|
A Síp12 Galéria és közösségi tér legújabb tárlata részben folytatja kiállításrendezési koncepciójának hagyományát, és egyúttal szakít is vele. A Hiányjelek és a Saját szoba műveivel ellentétben az Arc–Kép–Más képei kizárólag a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből származnak, de ezúttal is egy kiemelt alkotás szolgál felütésként, kérdésfelvetésként a többi mű értelmezéséhez. Ez a kiemelt műalkotás most egy rabbi betűkből megrajzolt portréja, úgynevezett mikrográfiája. (A képversre emlékeztető ábrázolásmód a zsidó vallásban az emberábrázolás tilalma miatt jött létre.) A mostani kiállítás a zsidó vallás ismert tilalmát – „Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van, fenn, és ami a földön van, alant, és ami a vízben van, a föld alatt. Ne borulj le előttük és ne szolgáld őket…” (2Mózes 20:4-5., 5Mózes 5:8-9.) – a huszadik század képzőművészeti és társadalomtörténeti szemszögéből közelíti meg. Az emberalak vagy arc ábrázolását a tárlat tehát olyan szempontból vizsgálja, hogy az itt bemutatott arcképek hogyan jelenítik meg a zsidó identitás hagyományait, feszültségeit, sokrétűségét vagy éppen az identitás hiányát. Hogyan ábrázolják önmagukat a huszadik századi zsidó származású művészek, önábrázolásuk milyen módon vall zsidóságukról? Hogyan függ össze a portré, az emberalak-ábrázolás és az önarckép a zsidó identitás vállalásával (vagy elrejtésével) és tragikumával a huszadik században? A kiállított alkotások első csoportját a század elején készült, a valláshoz és a hagyományhoz köthető portrék alkotják: a jelentős grafikusművész Erdei Viktor, a kisinyovi pogromokat is megörökítő Abel Pann és a zsidó élet mindennapjait megrajzoló Kauffmann Izidor művei. A második csoport képeit a magyar társadalomba asszimilálódott művészek festették: nyakkendős, polgári külsőt mutató, polgári kötődésű – ám igen karakteres arcokat és arckifejezéseket ábrázoló – művek ezek, mint például Scheiber Hugó önarcképe. A harmadik csoport alkotásai a zsidótörvények időszakában és a holokauszt idején születtek. Bálint Endre a szentendrei iskola nonfiguratív ábrázolásmódja mellett visszanyúl a zsidó vallás motívumaihoz, Farkas István, Anna Margit, Vörös Géza művein viszont a maszk, az arctalanság vagy az elidegenedett, megmerevedett arc dominál. Mit jelképez az a gesztus, amely az arcábrázolás helyére az arctalanságot állítja, és ábrázolható-e egyáltalán a trauma, megjeleníthető-e az elidegenedett önkép? Bán Kiss Edit, Gedő Ilka, Lukács Ágnes alkotásai Auschwitz, illetve a gettó képeivel már a trauma ábrázolhatóságának adornói kérdését vetik fel. A kiállítás lezárásaként láthatjuk Valkó László – saját vonásait töredezettnek mutató – önarcképét. A nem sokkal a rendszerváltás előtt, 1982-ben készült mű Pauer Gyula „pszeudo” műveinek hatását hordozza magán, és az önábrázolás kortárs megvalósításának egyik útját jelenti. A kiállításon látható művészek névsora: Anna Margit / Bálint Endre / Bán Kiss Edit / Czóbel Béla / Csabai-Ékes Lajos / Erdei Viktor / Farkas István / Földes Lenke / Gedő Ilka / Gedő Lipót / Kaufmann Izidor / Kádár Béla / Lukács Ágnes / Abel Pann / Scheiber Hugó / Valkó László / Vörös Géza Kurátor: Farkas Zsófia művészettörténész
0 Comments
 Egy igen ismert és egy szinte ismeretlen huszadik századi női művész alkotásaival folytatja kiállítássorozatát a Síp12 Galéria és közösségi tér. Virginia Woolf Saját szoba című esszéjének témáját továbbgondolva helyeztük egymás mellé két művész valós, illetve elképzelt, vágyott tereit. A téma körüljárásával a budapesti zsidó családból származó és a holokausztban elpusztult Sajó Edit (1913–1944) szinte elfeledett életművének egyik megmaradt darabját szeretnénk több szempontból bemutatni. Sajó Edit „beszélgetőpartnere” Schaár Erzsébet, akinek életműve (életnagyságú szobrai, illetve Utca című alkotása) jól ismert, de munkáit Budapesten rég nem láthatta a közönség. A Saját szoba. Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere című kiállítás 2018. július 3-án, kedden 18 órakor nyílik a Síp utca 12 szám alatt. A kísérőprogramokról hamarosan bővebben! Kurátor: Farkas Zsófi művészettörténész. Helyszín: Síp12 Galéria és közösségi tér A kiállítást megnyitja: Borgos Anna pszichológus, nőtörténész A Dohány utcai zsinagóga épülete melletti árkádok övezte alig ezer négyzetméternyi kert szimbolikus terület a magyarországi zsidó és nem-zsidó együttélés történetében. A telek a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján vált közterületté, amikor a városrendezéskor lebontották a zsinagóga mellett álló házat. A Pesti Izraelita Hitközség igényt tartott a telekre, ezért a tervezett lipótvárosi zsinagóga telkét, egy ennél ötször nagyobb belvárosi telket cseréltek el érte. A telek beépítése csak az első világháború után kezdődött meg, amikor a zsidó katonák emlékművének szánt Hősök zsinagógáját, kultúrházat és parkot építettek rá. Az egész területet árkádsorral vették körül, hogy a zsidó közösségi terek nyitottak és átláthatóak legyenek. Az árkádokra a felebaráti szeretetről és a másik megbecsüléséről szóló bibliai idézeteket is terveztek, de ez végül nem valósult meg. A park közepére keleties vízmedencét álmodtak, melyben az ég tükröződhetett volna. A második világháború végén az épületegyüttes és a kert a budapesti gettó része lett, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze embertelen körülmények között. A gettó felszabadításakor megfagyott, éhen halt, az ostrom és a nyilasok brutalitása következtében elpusztult zsidók ezreinek holttestét találták az utcákon. Közülük több, mint kétezret itt, a kertben temettek el. Ismeretlen, azonosíthatatlan hullákat és olyanokat, akiket máig siratnak. A vízmedencés park sírkertté, egy embertelen korszak mementójává vált. A kertben eltemetettek adatbázisa megtekinthető itt. The barely one thousand square meter garden next to the Dohány Street synagogue, enclosed by a row of arcades, is a symbolic place in the history of the Hungarian Jewry. The site became a public space at the turn of the nineteenth and twentieth centuries, when the house next to the synagogue was demolished during the re-planning of the city. Since the Pest Jewish Community laid claim to the plot, they gave up in exchange for it a plot five times as big in the centre of the city, on which the Lipótváros synagogue would have been built. The development of the plot only started after World War I, when the Heroes synagogue, intended as a memorial to Jewish soldiers, the cultural centre and the park were built. The whole site was surrounded by a row of arcades, so that the Jewish communal spaces would be open and visible. There was a plan to put up quotes from the bible, on brotherly love and honouring one’s neighbour, on the arcades, but in the end this was not carried out. An oriental pool was envisaged for the centre of the park, in which the sky would be reflected. At the end of World War II, the buildings and the garden became part of the Budapest ghetto, where tens of thousands of people were crowded together in inhuman conditions. When the ghetto was liberated, the bodies of thousands of Jews who had frozen or starved to death, or died as a result of the siege and the brutality of the Arrow Cross, were found in the streets. More than two thousand of these were buried in the garden. Unknown, unidentifiable corpses and many who are still mourned to this day. The park with the pool became a graveyard, a memorial to an era when all human feeling was lost. Database of those who are buried here available here. Új közösségi és kiállítótérrel bővül a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Síp utca 12. szám alatt. A Síp12 Galéria és Közösségi Tér 2017-ben nyílt azzal a céllal, hogy szélesebb körben ismertesse meg a kortárs zsidó művészetet és kultúrát, valamint találkozóhelyül szolgáljon az érdeklődők számára. A galéria emeletén lévő kiállítótérben a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményének egy-egy művét szeretnénk bemutatni – a kortárs művészethez való lehetséges kapcsolódási pontjaikkal. A 2017. január 10-én 18 órakor nyíló kiállításunkon Ország Lili Jelek című műve és Fábián Noémi alkotásai között kezdeményezünk párbeszédet. A kiállítás 2018. május 23-ig volt látható.  