Thália szolgálatában

2006. március 23 – 2006. május 12.

A fővárossá cseperedő Pest-Budán, 1837-ben a legelső állandó magyar nyelvű kőszínház megnyitása a magyar színjátszás meghatározó eseménye volt. Az alkalomra Rózsavölgyi Márk, eredeti nevén Rosenthal Márk Mordecháj két művel jelentkezett. Talán szándékosan igyekeztek az ébredező nemzet figyelmét elterelni arról a tényről, hogy Rosenthal Márk Mordecháj, az egykori kereskedelmi ügynök lett a legjobb és legtermékenyebb magyar csárdáskomponista. Vajon gondolt-e arra valaki, hogy fél század múlva a Nemzeti Színház számos tehetséges színésze, rendezője, dramaturgja, sőt egyszer az igazgatója is zsidó származású lesz? A magyar színjátszás történetében két egymástól távol eső, mégis összefüggő feltételnek kellett ahhoz teljesülnie, hogy a zsidó „színházcsinálók” főszerephez juthassanak. A jogegyenlőségre és arra, hogy elfogadják a tényt: megváltozott a színház helye és szerepe. Anélkül, hogy lemondtak volna nemzetépítő, erkölcsnemesítő és nyelvművelő feladatáról, szóba jöhetett immár, mint szórakoztató intézmény, amelynek működését kizárólag az üzleti élet törvényszerűségei határozzák meg.  Kiállításunk a lehetetlenre vállalkozott: a legmúlékonyabb művészet művelőit akarta megmenteni a feledéstől, bemutatva a magyar művelődéstörténetnek azt a korszakát, melyben meghatározó szerephez jutottak zsidó művészek, hogy még égbekiáltóbb legyen a gazság, melyet ellenük 1939-ben a kirekesztő törvényekkel elkövettek. 

Kurátorok: Gajdó Tamás és B. Turán Róbert

23rd March 2006 – 12th May 2006
 
In 1837 the opening of the first permanent Hungarian-language stone theatre in Pest-Buda, which was growing to be the capital, was a defining event of Hungarian theatre. Márk Rózsavölgyi, originally known as Márk Rosenthal, came forward on this occasion with two works. Perhaps they delibaretaly sought to distract the awakening nation from the fact that Mark Rosenthal Mordechai, the former commercial agent, had become the best and most prolific Hungarian composer of Czardas. Who would have thought that in half a century numerous talented actors, directors, playwrights and once even the director of the National Theatre would be of Jewish origin. Int he history of Hungarian theatre, two distant, yet related conditions had to be met in order for Jewish ”theatremakers” to play a leading role. The equality of rights and the acceptance of the fact that the place and role of theatre has changed. Without relinquishing its job as a nation-builder, moral breeder and language educator, it could now be considered an entertainment institution whose operation is determined solely by the laws of business. Our exhibition undertook the impossible: it wanted to save the practitioners of the most fleeting art from oblivion, presenting the period of Hungarian art history in which Jewish artists played a decisive role, thus making the villainy commited against them in 1939 by the exclusionary laws even more blatant.
​
Curators: Tamás Gajdó and Róbert B. Turán