2017. október 17-18-19. Tervezett célok A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 3 napos, országos levéltárpedagógiai szakmai tapasztalatcserét és műhelybeszélgetést szervezett pedagógusok számára. A program segítséget nyújtott megtervezni a múzeumi látogatást, a múzeumi tanulást és az iskolai feldolgozást; valamint az eligazodást a levéltárak, múzeumok kínálatában, egy-egy tantárgyhoz, a NAT céljaihoz, illetve a helyi tantervhez igazítani a látogatást. A pedagógiai műhelybeszélgetés intézményünk pedagógiai megnyitója volt. Tapasztalt pedagógiai szakértők bevonásával bemutatjuk az évek óta működő levéltárpedagógiai foglalkozásainkat, és a pedagógiai kiadványainkat, amelyek az otthoni felkészülést segíthetik a látogatás előtt, vagy a feldolgozást utána. A műhelybeszélgetésre olyan pedagógusokat hívtunk, akik a levéltárat (a kiállítást és az épületet is) komplex tanulásszervezési helyszínként tervezik „használni,” beépíteni a tanórába. Feldolgozott témáink: projekt, témanap, témahét, kutatás alapú tanulás levéltárban vagy múzeumban; tapasztalati tanulás fontossága, a kiállítás mint tanulási környezet, helytörténet és helyidentitás erősítése a levéltárak által, 21. századi technológia a múzeumban (látványraktár, digitális adatbázis, okos eszközök). A program harmadik napját az új állandó kiállításban töltöttük terepgyakorlaton, ahol minden résztvevő lehetőséget kapott az állandó kiállításon egy témanap, projekt vagy kutatás alapú tanulás előkészítésére, amit saját iskolája, osztálya számára tervezhetett. A részvételt, az ebédet és a szünetek közben a büfét ingyenesen biztosítottuk a pedagógusoknak. Szakmai gyakornokok
A műhelybeszélgetésen két szakmai gyakornok, egyetemi hallgató segítette munkánkat. Résztvevők A műhely a program intenzitása és elmélyültsége miatt kis létszámmal indult. A tervezett maximális létszám 20 fő volt, ebből 13 résztvevőt sikerült bevonzanunk. Több pedagógusokkal hosszú távú kapcsolatot tervezünk kialakítani, amely megalapozhatja a jövőbeli pedagógiai programjainkat, együttműködéseinket. Ebből hármat elindítottunk: egy iskolával, egy alapítvánnyal és egy vidéki levéltárral kölcsönös partnerségre épülő együttműködést. Meghívott vendég előadók: dr. Apáti Anna Zita, főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár dr. Dúll Andrea, tanszékvezető habilitált egyetemi docens, ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék Káldy Mária, főtanácsadó, MOKK, Szabadtéri Néprajzi Múzeum Saly Erika, környezeti nevelési szakértő, pedagógiai fejlesztő, EKE-OFI Iskola- és Módszertanfejlesztő Központ Kiadványok A műhelybeszélgetésre több kiadványt is készítettünk. A 2017. szeptemberben megnyílt új állandó kiállítást dolgozza fel kiadványunk, mely segít felkészülni a levéltári látogatás előtt Tanulj velünk! címmel levéltár- és múzeumpedagógiai tevékenységeinket bemutató leporellot készítettünk. Mindegyik kiadványt a résztvevő pedagógusok számára kiosztottunk, a korábbi pedagógiai kiadványaink egy-egy példányával, a műhelybeszélgetés programjával és a visszajelzést kérő dokumentumokkal kiegészítve. |
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár hírei
Archives
September 2024
Categories |