Buborékok / 5 farost, papír, méhviasz, paraffin 2007 Ország Lili és Fábián Noémi egyaránt a zsidó kultúra írásos hagyománya felől közelít a zsidó identitáshoz, kultúrához, emlékezethez. Mindkét művész alkotásaiban fontos szerepet kap az írás és a kép kapcsolata – a zsidó kultúra írásos jel- és nyomhagyása. Az írásjelek szakrális tartalom helyett mindkettejüknél inkább az írott kultúra jeleként, a múlt roncsoltságának, rétegzettségének szimbólumaként jelennek meg, gesztusszerű elemként. Míg Ország Lili művei a kollektív emlékezet „mementói”, addig Fábián Noémi a személyes múlt feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A Zsidó Levéltár Héber betűk című kiadványa a gyűjteményünkben található művek és tárgyak héber felirataival foglalkozik, kiállításunk tehát egy, már megkezdett kutatáshoz is kapcsolódik, ezúttal a képzőművészet eszközeivel. Ország Lili (1926–1978) Ungváron született Oesterreicher Lívia néven. A második világháború alatt, a deportálásból megmenekülve, Budapesten bujkált hamis papírokkal. A külföldi utazásai során felfedezett történelmi és művészeti emlékek alapvetően határozták meg műveinek motívumvilágát: így például az 1959-ben megismert prágai zsidó temető, illetve az 1966-os izraeli út, ahol először találkozott a Siratófallal. Útjai során a különböző korok és kultúrák egymásra rakódott köveiben és rétegeiben találta meg azokat az elemeket, amelyeket később a saját maga alkotta falakra festett. A hatvanas évek elején jelentek meg művein a héber írásjelek, betűtöredékek. Fábián Noémi 1968-ban született Egerben, 1994-ben végzett az Iparművészeti Főiskola textilszakán. 1994-óta tanít a Budai Rajz- és Szakközépiskolában, 1998-óta pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Több budapesti kiállítóhelyen volt önálló kiállítása (Fiatal Művészek Klubja, Stúdió galéria, Mű-Terem Kiállító, Vigadó Galéria, Bartók 32 Galéria, Vízivárosi Galéria, Nyitott Műhely Galéria, Óbudai Társaskör Galéria, Raiffeisen Galéria), de kiállított Németországban, Izraelben és Olaszországban is. Többnyire viasztáblákra ír, így „hagyja hátra” a „múltból átmentett”, olvashatatlanná tett – szent szövegként, naplóbejegyzésként, fohászként is felfogható – üzeneteket, gondolatokat.  Lenyomat / 3 farost, méhviasz, paraffin, tus 2008 Kurátor Farkas Zsófia művészettörténész Megnyitó időpontja 2018. január 10. 18h Helyszín Síp 12. Galéria. Cím: 1175 Síp u. 12. A kiállításhoz kapcsolódó programjaink voltak:
2018. május 23. (szerda) 18:00 Finisszázs és katalógus bemutató 18 órától Böröcz László a 2B Galéria vezetője Fábián Noémivel közösen, vele párbeszédben fogja körbevezetni az érdeklődőket. Ezután borozással és katalóguslapozgatással búcsúzunk a kiállítástól és a művektől. 2018. április 22. (vasárnap) 10:00 - 12:00 Titkos küldetés a múzeumban Fábián Noémi különleges technikájú képeinek viaszrétegei alatt titkok rejtőznek. Gyere és fejtsd meg velünk ezeket a rejtvényeket! Játékmesterek és titokőrzők: Dancz Vera múzeumpedagógus és Farkas Zsófia, a kiállítás kurátora. A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a sip12@milev.hu emailcímre várunk április 19-ig. A programra 6 éves kortól várjuk a gyerekeket és szüleiket! 2018. március 8. (csütörtök) 18 óra Farkas Zsófia Kurátori tárlatvezetése a Hiányjelek című kiállításon A síp12 Galériában nemrég nyílt kiállításhoz kapcsolódóan ez alkalommal a kiállítás kurátora, Farkas Zsófia tart tárlatvezetést. Helyszín: síp12 Galéria és Közösségi Tér. 2018. március 10. (vasárnap) 10 óra - 12 óra Titkos küldetés a múzeumban Fábián Noémi különleges technikájú képeinek viaszrétegei alatt titkok rejtőznek. Ha alaposan körülnézel a galériánkban, titkos üzenetekre és tárgyakra bukkanhatsz a fiókok mélyén, a könyvespolc mögött, a lépcső alatti titkos szobában, vagy akár a plafonon is. Gyere és fejtsd meg velünk ezeket a rejtvényeket! Március 11-én vasárnap együtt keresgélünk, kutatunk, nyomozunk! A játék után mi magunk is titkos alkotásokat készítünk. Kipróbáljuk, hogyan lehet kézműves papírt készíteni, amelynek rétegeibe mindenféle titkot rejtünk el az utókor számára: kavicsot, homokot, fűszálat, megfejthetetlen üzeneteket és múltbeli képeket -- és természetesen senkinek nem áruljuk el a megfejtést! Játékmesterek és titokőrzők: Dancz Vera és György Gabriella múzeumpedagógusok A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a sip12@milev.hu emailcímre várunk március 8-ig. A programra 5 éves kortól várjuk a gyerekeket és szüleiket! 