Internálótábor a Rumbachban

Bárkány Jenő: Este (A Rumbach utcai internálótábor). MZsML ​79.1.2.

gyűjtem​A második világháború és a holokauszt során a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát és az épület udvarát a magyar hatóságok többször is zsidók bebörtönzésére használták. A külföldi (főleg szlovák és lengyel) zsidó menekültek egy részét már 1941 nyara előtt a belügyminisztérium által felügyelt internálótáborokban és kisegítő toloncházakban tartották fogva. A vidéki helyszínek (Garany, Ricse, Bácstopolya, Kistarcsa, stb.) mellett Budapesten is felállítottak több ilyen gyűjtőpontot. Ezeket elsősorban zsidó intézmények mellé telepítették. A Páva utcai zsinagóga, a Columbus utcai Izraelita Siketnémák Budapesti Országos Intézete és a Szabolcs utcai Zsidókórház mellett ilyen volt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga is. A fogvatartottak ellátását két zsidó segélyszervezet, a Pesti Izraeliták Pártfogó Irodája és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája biztosította.
1941-ben a magyar állam közel 20 ezer „rendezetlen állampolgárságú” zsidót deportált a német által megszállt Ukrajna területére, ahol a legtöbbjüket német SS egységek és helyi kollaboránsok meggyilkolták. Budapesten a deportálás előtt a Páva utcai és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógákban gyűjtötték össze a zsidókat.
A templom 1941 után is internálótáborként működött. 1943 végén a Pesti Izraelita Hitközség a zsinagóga kegytárgyait lezárt ládákban biztonságba helyezte a Daru Szállítmányozási Vállalat raktáraiban.
Az internálótábor pontos topográfiájáról csak közvetett információink vannak. A Szlovákiából menekült Bárkány Jenőnek a gyűjteményünkben őrzött képei szerint a tábor magában foglalta az épület Rumbach Sebestyén utca és Madách Imre utak által határolt udvarát. 

Bárkány Jenő: Ebéd (A Rumbach utcai internáló tábor). MZsML 79.1.1 

​Az udvar, illetve az azt határoló modern épületek, amelyek Bárkány képeinek hátterében is feltűnnek, jól láthatók az 1944 tavaszán készült nagyfelbontású legifotón is: 

Egy visszaemlékező szerint az itteni detektívek „igen kegyetlenek” voltak.
A nyilas hatalomátvétel napjaiban, 1944. október 15-16-án a nyilas pártszolgálatosok több ezer zsidót tartóztattak le. A Rumbach és Dohány utcai zsinagógákba terelték őket. K. J. tiszaberceli vasesztergályos infernális körülményekről számolt be: “elvitték az egész transzportot a Rumbach - utcai templomba, 4 napig voltunk ott, mindenki véresre volt verve és agyonkínozva. A templomban 3 x adtak 6 dkg. kenyeret és ugyanannyiszor 3-4 deci levest. Csendőrök és nyilasok őriztek. 4 embert, aki a WC-re ment este, agyonlőttek, köztük egy jó barátomat is, azzal, hogy meg akartak szökni.” A semleges államok diplomáciai képviseleteinek nyomására végül néhány napon belül elengedték a foglyokat.
Az 1944 november végén kijelölt és december elején lezárt pesti nagy gettó palánkja néhány méterre a templom bejáratától jobbra (észak-nyugatra) húzódott, azaz a zsinagóga még a lezárt területen állt. A Zsidó Tanács többször kérte a hatóságokat, hogy ebben az esetben adják át az épületet, hogy a Tanács enyhíthessen a gettó rettenetes zsúfoltságán, illetve szociális és vallási célokra is használhassa a templomot.
Erre végül december első napjaiban került sor. December 2-án az épület még a gettósítás egyik logisztikai központjaként működött: 500 embert hoztak be a rendőrök az óbudai téglagyárból a gettóba, ahol először a zsinagógába zárták, majd a környező gettóházakba telepítették őket. A Zsidó Tanács fennmaradt dokumentációja december 8-án azonban már működő gettókórházként hivatkozik az épületre. Néhány napon belül az épület liturgikus funkciója is helyreállt – december 15-én tartották itt meg az első istentiszteletet. Ekkor még egy hónap – a gettó történetének legnehezebb időszaka -  volt hátra a felszabadulásig.