​Kiszlév 4-én van a halálozási évfordulója Meisel Alois Wolfnak, akit halálakor már magyarosan, Meisel Farkas Alajosként siratott el a pesti zsidóság. Ő volt a Dohány utcai zsinagóga első rabbija, olyannyira első, hogy még a zsinagóga felavatását is elhalasztották közel fél évvel, amíg meg nem érkezett. A pesti közösségnek ugyanis 1857, Schwab Löw halála óta nem volt kinevezett rabbija, mert a közösség nehezen állapodott meg a követendő irány, és az ehhez megfelelő rabbi személyéről. Meisel a breslaui rabbiképzőben tanult, majd 43 éves korában hívták meg pesti próbaszónoklatra 1859-ben. A német nyelvű szónoklat hatalmas sikert aratott, s ennek eredményeképp az őszi nagyünnepeken már ő volt a Dohány rabbija. Irodalmi értékű beszédeket tartott, az akkor még jórészt német nyelvű közösség igényeinek megfelelően. A pesti közösség azonban rohamos mértékben magyarosodott, amit Meisel nehezen követett, hiszen élete végéig is törve beszélt csak magyarul.
Rabbiként fő törekvése arra irányult, hogy megőrizze az egyensúlyt konzervatívok és modernek között. ami komoly kihívás volt az akkori Pesten. Ugyancsak nehezítette helyzetét a hitközségen belül is jelentkező politikai megosztottság: Meisel rabbi Bécstől, a Helytartótanácstól várta a helyzet rendezését, míg a hitközség elnöksége, élén Hirschler Ignáccal a magyar nemzeti törekvések képviselője volt. Meisel pozíciójának erősítése érdekében és a korszak politikai kihívásainak megfelelően megpróbált létrehozni egy, az ország összes zsidó hitközségét egyesítő szervezetet. Tervei között szerepelt a rabbiképző felállítása, a rabbi hivatal megfelelő képzettséghez kötése, egységes hittankönyvek bevezetése, a rabbi és a hitközség viszonyának állami szabályozása is. Ezekben az években a zsidó közösségeket érintő legfontosabb kérdések a polgári emancipáció, és az ezzel összefüggő központi szervezet kérdése voltak, mely nyilvánvalóan élesítette a „modernek” és az ortodoxok ellentéteit. Pesten különösen éles volt a helyzet, mert már a Dohány utcai zsinagóga megépítésekor felmerült az igény egy konzervatívabb liturgiájú imahely létesítésére is. Meisel Dohány utcai főrabbiként jogosnak érezte a konzervatívok igényét, ezért támogatta, hogy a hitközség 1867-ben megvásárolja azt a telket, amelyen néhány évvel később megépült a Rumbach utcai zsinagóga. Ugyancsak ő volt a fő eszmei támogatója a Pesti Izraelita Nőegylet megalapításának 1866-ban, melynek elsődleges célja a nagyvárosi körülmények között nehéz helyzetbe került nők támogatása volt. Meisel még megérhette, hogy 1867. november 25-én a király szentesítette a zsidók emancipációjáról szóló törvényt, de öt nappal utána meghalt. 

​Hevesi Simon még Handler vezetéknévvel látta meg a napvilágot Aszódon, a zsidó közösségek számára sorsdöntő 1868-as évben Handler Márk és Rosenberg Julianna fiaként. Ő már születésekor is egyenrangú volt „polgári és politikai jogok tekintetében” a nem zsidókkal. Mire gimnazista korúvá cseperedett, éppen megnyílt a Rabbiképző Intézet, így ő már itt tanult, tanulhatott. 1892-ben avatták doktorrá, 1894-ben rabbivá. Pályáját Kassán kezdte, itt érte az a következő sorsfordító törvény, mellyel a magánszemélyek egyenrangúsítása után már a zsidó vallás is bevett felekezet, azaz a többi bevett felekezettel egyenrangú lett. Kassáról Lugosra ment, majd 1905-ben választotta rabbijának a Pesti Izraelita Hitközség, melynek Dohány utcai zsinagógájában szolgált haláláig. A rabbiság mellett ezekben az években kulcsfigurája lett a pesti zsidók kulturális életének, alapítója, szervezője volt szinte mindennek, ami ekkoriban fontos volt. Szerkesztője volt a Magyar Zsidó Szemlének, választmányi tagja a múzeumunkat is alapító-fenntartó IMIT-nek. Az ő kezdeményezésére alakult meg az OMIKE, azaz az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület. Hitéleti és társadalmi aktivitása mellett maradt ideje a tudományokra is, és a korszakban használt imakönyvek magyar fordítását is neki köszönhetjük. Hagyatékát 2020 decemberében kaptuk meg a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárától – ennek rendezése folyamatban van, jövőre talán már onnan is idézhetünk. 1943 február elsején, életének hetvenötödik évében hunyt el –sírja a Kozma utcai zsidó temetőben van. Emlékezzünk ma rá.