Az utóbbi években a Benjámin óvodában új vezetés kezdte el a munkát. Mi az, amit továbbvisznek a múltból, mi az, amin változtatni szeretnének, vagy már változtattak is?
 
A zsidó hagyományok ápolása, a befogadás, a különbözőségek elfogadása, a másik ember megbecsülése, a közösség építése továbbra is kiemelt feladatunk.
Változásokra főként szakmai területen volt szükség. Fejlesztettük pedagógiai módszerkészletünket- és eszköztárunkat a mai elvárásoknak megfelelően, fontos szerepet kapott a környezettudatosság, a gyermeki és a szülői szemléletformálás. Az intézményen kívüli és belüli szórakoztató programok kínálatát bővítettük. Erősítettük partneri kapcsolatainkat, szorosabb kapcsolatot építettünk ki a családokkal, a szülői igényeket igyekszünk beépíteni intézményünk mindennapi életébe. Alkalmazotti közösségünk motivált és ez annak köszönhető, hogy lehetőségünk van munkájuk sokrétű elismerésére.

Hogyan és mitől lesz zsidó egy óvoda? Mit lehet kisgyerekeknek kínálni, mutatni, tanítani a zsidó hagyományról, amihez kapcsolódni tudnak? Mi az, amit a családja, mi az, amit az óvodája adhat át egy zsidó, zsidóság iránt érdeklődő kisgyereknek?
 
Intézményünk helyi Pedagógiai Programja tartalmazza zsidó ünnepek és hagyományok ápolását. Mindennapjaink részét képezi a vallási szokások, imák, áldások gyakorlása. A gyermekek szívesen fogadják az őseinkkel kapcsolatos történeteket, nagy örömmel vesznek részt az ünnepeken és azok előkészületeiben, az ünnepekhez tartozó, hagyományos ételeket, süteményeket lelkesen készítik az óvodapedagógusokkal, Peszáhkor maceszt sütünk, a családokkal közösen zsinagógába látogatunk és részt veszünk a zsidó szervezésű ünnepi rendezvényeken. A kóserság, a kóser étkezés szabályainak megismertetése, gyakorlása is kiemelten fontos a gyermekek zsidó identitásának alakításában.
A család a generációkon átívelő hagyományokat adja át a gyermeknek, intézményünk pedig azt a közösségformáló erőt képviseli, melyet a szombatfogadások, a Talmud Tóra foglalkozások, héber nyelvi foglalkozások, ünnepek során tapasztalnak meg a gyermekek.

Milyenek a szülők elvárásai, vannak-e egyáltalán ilyen elvárásaik, mennyire különböznek a családok ebben a tekintetben egymástól? Hogyan lehet figyelembe venni mindenki igényeit?

A szülők nagy részének legfőbb igénye, hogy gyermeküket nyugodt légkör vegye körül, biztonságban legyen, érezze jól magát az intézményben, sokoldalú fejlesztésben legyen része, színes napi programokon vegyen részt.
Igyekszünk a felmerülő szülői igényeket alaposan átgondolva, a gyermekek érdekeit figyelembe véve lehetőség szerint megvalósítani.
Nem csak zsidó háttérrel rendelkező családok hozzák ide gyermekeiket. Nagy örömünkre szolgál, hogy a nem zsidó családok is nyitottak, örömmel, érdeklődve vesznek részt zsidó hagyományokon alapuló programjainkon is.
 
Hányan járnak Önökhöz óvodába idén? Hogyan alakult a létszám az elmúlt években?
 
A 2022/2023-as nevelési évben 91 óvodás és 12 bölcsődés jár intézményünkbe, a jelentkezés és a felvétel év közben folyamatos. A létszám állandó növekedést mutat, a 2019/2020-as nevelési évhez képest bölcsődés és óvodás gyermekek létszáma megduplázódott.
 
Hányan mennek tovább zsidó iskolákba, ezek közül melyikekbe a Benjámin Óvodába? Az, hogy minél többen menjenek, célja-e az óvodai nevelésnek?
 
