„Helyes irányba menni egy végtelen úton”

​Hogyan lett az egyik legnépszerűbb zsidó előadó zsidó tudóssá, hogyan segítették ebben katolikus barátai? Miért érdemes újrafordítani és kommentálni a Tórát, miért érdemes egyáltalán elolvasni? Mennyit segít a magyar zsidóságnak, ha a családok együtt ülhetnek a zsinagógában? Eszik-e rendes zsidó húst és ha igen, milyet? Balázs Gáborral beszélgettünk. 

---

Akár még egy bölcsész hajlamú ember számára is annyi kézenfekvőbbnek tűnő választás kínálkozik a vallásos zsidó életnél. Te miért kezdtél a zsidósággal, zsidó eszmetörténeti kérdésekkel foglalkozni?
Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem Olaszországba érettségi után két katolikus barátommal, akik, a neveltetésük miatt, dafke nem voltak hajlandóak bemenni egyetlen katolikus templomba sem, viszont berángattak minden zsinagógába. Akkor derült ki a számomra, hogy a meglévő zsidó büszkeségem tökéletesen megalapozatlan, tudatlan vagyok, nem tudok válaszolni egyetlen kérdésre sem, és ez rettentően elkezdett zavarni. A családom, jóformán mindenki, azt gondolta, hogy a vallás középkori ostobaság, sötét babona, még véletlenül sem jártunk soha zsinagógában. Azóta finomodott az ő álláspontjuk is, érthető, már harminc éve néznek engem így, vallásosan, intellektuálisan mégsem teljesen beszűkülve talán. A szüleim egyébként, ritka kivételként, annyira liberálisak, hogy még a nem liberális véleményeket is képesek tolerálni, ezért segíteni kezdtek nekem az útkeresésben. Apám összehozott egy kollégájával, aki a Bethlen téri Oneg Sábát Klubba járt, ahol nagy hatást gyakorolt rám Engländer Tibor. Ő személyes példával tanúsította, hogy a tudomány összefér a zsidó vallás iránti elkötelezettséggel, illetve hogy a vallásosság járhat egyidejűleg a dogmatikus gondolkodás visszautasításával is. Azt is tőle hallottam először, hogy a zsidóságot népként is fel lehet fogni, nem csak vallásként. Egy új világ nyílt meg számomra, elkezdtem, hetente kétszer tanulni Engländerrel, majd másfél éven belül Izraelbe mentem zsidó filozófiát tanulni. Akkor már többé-kevésbé vallásos lettem, bármit is jelentsen ez a szó. Ez természetesen nem racionális mérlegelés következménye volt, noha akkoriban még nagyon próbáltam racionalizálni. Ma már – jórészt az emberi agy működéséről olvasott szakirodalom hatására – belenyugodtam, hogy a legfontosabb döntéseink nem racionálisak. Ma is tudok persze észérveket felhozni a vallásosság választása mellett, de leginkább mégis Kierkegaardot érzem őszintének: a vallásosságba mindig egy „ugrás” (levezethetetlen egzisztenciális döntés) vezet. Érdekes amúgy, hogy a mélyen protestáns Kierkegaard a múlt századtól kezdve mennyire népszerű, gyakran hivatkozott szerzővé válik olyan világi műveltséggel rendelkező zsidó gondolkodók körében, mint például a modern ortodoxia egyik szellemóriása, Rav Soloveitchik.
Így jutottál el mára a Tóra új magyar fordításához és új kommentárjához, ezt a projektet Te fogod össze és jórészt Te is fordítod a szöveget, ha jól tudjuk.
Egy másodpercig sem gondoltam, hogy én erre egyedül alkalmas és képes lennék, ez a projekt csapatmunka. Ez az egyik érdekessége, tanult magyar rabbik (minden irányzatból), és akár nem zsidó judaisták közös projektje. A cél az, hogy a modern zsidó Biblia-tudomány és a klasszikus és modern zsidó kommentárirodalom számunkra, szubjektíve – hogy is lehetne másként – fontos belátásainak fényében mutassuk fel a Tórát mind a zsinagógák közösségeinek, mint a zsidóság iránt érdeklődő zsidó és nem zsidó olvasóknak. Én ezt a csoportmunkát, több tucat emberét, csak koordinálom. Reálisan nézve azt lehetne tippelni, hogy körülbelül 10 év múlva leszünk készen vele. Persze, ha valaki szívesen finanszírozná, hogy csak ezzel, a fordítással és a munkatársaim nyaggatásával foglalkozzam, gyorsan rá tudna beszélni, és feltétlenül jelentkezzen.
Amikor Gershom Scholem, a nagy kabbalatudós köszönti Martin Bubert abból az alkalomból, hogy végzett a Biblia németre fordításával sok évtized után, immár Izraelben, állítólag felteszi a kérdést, hogy de hol vannak azóta, hogy elkezdte a munkát, a német zsidók, a közönsége. Ez, persze, nagyon szélsőséges eset, szerencsére, de az azért felmerül, hogy nem lesz-e már elavult a fordítás eleje, amikor kijön majd a vége?
