​Tévét 18-án van Grünvald Fülöp jahrzeitje. 1913-tól a pesti zsidó hitközség polgári iskolájában, majd 1919-től gimnáziumában tanított. 1948 után a Gimnázium igazgatója volt, 1959-től pedig az Országos Rabbiképző Intézet történeti tanszékének vezetője. A Múzeum munkájába aktívan 1932-ben kapcsolódott be, ahol elsősorban a levéltári gyűjtemény feldolgozását és publikációját végezte. 1935-ben dunántúli hitközségekben: Oroszváron, Rajkán, Rohoncon és Kőszegen mérte fel a fennmaradt hitközségi iratokat és tárgyakat, s ugyenebben az évben egyik összeállítója volt a Kongresszusi kiállításnak is. 1942-43 során vidéki hitközségek sorát látogatta végig a még lappangó zsidó értékek után kutatva, e kutatómunka leglátványosabb eredménye a zsámbéki és a keszthelyi iratanyag megmentése. 1950 után a Múzeum igazgatójaként gyakorlatilag egyedül kellett folytatnia a munkát. 1955-ben megszervezte a dunántúli zsidó közösségek újabb felmérését, 1960-ban pedig szülővárosában, Sopronban részt vett a középkori zsinagóga és mikve feltárásában. Kapcsolatrendszerén, barátain és tanítványain keresztül sok fontos és értékes tárgyat szerzett meg a gyűjtemény számára – ezek közül külön említést érdemel kapcsolata a soproni Rosenstingl antikváriummal, ahonnan számos értékes könyv érkezett ajándékként a gyűjteménybe. Grünvald publikációi elsősorban történeti összefoglalók, historiográfia, forráspublikációk a Libanonban, és a Magyar Zsidó Oklevéltárban. „Élete főművét azonban az utolsó öt esztendejében alkotta meg a Magyar Zsidó Oklevéltár négy újabb kötetének kiadásával. Olyan teljesítmény ez, amelyre a számban és erőkben gazdagabb nemzedéknek harmincöt évre volt szüksége.” – mondta Scheiber Sándor 1964 januárjában Grünvald temetésén, utalva a Magyar Zsidó Oklevéltár 5–8. köteteire. A Dohány utcai zsinagóga mellékszárnyában berendezett zsidó múzeumot a legnehezebb években is számosan keresték fel, s ismerték meg kiállításain keresztül a magyarországi zsidók történetét, tárgyállományát, illetve az ezeken keresztül bemutatkozó zsidó közösséget. Utólag nyilvánvalónak látszik, hogy a múzeumban 1931 óta dolgozó Grünvald Fülöp nem volt megfelelő ember arra, hogy a múzeumot a Kádár korszak zsidópolitikájának megfelelő szerepkörben irányítsa. Scheiber Sándor szavaival: „gyermeki hiszékenység párosult benne szilárd meggyőződéssel és bátorsággal.”  Grünvald őszinte, gondolkodó elmeként nem először került szembe a hivatalos hitközségi politikával. 1944–ben fivérével, Jenővel együtt röplapokban hívták fel a figyelmet a deportálások valóságára és az ellenállás szükségességére. 1950–ben, az egyesítési kongresszus kapcsán összehívott múzeumi közgyűlésen, az elvárt hurráoptimista szólamok helyett az alábbiakat mondta: „Mit lássunk a jelenségben? A maradék zsidóság erőinek integrálása megy végbe, mely új irányú fejlődés alapjává lehet, vagy talán csak visszavonulás a fellegvárosban, feladva a már tarthatatlan, beomlott bástyákat, és összeomló várfalak védelmét.” Elmozdítását 1962–ben látta elérkezettnek a hitközség. Mondvacsinált okokra hivatkozva, Sós Endre elnök és Péner Tibor főtitkár 1962. július 24–én kelt levelükben Grünvald Fülöpöt a múzeumban betöltött állására alkalmatlannak ítélve, felmondták állását. Ezt követően még másfél évet élt, 1964. január 3–án, dolgozószobájában hunyt el. Halálhírét világszerte közölték a magyar nyelvű zsidó lapok, volt tanítványai a mai napig emlegetik legendás alakját. 