Gyermekeink iskolaválasztása évente változó, de nagy örömünkre egyre többen választják a BZSH Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolát. Természetesen a leendő iskolás gyermekek és szüleik számára jó szívvel ajánljuk társiskolánkat, több közös programot szervezünk (óralátogatást, közös ünneplést a zsidó ünnepek alkalmával, leendő elsős tanítónénik interaktív foglalkozásait intézményünkben) a kapcsolat erősítésének céljából.
 
Miben különbözik a Benjámin óvoda a Gán Menáchemtől, illetve, másrészt, a Lauder óvodájától, mi az, amiben hasonlít rájuk?
 
Nem szeretném összehasonlítani intézményeinket, de biztos vagyok benne, hogy minden zsidó óvoda kiemelt feladatának tekinti a zsidó hagyományok ápolását, a szokások és vallási ismeretek átadását a gyermekeknek.
A BZSH Benjamin Óvoda és Bölcsődében ezek mellett az óvodai nevelés és bölcsődei gondozás több, minden gyermek számára elérhető szolgáltatással bővül. Biztosítjuk a gyermekek logopédiai ellátását már bölcsődés kortól, csapatunk tagja egy gyermekpszichológus kolléganő is, akihez bármikor fordulhatnak a szülők vagy a pedagógusok kérdéseikkel, problémáikkal. Minden gyermek részt vehet zeneovi-zenebölcsi foglalkozáson, Talmud Tóra foglalkozáson, valamint a kisebbek számára izraeli önkéntesek, a nagyobbak számára pedig héber tanár tart héber nyelvi foglalkozást. Az iskolakezdés előtt álló nagycsoportosok számára fejlesztőpedagógus végzettséggel is rendelkező óvodapedagógus kolléganőnk vezet iskolaelőkészítő foglalkozást, illetve minden csoportban a szabad játékidő alatt lehetőség nyílik a robotprogramozás alapjainak megismerésére az óvodapedagógusok irányításával. A gyermekek mozgásának, figyelemkoncentrációjának, problémamegoldó gondolkodásának fejlesztését a Mozgáskotta Program bevezetése és alkalmazása segíti, mely a mozgásos tevékenységek idején és a játékidő alatt is beépíthető a mindennapokba. Délutánonként önköltséges, szabadon választható programokat is kínálunk: lehet jelentkezni focira, karate foglalkozásra, balettra, kézműves foglalkozásra és angol nyelvi foglalkozásra is. A gyermekek egészségének megőrzése érdekében sóterápiás gépeket helyeztünk el a csoportokban, melyek használata igazolta hatékonyságukat.
A 2023/2024-es nevelési év kezdetétől intézményünkben angol-magyar kétnyelvű csoport indul, ahová még lehet jelentkezni.
 
Mi döntötte el, hogy óvónő lesz Önből? Jó döntés volt?
 
Az óvodapedagógus hivatást elsősorban a gyermekszeretet miatt választottam, mindig érdekelt a pedagógia, pszichológia, valamint rengeteg pozitív élményeim maradt óvodás és kisiskolás koromból. Jó döntés volt.