2018. március 25. (vasárnap) 10 óra - 13 óra Vonalgubanc - múzeumpedagógia gyerekeknek Fábián Noémivel A síp12 Galériában nemrég nyílt kiállításhoz kapcsolódóan, a kiállító művész Fábián Noémi tart foglalkozást két alkalommal. A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a sip12@milev.hu-ra várunk január 31-ig. A foglalkozásra 6-16 éves korig várunk gyerekeket. Helyszín: síp12 Galéria és Közösségi Tér. Korábbi programok: 2018. február. 22. (csütörtök) 18 óra Héber betűk A síp12 Galéria nemrég nyílt kiállításán Ország Lili és Fábián Noémi művei láthatók, akiknek munkásságában egyaránt fontos szerepet kap az írás és a kép kapcsolata. A héber betűk jelentéséről Darvas István rabbi és Toronyi Zsuzsanna muzeológus, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója tart előadást. Helyszín: síp12 Galéria és Közösségi Tér. 2018. február 4. (vasárnap) 10 óra -13 óra Vonalgubanc - múzeumpedagógia gyerekeknek Fábián Noémivel A síp12 Galériában nemrég nyílt kiállításhoz kapcsolódóan, a kiállító művész Fábián Noémi tart foglalkozást két alkalommal. A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a sip12@milev.hu-ra várunk március 20-ig. 2018. február 18. (vasárnap) 10 óra -13 óra Hangképek - múzeumpedagógia felnőtteknek Fábián Noémivel A síp12 Galériában nemrég nyílt kiállításhoz kapcsolódóan, a kiállító művész Fábián Noémi tart foglalkozást két alkalommal. A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a sp12@milev.hu-ra várunk január 31-ig. Helyszín: síp12 Galéria és Közösségi Tér. Vándorkiállítás a zsidó imáról, értékekről, hagyományról, jelenről és jövőről
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár alapfeladataként gyűjti, tudományos értelemben feldolgozza, kutathatóvá teszi, gondosan őrzi és ápolja, és a lehető legszélesebb közönség számára megismerhetővé teszi a hazai zsidó kulturális értékeket. 2015-ben mindezek megvalósítása érdekében új, könnyen elérhető és a közösségi párbeszéd formálása szempontjából jól használható új vándorkiállítást szervezünk. Mivel tapasztalataink szerint a vándorkiállítások befogadása, helyszíni adaptálása és installálása komoly terheket ró közösségeinkre, ezért a vándorkiállítást kész, kompakt formában, egy lakókocsi berendezett terében valósítjuk meg. A lakókocsi könnyen eljuttatható minden érdeklődő közösséghez és a hozzá kapcsolódó kültéri installációs elemekkel nyitott, azonnal működő időszaki kiállítást nyújt a közönségnek. A lakókocsiban tervezett kiállítás a zsidó istenszolgálat központi elemének, az Amida imának a tartalmát ismerteti tárgyakkal, további interpretációk bemutatásával. Az Amida (más néven: Smone eszré, vagy tizennyolc áldás) ima része a reggeli, a délutáni, és az esti imarendnek is. Az Amida szó jelentése arra utal, hogy az imát állva, Jeruzsálem felé fordulva kell elmondani. A szöveg hétköznap tizenkilenc áldásból áll, s e tizenkilenc áldás gyakorlatilag felöleli az alapvető zsidó értékeket, rajtuk keresztül bemutatható a tradicionális zsidó gondolkodásmód úgy, hogy a jól megválasztott tárgyakkal mindezt a magyarországi zsidó kultúrtörténetbe ágyazva tudjuk bemutatni. Koncepció, szövegek: Darvas István rabbi, Toronyi Zsuzsanna muzeológus Múzeumpedagógia: Dancz Vera Látványterv, grafika: Seres Tamás, Agócs Írisz (Artista Művek) A kiállítás a Néprajzi Múzeum MaDok programjának lakókocsijában valósul meg. A travelling exhibition on Jewish prayer, values, tradition,
present and future.
