Az ELTE Research Center for Computational Social Science (RC2S2) égisze alatt működő Digital Lens egy interdiszciplináris kutatócsoport, mely az elmúlt években a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéhez tartozó, felbecsülhetetlen értékű, úgynevezett DEGOB jegyzőkönyvek újfajta elemzésével foglalkozott. A Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (DEGOB) munkatársai 1945-ben, a deportálásból éppen visszatért mintegy ötezer túlélővel vettek fel interjút a deportálást megelőző életükről, deportálásuk körülményeiről és tapasztalatairól, valamint jövőbeli terveikről. A Digital Lens ezt a korábban már online publikált gyűjteményt a hagyományos kvalitatív és kvantitatív módszerek mellett innovatív és digitális eszközökkel elemezte. A csoport kutatási kérdései a holokauszt nyelviségéhez, az üldöztetés topográfiájához, valamint a férfiak és nők eltérő tapasztalataihoz kapcsolódnak, melyekre automatizált szövegelemzéssel, vizualizációkkal és a mesterséges intelligencia használatával keresik a válaszokat. A kutatócsoport eredményei a DEGOB-bal kapcsolatos levéltári tárgyak, valamint Sipos Melinda helyspecifikus alkotásával kiegészítve emlékeznek meg a magyarországi deportálások 80. évfordulójáról. A tárlaton a tudomány, a művészet és a digitális világ találkozik, miközben a tanúvallomások feltárják a látogatók előtt a múltat és annak emlékezetét. Kiállító művész: Sipos Melinda Szervezők: Barna Ildikó, Katona Eszter, Szabó Alexandra M., Gellén Barbara
dl.rc2s2.elte.hu | degob.hu | melindasipos.net
0 Comments
Rajk László auschwitzi frottázsai a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében Az itt látható kiállítás találkozásokról és gesztusokról szól. Az első találkozás Rajk László 2004-es auschwitzi magyar kiállításához kapcsolódik, amelynek látványtervét ő dolgozta ki. A kiállítás készítése közben hívták fel a múzeum munkatársai Rajk figyelmét azokra a nevekre, amelyeket foglyok karcoltak az auschwitz-birkenaui tábor területén lévő téglafalakba. Az Auschwitz 1-es tábor 7-es blokkjának oldalfalán és egy másik blokk padlásának kéménypillérein főleg Kelet-Magyarországról deportált férfiak neveivel találkozhatunk, míg Birkenauban – a konyha külső falán – magyar női nevekkel. Ezt a drámai (élet)jelhagyást kívánta megőrizni Rajk, aki a láger Siratófalának nevezte a téglákba karcolt fogolyneveket, az elfeledett és soha el nem gyászolt egyéni sorsok emlékhelyét. Finom, saját emlékezeti gesztusával, frottázstechnikával, egyenként satírozta át a neveket, majd különböző eljárásokkal „hívta újra elő” őket. Az auschwitzi sorozat így Hiányzó sors néven az életműben már létező, Hiányzó című sorozatának tagja lett. Az általa gyakorolt művészi gesztus, mely látszólag egy nagyobb munka árnyékában történt, szervesen kapcsolódik Rajk László életművéhez és az emlékezésről vallott gondolataihoz. Amellett, hogy az ismeretlen családnevek látványa összefonódhatott benne saját nevének drámai – senkiéhez sem hasonlítható – történetével, az egyes családnevek önálló szerepeltetése azzal a gondolatával is egybecseng, hogy a holokauszt áldozataira nem tárgyak sokaságával, hanem egy-egy tárgy kiemelésével kell emlékezni: így válik az emlékezés súlyossá, jelentőségteljessé és átélhetővé. A második találkozás és gesztus története 2020-ra nyúlik vissza, amikor Rajk Judit a Múzeumnak adományozott három grafikát az említett sorozatból – mert úgy gondolta, az életművet lassan vissza kell juttatni abba a szövethálóba, amelyből az kibomlott. E fontos gyűjteményezési pillanat alkalmából – a három frottázzsal párbeszédet teremtve – a múzeumi és levéltári gyűjteményből 12 olyan tárgyat választottunk, amelyek különböző szempontokból árulkodnak a zsidóság és a név kapcsolatáról. A specifikus zsidó témák mellett a 12 tárgy történetén keresztül természetesen a Rajk-életmű fontos elemei is megjelennek: a névváltoztatás vagy az áldozatok neveit őrző emlékezet. A levéltári tárgyakkal, dokumentumokkal együtt a három Rajk László-mű így reményeink szerint már egy koherens láncolat tagjaként, „ismerős környezetbe” érkezik meg, amikor a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményének részévé válik. Amilyen finoman, tisztelettel és emberséggel közelített Rajk László az őt megtaláló és az általa megtalált témákhoz, amilyen leheletfinoman kapcsolódnak össze munkái és találkozásai, olyan nyomatékosan választottuk a kiállítás címéül a hangsúlyos és sziklaszilárdan hangzó Mementó szót. A kiállítást az ő emlékének ajánljuk. Az elmúlt időszak kiemelte arcunk fontosságát, akár maszkban