„A Toldy Ferenc Gimnáziumba jártam, a színjátszókör mellett (Toldy Teátrum) – az osztályommal mi indítottuk el a mára már hagyománnyá vált Osztályszínjátszó Fesztivált.
Egyetemista koromban, köszönhetően a szarvasi nyári tábori ismeretségnek, megkeresett egy kedves barát, hogy szereplőt keresnek egy amatőr társulatnál egy már készülő előadáshoz.
Ez Kárpáti Péter: A negyedik kapu című darabja volt. Ott ragadtam, 2002 őszétől tíz éven át. Ez a Budapesti Zsidó Színkör, majd Színház, végül Salto Mor(t)ale Társulat rövid története.
A Dohány Zsinagóga melletti ház udvarán játszottuk a darabot. Kopár gyárépület, garázstető. A Somer zsidó ifjúsági szervezet is segített, az udvarban volt az ő épületük, ahol rossz idő esetén meg lehetett húzódni. Egy alkalommal nagyon szakadt az eső, egy órával az előadás előtt. Behúzódtunk, és a fiúk elkezdtek imádkozni. Az eső elállt.
Később, színművészetis koromban Kárpáti Péter a tanárom lett, a színházi dramaturg diplomamunkámat az ő patronálásával írtam.
A Budapesti Zsidó Színház korábban alkalmi előadásokra és zsinagógai performance-okra állt össze.
Az évek során nőtte ki magát – évi kb. 40 előadásos – állandó társulattal rendelkező független színházzá. A klasszikus darabok mellett, saját írású kortárs drámákkal, stand-up comedykkel és performance-okkal dolgoztunk.
Purimspiel, avagy I-ten szeret téged. Városi Színház. Néha fűtés nélkül és elképesztő dzsúdó árán szerzett árammal, nagyszínpadi élményekkel, idegen operettdíszletben próbálással, élőzenés bibliai bulival.
Utána volt lehetőségünk, hogy egy még több kihívással teli formában dolgozzunk, például Molière: Tartuffe című előadásunkkal. Kocsmaszínház. Ezt az előadást is elvittük a POSZT-ra, nehéz volt, hogy sokszor a „dobozszínpad”-hoz szokott nézők meg sem fordultak, ha valaki a hátuk mögött beszélt az előadásban.
2005. Spinoza-pince. Lehúzod a klozetban a WC-t, hallod a színpadon. Fentről lehallatszik a zongora, gyertyák, asztalok, kocsma. Zsoltár-karaoke. Átvittük később a Sark-pincébe. Itt kezdtem el „dramaturgkodni” is.
A történet alapja megmaradt, de Orgon és Tartuffe is zsidók voltak, vagyis hát Tartuffe ugye.. Molnár Gál Péter Zsidó Tartuffe címen írt rólunk kritikát akkor. 
Csehov: Cseresznyéskert, 2006 körül. Az RS 9 Színházban. Újabb pince. Egyszerre 15 ember az öltözőben, Janklovics Peti sztorijai, gyönyörű díszlet (Vadász István), és 
a „mi híres zsidó bandánk”.
A Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul című produkció saját sztorijainkból, improvizációs módszerrel készült.
2007. Színház- és Filmművészeti Egyetem. Dömötör András színész, rendező rendez minket. Hozzuk magunkat, egy papírra írva, diktafonozunk. Éjjelente gépelem a felvett szöveget, amit aztán nem is használunk. Sirályban játszunk, Nagyvázsonyban játszunk.
A Volt fesztiválon a Hunkurunk előadás a legjobb rendezés díját, Végh Tibor a legjobb férfi epizódszereplő díját kapta meg.
2007- ben bemutattuk Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című művét. (Rendezte: Gábor Péter Yeti)
Ebben "csak" dramaturg vagyok. 
Bemutató az Erzsébetvárosi Közösségi Házban, majd játsszuk a Sirályban, Kuplungban.
Lett egy stand-up is - Sose felejtem el, avagy egy diplomás büfészínész emlékei - Janklovics Peti a Sirályban, később egy újabb is az "Annafrankos" gimis időkről.
Mordecháj ben Ávrohóm (a darabok rendezője, társulatvezetőnk)
„Jónás könyve, avagy nyögés a vége” című drámáját is sokszor, sikerrel játszottuk, a bibliai szövegek és a középkori rabbinikus irodalom szabad és szabados adaptációját.
Még két igazán erős témájú, bár stílusában és műfajában is teljesen más produkciónk volt: - már Salto Mor(t)ale Társulatként - az Arturo Ui megállítható felemelkedése és az egyik kritikából (Szombat folyóirat) vett jellemző szókapcsolattal illetett „szexpol a kocsmaszínházban”, vagyis Lüszisztraté, avagy a hálófülkék forradalma. Itt forrott ki igazán számunkra a kocsmaszínházi forma. Egy bárpult is lehet az Akropolisz ..
A Pesti Est a Lüszisztraté kocsmaszínházi előadásunkat, a 2010-es év 5. legjobb színházi előadásának választotta. Tényleg szerették, teltházakkal játszottuk.
Az Arturo Ui egy kimondva-kimondatlanul, némileg átírt brechti és saját társulati nyilatkozat is volt, az évek óta (sajnos azóta is..) fennálló politikai, mondjuk finoman „anomáliák” ellen. 
Nem csak ebben az előadásban voltunk sokszor "opponensek", nem hogy infrastruktúránk nem volt, semmilyen anyagi, vagy egyéb támogatást nem kaptunk (vagy csak nagyon keveset), valóban szívszerelemből csináltuk. Ám sokszor valóban nem voltunk szimpatikusak mindenkinek a véleményeinkért, a minket körülvevő kicsit kisebb és tágabb közösségeinkben. 
Mielőtt feloszlott a társulat, egy Szentivánéji álom parafrázist játszottak még - ebben én csak nézőként vettem részt.
A Társulat működése során rengeteg tehetséges, kreatív és nem feltétlenül csak „profi” művésszel dolgozott együtt: képzőművészekkel, ismert színészekkel, írókkal, zenészekkel és sok-sok laikussal, akik aztán mégis művészek lettek, vagy ha úgy jobban tetszik „komédiások”.

