Karantén Auschwitzban

​Auschwitzban kezdetben, ha egy fogoly beteg lett, kezeléséről nem is orvosok, hanem valamelyik SS-altiszt döntött. "Ne zabálj olyan sokat!" (Nicht so viel fressen) - üvöltöttek gyakran a hasmenéstől szenvedőkre, majd a jelentkezők zömét megverték és szimulánsként elzavarták. A gyengélkedőre általában csak néhány, különösen rossz bőrben lévő rab kerülhetett be. Ám a fertőző betegeket ott sem különítették el. Sőt, a helyhiány miatt gyakran többet fektettek egy ágyba, így a kórokozók gyorsan terjedtek. Ennek ellenére - ahogy egy fogoly fogalmazott később - Auschwitz valódi "vendégház volt" az épülőfélben lévő Birkenauhoz (Auschwitz II) képest.
 
Az új táborban az első évben még folyóvíz sem volt. A rabok hónapokig nem fürödtek és a ruháikat sem tudták kimosni. A deportált nők a napi egy liter teának nevezett löttyöt itták és ezzel tisztálkodtak. A téglabarakkokban nem volt se villany, se wc, se padló. Birkenau építésénél még az SS egészségügyi szabályait is megszegték és négyszer annyi embert zsúfoltak össze, mint más koncentrációs táborokban. Szinte mindenkit hasmenés gyötört, sokan kaptak maláriát, aratott a tüdőbaj, a rüh és számos bőrbetegség. A legnagyobb pusztítást azonban a tífusz okozta.

Birkenauban egy ilyen háromemeletes "priccsen" 12 fogoly osztozott, Dachauban, vagy Buchenwaldban csak három

​Az első tífuszjárvány már 1941 tavaszán kitört, ősszel pedig az orosz hadifoglyok ismét behurcolták a táborba. Az SS a "nincs beteg, nincs járvány" alapelve szerint járt el. Az oroszokat agyonlőtték, agyonverték, vagy halálra éheztették. A beteg rabok szívébe hatalmas tűkkel 8-15 gramm fenolt (karbonsav) fecskendeztek. Másokat elgázosítottak. Az auschwitzi SS a tífuszt a berlini felettesek, a gyilkosságokat a külvilág elől titkolta: tömegesen hamisították a kórházi iratokat, kórlapokat, a halottas könyvekben fiktív halálozási okokat tűntettek fel. 1942. március 12-én 1200, zömmel tífuszos beteget válogattak ki az auschwitzi rabkórházban. A két kilométerre lévő Birkenau primitív barakkjaiba kerültek. Orvosi ellátást nem kaptak, enni is alig, a kápók és az SS-ek gyilkolták őket. Fertőtlenítés ürügyén hideg vizes üstökben kellett fürdeniük, előtte és utána órákig álltak meztelenül a szabadban. Egy hónap múlva kevesebb mint százan voltak életben. A táborparancsnokság azt hitte, hogy a járványt sikerült visszaszorítani.
 
Áprilisban azonban a majdaneki táborból (KL Lublin) átszállított foglyok ismét behurcolták a tífuszt. A kór gyorsan terjedt, májusban már az auschwitzi SS-főorvossal (Standortarzt), Dr. Schwelával is végzett. Állítólag a tábori ellenállás csempészett tífuszos tetveket az egyenruhájába. Majdaneki kollégája ekkor már hetek óta halott volt. Utóda, Dr. Franz von Bodman, a szív helyett a vénába adott fenolinjekciókkal ölte meg a betegeket. Ezzel ugyan elérte, hogy áldozatai különösen sokat szenvedve haljanak meg, a járványt viszont nem tudta megállítani. Sőt, hamarosan ő maga is elkapta a tífuszt.
 