voltunk, akár a képernyő előtt. Személyes jelenlétünk értéke is megváltozott. Megfigyelhettük, mennyire különbözik az a kép, amelyet a számítógép kameráján keresztül látunk önmagunkról − a környezetünkkel kommunikáló, eleven személyiségünk képe – a tükörben megfigyelt arcunkétól. Vajon mi hozzuk létre vonásainkat, vagy valaki más konstruálja meg számunkra/helyettünk azokat? Abban a pillanatban születik-e meg az arcunk, amikor valaki más tekintetével találkozik a tekintetünk, vagy belső önképünk határozza meg személyiségünk lényegét? Az arc megjelenítésének írásbeliség előtti történetében, a portré „őstörténetében” születtek meg az ősi, ceremoniális maszkok, melyek a szellemek és a holtak számára egyfajta kölcsöntestként szolgáltak, és viselőjük tekintete, az eleven szempár „keltette életre” őket. Az újkori, táblaképen megfestett portré jellegzetessége, hogy nem ábrázolja az arc, az adott személy egészét, mindig csupán egy adott – az időfolyamból kiragadott, ezért a változó mimika nélküli – pillanatot rögzít, illetve reprezentálja, hogy milyen szerepben kíván megjelenni az adott személy. A portré, legyen az önarckép vagy egy halotti maszk, voltaképp láthatatlanná teszi az élő arcot: az ábrázolt személy arca minden esetben egy szubjektív, valaki más szemén átszűrődő lenyomat lesz. A portré műfajának fontosságát növelte, hogy a jelentős személyiségek emlékét akarták megőrizni általa – ezzel azt üzenve, hogy az illető halandó: „képpé váltam, tehát meghaltam”, csakúgy, mint a fotó, amely a pillanat elmúltát jelzi. A portrék megfejtéséhez tehát az alkotó sokrétű intenciója után kell erednünk, hogy felgöngyölítsük, milyen jelentésrétegekkel kívánta felruházni az ábrázolt személy arcát. A kiállítás a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményének arcképeiből válogatva, egy-egy jellegzetes portrétípus bemutatásával próbálja megközelíteni a fenti kérdéseket. A tárlat a zsidó vallás emberábrázolási tilalmával indul, és a zsidóság önképének valláshoz és hagyományhoz kötődő kifejezésével folytatódik. Ezeket a műveket huszadik századi művészönarcképek követik: e portrékról asszimilálódott, polgári külsőt mutató, modernizmust kereső, öntudatos művész tekint ránk, és az arcképek gyakran beemelik terükbe a festő műtermét is. A képek harmadik csoportja női alkotók rejtélyes önarcképeinek segítségével mutatja be az arc elrejtésének lehetőségeit: elidegenedett önképpel, álarcokkal, szerepekkel vagy az arc sematizálásával. Az utolsó szekcióban egy kevéssé látható műfajjal, a halotti maszkkal találkozhatunk. Az arcábrázolás legősibb változatának, a maszknak olyan típusa ez, amely egyrészt a halott élethű arcvonásainak rögzítésére törekszik, másrészt egy örök eszményképben akarja megragadni az elhunyt karakterét. Kiket reprezentálnak, milyen énképet közvetítenek ezek a művek az egyénekről és a közösségről? A portré kimeríthetetlen témáját a Láthatatlan arc című kiállítás abból a szempontból kívánja megközelíteni, hogy a művek miképpen jelenítik meg a zsidó identitás hagyományait, feszültségeit, sokrétűségét, vagy éppen az identitás hiányát. A kiállításon szereplő művészek: Aba-Novák Vilmos // Anna Margit // Bálint Endre // Bihari Sándor // Bokros Birman Dezső // Csabai Ékes Lajos // Diener Dénes Rudolf // Erdei Viktor // Földes Lenke // Gedő Lipót // Gera Éva // Gombos Lilly // Gráber Margit // Herman Lipót // Kádár Béla // Kaufmann Izidor // Kornitzer Béla // E. M. Lilien // Abel Pann // Perlmutter Izsák // Perlott Csaba Vilmos // Róna József // Sajó Edit // Scheiber Hugó // Szentgyörgyi István // Zádor István // Vörös Géza // Tihanyi Lajos A kiállítás kurátora: Farkas Zsófia Megnyitó: Október 6. 18 óra
Megtekinthető: október 7. és november 23. között, H-P, 14-18 óráig, a 2B Galériában a "A holokauszt ábrázolása, ábrázolhatósága mindig is érzékeny és sokat vitatott kérdése volt akár az irodalomnak, akár a képzőművészetnek. A szemtanúk nézőpontja, a látottak dokumentálása kulcsfontosságú a holokauszt megértéséhez, értelmezéséhez. A magyar képzőművészetben a holokauszt feldolgozása késleltetve és sokszor csupán burkoltan jelent meg.
