Tévét 18: Grünvald Fülöp

​Tévét 18-án van Grünvald Fülöp jahrzeitje. 1913-tól a pesti zsidó hitközség polgári iskolájában, majd 1919-től gimnáziumában tanított. 1948 után a Gimnázium igazgatója volt, 1959-től pedig az Országos Rabbiképző Intézet történeti tanszékének vezetője. A Múzeum munkájába aktívan 1932-ben kapcsolódott be, ahol elsősorban a levéltári gyűjtemény feldolgozását és publikációját végezte. 1935-ben dunántúli hitközségekben: Oroszváron, Rajkán, Rohoncon és Kőszegen mérte fel a fennmaradt hitközségi iratokat és tárgyakat, s ugyenebben az évben egyik összeállítója volt a Kongresszusi kiállításnak is. 1942-43 során vidéki hitközségek sorát látogatta végig a még lappangó zsidó értékek után kutatva, e kutatómunka leglátványosabb eredménye a zsámbéki és a keszthelyi iratanyag megmentése. 1950 után a Múzeum igazgatójaként gyakorlatilag egyedül kellett folytatnia a munkát. 1955-ben megszervezte a dunántúli zsidó közösségek újabb felmérését, 1960-ban pedig szülővárosában, Sopronban részt vett a középkori zsinagóga és mikve feltárásában. Kapcsolatrendszerén, barátain és tanítványain keresztül sok fontos és értékes tárgyat szerzett meg a gyűjtemény számára – ezek közül külön említést érdemel kapcsolata a soproni Rosenstingl antikváriummal, ahonnan számos értékes könyv érkezett ajándékként a gyűjteménybe. Grünvald publikációi elsősorban történeti összefoglalók, historiográfia, forráspublikációk a Libanonban, és a Magyar Zsidó Oklevéltárban. „Élete főművét azonban az utolsó öt esztendejében alkotta meg a Magyar Zsidó Oklevéltár négy újabb kötetének kiadásával. Olyan teljesítmény ez, amelyre a számban és erőkben gazdagabb nemzedéknek harmincöt évre volt szüksége.” – mondta Scheiber Sándor 1964 januárjában Grünvald temetésén, utalva a Magyar Zsidó Oklevéltár 5–8. köteteire. A Dohány utcai zsinagóga mellékszárnyában berendezett zsidó múzeumot a legnehezebb években is számosan keresték fel, s ismerték meg kiállításain keresztül a magyarországi zsidók történetét, tárgyállományát, illetve az ezeken keresztül bemutatkozó zsidó közösséget. Utólag nyilvánvalónak látszik, hogy a múzeumban 1931 óta dolgozó Grünvald Fülöp nem volt megfelelő ember arra, hogy a múzeumot a Kádár korszak zsidópolitikájának megfelelő szerepkörben irányítsa. Scheiber Sándor szavaival: „gyermeki hiszékenység párosult benne szilárd meggyőződéssel és bátorsággal.”  Grünvald őszinte, gondolkodó elmeként nem először került szembe a hivatalos hitközségi politikával. 1944–ben fivérével, Jenővel együtt röplapokban hívták fel a figyelmet a deportálások valóságára és az ellenállás szükségességére. 1950–ben, az egyesítési kongresszus kapcsán összehívott múzeumi közgyűlésen, az elvárt hurráoptimista szólamok helyett az alábbiakat mondta: „Mit lássunk a jelenségben? A maradék zsidóság erőinek integrálása megy végbe, mely új irányú fejlődés alapjává lehet, vagy talán csak visszavonulás a fellegvárosban, feladva a már tarthatatlan, beomlott bástyákat, és összeomló várfalak védelmét.” Elmozdítását 1962–ben látta elérkezettnek a hitközség. Mondvacsinált okokra hivatkozva, Sós Endre elnök és Péner Tibor főtitkár 1962. július 24–én kelt levelükben Grünvald Fülöpöt a múzeumban betöltött állására alkalmatlannak ítélve, felmondták állását. Ezt követően még másfél évet élt, 1964. január 3–án, dolgozószobájában hunyt el. Halálhírét világszerte közölték a magyar nyelvű zsidó lapok, volt tanítványai a mai napig emlegetik legendás alakját.