A betegség leküzdését ekkoriban több tényező is nehezítette. Auschwitz történetének első két évében 1500 zsidó rab érkezett, 1942 nyarától viszont havonta átlagosan több mint 20 ezer. A szokásos preventív intézkedések - fertőtlenítő fürdő, a foglyok kopaszra nyírása - ekkora tömeg esetében már nem bizonyultak hatékonynak. Ráadásul hiába rendeltek el az SS-orvosok karantént a táboron belül: Auschwitz egy kis vidéki lágerből éppen ezekben a hónapokban alakult át a legnagyobb náci táborkomplexummá. Mindenfelé építkezések folytak. A kivitelező német cégek több ezer civil alkalmazottja naponta jött-ment mindenféle fertőtlenítés nélkül. A szögesdrótok közelében felhúzott zsúfolt szállásaik éppúgy a fertőzés gócpontjaivá válhattak, mint a foglyok barakkjai. Az 1940-es években már léteztek ugyan tífuszoltások, de teljes védelmet egyik sem nyújtott. A helyzetet súlyosbította, hogy a birkenaui ideiglenes gázkamrákban tízezrével megölt zsidó munkaképtelenek elégetését nem győzte a tábori krematórium. Ezért a holttesteket tömegsírokba temették, a hullák pedig megfertőzték a talajvizet. Júniusban az SS-ek és a munkások már csak palackozott ásványvizet ihattak.
 
Július 1-én az egyik civil munkásszállásról tífuszos megbetegedést jelentettek, amit újabb esetek követtek. Rudolf Höss táborparancsnok számára ennél rosszabb nem is történhetett volna. Két hét múlva várta Heinrich Himmler, az  SS vezetőjének látogatását. Höss a fejével játszott: nem vallhatta be, hogy hónapok óta hazudik és a járvány kicsúszott az ellenőrzése alól. Ugyanakkor főnöke életét sem tehette kockára. A parancsnok mégis az utóbbit választotta és megpróbálta valahogy megúszni. Gyorsan elrendelte az SS-ek kötelező beoltását, majd július 16-án azt is megtiltotta nekik, hogy a folyók fertőzött vizében fürödjenek, vagy mossanak. A másnap érkező Himmlert és népes kíséretét, amennyire lehetett távol tartották a fertőzéstől. Megmutattak neki egy szelekciót és egy gázosítást, gyárlátogatásra és az ültetvényekre, végül az alaposan kitakarított Auschwitzba vitték. A trükk sikerült. Himmler elégedett volt a látottakkal, és Hösst SS-Obersturmbanführerré (alezredes) léptette elő. Egyúttal közölte vele, hogy ne is remélje a transzportok számának csökkentését, mivel Auschwitzot szemelte ki az európai zsidóság vesztőhelyéül.

​Höss óvatosan várt még pár napot, majd jelentette, hogy Himmler távozása után kitört a tífusz. Az immár hivatalossá vált járvány elleni harc (Bekӓmpfung der Seuche) keretében most már az egész Auschwitz-komplexumot karantén és táborzárlat (Lagersperre) alá helyezhette. A szabadságokat törölték, az eltávozást megtiltották. Több mint 30 német cég ezer munkatársa ragadt a karanténban. Az SS-ek családtagjai nem mehettek be a tábor területére. A belépési engedélyeket érvénytelenítették. Újat csak azok kaptak, akik átestek a kötelező fertőtlenítésen. A hivatalos ügyben kilépők ruháját 36 órával korábban le kellett adni tetvetlenítésre. Höss a saját bőrét megmentette ugyan, de inkompetenciája a náci táborrendszer történetében addig példátlan járványt szabadított Auschwitzra.  A július hónapban meghalt 3779 fogoly nagy része már a tífusz áldozata volt. Augusztus 1-19. között pedig még többen, 4113-an vesztették életüket. A lágerirodán az írnokok két műszakban dolgoztak. Ezrével hamisították a halotti anyakönyveket és gyártották az olyan orvosi kezelések dokumentációját, amelyekre sosem került sor.
 
A helyzet azonban a karantén ellenére sem javult, a transzportok özönlöttek, augusztusban már 42 ezer zsidó szállt ki a vagonokból. A fajpolitikai szándék (a zsidók kiirtása) az SS vezetése számára fontosabbnak bizonyult, mint az egészségügyi cél (a tífusz leküzdése). Gyógyszerek, kórházak, megfelelő ellátás és felszerelés hiányában Höss a Zyklon B-vel próbálta kezelni a válságot. A hidrogéncianid tartalmú mérgező szert eredetileg a kártevők ellen fejlesztették ki. A csótányok, patkányok, egerek és bolhák mellett képes volt elpusztítani a tífuszt terjesztő tetveket is. 1941 óta ezzel a vegyszerrel gyilkoltak a gázkamrákban is. Július és október között hatalmas teherautókkal tonnaszámra szállították Auschwitzba a Zyklon B-t. Höss feletteseinek persze fogalmuk sem volt róla, hogy mennyi Zyklon B-vel hány zsidót lehet megölni. Ha gyanították is, hogy a szállítmányok növekvő mérete és gyakorisága egészségügyi katasztrófára utal, a parancsnok széttárhatta kezét és a zsidók tömeges elgázosításával takarózhatott. Így az auschwitzi SS bizonyos mértékig kozmetikázhatta az adatokat. A valóságban a Zyklon B kisebb részével az ekkoriban beérkező főleg holland, belga és francia zsidó nőket, gyerekeket és öregeket ölték meg, a többségét pedig a barakkok és a foglyok ruházatának fertőtlenítéséhez használták fel.

