens, küzdő természetük ellenére e nagy magyarázó rendszerek között mély és alapvető a hasonlóság. A vallási hasonlóság belátása azonban mégsem vált a nyugati civilizáció meghatározó élményévé, bár örökbe kaptuk a hagyomány összetett érzését. Az ellenséges környezet sokszor kiválasztott és elkülönített egy kisebb csoportot, melynek ezt követő öntörvényű fejlődése megszülte az „örök másság” társadalmi modelljét. A felvilágosodás vívmányainak köszönhetően azonban az elfogadás és elutasítás mára már szabad választás kérdése. A döntés pedig megköveteli a kultúrák és vallási hagyományok tisztázását… A művész céljává így válhatott a fontos alapkérdések felvetése, az eredethez való visszanyúlás. Az alkotó fókuszába a tárgyi világ tematikailag tisztán, tárgyhűen, az alaposság, pontosság és bőség igényével kerül bemutatásra. A kegytárgyak (tálesz, tfilin, imakönyv, menóra, sófár…) kódok és minták, amivel modellezni lehet a világ összefüggéseit. Mindez bevonása a zsidó kultúra tárgyi környezetének az egyetemes képzőművészet formanyelvébe. Kurátor: Lajtai Péter 29th August 2005 – 30th September 2005 The philosophical framework of the exhibition of the artist Péter Lajtai is composed of the unique philosophy of his individual ideas, which also explain religions, cultures and behaviours. Its essence can be captured on the basis of the artist’s writing: religion, as one of the most basic human needs, is extremely capable of both meaningful isolation and open-type development defined by ability and movement. One of the significant achievements of Western-type religious practice is the realization that, despite their competing, struggling nature, there is a deep and fundamental similarity between these large explanatory systems. However, the perception of religious similarity did not become a defining experience of Western civilisation, although we have adopted the complex sense of tradition. The hostile environment often selected and isolated a smaller group, the subsequent self-righteous development of which spawned the social model of ”eternal otherness”. However, thanks to the achievements of the Enlightenment, acceptance and rejection are now a matter of free choice. And the decision requires the clarification of cultures and religious traditions… This is how the artist’s coal could become to raise important basic questions, to go back to the origin. In the focus of the creator, the material world is presented thematically clean, objectively, with the need for thoroughness, accuracy and abundance. Religious objects (tallit, tefillin, prayer book, menorah, shofar) are codes and patterns that can be used to model the contexts of the world. All this involves the material environment of Jewish culture in the form language of universal fine art. Curator: Péter Lajtai 2005. április 7 – 2005. június 2. Korai modernizmus folytatásaként rendeztük meg a két világháború közötti magyar festészet modernista vonulatát bemutató kiállítást. Az első világháború, majd a Tanácsköztársaság bukása után a művészek nagy részének külföldre kellett menekülnie, ha életben akartak maradni. Bécsben, Berlinben, Pozsonyban és Párizsban találtak menedéket, ott folytatták művészetüket, bekapcsolódva a helyi modernista áramlatokba. A 20-as évek második felétől többen hazatértek, de pályájuk lendülete megtört. A mellettük megjelenő új művészgenerációnál ez a törés nem figyelhető meg, ők nagy szenvedéllyel láttak munkához annak ellenére, hogy a korszellem és korhangulat csak a periférián tűrte meg őket. 1935-től a fokozódó antiszemitizmus, majd 1938-tól a zsidótörvények végleg kiszorították őket a hivatalos művészeti életből. Többen közülük a Szocialista Művészcsoport tagjai lettek, amelynek tárlatai valamint az OMIKE kiállításai jelentették ez egyetlen bemutatkozási lehetőséget számukra. A fiatal művészek vezéregyénisége Vajda Lajos volt, részben körülötte alakult ki a szentendrei művészek köre. A kiállításon rajta kívül az alábbi művészek alkotási is szerepeltek: Bálint Endre, Bálint Rezső, Berda Ernő, Csabai Ékes Lajos, Diener Dénes Rudolf, Faragó Géza, Fenyő A. Endre, Frank Frigyes, Jándi Dávid, Kádár Béla, Kondor György, Pór Bertalan, Réth Alfréd, Román György, Scheiber Hugó, Schönberger Armand, Schnitzler János, Schubert Ernő, Sugár Andor, Székely Andor, Tihanyi Lajos, Vadász Endre és Vörös Géza. Kurátor: Gábor Anna 7th April 2005 – 2nd June 2005 As a continuation of Early Modernism, we organized an exhibition presenting the modernist line of Hungarian painting between the two world wars. After World War I and then the fall of the Hungarian Soviet Republic, most artists had to flee abroad if they wanted to survive. They found refuge in Vienna, Berlin, Bratislava, and Paris, where they continued their art, engaging in local modernist currents. From the second half of the 1920’s, several of them returned home, but the dynamism of their careers was broken. In the new generation of artists appearing next to them, this fracture is not observed. They began to work with great passion, despite the fact that the spirit of the age tolerated them only on the periphery. From 1935, the escalating anti-Semitism, and from 1938, the anti-Jewish laws permanently cut them out of official art scene. Several of them became members of the Socialist Group of Artists, whose exhibitions and the exhibitions of OMIKE were the only opportunities for them to introduce themselves. The leading character of the young artists was Lajos Vajda, the circle of artists from Szentendre developed partly around him. In addition to him, the exhibition also featured works by the following artists: Endre Bálint, Rezső Bálint, Ernő Berda, Lajos Ékes Csabai, Rudolf Dénes Diener, Géza Faragó, Endre A. Fenyő, Frigyes Frank, Dávid Jándi, Béla Kádár, György Kondor, Bertalan Pór, Alfréd Réth, György Román, Hugó Scheiber, Armand Schönberger, János Schnitzler, Ernő Schubert , Andor Sugár, Andor Székely , Lajos Tihanyi, Endre Vadász and Géza Vörös. Curator: Anna Gábor |
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításai Categories |