 Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.
A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt. A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide mindazt, amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették. A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését. A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják. Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek. Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit. Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is. The Hungarian Jewish Museum opened a hundred years ago, in January 1916, in a private apartment in Hold utca. The collection, which had been started on the initiative of Jewish intellectuals, already consisted of nearly 1500 objects, first and foremost Jewish ceremonial objects and relics of the history of Hungarian Jewry.
At that time, the collection and display of material objects as mementoes of Jewish culture was a new phenomenon. Up to that time, Jewish museums had been established only in Vienna (1895), Frankfurt, Hamburg (1898), Prague (1906) and St Petersburg (1914). However, Jewish religious objects had been on show earlier in Budapest: in 1884 the Applied Arts Museum was the first in the world to select Judaica for a large, national exhibition, The Historic Gold and Silver Exhibition. Twelve years later, at the National Millennial Exhibition, celebrating a thousand years of the settlement of the Magyars in Hungary, some of these objects were again displayed. The Hungarian Jewish Museum became a new institute for the preservation of Jewish memory: communities, families and private individuals brought everything they felt was worthy of preservation and important for the presentation of the community. The institute played an increasingly serious role in the cultural life of Hungarian Jewry, although in the course of political developments, it was always forced to stay on the margins. The anti-Jewish ideology of the thirties and the anti-religion and anti-minorities ideology in the period after the liberation made it difficult to present the world-class collection more widely and hindered acquaintance with the serious scientific findings it represented. Despite all this, the collection continued to grow. It was a faithful reflection of what was felt worthwhile to preserve and with what emphasis and what was important to present the changing self-image of the community and the social role it played. The collection was as diverse as the society behind it: there were objects that symbolized the extensive assimilation of Hungarian Jews or on the contrary, its dissimilation. There are objects that attest to the pride of Jewish families and others saved from destruction. There are others that the museum bought or collected through many and repeated attempts to appraise and save them. Thus the process of growth, the circumstances through which an object arrived in the collection, can be just as important as the stories the objects themselves tell. In the ‘60s a new inventory of the collection was made. All information was omitted that could identify the communities, families or individuals that originally used the objects and donated them or that could lead to an interpretation of social phenomena through the objects on show. As a result of research in the period after the change of system, it was possible to reconstruct some of the histories of the objects and through them again recall those who made donations and the memories of erstwhile Jewish communities. The exhibition shows the development of the museum’s collection through one hundred objects in honour of the centenary. Each and every object displayed has its own individual and special story, but looking at them and interpreting them as a whole, we can get to know almost every layer of the history and culture of the Jews in Hungary. Our ancestors left us all this as a legacy, as values to be preserved and handed on, so that while studying them we can also strengthen and reinterpret our own situation. Frazon Zsófia megnyitóbeszéde: Gyűjtemény és közösség A kiállítás kutatási hátteréről:
1 Comment
 2015. április 23 – 2015. július 03. „Egy Új Világ felé: Eugeen Van Mieghem és a Red Star Line zsidó emigránsai” címmel nyílik meg 2015. április 23-án a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár új időszaki kiállítása, amely képzőművészeti és történeti kiállítás is egyben. Témája a közép- és kelet-európai zsidóság kivándorlásának története 1873 és 1934 között. A Belgiumban alapított Red Star Line hajótársaság járatain több mint 2,5 milliónyi ember menekült Antwerpenen keresztül New York-ba. hogy a szabadság földjén kezdjen új életet. A kiállítás alapanyagát az antwerpeni Van Mieghem Alapítvány és Múzeum képzőművészeti és tárgyi gyűjteménye nyújtja. A korabeli fotókat, képeslapokat, kiadványokat bemutató kiállítás során a látogatók megismerkedhetnek a Red Star Line hajózási társaság, valamint a kelet- és közép-európai, zsidó lakosság Amerikába történő vándorlásának történetével és körülményeivel. A kiállítás képzőművészeti részében a látogatók az „Antwerpen krónikásaként” emlegetett festő és grafikus Eugeen Van Mieghem (1875-1930) kivándorlást megörökítő szénrajzait, pasztell és olajképeit tekinthetik meg. A művész életéről az érdeklődők rövid videofilmet is megtekinthetnek a kiállítás harmadik termében. Kurátor: Pusztaszeri Katalin   2014. június 19 – 2014. augusztus 25.
