​Részlet a Rabbiképző Könyvtárának rekonstrukciójáról 1988. szeptemberben készült állapot felmérési jelentésből:
„A könyvtár, annyi sorscsapás után is, még mindig a régi: amelyben Goldziher, Bacher, Heller és Scheiber dolgozott. Közép-Európának, talán egész Európának egyik legfontosabb judaisztikai könyvtára. Magyarország egyik legfontosabb - és a maga nemében egyedülálló könyvtára. Értékét régisége adja, de azért nem pusztán „történeti” – halott, vagy halódó könyvtár, jóllehet ötven éve nem fejlesztették kielégítően.”… „Az 1985-86 körüli években sok – részben sajnos valós – rossz hír került forgalomba a könyvtár állapotáról. A nemzetközi tudományos világ, az orientalisztika, a zsidó intellektuális közvélemény aggodalommal figyelte, mi lesz. A rekonstrukció első lépése éppen a biztonság és a biztonságos - ellenőrzött – könyvhasználat megteremtése volt. Ma a könyvtár egy álmaiból ébredező óriás benyomását kelti. Ez nem lett volna elérhető külső segítség nélkül.”
A külső segítség forrásait közösen kutatta fel az ORZSE igazgatói székét a nyolcvanas évek közepétől elfoglaló Schweitzer József főrabbi, valamint a könyvtár élére kinevezett Remete László igazgató. Az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ szakértőinek bevonásával hosszú távú rekonstrukciós terv készült a Rabbiképző Könyvtárának életre keltése céljából.
Először a Soros Alapítvány segített. 1987 novemberétől ez a támogatása tette lehetővé a rekonstrukció elindítását. A könyvtár megkezdte rendeltetésszerű, nyilvános könyvtárként való működését, erről az Új Életben, később a nemzetközi szaksajtóban tudósítások jelentek meg. Később mások is segítettek a nagyhírű intézmény feltámasztásában.
Könyvtáros munkatársak részmunkaidős alkalmazásával a feldolgozó, szerzeményező és tájékoztató szolgálat újraindult. Kézikönyvtárral felszerelt olvasóterem létesült az oktatói, kutatói munka támogatására. A Rabbiképző nemzetközi kapcsolatai révén a kurrens szakirodalmat támogatásként kapta meg a könyvtár. Az állományvédelem a negyven éve letakarítatlan állomány megtisztításával kezdődött. Vasárnaponként önkéntesek is csatlakoztak a könyvtár kitakarításához. Eltüntették a nyolcvanas évek közepén még mindig ott lévő belövések nyomait. A technikai modernizáció első eszközei, Robotron írógép, xerox, könyvszállító kocsi stb. is megjelentek a bibliotékában.
A nyolcvanas évek végén történt az is, hogy Művelődési Minisztérium adott pénzt az Eichmann-kommandó által 1944-ben elhurcolt 2643 kötet hazaszállítására. A Prágában rekedt, nagy faládákban tárolt könyveket a Prágai Zsidó Hitközség a Templova u. 5 pincéjében tartotta.

​A könyvek hazaszállítását a MIOK évek óta szorgalmazta, de a csehszlovák fél valamilyen ürüggyel mindig megakadályozta. Könnyű dolga volt, hiszen a könyvtár anyagi források híján aligha tudta ezeket kivédeni.
Schweitzer József 1988 tavaszán a Rabbiképző egykori hallgatóját, az akkor már prágai rabbi Daniel Mayert bízta meg a hazaszállítás prágai előkészítésével. 1989. augusztus 20-án a magyar kormány bocsánatot kért az 1968-as megszállásért. Másnap mintegy varázsütésre a könyvek hazahozatala elöl is elhárult minden akadály.
1989. szeptember 17-én este a Prágai gyorssal Remete László könyvtárigazgató és Volenszky Paula, a hazaszállítás budapesti szervezője indult el Prágába, hogy másnap kora reggel a MASPED munkatársaival teherautóra rakja a könyveket és elindítsa Budapest felé. A MASPED munkatársai azonban nem voltak ott a megadott címen. A Prágai Magyar Követség segítségével déltájban kerültek elő a szállítómunkások, de félő volt, hogy a számukra előírt munkaidő végéig nem fejeződik be a rakodás, s akkor még egy éjszakát ki kell fizetni nekik valutában. Erre nem volt fedezetünk. A teherautó öt órakor indult el fedélzetén a 75 doboznyi rakománnyal. Reméltük, hogy Magyarország felé…. Másnap tudtuk meg, hogy a szállítmány időben megérkezett a magyar határra, plusz költség nem merült fel. A könyveket a Páva utcai zsinagógában vámkezelték, majd onnan 44 év után végre hazaértek a Rabbiképző Könyvtárába.
A nyolcvanas évek végének fontos eseménye az is, hogy a Fotexes Várszegi Gábor a cége által reprintben megjelentett Újvári féle Zsidó Lexikon teljes bevételét ajánlotta fel könyvtári rekonstrukciós célokra. A Blackburn International Incorporation Inc-ben Várszegi Gábor együtt működött Csengeri Imrével, mindketten nagy támogatói a zsidó kultúrának. A könyvadományt – ami a 4 millió forintot meghaladó értékével abban az időben szép pénz volt – Várszegi és Csengeri eredetileg a MIOK-nak ajánlotta fel. Ők azonban az Újvári féle Zsidó lexikont nem merték elfogadni. Arra hivatkoztak, Kun Béla tevékenységének lexikonbeli megítélése erősen eltér az ország akkori politikai vezetéséétől. Ilyen konfliktust nem kívántak felvállalni. A Blackburn ezért az ÁKV-val kötött értékesítési szerződést a lexikonra, s a bevételt adta a könyvtárnak. 