In 2015, we organize a new travelling exhibition that is
easily accessible and useful in forming community dialogue. The exhibition is
realized in a ready-made, compact form in the furnished space of a caravan. The
caravan can be easily delivered to any interested communities and offers an
open, immediately functioning temporary exhibition with the associated outdoor
installation elements. The exhibition, planned in the caravan, presents the
content of the prayer Amidah, the central element of the Jewish service of God,
through objects and further interpretations. Amidah, also known as Shemoneh
Esreh, or Eighteen Blessings, is part of the morning, afternoon and evening order
of prayers. The meaning of the word Amidah suggests that the prayer should be
said while standing and facing Jerusalem. The text of the weekday Amidah consists
of 19 blessings, and these 19 blessings practically encompass the fundamental
Jewish values, through which the traditional Jewish way of thinking can be
presented so that with well-chosen objects we can present all of them embedded
in Hungarian Jewish cultural history.  Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.
A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt. A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide mindazt, amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették. A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését. A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják. Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek. Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit. Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is. The Hungarian Jewish Museum opened a hundred years ago, in January 1916, in a private apartment in Hold utca. The collection, which had been started on the initiative of Jewish intellectuals, already consisted of nearly 1500 objects, first and foremost Jewish ceremonial objects and relics of the history of Hungarian Jewry.
At that time, the collection and display of material objects as mementoes of Jewish culture was a new phenomenon. Up to that time, Jewish museums had been established only in Vienna (1895), Frankfurt, Hamburg (1898), Prague (1906) and St Petersburg (1914). However, Jewish religious objects had been on show earlier in Budapest: in 1884 the Applied Arts Museum was the first in the world to select Judaica for a large, national exhibition, The Historic Gold and Silver Exhibition. Twelve years later, at the National Millennial Exhibition, celebrating a thousand years of the settlement of the Magyars in Hungary, some of these objects were again displayed. The Hungarian Jewish Museum became a new institute for the preservation of Jewish memory: communities, families and private individuals brought everything they felt was worthy of preservation and important for the presentation of the community. The institute played an increasingly serious role in the cultural life of Hungarian Jewry, although in the course of political developments, it was always forced to stay on the margins. The anti-Jewish ideology of the thirties and the anti-religion and anti-minorities ideology in the period after the liberation made it difficult to present the world-class collection more widely and hindered acquaintance with the serious scientific findings it represented. Despite all this, the collection continued to grow. It was a faithful reflection of what was felt worthwhile to preserve and with what emphasis and what was important to present the changing self-image of the community and the social role it played. The collection was as diverse as the society behind it: there were objects that symbolized the extensive assimilation of Hungarian Jews or on the contrary, its dissimilation. There are objects that attest to the pride of Jewish families and others saved from destruction. There are others that the museum bought or collected through many and repeated attempts to appraise and save them. Thus the process of growth, the circumstances through which an object arrived in the collection, can be just as important as the stories the objects themselves tell. In the ‘60s a new inventory of the collection was made. All information was omitted that could identify the communities, families or individuals that