Ezért fontos megismernünk a vészkorszakban vagy közvetlenül a felszabadulás után készült, kevéssé ismert alkotásokat. Ezek a szemtanúszerep fontosságának tudatában, narratív, gyakran feliratokkal kísért rajzsorozatokon keresztül mutatják be a gettóban, a munkaszolgálaton és a lágerekben történteket. A kiállítás olyan kérdésekre keresi a választ, hogy vajon mit jelent szemtanúnak lenni, válhat-e terápiává a személyes történetek eseményszerű ábrázolása, valamint hogyan segíti az emlékek mélyebb megértését a kép és az írás együttes használata. A kiállító művészek: Abádi Ervin, Adler Miklós, Barta Ernő, Bán Kiss Edit, Fekete Edit, Gedő Ilka, Gyenes Gitta, Jankai (Jankay) Tibor, Lakos Alfréd, Lukács Ágnes, Reichental Ferenc, Shraga Weil, Turán Hacker Maria, Vörös Géza kurátor: Farkas Zsófia művészettörténész, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár grafika: Szemző Zsófia A kiállítás megtekinthető július 14. és augusztus 17. között, H–P, 14–18 óráig a 2B Galériában (Ráday utca 47.) A Politzer kiállítás egy valós magyar zsidó családtörténeten keresztül mutatja be a magyarországi zsidók életét, döntési helyzeteit. Választásunk – egyebek mellett – azért esett erre a családra, mert a történet hangsúlyos eleme a titok-tabu, a származást, családtörténetet övező hallgatás, titkolózás, tagadás. Ez olyan elem, amely nagyon sok magyarországi zsidó család életében jelen volt, van – és az „Együttélés háza” megjelölt feladata éppen ennek a jelenségnek a megértése, esetleg feloldása volt. A család története jól dokumentált, több generációból is maradtak ránk visszaemlékezések, élettörténetek, írásban is rögzített legendák, melyeket további kutatásokkal egészítettünk ki. Autentikus, családban átörökített, történeteket hordozó tárgyak azonban nem maradtak a hagyatékban. Egyrészt azért nem, mert a családtörténet bővelkedik menekülésekben, lakóhelyváltoztatásokban, vagyonelkobzásokban, stb., és az alapjelenségként értelmezett titok sem segítette elő a mégis megmaradt (és esetleg árulkodó!) tárgyak továbbörökítését. A történetet ezért tíz, egyenként hét perces filmetüdben dolgoztuk fel, melyek közül kettő (a történet elején, illetve a végén) több rétegű fátyolra vetítve látható. A filmek narrációja egy-egy családtag történetét ismerteti, beleágyazva Magyarország, és a magyarországi zsidók történetébe. Minden filmetüdben felbukkannak azok a kérdések, választási lehetőségek és egyéb kapcsolódási pontok, melyek a zsidók társadalmi beilleszkedésének, integrációjának lehetőségeit mutatják be. A filmek mellett a történet tágabb kontextusba helyezését a falakon megjelenő térképek, kronológiai adatok és fogalommeghatározások segítik. Hangsúlyos pontja a kiállításnak két „időkapszula”: töredezett felületű kiállítási panelek, melyeken az 1740-es és a 2020-as időszak hétköznapi jelenségeit (jellemző ételek, egy nap alatt megtehető távolság stb.) bemutató érdekes tényeket ismerhet meg a látogató. A fő kiállítási teremsorhoz két kisebb terem kapcsolódik, mindkettő kizárólag digitális megjelenítéssel segítve a kiállítást megtekintő látogatók bevonódását, kapcsolódását a kiállításban bemutatott tartalomhoz. Az első digitális kisteremben a családtörténeti bevezetőt, egy családfa vizualizációt láthatnak. A tartalmat a terem három falára vetítjük, így a terem közepén álló látogató az őt körbeölelő, lassan mozgó vetítés nézése közben a történet részesének érezheti magát. A második digitális teremben az „együttélés” koncepcióját a „Légy része!” című projekt segíti. Itt egy közösségi részvételen és együttműködésen alapuló, folyamatos gyűjtésen alapuló, és ettől állandóan bővülő adatbázisban szereplő tárgyak jelennek meg a falon – az előző teremhez hasonló módon három falra vetítve, a látogatót körbeölelve. Az itt bemutatott tárgyak, fényképek és történetek a kiállítás látogatói által megosztott tartalmak, melyet a kiállítás kulcsfogalmaihoz kapcsolódóan oszthatnak meg. A gyűjtőkampány egy önálló weboldalon zajlik, melynek tartalmai ellenőrzés és stilizálás után lesznek láthatóak a teremben. A vetítéshez egy irányítópult is csatlakozik, mellyel a látogatók különböző szempontok szerint válogathatják és csoportosíthatják a mások által már megosztott tartalmat. Ez a kiállítás utolsó látogatható eleme, ebben teljesedik ki az együttélés fogalma: valamennyi látogató bekapcsolódhat, elhelyezheti saját, családja vagy barátai történetét, így alkotva meg közösen „Magyarország családi albumát” – melyből egyet, a Politzer család történetét bemutattunk a kiállításban. A kiállításban bemutatott történet számos eleme szinte minden család történetében jelen van. Ennek hálózatosodása, kapcsolódásai fognak megjelenni ebben az utolsó teremben, szórakoztató és ugyanakkor tanulságos módon megalkotva Magyarország kulturális DNS-ét. The Politzer exhibition presents the lives and life-choices of Jews in Hungary through the story of a real Hungarian Jewish family. Among other things, we chose this family because the story is dominated by the secret taboo, the silence, secrecy