A tóravért egy jól ismert zsidó szertartási ötvöstárgy, múzeumunkban is számos példányát őrizzük. (http://collections.milev.hu/collections/show/99)
 
A tóravértek alkalmazásának gyakorlata csak a 16. századtól terjedt el. Eredeti funkciója a Tóratekercs díszítése, szimbolikus védelme mellett, hogy az egyes zsinagógai ünnepeken használt tóratekercseket megjelölje: jelezze, hogy az adott tekercs melyik tórai hetiszakaszig van feltekercselve, illetve hogy a felolvasás rendjében az adott tekercs hányadikként szerepel. Erre utal, hogy a tóravérteken mindig találunk egy kis nyitható részt, melyben négy megfordítható kis táblán nyolc ünnep neve olvasható: ezek cserélgetésével lehet jelezni az ünnepeket. A tárgy-típus kialakulása, ikonográfiai jellegzetességei önmagában is érdekes téma – de most a zsidó közösségek sorsának bemutatásához használjuk.
 
1944 tavaszán a zsidó lakosság gettóba tömörítésével egyidőben a közösségek értékeinek kifosztása is megkezdődött. A Pénzügyminisztérium rendeletei értelmében a zsidók deportálását követően a gettókban hagyott értékeket a helyi pénzügyigazgatóságok alkalmazottainak kellett leltárba venniük. Ezek között zsidó szertartási tárgyak is szerepeltek, például a bonyhádi gettóban felleltároztak „100 különféle gyertyatartót”. A jelentősebb értékek felkerülhettek az Aranyvonatként elhíresült transzportok egyikére, melyeken a nácikkal kollaboráló magyar hatóságok menekítették ki az országból a javakat. Ezek között Kádár Gábor és Vági Zoltán „Self financing Genocide…” című könyve szerint azon a vonaton, melyet végül az Egyesült Államok katonái 1945 május 16-án Werfen mellett elfogtak, az egyéb értékek mellett közel ötszáz, magyarországi zsidó közösségekből elrabolt tóravértet is találtak.
A vonatot Salzburgba irányították, a tárgyakat pedig a Jewish Cultural Reconstruction (Zsidó kulturális helyreállítási alap) és a offenbachi raktárába szállították. Ennek a szervezetnek lett a feladata, hogy azokat az amerikai zónába került zsidó kulturális javakat, melyek örököse nem volt felkutatható felleltározza, és szétossza a szabad világban létező zsidó közösségek, múzeumok és könyvtárak között. A JCR munkatársai – köztük Salo Baron, Gershom Scholem és Hannah Arendt - közel 150.000 örökös nélkül maradt könyvet és szertartási tárgyat leltároztak és osztottak szét amerikai, izraeli és más intézmények és zsidó hitközségek között. Magyarországra az akkori politikai megosztottság miatt nem került, nem kerülhetett vissza semmi.
 
A kétezres évektől egyre erősödő érdeklődés övezi a tárgyak eredetének felkutatását, számos esetben visszajuttatását az eredeti tulajdonos közösség jogutódjának, hiszen a tárgyakat jelenleg őrző intézmények nem lettek a tárgyak tulajdonosai, csak megőrzői. Online gyűjteményi nyilvántartások alapján választottunk néhány olyan tóravértet, melyek valaha magyarországi, vagy 1944-ben ugyan már nem Magyarországon lévő, de a magyar zsidók történeti emlékezetéhez tartozó közösségek tulajdona lehettek.  

​

Toronyi Zsuzsanna