Yeshayahu Leibowitz izraeli filozófus idézte rendszeresen az Eduard Bernstein nevű német marxista szociáldemokratát, akinek a híres mondása szerint a cél semmi, a mozgalom minden. Leibowitz szerint a zsidó vallás lényege az, hogy a helyes irányba megyünk egy végtelen úton. Ha ez a könyv egy lépéssel előre visz minket, akkor jó. Az ideális, persze, az volna, ha mostantól másfél évenként meg tudna jelenni egy-egy kötet, de tisztában vagyok vele, hogy erre semmi garancia nincsen. Utoljára a pesti neológ rabbik egy csoportja végezte el ezt a munkát 1938 és 1942 között, ekkora szünet után a mi kommentárunk csak friss és üde lehet. Az övék az úgynevezett Hertz-Biblia. Hertz rabbi ekkoriban az Egyesült Királyság ortodox főrabbija volt, érdekes, hogy a neológ kiadás ortodox rabbi kommentárját magyarította.
A Tóra-fordítás tehát elavult és aktualizálni kell, de tényleg úgy kell szólnia egy többezer éves szövegnek, mintha tegnap írták volna?
Azt azért nem mondanám, de ha azt akarjuk, hogy bárki - az erre szakosodott bölcsészeken kívül - elolvassa, gördülékeny és világos, tagolt és jól érthető szöveget kell prezentálnunk. Amibe, persze, belebukhat majd nagyon könnyen ez a vállalkozás, ez a beépített csapdák egyike, hogy a mi Tóra-fordításunk csak kommentárokkal lesz olvasható. A szöveget sokszor meghagyjuk a maga nyerseségében, eldöntetlenségében, nem úgy, mint a különben nagyszerű református fordítások, amelyek olvashatóvá egészítik ki a szöveget, hogy érvényesülhessen a Sola Scriptura (egyedül az Írás) protestáns teológiai elve, hogy csak maga a szöveg szóljon hozzánk, a rárakódott értelmezési hagyomány nélkül, közvetlenül. Nekünk ilyen hagyományunk nincs, rabbinikus közvetítéssel, kommentárokkal értjük, használjuk a Tórát, a kommentár a lényeg. Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a „lábjegyzetek” fárasztóak.
És, túl azon, hogy képes lesz elolvasni, mi venne rá egy végzős orvostanhallgatót, mondjuk, hogy tényleg el is olvassa a szöveget? Mit mondanál neki, mi az érdekes számára a Tórában?
Ha úgy érezné, hogy az orvosi szakirodalom olvasása és az, hogy próbál embereken segíteni, teljessé teszi az életét, akkor nyilván nem erőltetném a dolgot. Ha viszont szeret olvasni, és a klasszikus és/vagy a kortárs irodalom érdekli, akkor azt javasolnám neki, hogy próbálja meg, hátha ebben is megszólítja valami, sokakkal megtörtént már. Az a célunk, hogy a Tóra kerüljön fel a fogékony emberek intellektuális horizontjára. Mindig meglep, hogy szellemileg rendkívül igényes, magas színvonalon alkotó, gyakorta liberális meggyőződésű és zsidó származású emberek mennyire nem ismerik a saját hagyományukat Sőt, nem is érdekli őket. Nagy szellemek alapvető tévedéseket írnak le ezzel kapcsolatban. Amikor megkérdeztem némelyiküktől, miért nem néz utána annak, amit a zsidósággal kapcsolatban kijelent, lényegében azt válaszolták, hogy mert ez egyszerűen nem annyira fontos nekik. Úgy érzem, hogy ez valamelyest a hagyomány iránt elkötelezett értelmiség felelőssége. Mi nem tettünk le olyasmit az asztalra, ami felkelthette volna ezeknek az alapvetően a világra kíváncsi embereknek az érdeklődését. Olyan kivételes szerzők, mint Kertész Imre pontatlanul idézi a gyászolók kádisát a Sorstalanságban, mert nem volt fontos neki, hogy utánanézzen, miközben egy latin mondást nem idézne hibásan. Talán az a feladatunk, hogy tegyük fontossá, relevánssá a Tórát Kertész híveinek például. A zsidó hagyományban elmélyedni nagyon sok erőfeszítést, energiát igényel, héberül jól megtanulni nem könnyű, szeretnénk kicsit leszállítani a belépési küszöböt. Ne mondjunk le azokról, akik nem akarnak megtanulni héberül. Az OR-ZSÉ-nek, a Zsidó Egyetemnek az lenne a legfontosabb feladata, hogy minél inkább megközelíthetővé tegye a zsidó hagyomány fontos szövegeit azok számára, akik járnak zsinagógába már és azok számára is, akiket meg akar a neológia szólítani.
Mennyire segítené a zsidó hagyomány átélhetővé tételét például a nők zsinagógai egyenjogúsítása? Ez nem volna hasznos és fontos?