Az Elfeledett szomszédaink című kiállítása Pápáról és környékéről 1944-ben elhurcolt 3700 magyar zsidónak állít emléket. A rendhagyó kiállítás azokat a családokat mutatja be, amelyek Nyugat-Magyarország egyik legnépesebb zsidó közösségének tagjaiként a város megbecsült polgárai voltak. Először Pápán 2012-ben nyílt meg a kiállítás, ami akkor négy és fél hónap alatt közel 8000 látogatót vonzott, majd 2014-ben a Magyar Zsidó Múzeum szervezésében kelt újra életre Budapesten. A kiállítás ötletgazdája és fő szervezője Gyekiczki András jogász-szociológus, a város egykori diákja, aki szerette volna megtudni, kik építették, kik lakták a házakat, amelyben a mai pápaiak élnek, és elkezdte összegyűjteni pápai zsidóság archív fotóit, a város múltjával kapcsolatos dokumentumokat. A szervezők 2012-ben közel 500 fotót gyűjtöttek össze a háború előtti időkből, köztük családi, portré, társasági eseményt megörökítő, szabadtéri és műtermi, valamint munkaszolgálatos fotókat. Kurátor: Gyekiczki András Helyszín: Rumbach Sebestyén utcai Zsinagóga  2014. április 29 – 2014. június 29. Bíró József 1907-ben Nagyváradon született és nevelkedett, festőművésznek indult. Már középiskola évei alatt nyári szünetekben festeni tanult Nagybányán, és később is a nagybányai iskola hagyományait folytatta. Kevés fennmaradt munkájából képet kaphatunk festői látásmódjáról, a fiatal kísérletező művész útkereséséről. A főiskolán fordult érdeklődése a művészettörténet felé. A Bölcsészettudományi Karon művészettörténész diplomát szerzett, jelentős építészettörténeti kutatásokat folytatott. Eredményeit számos publikációban közölte. Fő kutatási területe az erdélyi barokk és klasszicista kastélyépítészet volt. Sokoldalú tehetségére jellemző, hogy magas szintű grafológiai tudásról tanuskodó könyvét még ma is használják a szakemberek. 1944 telén édesapjával együtt a nyilasok szadista kegyetlenséggel a Dunába ölték. Kurátor: Gábor Anna  2014. február 20 – 2014. április 20. A múlt jelene egy multimédiás installáció, kiállítás, amely a dokumentálás folyamatát kérdőjelezi meg. Gavish egy olyan családtörténeti szálat (a sajátját) vizsgál, amely a holokauszt miatt megszakadt. A nagyméretű portrék csoportját az eredeti környezetükben állítja fel: a pesti zsidónegyedként ismert városrészben. A portrék beutazták San Franciscot, Németországot, Tel Avivot, és most visszatérnek Budapestre. Michal Gavish izraeli születésű művész jelenleg San Francisco-ban él. Fizikai kémia tudományait festészetre cserélte. 2008-ban MFA díjat kapott San Francisco Art Institute-tól. Munkái egyéni és csoportos kiállítások alkalmával is megtekinthetőek voltak az Amerikai Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Európában és Izraelben. Kurátor: Rusznák Rita  Roz Jacobs és Laurie Weisman New York-i művészek kiállítása és filmbemutatója a budapesti gettó 1945-ös felszabadulásának emlékére. Az Emlékezés Projekt egy fényképpel kezdődött a festő, Roz Jacobs anyjáról, Annáról és az öccséről, Kalmanról. A két zsidó tinédzser a nácik által elfoglalt Lengyelországban küzdött az életben maradásért. Anna túlélte, Kalman nem. Jacobs, aki két holokauszt-túlélő lánya, újjáteremti nagybátyjának, Kalmannak a képét, a látogató pedig végigkövetheti a festés folyamatát. Az alkotó munkát bemutató film összefonódik a Jacobs anyjával, Annával készült interjúkkal. A látogató egyszerre válik a festés folyamatának és a történelemnek részévé. Anna, aki családjának egyetlen túlélője, elmeséli emlékeit arról, hogyan próbáltak öccsével, Kalmannal elmenekülni a varsói gettóból. Különös hatása van annak, ahogy Jacobs újra és újra megfesti nagybátyját, ahogy újra és újra kirajzolódik az elveszett gyermek arca. „Bár nem tudjuk visszahozni azokat, akiket elveszítettünk, és nem tudjuk csökkenteni a szenvedéseiket, az emléküket életben tudjuk tartani. Kötődhetünk hozzájuk – és egymáshoz is” – mondja Roz Jacobs. A projekt 2008-ban indult az Egyesült Államokban, Európában először 2012-ben Lengyelországban volt látható, 2014-től pedig Budapesten. A Memory Project Production egy New York-i székhelyű non-profit vállalkozás. Célja, hogy olyan lehetőségeket tárjon fel, amelyekben az ember a művészeteken és személyes történeteinek megismerésén keresztül emlékezhet saját családjának történeteire és tisztelheti azokat, megértheti helyét a történelemben, megtanulhatja értékelni magát az emlékezést és a kreativitást, illetve megemlékezhet a holokauszt áldozatainak és túlélőinek életéről és azokról, akik életeket mentettek. Célját nemzetközi művészeti kiállításokon, filmeken, oktatási programokon keresztül éri el. Alapítói, Roz Jacobs és Laurie Weisman örömmel hozzák munkájukat Magyarországra és dolgoznak együtt a Magyar Zsidó Levéltárral és a Zachor Alapítvánnyal. A projektet Magyarországon többek között az International Holocaust Remembrance Alliance, Jim és Teri Babcock és a Memory Project Productions támogatói szponzorálják. Laurie Weisman és Roz Jacobs mindketten jelen lesznek a projekt megnyitóján Budapesten.   