Hogyan alakult úgy az élettörténeted, hogy Izraelbe mentél tíz évre, mit csináltál ott, hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal, ott történt-e, vagy máshol, előbb? Miért jöttél haza, ha már tíz éven át kibírtad?
 
Mindig is színházzal akartam foglalkozni. Diákszínész voltam a Harlekin Gyermekszínházban és a Madách gimiben pedig a Thália stúdió tagja voltam. Az érettségi után nem vettek fel a Színművészetire és úgy gondoltam, megbüntetem őket és külföldön leszek híres. Egy barátom épp akkor alijázott és rávett, hogy menjek el vele a Szochnutba. Ott már meggyőztek, hogy ilyen szőkén és ilyen kék szemekkel nagyon sikeres leszek az izraeli lányoknál. Nem kellett ennél több. Alijáztam. Ott persze előbb három évet katonáskodni kellett (az előkészítő és az izraeli érettségi letétele után), de aztán felvételiztem a Tel Aviv-i Egyetemre színházrendezőnek, és azonnal fel is vettek. A tervem az volt, hogy maradok, de megismerkedtem egy magyar lánnyal, aki miatt visszatértem Budapestre az egyetem után. Azóta már nem vagyunk együtt, de ember tervez Isten nevet… ugye.
 
Drámákat fordítasz héberből, kivéve Etgar Keret esetét, akit jelentős részben Te vezettél be, egy válogatott novelláskötettel, a magyar könyvpiacra, Te ismertetted meg a magyar közönséggel. Most játsszátok egy darabját elsősorban gyerekeknek. Mi tünteti ki őt számodra, tényleg különlegesen fontos Neked ez a kortárs izraeli író? 
 
Valójában két szerzőt fordítok héberről magyarra: Hanoch Levint, akit nyelvi leleményessége miatt leginkább izraeli Parti Nagy Lajos jelzővel emlegethetünk és, persze, Etgar Keretet. Etgar nagyon fontos nekem, eddig három előadást csináltunk a műveiből (A Trükk, Pizza Kamikáze és A kócos macskaemberkölyök). Ő valami olyan csodálatosan „sűrűt” ír, olyan furcsa szempontból és olyan hétköznapi stílusban, miközben egyszerre mélyen zsidó és izraeli (ez a kettő messze nem ugyanaz), hogy azonnal rabul ejtett.
 
A Gólem a zsidó közeg önismeretét segítő, szembesítő, problematizáló, provokatív vállalkozás, és mint minden színház, az itt és most-tal foglalkozik, de van a pesti zsidó közegnek annyi érdekessége, van annyi benne, amire egy állandóan megújuló repertoárral dolgozó zsidó színház építhet? Miért érdekes mindez azoknak a honfitársaknak, akik kívül vannak zsidóként, vagy nem zsidóként, ezen a budapesti zsidó közegen? Ki a közönsége a Gólem Színház előadásainak, kihez hogyan szólnak?
 