and denial surrounding the family's origins and history. This is an element that was and is present in the lives of many Jewish families in Hungary - and the designated task of the "House of Coexistence" was precisely to understand, or perhaps to resolve, this phenomenon. The history of the family is well documented, with memories, life stories and legends from several generations, which we have supplemented with further research. However, there are no authentic objects with stories passed down in the family. On the one hand, this is because family history is replete with flight, displacement, confiscation of property, etc., and the mystery of the underlying phenomenon of the secret did not facilitate the transmission of the objects that did remain (and which might be revealing!). The story is therefore presented in ten film clips, each seven minutes long, two of which (the beginning and the end of the story) are projected onto a multi-layered veil. The narration of each film tells the story of a family member, embedded in the history of Hungary and the Jews in Hungary. In each of the films, questions, choices and other connections emerge that illustrate the possibilities for social inclusion and integration of Jews. In addition to the films, maps, chronological data and definitions on the walls help to put the story into a broader context. A highlight of the exhibition are the two "time capsules": exhibition panels with fragmented surfaces that present interesting facts about everyday occurrences in the 1740s and 2020s (typical foods, distance travelled in a day, etc.). Two smaller rooms are connected to the main exhibition space, both of which are exclusively digital, helping visitors to engage and connect with the content of the exhibition. The first digital small room features an introduction to family history, a visualization of a family tree. The content is projected on three walls of the room, so that visitors standing in the middle of the room can feel part of the story while watching the slowly moving projection around them. In the second digital room, the concept of "coexistence" is underpinned by the project "Be part of it", where objects from a database, based on community participation and collaboration, based on continuous collection and thus constantly growing, are displayed on the wall - projected on three walls, in a similar way to the previous room, surrounding the visitor. The objects, photographs and stories presented here are content shared by visitors to the exhibition, which they can share in relation to the key concepts of the exhibition. The collection campaign will be hosted on a dedicated website, the content of which will be displayed in the room after verification and styling. The projection will be accompanied by a dashboard where visitors can sort and group content already shared by others according to different criteria. This is the last element of the exhibition that can be visited, and it is here that the concept of coexistence is fulfilled: all visitors can join in, and place their own stories, the stories of their family or friends, thus creating together a "Hungary family album" - one of which, the story of the Politzer family, is presented in the exhibition. Many elements of the story shown in the exhibition are present in the history of almost every family. The networking and interconnections of these will be shown in this final room, creating the cultural DNA of Hungary in an entertaining and at the same time educational way. Alkotók Koncepció, forgatókönyv: Forgács Péter, Gyekiczky András, Toronyi Zsuzsanna Digitális kurátor: Ruttkay Zsófia Szövegek : Dóra Bálint, Török András, Toronyi Zsuzsanna Belsőépítészet: UV Design: Ugrin László Audiovizuális tervezés, világítás: Proinstall: Kárpáti András Grafikai tervezés: Dávid Gábor, Tausz Gábor Ezra Családfa animáció: Huszár Dániel Fordítás: Bodóczky Miklós, Dóra Bálint, Török András Jogi koordináció: Pusztaszeri Katalin Installáció: Belvárosi Építő Kft, Nagy Árpád Külön köszönet: Linda Ambrus-Broenniman Filmek / Films Rendező, producer: Forgács Péter Produkciós vezető: Vida Zoltán Művészeti vezető 1-3 rész: Nosek László Művészeti vezető 4-10 rész: Sass Péter Animációs vezető: Nosek László Vágó: Sass Péter Előadóművész, zenei vezető: Melis Márta Zeneszerző: Melis László Hangmester: Zányi Tamás Forgatókönyv: Kukla Ernő Grafika: Král Lili, Kukta Béla, Lerch Julcsi, Szántó Zsanett Animáció: Antal Tamás, Csata Sára, Sebesvári Soma, Sebő Ferenc Vizuális effektek: Antal Tamás, Csata