Ki volt Bánáti Oszkár költő?

Közösségünk egyik tagja pár hónapja felkereste a zsidó múzeumot: nemrég meghalt édesanyja hagyatékából előkerült iratokat hozott, amelyekből kiderül, hogy a holokausztban meggyilkolt nagyapja, Bánáti Oszkár néven, a 1930-as években költő és kritikus volt, Radnóti Miklós jó ismerőse és figyelmes olvasója, Kassák Lajos lapjának rendszeres munkatársa. Utolsó, Áfonya című kötetéről Radnóti írt fanyalgóan elismerő ismertetést a Nyugat hasábjain.
Ez a múlt, vázlatosan, amelynek nyomai ott vannak ugyan, elszórva, digitalizált régi folyóiratok online hasábjain, de nincsenek ott, ahol leginkább lenniük kéne, a családi emlékezetben. Bánáti Oszkárt, mint a Nyugat lapjain olvasható nevek legtöbbjét, utókoruk teljesen elfelejtette és valamiért a lánya sem adta tovább emlékét. Pedig kamaszként - most előkerült hagyatékának tanúsága szerint - verset írt arról, mennyire nehéz neki az édesapja nélkül felnőnie és hogy egyedül a versírás kapcsolja össze őt vele, hogy amikor verset ír, úgy érzi, költő édesapja nyomában jár és ez oldja kissé a félárvaság magányát.
Egy egész nemzedék küzdött ekkoriban a munkaszolgálatosként, honvédként meghalt apák hiányával, tanú erre Szabó István filmrendező, Orbán Ottó, Gergely Ágnes életműve. Úgy tűnik, hogy Bergsmann, vagyis művésznevén Bánáti Oszkár lánya, látogatónk édesanyja először maga is a beszédet, az önkifejezést, aztán a hallgatást választotta, egy teljes életen át, a trauma karbantartására. De közben mégis alaposan dokumentálta édesapja korán megszakadó pályáját, hogy majd előkerülhessen akkor, amikor ő már nem beszélhet róla.

Radnóti, Kassák, népiség: Bánáti Oszkár pályaképe
Bánáti Oszkár a múlt század első évtizedének végén született, a Nyugat harmadik nemzedéke (Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Kálnoky László, Vas István, Hajnal Anna, Jékely Zoltán) a kortársai. Egyetemista korában ismerkedik alighanem meg a Szegeden tanuló Radnóti Miklóssal és Buday György képzőművészetével, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma körül, amely Erdei Ferenc szociológus, Hont Ferenc rendező színházesztéta szellemi otthona is volt egy ideig. Hagyatékának tanúsága szerint későbbi éveiben is kapcsolatban maradt Radnótival és valamelyest Budayval is. 
Radnóti mellett kritikusként kiáll, verseit nagyra becsüli, vitába is keveredik rosszakaróival, egy ízben még a magyar publicisztika legendás figurájával, Bálint Györggyel is vállvetve harcol Radnótiért: Bálint idézi is őt harcostársaként. Lírájuk természeti ihletettsége, játékos, mérsékelt vadsága szintén mutat némi távoli rokonságot.
Annál meglepőbb, hogy Radnóti később, 1938-ban, ha nem is minden elismerés nélkül, de hűvösen fogadja Áfonya című kötetét a Nyugatban, lényegében annyit mond róla, hogy nem nélkülözi a tehetséget, de hangján még túl erősen érződik a keresett hetykeség, népieskedés, rossz lírai modor, amelyet kinőve akár igazi, fontos költővé is válhat. Szomorú tudni, hogy ez a pillanat a 28 éves Bánáti pályájának már nem az eleje, hanem inkább a vége, hogy pár év múlva immár sem ő, sem kritikusa nem lesznek életben. És ekkor még – bár Bánátinál előrébb tart, Radnóti sem egyértelműen elismert, befutott költő még, korántsem a magyar irodalom egyik óriása, mint ahogy ma gondolunk rá vissza
Bánáti, szemben nemzedéktársai többségével, akik nagyon röviden flörtöltek csak a Kassák-féle avantgarde-dal, kitart a Munka-folyóirat mellett, ott formálódik költői és kritikusi pályája. Ez bátor döntés, ismerve a magyar kultúra távolságtartó viszonyát az avantgadre-hoz, amelyet több mint száz évnyi együttélés sem oldott fel egészen. Érdemes megnézni, hogyan ír Babits az avantgarde hatásokat még magán viselő Radnóti költészetéről öt évvel Radnóti Bánáti-kritikája előtt, szintén a Nyugatban. Ő akkor Radnótin kéri számon a túlzottan stilizált, erőltetett népieskedést, a modorosságot, keresettséget, szinte teljesen ugyanazt, amit a Babitshoz megértő Radnóti kér öt évvel később számon nála alig fiatalabb társán. 

Radnóti Bánáti Oszkár-kritikája:
Radnóti Miklós: Áfonya. Bánáti Oszkár versei
Az 1930-as évek közepén a lap rendszeres, visszatérő szerzője, költője, kritikusa. Ugyanebben az évtizedben megnősül, megszületik a lánya, akinek alig is lesznek majd megélt emlékei róla, már a munkaszolgálatos behívók kora.
Egy először félbeszakadó, aztán elsüllyedő élettörténet és életmű, egy a bizonyára sok ezer közül. Az ő pályája, mivel legalább elindult, látnunk engedi a hiányt. Hogy mi lehetett volna Bánáti Oszkár, ha, mondjuk, megfogadja Radnóti Miklós tanácsait? Valóban jó klasszicizálódó költő? Vagy elvesztette volna hangja szabálytalan erdetiségét? Egy lett volna a Kassák mellől-mögül eltűnő szerzők közül a szinte egyszemélyes magyar avantgarde-ban? Költő lett volna vagy kritikus inkább, ha folytatja irodalmi ténykedését? Kapcsolatai alapján egyértelmű baloldalisága merre vitte volna 1945 után? És még inkább, milyen édesapa lett volna? Milyen nagyapa, mert még bőven élhetett volna látogatónk gyerekkorában? Néhány adat, sok vers, kritikák elszórtan folyóiratokban, okmányok, apró betűvel írt, szorgalmas kétségbeeséssel küldözött munkaszolgálatos levelek apró, töredező felületeken, halványuló betűkkel. Van, ami rekonstruálható, több minden sejthető, a legtöbb vonatkozása ennek az életnek ismeretlen, mint mindannyiunk életének. Ki fejti meg szívük Atlantiszát?-kérdezte erről a nemzedékről hosszan élő kortársuk, Vas István az Egy szerelem három éjszakája egyik songjában.
Bánáti Oszkár, akinek jellegzetes történetére, hiányokkal teli és mégis megvilágító utóéletére még bizonnyal visszatérünk, látogatónknak hála, amolyan villanófényként világított rá történetével és a lánya történetével elmondatlan, elbeszéletlen életek ezreire. 

Radnóti Miklós: Áfonya. Bánáti Oszkár versei. Nyugat, 1938. 9. szám ​

Vári György