originally used the objects and donated them or that could lead to an interpretation of social phenomena through the objects on show. As a result of research in the period after the change of system, it was possible to reconstruct some of the histories of the objects and through them again recall those who made donations and the memories of erstwhile Jewish communities. The exhibition shows the development of the museum’s collection through one hundred objects in honour of the centenary. Each and every object displayed has its own individual and special story, but looking at them and interpreting them as a whole, we can get to know almost every layer of the history and culture of the Jews in Hungary. Our ancestors left us all this as a legacy, as values to be preserved and handed on, so that while studying them we can also strengthen and reinterpret our own situation. Frazon Zsófia megnyitóbeszéde: Gyűjtemény és közösség A kiállítás kutatási hátteréről:  2015. április 23 – 2015. július 03. „Egy Új Világ felé: Eugeen Van Mieghem és a Red Star Line zsidó emigránsai” címmel nyílik meg 2015. április 23-án a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár új időszaki kiállítása, amely képzőművészeti és történeti kiállítás is egyben. Témája a közép- és kelet-európai zsidóság kivándorlásának története 1873 és 1934 között. A Belgiumban alapított Red Star Line hajótársaság járatain több mint 2,5 milliónyi ember menekült Antwerpenen keresztül New York-ba. hogy a szabadság földjén kezdjen új életet. A kiállítás alapanyagát az antwerpeni Van Mieghem Alapítvány és Múzeum képzőművészeti és tárgyi gyűjteménye nyújtja. A korabeli fotókat, képeslapokat, kiadványokat bemutató kiállítás során a látogatók megismerkedhetnek a Red Star Line hajózási társaság, valamint a kelet- és közép-európai, zsidó lakosság Amerikába történő vándorlásának történetével és körülményeivel. A kiállítás képzőművészeti részében a látogatók az „Antwerpen krónikásaként” emlegetett festő és grafikus Eugeen Van Mieghem (1875-1930) kivándorlást megörökítő szénrajzait, pasztell és olajképeit tekinthetik meg. A művész életéről az érdeklődők rövid videofilmet is megtekinthetnek a kiállítás harmadik termében. Kurátor: Pusztaszeri Katalin   2014. június 19 – 2014. augusztus 25.
Az Elfeledett szomszédaink című kiállítása Pápáról és környékéről 1944-ben elhurcolt 3700 magyar zsidónak állít emléket. A rendhagyó kiállítás azokat a családokat mutatja be, amelyek Nyugat-Magyarország egyik legnépesebb zsidó közösségének tagjaiként a város megbecsült polgárai voltak. Először Pápán 2012-ben nyílt meg a kiállítás, ami akkor négy és fél hónap alatt közel 8000 látogatót vonzott, majd 2014-ben a Magyar Zsidó Múzeum szervezésében kelt újra életre Budapesten. A kiállítás ötletgazdája és fő szervezője Gyekiczki András jogász-szociológus, a város egykori diákja, aki szerette volna megtudni, kik építették, kik lakták a házakat, amelyben a mai pápaiak élnek, és elkezdte összegyűjteni pápai zsidóság archív fotóit, a város múltjával kapcsolatos dokumentumokat. A szervezők 2012-ben közel 500 fotót gyűjtöttek össze a háború előtti időkből, köztük családi, portré, társasági eseményt megörökítő, szabadtéri és műtermi, valamint munkaszolgálatos fotókat. Kurátor: Gyekiczki András Helyszín: Rumbach Sebestyén utcai Zsinagóga  2014. április 29 – 2014. június 29. Bíró József 1907-ben Nagyváradon született és nevelkedett, festőművésznek indult. Már középiskola évei alatt nyári szünetekben festeni tanult Nagybányán, és később is a nagybányai iskola hagyományait folytatta. Kevés fennmaradt munkájából képet kaphatunk festői látásmódjáról, a fiatal kísérletező művész útkereséséről. A főiskolán fordult érdeklődése a művészettörténet felé. A Bölcsészettudományi Karon művészettörténész diplomát szerzett, jelentős építészettörténeti kutatásokat folytatott. Eredményeit számos publikációban közölte. Fő kutatási területe az erdélyi barokk és klasszicista kastélyépítészet volt. Sokoldalú tehetségére jellemző, hogy magas szintű grafológiai tudásról tanuskodó könyvét még ma is használják a szakemberek. 1944 telén édesapjával együtt a nyilasok szadista kegyetlenséggel a Dunába ölték. Kurátor: Gábor Anna |
Tartalom:A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításai Categories |
RSS Feed