Sára, Sebesvári Soma Vida Zoltán Légy része! Kurátor: Frazon Zsófia Tervezés, animáció: XORXOR Stúdió: Barkóczi Máté, Hajdu Gáspár, Kiskovács Eszter, Papp Gábor, Setényi Sámuel Adatbázis, honlap, fotó, videó / Database, webpage, photography, video: Industryfilm Stúdió: Jakus Tamás, Ritter Doron Források: Eisikovits Haszid Zene Gyűjtemény, Fortepan, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, GP Archives, Jan van Ijken Photography and Film, Josephinum Wien, Jüdisches Museum Wien, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Nemzeti Filmintézet, Österreichisches Filmmuseum, Österreichisches Staatsarchiv, Privát Magyarország Alapítvány, Semmelweis Orvostörténeti Gyűjtemény A kiállítás a „Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása” c. projekt támogatásával készült, 2018-2020. Creators Concept, script: Forgács Péter, Gyekiczky András, Toronyi Zsuzsanna Digital curator: Ruttkay Zsófia Texts: Dóra Bálint, Török András, Toronyi Zsuzsanna Interior design: UV Design: Ugrin László Audiovisual design, lighting: Proinstall: Kárpáti András Graphic design: Dávid Gábor, Tausz Gábor Ezra Family tree animation: Huszár Dániel Translation: Bodóczky Miklós, Dóra Bálint, Török András Legal coordination: Pusztaszeri Katalin Installation: Belvárosi Építő Kft, Nagy Árpád Special thanks: Linda Ambrus-Broenniman Films Director, producer: Forgács Péter Production Supervisor: Vida Zoltán Art Director episodes 1-3: Nosek László Art Director episodes 4-10: Sass Péter Animation Director: Nosek László Editor: Sass Péter Musician, Music Supervisor: Melis Márta Composer: Melis László Sound director: Zányi Tamás Storyboard: Kukla Ernő Graphic: Král Lili, Kukta Béla, Lerch Julcsi, Szántó Zsanett Animation: Antal Tamás, Csata Sára, Sebesvári Soma, Sebő Ferenc VFX: Antal Tamás, Csata Sára, Sebesvári Soma Vida Zoltán Be part of the story! Curator: Frazon Zsófia Design, animation: XORXOR Stúdió: Barkóczi Máté, Hajdu Gáspár, Kiskovács Eszter, Papp Gábor, Setényi Sámuel Database, webpage, photography, video: Industryfilm Stúdió: Jakus Tamás, Ritter Doron Sources: Eisikovits Haszid Zene Gyűjtemény, Fortepan, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, GP Archives, Jan van Ijken Photography and Film, Josephinum Wien, Jüdisches Museum Wien, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Nemzeti Filmintézet, Österreichisches Filmmuseum, Österreichisches Staatsarchiv, Privát Magyarország Alapítvány, Semmelweis Orvostörténeti Gyűjtemény A kiállítás a „Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása” c. projekt támogatásával készült, 2018-2020. A Dohány utcai zsinagóga épülete melletti árkádok övezte alig ezer négyzetméternyi kert szimbolikus terület a magyarországi zsidó és nemzsidó együttélés történetében. A telek a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján vált közterületté, amikor a városrendezéskor lebontották a zsinagóga mellett álló házat. A Pesti Izraelita Hitközség igényt tartott a telekre, ezért a tervezett lipótvárosi zsinagóga telkét, egy ennél ötször nagyobb belvárosi telket cseréltek el érte. A telek beépítése csak az első világháború után kezdődött meg, amikor a zsidó katonák emlékművének szánt Hősök zsinagógáját, kultúrházat és parkot építettek rá. Az egész területet árkádsorral vették körül, hogy a zsidó közösségi terek nyitottak és átláthatóak legyenek. Az árkádokra a felebaráti szeretetről és a másik megbecsüléséről szóló bibliai idézeteket is terveztek, de ez végül nem valósult meg. A park közepére keleties vízmedencét álmodtak, melyben az ég tükröződhetett volna. A második világháború végén az épületegyüttes és a kert a budapesti gettó része lett, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze embertelen körülmények között. A gettó felszabadításakor megfagyott, éhenhalt, az ostrom és a nyilasok brutalitása következtében elpusztult zsidók ezreinek holttestét találták az utcákon. Közülük több, mint kétezret itt, a kertben temettek el. Ismeretlen, azonosíthatatlan hullákat és olyanokat, akiket máig siratnak. A vízmedencés park sírkertté, egy embertelen korszak mementójává vált. A sárga csillag Magyarországon 1944-1945 A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a 2B Galéria közös kiállítása Helyszín: 2B Galéria, 1092 Bp. Ráday u.47. 