Üres Zyklon-B konzervdobozok 

​Augusztus közepén Dr. Kurt Uhlenbroock személyében új SS-főorvos érkezett. Úgy gondolta, hogy a legjobb megoldás, ha egyszerre szabadul meg a betegséget terjesztő tetvektől és az őket hordozó foglyoktól. Augusztus 29-én szelekciót rendelt el. Mindenkit, a fertőző betegeket és a már meggyógyult lábadozókat egyaránt a halálba küldték. Délben a válogatás szünetelt: miközben a németek elmentek ebédelni, a meztelenül felsorakoztatott rabok a kórház udvarán vártak sorsukra. Aznap összesen 746 embert hurcoltak teherautókkal a birkenaui gázkamrákba. De ez sem segített és két nap múlva a tífusz Uhlenbroockot is ledöntötte lábáról. Fél éven belül immár ő volt a harmadik auschwitzi SS-főorvos, aki kudarcot vallott a járvány ellenében, ráadásul maga meg is fertőződött. A táborokat felügyelő egészségügyi hivatal vezetője ekkor a 33 éves Dr. Eduard Wirths SS-századost küldte Auschwitzba, aki szívbetegsége miatt alkalmatlanná vált a frontszolgálatra. Egyetlen parancsot adott neki: állítsa meg a tífuszt és akadályozza meg, hogy a járvány átterjedjen az SS-legénységre.
 
Wirths Auschwitzba érve megdöbbenve szembesült a tömeggyilkossággal és a dermesztő egészségügyi körülményekkel. "Gyakran panaszkodott nekem, hogy orvosi lelkiismerete képtelen megbékélni a tőle elvárt gyilkolással és hogy ezért sokat szenvedett...A zsidók teljes megsemmisítésével kapcsolatban is skrupulusai voltak, amiket bizalmasan gyakran felfedett előttem " - írta róla később emlékirataiban Höss. Egyik beosztottja, Franz Hoffmann Lagerführer szerint "Wirths ellenezte a szelekciókat mondván, hogy az orvosok nem azért vannak, hogy szelektáljanak, hanem azért, hogy gyógyítsanak." De hiába tiltakozott, Berlinből megjött a szelekciós parancs, Wirths áthelyezési kérelmét pedig visszautasították.
 
A táborban újabb szelekcióval folytatódott a járványellenes küzdelem. Az auschwitzi kórház után most a birkenaui női tábor (FKL - Frauenkonzentrationslager) volt soron. Szeptember 5-én 800 beteg nőt hajtottak a gázkamrához. Érkezésüknél ott volt Dr. Johann Paul Kramer, akit pár napja helyeztek Auschwitzba egy szintén a tífusz miatt kidőlt SS-orvost helyettesítésére. Kremernek ez volt a második gázosítása. Az elsőről azt jegyezte fel naplójába, hogy "ehhez képest Dante pokla szinte komédiának tűnik". Most még jobban elszörnyülködött és ezt írta: "Ma délben egy különleges akciónál, muzulmánok (legyengült beteg fogoly) az F.K.L-ből. A borzalmak legborzalmasabbika." Kollégája, Dr. Thilo meg is jegyezte neki, hogy a világ végbélnyílásánál (anus mundi) vannak. A háború utáni perében Kremer doktor elmondta, hogy a kivégzésre hozott nők "élő csontvázak" voltak. Még a vetkőző barakkokba sem engedték be őket, tetves rongyaikat a szabadban kellett levenniük. Tudták, hogy meg fognak halni. "Könyörögtek az SS-eknek, hogy kíméljék meg az életüket. Zokogtak." Végül beszorították őket az egyik gázkamrába és végeztek velük. "Anatómusként számos szörnyű dolgot láttam és sok időt töltöttem holttestekkel. De amit akkor láttam, az mindent felülmúlt..." -  emlékezett Kremer a vádlottak padján.

