2009. szeptember 17 -2009. november 17.
Európai Iskolát 1945-ben alapította Mezei Árpád és testvére Pán Imre, Gegesi Kiss Pál, Kállai Ernő és Kassák Lajos. Ők szervezői és elméleti megalapozói voltak a művészeti csoportosulásnak, amely a két világháború közötti modernista törekvések folytatásának tekinthető. Nem csak művészetelméleti téren, hanem tagjai részben azok közül a művészek közül kerültek ki, akik Kassák Munka Köréhez csatlakoztak a 20-as évek végén, vagy a 30-as években Szentendrén csoportosultak a progresszív irányzatot követő festők körül. Voltak közöttük, akik a Szocialista Művészek Csoportjához is tartoztak. Néhányan már a 30-as évek végén, 40-es évek elején nonfiguratív műveket alkottak, elsősorban a francia Abstraction – Creation mozgalom hatására. Az 1945-48 közötti időszak sem volt mentes a modern művészeti törekvéseket ért támadásoktól, de az 1948 utáni politikai változások lehetetlenné tették a csoport működését, és így tevékenységét beszüntette. A csoport művésztagjai: Anna Margit,Ámos Imre, Barcsay Jenő, Barta Lajos, Bálint Endre, Bán Béla, Bokros Birman Dezső, Czóbel Béla, Egry József, Fekete Nagy Béla, Forgács-Hann Erzsébet, Gadányi Jenő, Gyarmati Tihamér, Jakovits József, Korniss Dezső, Lossonczy Ibolya, Lossonczy Tamás, Makarius Sameer, Márffy Ödön, Marosán Gyula, Martinszky János, Martyn Ferenc, Rozsda Endre, Schubert Ernő, Szántó Piroska, Vajda Júlia,Valda Lajos, Vilt Tibor,Zemplényi Magda.
0 Comments
|
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításai Categories |