1944 áprilisában Magyarországon csaknem 700.000 ember ruházatán jelent meg a messziről virító hatágú sárga csillag. A megjelölés kiszolgáltatottá, az atrocitások könnyű prédájává tette az érintetteket, s megkönnyítette az élet valamennyi területére kiterjedő zsidóellenes intézkedések végrehajtását. A csillaggal megjelölt emberekről szinte alig maradt ránk fénykép, hiszen a megbélyegzettek nem szívesen álltak kamera elé. A fényképezésre kevés lehetőség volt: a zsidókat egyéb ingóságaikkal együtt fényképezőgépeiktől is megfosztották. Az események is gyorsan követték egymást: a sárga csillag viselőinek túlnyomó többségét, szinte az egész vidéki zsidóságot alig néhány hét múlva gettóba zárták és embertelen körülmények között elszállították az országból. Képmásuk, ha volt is, velük együtt elveszett, semmivé vált. A kiállítás falain többnyire azok arcát láthatjuk, akik túlélték a vészkorszakot. A kiállításon olvasható naplók és visszaemlékezések, korabeli újságcikkek, hirdetmények érzékeltetik, mit éltek át a csillagviselésre kötelezettek, s hogyan reagált a magyar társadalom többsége a törvények alapján zsidónak minősülő polgártársainak megbélyegzésére. Megalázottság, szégyen, félelem, kétségbeesés, ritkábban dac és harag az egyik oldalon – főként közöny, de nem ritkán káröröm, gyűlölet a másikon. Akiben sajnálat, együttérzés ébredt, az a megtorlástól való félelem miatt alig mert ennek kifejezést adni. A sárga csillag bevezetése végzetesen kettészakította a magyar társadalmat s nagy lépés volt a nácik által kitűzött cél, a „végső megoldás”, a zsidóság tulajdontól való megfosztása, kirekesztése, elszigetelése, deportálása és végül meggyilkolása felé. Kurátor: Jalsovszky Katalin In the early summer of 1944, an easily noticeable, hexagram-shaped yellow badge appeared on the clothes of almost 700 000 hungarian citizens. This mark stigmatized those who wore them and made them vulnerable to all kinds of racist atrocities and made the implementation of the antisemite laws – that expanded already to every aspect of daily life – even more easier. About those, who were marked by the yellow badge, very few photos are preserved, not surprisingly, because they didn’t want to be seen and remembered like this. There weren’t even too many possibilities to take photos, among many of their others properties,, jews couldn’t keep their cameras either. And there wasn’t so much time either, the countryside jews were very quiclky collected into ghettos abd from there they were sent, in a few weeks to extermination camps within totally inuhmane circumstances. Their faces disappeared with them, the faces we see ont he walls of the exhibition, mainly belong tot he survivors of the Shoah. The diaries and memoirs, the articles from the contzemporary newspapers, the placards will show us the process the atmopshere of those days, the sufferings the hungarian jews underwent in this period and the reactions of the wider hungarian society to the stigmatization of their fellow citizens who were labeled „jewish” accoring to the racist laws. Humiliation, shame, fear, despair, rarely wrath, the feelings of those who faced persecution, and, ont he other side, indifference or, not so rarely, active hostility, hatred. Those who became compassionate, who felt sorry, usually didn’t dare to openly express their feelings because they were afraid of retribution. The decree that prescribed the wearing of the yellow badge for jews, fatally divided hungarian society and in itself was a huge step towards the nazi’s goal, the „final soution”, the depravation of the hungarian jews from their properties, their isolation, deportation and – finally – annihilation. Curated by Katalin Jalsovszky A kiállítás facebook oldala: Kritikák: György Péter: A kiismerhetetlen kép. Élet és Irodalom 2020. március 13. Székely Ilona: Csillag kapható! 168 óra 2020. március 20. Dékei Kriszta: Lépésben. Magyar Narancs 2020. április 19. Impresszum: Koncepció, kutatás, szövegek: Jalsovszky Katalin Látványterv és grafika: Dávid Gábor Kivitelezés: Lakatos Péter, Steffanits István Munkatársak: Czingel Szilvia, Molnár Judit, Schmal Alexandra A képeket és dokumentumokat az alábbi intézmények és magánszemélyek bocsátották rendelkezésünkre:Centropa Fortepan Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Holokausztfoto.hu Kivovics Péter Magyar Bálint Magyar Nemzeti Levéltár Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Museum of Hungarian Speaking Jewry, Cfat Országos Széchényi Könyvtár Sándor Tibor United States Holocaust Memorial Museum, Washington Váradi Júlia Yad Vashem Archives, Jerusalem Köszönet:Gaskó Judit Magyar Nemzeti Múzeum Karasz Lajos Országos Széchényi Könyvtár Kovács S. Tibor Magyar Nemzeti Múzeum KovácsTamás Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Lénárt András Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Lengyel