2013. december 15 – 2014. február 16. A 92 éves Szilárd Klára festőművész ma is aktívan dolgozik, művészete korábbi periódusainak termését új művekkel gazdagítja, amelyek szervesen kötődnek korábbi műveihez, ugyanakkor új festői élményekkel gazdagítják azt. Legújabb képei izgalmas kísérletet jelentenek arra vonatkozóan, hogy a korábbi naturalisztikus de erősen absztrahált motívumokat tovább absztrahálva immár teljesen elszakad a direkt látványtól és látványként, vízióként fogalmazza meg mondandóját. Az alapelemekig ás le, ahogyan egyik legfontosabb műegyüttese, a Négy elem jelzi, hogy a lebontott világ egyes részeit újra összerakja, az egyes elemek helyét a makrokozmoszban újra kijelölhesse. Rendkívül dinamikus, expresszív alkotásainak intenzív színvilága, a különböző tér- és időrétegek egymást ellenpontozó hatása az utóbbi évek kortárs magyar művészetének figyelemreméltó alkotásaivá teszi legújabb képeit. Kurátor: P. Szabó Ernő, művészettörténész (Új Művészet szerkesztője) 15th December 2013 – 16th February 2014 The 92-year-old painter Klára Szilárd is still actively working today, enriching the products of the previous periods of her art with new works that are organically related to her earlier works, but also enriching them with new picturesque elements. Her latest paintings are an exciting attempt to further abstract the previously naturalistic but strongly abstracted motifs now completely separating from the sheer spectacle, and articulating what she has to say as a vision. She digs down to the basic elements. As one of her most important works, the Four Elements, indicates that she reassembles parts of the demolished world, reassigning the location of each element in the macrocosm. The intense color scheme of her highly dynamic, expressive works and the counterpointing effect of different layers of space and time make her latest paintings remarkable works of contemporary Hungarian art in recent years. Curator: Ernő P. Szabó art historian (editor of Új Művészet) 2013. október 9 – 2013. december 7. Anna Margit (1913-1991) munkásságának állítottunk emléket evvel a centenáriumi kiállítással. Pályája átível majd az egész 20. századon, magán viseli a társadalmat és az egyént ért sorstragédiákat, és érzékeny alkotóként reflektál a világra. Munkáit jellemzi az általa kialakított szürreális síkon mozgó, a naiv művészet és a népművészet elemeit felhasználó egyéni stílus. Az egyik legeredetibb a kevés magyar nő festőművész közül. Anna Margit Vaszary János iskolájában végezte festői tanulmányait. Az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Kulturális Egyesület) rajziskolájában ismerkedett meg leendő férjével, Ámos Imre festőművésszel, aki nagy hatással volt korai művészetére. A munkában és az életben is elválaszthatatlanok voltak. Ezen a kiállításon a II. Világháborút követő évtizedre, és az ezt követő időszakra fektettük a hangsúlyt, amikorra a művész kialakította egyéni stílusát. Kurátor: Gábor Anna Támogatók: NKA, MAZSÖK, QBE Biztosító  2013. május 22 – 2013. augusztus 18. Scheiber Sándor, a magyar zsidó tudomány egyik utolsó, világszerte elismert tudósa idén 100 éve született. A Magyar Zsidó Múzeum az ő emléke előtt tisztelegve Villányi András, Scheiber Sándorról készített történelmi értékű hatalmas fotóanyagából válogatva rendez kiállítást 2013. május 22-től. Összeállította és rendezte: Zrinyifalvi Gábor és Villányi Zsuzsanna 22nd May 2013 – 18th August 2013 Alexander Scheiber, one of the last world-renowned scholars of Hungarian Jewish studies, was born 100 years ago. In honour of his memory, the Hungarian Jewish Museum organizes an exhibition selecting material from the huge photo collection of historical value about Sándor Scheiber taken by András Villányi from the 22nd of May, 2013. Compiled and directed by: Gábor Zrinyifalvi and Zsuzsanna Villányi |
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításai Categories |
RSS Feed