​Tévét 9-én van a halálozási évfordulója Goldberger Károlyné Kaiser Jeannette-nek, aki 1871. január 2-án hunyt el. A nagyhírű óbudai textilgyáros Goldberger Károly felesége volt, és nagymamája budai budai Goldberger Leónak. A család a magyar zsidó családok közül elsőként, a Kiegyezést követően kapott nemesi címet, és ekkor vehették fel a Buday előnevet is. Ez komoly elismerésnek számított, annál is inkább, mert a 19. század elején alapított textilgyár komoly részt vállalt az 1848-49-es szabadságharcban: ők látták el a magyar hadsereget az egyenruhához szükséges alapanyagokkal. 

​1857-ben magyarországi látogatása során Ferenc József is felkereste a gyárat, melyet rézkarcon is megörökítettek, s mely tulajdonképpen a politikai megbocsátást jelezte. A gyárat ekkor Kaiser Jeannette anyósa, Adler Erzsébet vezette, aki 1861-ben átadta fiának, Goldberger Károlynak a vállalat irányítását. Tőle majd testvére, Berthold, majd az ő fia, Buday Goldberger Leó vette át az irányítást. Vezetése alatt a gyár hatalmasra nőtt, ők látták el a hadsereget az első világháborúban, majd nemzetközi terjeszkedésbe fogtak, és számos leányvállalatuk működött Angliában, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, de még a tengeren túlon, az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában is! Sikerüket a korszak divatja is segítette: ők készítették azt a műselymet (Parisette), mely a húszas-harmincas években forradalmasította, s egyben némiképp demokratizálta is a divatot. 

​Buday Goldberger Leó szinte mindent elért, amit el lehetett: sikeres gazdasági tevékenysége mellett támogatásával nyílt meg a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a textilkémia tanszék, tagja volt a felsőháznak, korának jól ismert és nagyra becsült személyisége volt. Mindezek ellenére a Gestapo 1944. március 19-én letartóztatta és Mauthausenbe deportálták. Az akkor 67 éves Goldberger Leó szervezete egy évig bírta a megpróbáltatásokat, 1945. május 5-én éhenhalt. Nagymamájának Jahrzeitján emlékezzünk rá is! 

Különös, hogy a Jeruzsálem ostromára emlékező Tévét 10-i böjtnap után ma egy olyan festő halálozási évfordulója van, aki önarcképe háttereként ábrázolta Jeruzsálem pusztulását. A festő, Köves Izsó 1853-ban született Nagykárolyban, s nyilván komoly megdöbbenést okozott a konzervatív közösségben, amikor tizennégy évesen elhagyta szülei házát, hogy festőnek tanulhasson. Pesten a Mintarajztanodában tanult mások mellett Lotz Károly tanítványaként. Szerencsére akkoriban már elég sokan megengedhették maguknak Pesten, hogy portrét készíttessenek a családtagokról, így Izsó a nélkülözésekkel teli tanulóévei után arcképfestésből már el tudta tartani magát, de többre vágyott. A korszak festőinek álmát, a párizsi tanulmányokat végül Kőrösy József nagylelkű támogatásának köszönhette. Kőrösy szintén szegény zsidó kereskedő gyermekeként saját bőrén is megtapasztalta, hogy támogatás nélkül nem lehet tanulni, ezért a Magyar Tudományos Akadémia tudós tagjaként felkarolta az ifjú tehetségét, aki így eljuthatott Párizsba, hogy tovább képezhesse magát. Hazatérése után 1882-től a Pesti Izraelita Hitközség Wesselényi utcai polgári iskolájában lett rajztanár. Tanári működése mellett a hitközség megrendelésére megfestette a korabeli elöljárók arcképeit, és több bibliai, vagy zsidó történelmi témájú képet. Mendelssohn Nagy Frigyes előtt című festményét 1913-ban az Országos Magyar Izraelita Közalap a Zsidó Múzeumnak adományozta. Több mint húsz évvel halála után özvegye a gyűjteménynek ajándékozta a művész több levelét és festményét, illetve a művekről készített műtárgyfotókat. A fotók a művész olyan zsidó témájú képeiről készültek, mint a Spinoza bírái előtt; A tortozai hitvita, A budai zsidók üdvözlik Mátyás királyt vagy A zsidók Titus római diadalmenetében. A szintén ekkor a Múzeumnak ajándékozott Önarckép című festményén a művész alakja mögötti jelenet Nicolas Poussin A jeruzsálemi szentély lerombolása és kirablása című festményét idézi – melyet még nyilván akkor láthatott, amikor Kőrösy József támogatásának hála, Párizsban tanulhatott. Köves Izsó 1917. december 26-án, mindössze hatvannégy évesen hunyt el. Emlékét, művészetét egyebek mellett a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár őrzi, de néhány képe más gyűjteményekből is ismert.