Beatrix Magyar Nemzeti Múzeum Pál Borbála Centropa Naomi Singer Museum of Hungarian Speaking Jewry Varga Benedek Magyar Nemzeti Múzeum Kiállítás a Goldmark teremben 2010-2020 Exhibition in the Goldmark Hall 2010-2020 Kiállításunk a pesti zsidónegyed történetét mutatja be. A város hosszú ideig nem tűrt meg zsidókat a falai között. Ezt a beköltözési tilalmat II. József császár 1783–as rendelete törte meg. Ekkor már tizennégy zsidó család lakott Pest közvetlen szomszédságában, az Orczy bárók hatalmas bérházában. Számuk gyorsan emelkedett. Legtöbben a korszak legnagyobb zsidó közösségéből, Óbudáról költöztek át, de sokan érkeztek a Habsburg birodalom más területeiről, Morvaországból és Galíciából is. A jövevények a pesti vásárokhoz közel fekvő, akkoriban még főleg kertekből és majorságokból álló Terézvárosban telepedtek le. A bevándorlók szinte mind fiatalok voltak, nyitottak és dinamikusak. Terményfelvásárlással, kereskedéssel nem csak a maguk számítását találták meg a gyorsan fejlődő városban, hanem hozzájárultak egy új metropolisz megszületéséhez is. Családot alapítottak, létrehozták a zsidó közösségi intézményeket és felépítették templomaikat. Mindennapjaikról annyit tudunk, amennyit az elmúlt generációk megőriztek és továbbörökítettek számunkra. Naplókat, hivatalos és szerelmesleveleket olvashatunk, megnézhetjük az összeírásokban, hogy kik lakták a zsidónegyed házait. A levéltárban még megtalálhatjuk a kérelmeket, engedélyeket, elutasításokat, adóíveket és az itt élők küzdelmes mindennapjainak megannyi poros dokumentumát. A nagymama fiókjából még előkerülhetnek féltve őrzött fényképek, levelek, a dédi flódnireceptje, és a megalázó sárga csillag 1944–ből. Ezek a tárgyak és dokumentumok a múltból a jelenbe vezető vékony, szakadozott szálak. Néhányat tudatosan őriztek meg az utókornak, néhány csak véletlenül maradt meg. De ha összefonjuk őket, létrejön a múlt színes szövedéke. Kirajzolódik egy kavargó mintázat: Kohnék és Rosenthalék, Kőváriék és Rózsavölgyiék élete, öröme és bánata, születése és halála. És megismerhetjük az utcákat, ahol éltek, bejárhatjuk mindennapjaik színtereit. Ugyanazokon a kapukon mehetünk be és ugyanazokon az ablakokon nézhetünk ki a Király utca ma is nyüzsgő forgatagára, mint ők. Kiállításunkban tíz digitális térképlapon, tíz idősávban idézzük fel, hogy mit jelent, mit jelentett zsidónak lenni a pesti zsidónegyedben 1785-től napjainkig. Megmutatjuk, milyen volt akkoriban a környék, hogy néztek ki a nyilvánosság terei, és hogyan éltek a zsidók egy gyorsan fejlődő város közepén. A tágabb kontextust jelentő képek alatt bepillanthatunk néhány kiválasztott ház életébe is: kik laktak ott, mivel foglalkoztak, milyen tárgyakat és dokumentumokat hagytak ránk. Hogy megfejthessük: hol lakott, hogyan élt közöttünk Rosenthal. Our exhibition displays the history of the Pest Jewish Quarter. For centuries, the city excluded Jews from its territory. This ban has been lifted by a decree of Emperor Joseph II in 1783. By that time, fourteen Jewish families lived in the immediate vicinity of Pest, in a huge building block owned by the Hungarian aristocrat Orczy family. Their number grew quickly. Most of them had arrived from Óbuda, the era’s most populous Jewish community. Others came from various regions of the Austrian Empire, such as Moravia or Galicia. The newcomers settled in Terézváros, a quarter close to the large Pest marketplaces. Back then, the neighborhood consisted mainly of gardens and farmhouses. Most of the immigrants were young and dynamic. Their economic activities brought quick existential growth not only for them, but also to the city, which soon became a European metropolis. They started families, founded Jewish community institutions and erected their temples. We can reconstruct their everyday life from what the previous generations have left for us. We can read diaries, official documents, and love letters. We can look up the inhabitants of the Jewish Quarter’s buildings in the conscriptions. Our Archives holds their applications, permissions, tax lists and many other dusty documents of their strenuous lives. Moreover, photographs, letters and cake recipes as well as pieces of the lethal yellow star sign might be hiding in old drawers somewhere in the Quarter. These documents and objects are thin threads connecting past and present. Some were carefully preserved, others survived only accidentally. Entwining them might produce the dynamic patterns of the past’s colorful fabric: the life, joy and sorrow, birth and death of