Időszaki kiállítás 2018. október 29 - 2019. április 29 között A Herendi Porcelánmanufaktúra a magyar zsidóság polgárosodásának egyik fontos színtere volt. Az 1826-ban Stingl Vince által alapított kerámiagyárat Fischer Mór virágoztatta fel és tette világszerte ismertté. Fischer Mór a zsidó származásából fakadó hátrányokat igazi kézműves porcelán-remekekkel feledtette. A magyar arisztokraták készleteinek pótlásával szerzett hírnevet, később különböző külföldi iparkiállításokon nemcsak szakmai elismeréseket nyert el, hanem királyi családok, uralkodók megrendeléseit is. Művészeti törekvései jutalmául 1867-ben nemesi rangot kapott. Termékeivel nemcsak az arisztokraták fényűző asztalait díszítette, hanem a zsidó közösség vallásos szertartásainak kellékeit is porcelánba zárta. Erre tárgyi bizonyítékként szolgálnak a magyar múzeumokban őrzött szédertálak, melyek díszítése igen változatos. A széder este tárgyai mellett több pohár, serleg is készült héber felirattal Herenden. A Manufaktúra 19. századi pénztárkönyvei szerint a kaposvári, székesfehérvári, kismartoni főrabbi, valamint Dr. Samson Raphael Hirsch német rabbi és Dr. Nathan Marcus Adler londoni főrabbi is egy-egy O’Sullivan mintás serleggel gazdagodott az 1860-as években. Munkásságát fiai közül a Kolozsvárott letelepedett Vilmos folytatta, aki porcelánfestödéjében számos judaika tárgyat festett. Műhelyéből kikerült termékek többségét az ún. Cubash mintával díszítette. Ő alapította a kolozsvári neológ hitközséget, feleségével sokat jótékonykodott. Farkasházy Fischer Mór örökségét máig őrzi a Manufaktúra, hiszen a judaika kollekció részeként már mezuzákat és trenderliket is készítenek Herenden. Temporary exhibition 29th October 2018- 29th April 2019 The Herend Porcelain Manufactory was an important scene of the embourgeoisement of Hungarian Jewry.Founded in 1826 by Stingl Vince, the ceramic factory was flourished and made known worldwide by Mór Fischer. Mór Fischer effaced the disadvantages of his Jewish origin with real handcrafted porcelain masterpieces. He gained a reputation by replacing the stocks of Hungarian aristocrats and later won not only professional recognitions at various foreign trade shows, but also orders from royal families and monarchs. His artistic endeavor was awarded with a noble title in 1867. With his products, he not only decorated the luxurious tables of the aristocrats, but also encompassed the accessories of the religious ceremonies of the Jewish community in porcelain. The seder plates with very deversified decorations on them, preserved in Hungarian museums, serve as physical evidence of this. In addition to the objects of the Seder evening, several glasses and goblets were also made in Herend with Hebrew inscriptions. According to the manufactory’s 19th century cash books, the chief rabbis of Kaposvár, Székesfehérvár and Kismarton as wel as tlhe German rabbi Dr. Samson Raphael Hirsch and the chief rabbi of London, Dr. Nathan Marcus Adler , were enriched with an O’Sullivan patterned goblet in the 1860s. Among his sons, William, who settled in Cluj-Napoca , continued his work and painted several Judaica objects in his porcelain painting workhouse. He decorated most of his products with the so-called Cubash pattern. He founded the neolog jewish community in Cluj-Napoca and did a lot of charity work with his wife. The legacy of Mór Fischer is still preserved by the manufactory, since mezuzahs and dreidels are already made in Herend as part of the Judaica collection.
0 Comments
Leave a Reply. |
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításai Categories |