Mezüze avatás a Zsidó Levéltárban
A zsidó levéltár eddig nélkülözte ajtófélfáiról a mezüzét, mely áldást hoz a levéltár helységeire. Honlapunkról hírlevélben értesítettük ismerőseinket a pontos időpontról, és április 13-án, kedden barátainkkal egybegyűlve ünnepeltük meg a jeles eseményt. Az MTI fotósa örökítette meg, ahogy Frölich Róbert Főrabbi Úr és Zoltai Gusztáv Úr felszegezték az ajtófélfákra a mezüzéket, s közben áldást mondtak rájuk. A Főrabbi Úr elmondta azt is, hogy a mezüzén látható sin–dalet–jod betűk שדי akrosztikonként is értelmezhetőek, mely így nem csak az Örökkévaló nevét jelöli, hanem „Izrael kapuinak őrzőjét” is jelenti. A mezüze felszegezésekor mondott áldás így szól: Baruch Atah A-do-nai Elo-heinu Melech haolam asher kideshanu bemitzvotav vetzivanu likboa mezuzah. Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a Mezüze elhelyezését. A Mezüzét a jobb ajtófélfára kell erősíteni, a felső harmad aljára. A bejárati ajtón a jobb oldalt az utcáról, illetve a folyosóról betérő ember szemszögéből kell nézni. A legelső mezüzét a legfontosabb ajtófélfára kell feltenni, ami nálunk a levéltár bejárati ajtaja volt. A mezüze belsejében kis pergamentekercsre írva találjuk meg a legfontosabb imát, a Smá Jiszroél -t, amit a vallásos zsidók minden reggel és este elmondanak. Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy. A felszegezés követően kóser málna-pálinkával koccintottunk. |
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár hírei
Archives
September 2024
Categories |