A régi krematórium egyik dupla kemencéje Auschwitzban

​Az auschwitzi krematórium már rég nem tudott lépést tartani a gyilkolással, az új birkenaui krematóriumok átadása viszont hónapokat csúszott a karantén miatt. A szaporodó tömegsírokba temetett hullák a nyári hőségben megfertőzték a vizet és a levegőt. Szeptemberben Höss a chelmnói megsemmisítő táborba utazott, ahol megmutatták neki, hogyan kell gödrökben elégetni az elgázosítottak holttestét. Miután visszatért, a zsidókból álló Sonderkommando megkezdte a tömegsírok exhumálását és a hullák elhamvasztását. Két hónap alatt mintegy 107 ezer áldozat testét tüntették el, majd az SS megszabadult a tanúktól és likvidálta a Sonderkommando nagy részét.
 
Október 1-én egy szelekció során újabb kétezer beteg nőt küldtek gázkamrába. Mivel a Zyklon-B készletek elfogytak, ismét egy öttonnás teherautó indult utánpótlásért. Kremer doktor naplóbejegyzése szerint ekkoriban Auschwitz (Oświęcim) városában a tífusz már egész utcákat fertőzött meg. 

A Zyklon B-t szállító öttonnás teherautó menetlevele "a zsidók kitelepítéséhez szükséges anyag elhozatalához" (Abholung von Materialen für die Judentumsiedlung), 1942. október 2.

A járvány átterjedt az SS-ekre is. Körülbelül ötvenen kapták el. Köztük volt Heinrich Schwarz, Auschwitz III és a natzweileri koncentrációs tábor későbbi parancsnoka, valamint az agrárültetvényeket irányító Joachim Caesar SS-alezredes is. A kór a családtagokat sem kímélte. Höss szerint Auschwitzban senki nem lőtt annyi embert tarkón, mint Gerhard Palitzsch SS-Rapportführer, aki ezrekkel végzett. Az otthon mintaapaként és szerető férjként viselkedő Palitzsch, egyik este a gázkamrában megölt zsidó nők ruháival lepte meg feleségét. A lopott ruhákban azonban tetvek is lehettek, mert Palitzschné hamarosan ágynak esett és bár korábban beoltották, meghalt. A tábor történetének talán legnagyobb gyilkosa most az emeleti hálószobában zokogva ölelgette árván maradt gyerekeit. Caesar felesége is meghalt. Még az SS-ek házaiba beosztott lengyel szobalányok is karanténba kerültek, hónapokig nem mehettek haza a családjukhoz.
 
1942 novemberére a tífusz kitört az Auschwitz-komplexumból és elkezdte megfertőzni a régió lakosságát. A civil hatóságok kontaktkutatással kiderítették, hogy a betegek minden esetben valamelyik táborban dolgozó rokonuktól kapták el a ragályt. Dr. Wirths kénytelen volt tanácskozásra hívni a különböző hivatalokat, cégeket, katonai szerveket, polgári hatóságokat. Utóbbiak nyíltan az SS-t hibáztatták, amiért a foglyok megfertőzték a civileket. Az auschwitzi polgármester arra panaszkodott, hogy az SS-ek és a civil alkalmazottak ellenőrzés nélkül keverednek a lakossággal a városi pályaudvaron. A cégek azt követelték, hogy a július óta karanténba szorult munkatársaik legalább karácsonyra hazamehessenek a családjukhoz. Végül kompromisszum született: karantént három héttel meghosszabbítják, hogy annak lejárta után, december 25-én az izolált civil munkások végre távozhassanak. A tífuszt azonban nem érdekelte a politikai alku és egy hét múlva újabb civil betegedett meg. Az egészségügyi előírások szerint a karantént ekkor további három héttel meg kellett volna hosszabbítani. Ez egyben azt is jelentette, hogy törölni kell a karácsonyi szabadságolást. A civil alkalmazottaknak ez azonban már sok volt és egyszerűen elindultak hazafelé. Hiába fenyegetőzött a Gestapo és az SS, mégsem lőhettek halomra több száz német munkást. A világtörténelem leggyilkosabb bürokráciája nem tehetett mást, mint elfogadta a fait accompli-t. A járvány folytatódott, de a nagy auschwitzi karantén véget ért.

​Vági Zoltán