2005. augusztus 29 – 2005. szeptember 30. Lajtai Péter művész kiállításának filozófiai vázát egyéni eszmerendszere – vallásokat, kultúrákat és magatartásformákat is magyarázó – egyedi filozófiája alkotja. Esszenciáját megragadni a művész írása alapján lehet: a vallás, mint az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, rendkívül alkalmas mind a tartalmas bezárkózásra, mind a képesség és mozgalom által meghatározott nyitott típusú fejlődésre. A nyugati típusú vallásgyakorlat egyik jelentős eredménye az a felismerés, mely szerint konkurens, küzdő természetük ellenére e nagy magyarázó rendszerek között mély és alapvető a hasonlóság. A vallási hasonlóság belátása azonban mégsem vált a nyugati civilizáció meghatározó élményévé, bár örökbe kaptuk a hagyomány összetett érzését. Az ellenséges környezet sokszor kiválasztott és elkülönített egy kisebb csoportot, melynek ezt követő öntörvényű fejlődése megszülte az „örök másság” társadalmi modelljét. A felvilágosodás vívmányainak köszönhetően azonban az elfogadás és elutasítás mára már szabad választás kérdése. A döntés pedig megköveteli a kultúrák és vallási hagyományok tisztázását… A művész céljává így válhatott a fontos alapkérdések felvetése, az eredethez való visszanyúlás. Az alkotó fókuszába a tárgyi világ tematikailag tisztán, tárgyhűen, az alaposság, pontosság és bőség igényével kerül bemutatásra. A kegytárgyak (tálesz, tfilin, imakönyv, menóra, sófár…) kódok és minták, amivel modellezni lehet a világ összefüggéseit. Mindez bevonása a zsidó kultúra tárgyi környezetének az egyetemes képzőművészet formanyelvébe. Kurátor: Lajtai Péter 29th August 2005 – 30th September 2005 The philosophical framework of the exhibition of the artist Péter Lajtai is composed of the unique philosophy of his individual ideas, which also explain religions, cultures and behaviours. Its essence can be captured on the basis of the artist’s writing: religion, as one of the most basic human needs, is extremely capable of both meaningful isolation and open-type development defined by ability and movement. One of the significant achievements of Western-type religious practice is the realization that, despite their competing, struggling nature, there is a deep and fundamental similarity between these large explanatory systems. However, the perception of religious similarity did not become a defining experience of Western civilisation, although we have adopted the complex sense of tradition. The hostile environment often selected and isolated a smaller group, the subsequent self-righteous development of which spawned the social model of ”eternal otherness”. However, thanks to the achievements of the Enlightenment, acceptance and rejection are now a matter of free choice. And the decision requires the clarification of cultures and religious traditions… This is how the artist’s coal could become to raise important basic questions, to go back to the origin. In the focus of the creator, the material world is presented thematically clean, objectively, with the need for thoroughness, accuracy and abundance. Religious objects (tallit, tefillin, prayer book, menorah, shofar) are codes and patterns that can be used to model the contexts of the world. All this involves the material environment of Jewish culture in the form language of universal fine art. Curator: Péter Lajtai
0 Comments
Leave a Reply. |
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításai Categories |