Számos egyéni problémát megoldana, de önmagában aligha hozna be tömegeket a zsidó rituális életbe az, ha szabadna a nőknek, mondjuk, Tórát olvasni. Ugyanakkor aránylag sok mélyen elkötelezett nő számára jelentene nagyon sokat, ha a háláhá keretein belül, de aktívabban részt vehetnének a zsinagógai életben, mert vágynak rá. A járvány kitörése előtt éveken keresztül működött már női minjen, erősödő, de rétegigényről van szó. Úgy becsülöm, ha lenne kvázi egalitárius, de tradicionalista zsinagóga, körülbelül 30-40 ember járna oda, ami körülbelül a 10%-a hetente zsinagógába járó férfiak létszámának, tehát ez egyáltalán nem elhanyagolható. Közösségszervezési szempontból is nagyon érdekes kísérlet lenne lehetővé tenni ilyenfajta, háláhikus, de a jelenleginél jóval egalitáriusabb szemléletű közösségek működését. Nem gondolom, hogy jelentős áttörést hozna a vallási életben, de nem is ártana. Miért ne, ha van rá igény? Ezek a döntések azonban nem az én hatáskörömbe tartoznak.
Persze, Tórát jóformán senki sem akar olvasni, hiszen férfiak és nők között is alig van, aki tud olvasni. De az, hogy lányok és fiúk, párok együtt ülhessenek, hogy a családokat ne válasszuk szét, ha már hét közben is keveset látják egymást, lehet akár tömegigény is.
Elképzelhető, hogy ez valóban sokaknak fontos, ugyanakkor minden közösségben lesz olyan, aki megszokta már a nemek elkülönítését. Valakit minden döntésünkkel kirekesztünk. Ilyen zsinagógákra van igény. Fiatal felnőtteknek szervezett szombatfogadásokon például, úgy nevezett tri-hica volt, azaz az imateret három részre osztottuk, volt lehetőség nemileg szeparált és vegyes ülésre is. A huszonévesek közül senki nem választotta a nemi szeparációt. A világon mindenhol vannak ilyenek közösségek. Nekem személy szerint ez nem vonzó, ez alighanem megszokás kérdése. Azt utálom, ha az elválasztó függöny a férfiak háta mögött van, azt sugallja mintha mi fontosabbak lennénk, de ha középen osztja ketté a teret, azzal én kényelmesen érzem magam.
Zárjunk egy másik erkölcsi kérdéssel. Kurucz Ákos végzős rabbihallgatóval együtt meg fogtok jelentetni egy tanulmányt a húsiparral kapcsolatos problémák vallásjogi összefüggéseiről. Ez, nyersen szólva, hogy jött?
Engem kizárólag olyan etikai-politikafilozófiai problémák érdekelnek, amelyeknek van gyakorlati relevanciája. Aminek nincs, ha mégoly átgondolt és meggyőző is, untat. Ebbe a kategóriába esik szinte minden kantiánus alapú erkölcsfilozófia, amelyek semmit nem segítenek valós erkölcsi kérdések megválaszolásában. Zsidó jogi és etikai szempontból is egyszerűen bűnnek tartom nem szabadon tartott, nem kíméletesen megölt állatok húsát enni.
Tehát az emberiség 85%-a elköveti ezt a vétket?
Igen, ez a helyzet, én is közéjük tartozom. Szerintem ez a legsúlyosabb erkölcsi hibám, egyedül azzal tudom indokolni a húsevést, hogy gyenge jellem vagyok. A húsra való vágy erős, mindenevő majmok vagyunk. Be kell látnunk, hogy a sztenderd húsipari termékek fogyasztása, a kóser termékeket is beleértve, háláhikusan megengedhetetlen, legalábbis ha komolyan vesszük az állatkínzás tilalmát. Lehet persze a jogi formalizmus kifogásaihoz menekülni, és felmenteni magunkat, de tisztességesebbnek tartom elismerni, hogy ez igazolhatatlan vallási és erkölcsi szempontból is.
És a kóser vágás maga nem állatkínzás?
Erre helyezni a hangsúlyt, azt képmutatásnak tartom. Az, ahogy egy állatot tartanak a (nem kóser) élelmiszeripar körülményei között, mielőtt megölnék, sokkal fontosabb kérdés, mint hogy hogyan vágják el a nyakát. Az ipari állattartásban olyan sorsa van az állatoknak, hogy sokszor a haláluk napja a legjobb része az életüknek. A kóser vágáson moralizálni ebben a helyzetben, szerintem egyszerűen a könnyebbik út választása, olcsó jóemberkedés. Tessék előbb a nagyipart támadni, majd utána jöhet a vágás kérdése.
A húsevés bármely formája igazolható erkölcsileg, eszik egy rendes zsidó húst?
Igen, szabadtartású, humánusan megölt állatok fogyasztása szerintem, ha nem is helyes, de megengedhető. Egy mindenevő majomnak azt mondani, hogy egyáltalán ne fogyasszon húst, ez megint csak moralizálás. A korábban említett tanulmányunk konklúziója az volt, hogy ideális megoldás csak a laboratóriumi hús tömegtermelése hozná meg, akkor húst ennénk, de nem állatot.