A születésnap mindig kiemelt esemény a gyerekek életében. Izgatottan várják, álmodoznak róla. Ezen még a világháború sem változtatott. Az 1944-es esztendőben sem volt ez másként. Az újpesti Katz Zsuzsi március 18-án lett egyéves. Neki ez az egyetlen születésnap jutott. A kecskeméti orvos-házaspár, Dr. Szívós József patológus és Dr. Bartha Klára gyermekorvos kislánya, Szívós Klári ugyanezen a napon lett kilencéves. Klári nem érte meg a tizedik szülinapját. És voltak, akik éppen március 19-én születtek. Nekik 1944. március 19. vasárnapja nem csupán a német megszállást jelentette, hanem a várva-várt születésnapjukat is. Sokuk számára az utolsót. Az újpesti Erdős Tibor 1944. március 19-én lett 15 éves. Nem tudjuk pontosan, hogyan és hol zajlott az ünneplés. Az azonban biztos, hogy ez volt az utolsó alkalom. A tizenhatodikat Tibor már nem érte meg. A 65865-ös fogoly, mert ekkor már így hívták, egy nappal korábban, 1945. március 18-án halt meg Buchenwaldban. A kaposvári Lengyel Péter, a jánosházai Schwartz Sándor és a szamosújvári Taub Mayer nem ismerték egymást, sosem találkoztak. De ugyanazon a napon, 1944. március 19-én ünnepelték a 18. születésnapjukat. Elsőként, november 2-án Péter (fogolyszáma 64897) hunyt el a magdeburgi Rothensee altáborban. Sándor a KL Mittelbau egyik altáborában, az. ún. Boelcke-kaszárnyában halt meg az Auschwitz felszabadulása előtti napon. Mayer még megérte a 19. születésnapját. A 120477-es számú fogolyként éppen egy nappal később, 1945. március 20-án halt meg Buchenwaldban. Hübsch Ferenc Nagymegyeren (Komárom vármegye) élt családjával a Pálfy utca 625. szám alatti házban. A vegyesboltot apja, Salamon vezette. Feri éppen a német megszállás napján lett 17 éves. Két hónappal később Nagymegyeren már a gettót szervezték, június elején pedig áthajtották őket Komáromba. A városból június 13-án és 16-án indultak a vonatok Auschwitz-Birkenauba. Feri túlélte az utat, a szelekciót és a háromhetes birkenaui karantént. Július 7-én a 17047-es számot tetoválták rá. Ezután a magát asztalostanoncnak mondó fiút áthelyezték Auschwitzba kényszermunkára. A hadiüzemben segédmunkásként (Hilfsarbeiter) dolgozott. 1944 novemberében a Berlin melletti sachsenhauseni koncentrációs táborba szállították, majd a Lieberose altáborba került. Személyi kartonja szerint itt már kőművestanoncként (Maurerlehrling) dolgozott az egyik építkezésen. Lieberose volt a sachsenhauseni táborrendszer leggyilkosabb lágere: áldozatai között mintegy 2000-2400 magyar zsidó volt. Amikor közeledett a front, az SS kiürítette az altábort. Egy halálosztag élén megérkezett a birkenaui krematóriumok volt parancsnoka, Otto Moll, és 1200-1800 legyengült foglyot lövetett agyon. A többieket visszahajtották Sachsenhausenbe, ahol az érkezéskor kiválogatták a zsidókat és megölték őket. Feri túlélte a mészárlást, a halálmenetet, a gyilkolást és valahogy bekerült egy munkástranszportba. Február 22-én érkezett meg Mauthausenbe. Személyi kartonjának első oldalán ez volt az utolsó bejegyzés. A Saul Gyeremekei Emlékprogram munkatársai azonban tovább kutattak utána és sikerült tisztázni a sorsát.
Feri Mauthausenben töltötte 18. születésnapját. Tíz nap múlva, 1945. március 29-én ott halt meg. A deportálásból sem apja, Salamon, sem édesanyja, Gitel nem tért vissza. Bátyja, az 1924-es születésű Hübsch József 1944 november 9-én Buchenwaldba került, ahol a 87817-es fogolyszámot kapta. További sorsáról nincs adat, de azt tudjuk, hogy soha nem tért haza. A március 19-én születettek között voltak túlélők is. A budapesti Holländer Erzsébet a náci invázió napján lett 10, Frommer Miklós 15, a füzesabonyi Schwartz Klára pedig 17 éves. Egy esztendővel később mindhárman a bergen-belseni koncentrációs tábor foglyaiként töltötték születésnapjukat. Miklósról és Kláráról tudjuk, hogy megmenekültek: áprilisban Csehország felé indították őket, de a vonatot Farslebennél felszabadították az amerikaiak. Vági Zoltán
3 Comments
13/6/2020 12:09:49 am
Rettenetes gyermeksorsok.
Reply
27/3/2023 12:33:42 pm
Sajnos az emberiség nem tanul a multbó.Újból és újbôl virágzik a gyűlölet a fajok,nemzetek iránt,nem számīt,hogy ártatlan gyerekek is az åldozatok.Gyűlölet kellene lennie a bűnözők az elnyomás ellen,a rossz ellen.
Reply
31/10/2022 12:08:55 pm
Hollander Erzsébet ortvosként a Szabolcs utcai (volt Pesti Zrealita Hitközség) késöbb Orvostovábbképző Intézet II Belgyógyászati Osztály Ö vezető Dr Schwaczmann Pál, egyetemi docens) osztályán lett blegyógyász szakorvos, illetve a 70-es évek második felében
Reply
Leave a Reply. |
SzerzőkMunkatársaink és s gyűjteményeinkben kutatók írásai történelemről, kultúráról, művészetről. Szerzők és témák
All
|