many Kohns and Rosenthals, Kőváris and Rózsavölgyis. And we can walk the same streets and squares they walked. We can enter the same gates and look out through the same windows to the same streets as they did. Our exhibition displays ten time periods through ten digital maps to show what it has meant to be Jewish in the Quarter from 1785 to today. We present the neighborhood and its vicinity, the streets and squares and the way Jews lived in the heart of a burgeoning city. We can also peek into the history of specific buildings: who lived there, what they did, what documents and objects they have left behind to us. To figure out where and how Rosenthal lived among us. A kiállításról megjelent elemző esettanulmány elérhető a Néprajzi Múzeum honlapján, a Nyitott Múzeum kötetben: http://nyitottmuzeum.neprajz.hu/esettanulmanyok/toronyi_itt_lakott_rosenthal TRANKER KATA KIÁLLÍTÁSA EXHIBITION OF KATA TRANKER A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiemelt szerepet szán annak, hogy megismertesse a családi múlthoz, a családi emlékezethez kapcsolódó tevékenységét, kutatásait, gyűjteményét. A mostani kiállítás, folytatva a korábbi képzőművészeti tárlatok koncepcióját, az intézmény gyűjteményének egy-egy darabját mutatja be – a kortárs művészethez való lehetséges kapcsolódási pontjaikkal. A tárlat a családi/privát fotó jelentésének különböző rétegeit szeretné felfejteni, rávilágítva annak a – személyes és kollektív – történelmi emlékezetben betöltött szerepére. Most a fotótárunk egyik családi albumát tárjuk a nagyközönség elé egy kortárs képzőművész, Tranker Kata szemével „láttatva”. A Hochstädter család történetéről, a családtagok sorsáról nem sokat tudtunk mind ez idáig, fotóalbumuk az 1990-es években került gyűjteményünkbe. A kortárs képzőművészeti installáció és a friss levéltári kutatásunk során felderített tényanyag egymás melletti bemutatásával a családi múlt és a történelem objektív és szubjektív feldolgozásának bonyolult kapcsolatát kívánjuk illusztrálni. TRANKER Kata (1989, Székesfehérvár) 2012-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, a kortárs képzőművészet legfiatalabb generációjának egyik kiemelkedő alakja. A hazai és külföldi egyéni és csoportos kiállítások mellett nemzetközi rezidenciaprogramokon is részt vett, 2014-ben Derkovits Gyula-ösztöndíjban részesült. Munkái megtalálhatók számos hazai és nemzetközi magán- és közgyűjteményben. Az alkotó az Emberi Erőforrások Minisztériumának Derkovits Gyula ösztöndíjasa. Kurátor: Farkas Zsófia The Hungarian Jewish Museum and Archives is devoted to play a special role in introducing its activities, researches and collection related to family past and family memory. The current exhibition, continuing the concept of previous fine art exhibitions, presents a piece of the institution’s collection with its possible connection points to contemporary art. The exhibition seeks to uncover different layers of the meaning of family/private photography, highlighting its role in historical memory, both personal and collective. Now we are unveiling to the public one of the family albums from our photo gallery through the eyes of a contemporary artist, Kata Tranker. We did not know much about the history of the Hochstädter family, or the fate of the family members until now, their photo album was added to our collection in the 1990s. We intend to illustrate the complex relationship between the objective and subjective processing of family past and history by presenting the contemporary fine art installation and the evidences discovered during our recent archival research side by side. Kata Tranker (b. 1989, Székesfeférvár), who graduated in 2012 from the Painting Department of the Hungarian University of Fine Arts, is one of the most prominent figures of the youngest generation of contemporary art. In addition to individual and group exhibitions at home and abroad, she has participated in the International Artist Residency Programs and recieved the Gyula Derkovits Scholarship in 2014.Her works can be found in numerous private and public collections in Hungary and internationally. The creator is the holder of the Gyula Derkovits Scholarship of the Ministry of Human Resources. Curator: Zsófia Farkas A kiállítást Krusovszky Dénes nyitotta meg. A megnyitó szövege: Archeológiai szépség A kiállítás katalógusa olvasható online, itt: KATALÓGUS Opening speach by Dénes Krusovszky (Hungarian): Archeologic Beauty The Catalog is available online: CATALOG |
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításai Categories |