Vitatkoznék itt veletek. Mi nem a magyar zsidó közeget akarjuk szembesíteni önmagával. Az kispálya lenne. Mi mindenkit akarunk szembesíteni a ZSIDÓ-val. A pesti közeg nem annyira izgalmas, hogy megtöltsön egy repertoárt, látszik is a műsorunkon. A magyarokon kívül izraeli, német, amerikai, angol szerzők vannak vagy voltak repertoáron, mert hiszek abban, hogy nagyon is érdekli a többségi társadalmat a ZSIDÓ. De hol tanulhatna, hallhatna, kérdezhetne róla? A színház erre kiváló közeg és totálisan hiányzott, ameddig mi színre nem léptünk. Így aztán mindenki a mi közönségünk -aki jegyet vesz, azok is akik bent vannak és azok is, akik kint. És, persze, a küszöbön állók is.   
 
A közösségi traumák, szorongások, egyáltalán a magyar zsidó közösség vélt lelkiállapota különösen fontos témának és poénforrásnak tűnik számotokra. Van a közösségnek, bármely közösségnek lelkiállapota? Javítható tartósan színházi előadások révén? Feladata a színháznak javítani? Van ebben az értelemben közösségi színház?
 
Közhely, de igaz: annyira siralmas az állapotunk, hogy vagy nevetünk rajta vagy elvesztünk. Így a poénok, az szkeccsek, az előadások sokszor a szembenézés első állomásai. Ilyenek vagyunk, tessék kérem megváltozni. Nem biztos, hogy javít, de legálabb szembesít, és ez is fontos. Meg nem is a mi feladatunk javítani, azt csinálják a közösségi vezetők, mi csak művészek vagyunk. Ebben az értelemben mi nagyon is közösségi színház vagyunk: mélymagyarzsidó.
 
A legújabb bemutatótok eléggé távol esik a pesti zsidók világától, a Lev Táhor nevű, nagyon-nagyon fundamentalista zsidó közösség ijesztő történetével foglalkozik. Az utóbbi években mintha még izgalmasabb lenne bemutatni a nagyon ultraortodox közösségek zárt világát, fejcsóválni és megállapítani, hogy milyen jó, hogy mi nem ilyenek vagyunk. Mi tud ezenkívül kiderülni a Lev Táhorról, a fundamentalizmusról, a vallási mániáról, aminek van pesti zsidó "tanulsága", ha el lehet erről bármit mondani bemutató előtt?
 
Számunkra ebben a projektben a dokumentarista stílus volt a lényeg és kevésbé az ultraortodoxok, bár igaz, egy szektáról akartunk beszélni, és hát ez a legextrémebb zsidó szekta ma. Annyira van áthallása (tanulsága) a mai magyar zsidó viszonyokra, hogy jogászi segítséget is kértünk a felkészülés alatt. A vallási mánia mögött sokszor csak pénz és hataloméhség lakik, ami – legyen ennyi elég elöljáróban – a mi hétköznapjainkra nagyon is érvényes.
 
A Gólem Színház ifjúsági társulatának önironikus a névadása, GITT (Gólem Ifjúsági Társulat és Tanoda). Két előadásuk is fut, a dramaturg és még a szerző is részben pályakezdés előtti fiatal ezekben az előadásokban. Mi lehet ezekből a nagyon fiatal felnőttekből a mostani magyar színházi közegben, hová futhat ki ez az egész? Öröm, önismeretszerzés, játék, felkészítés valamifajta színházi pályára vagy gittrágás, jó, de céltalan tevékenység, távlatok nélkül?
 
Az utóbbi években minden évben bekerült GITT-es a Színműre. Nagyon komoly és mély műhelymunka folyik nálunk, aminek a célja a felkészítés a színész pályára… egyetemre. A Színművészeti Egyetem einstandolásával ez a képlet bonyolult lett (vagy éppen egyszerűbb), de mi nem politikában gondolkozunk, hanem szakmában (és tehetségben). Mindenki oda felvételizik, ahová akar.
 
A Gólem ma már nemcsak társulat, hanem kulturális központ is. Miben különbözik, hogyan működik együtt, kell-e neki egyáltalán, a szomszéd Csányi utcai intézménnyel, a Bálint házzal, akár a Merkázzal? Millyen nem csak színházi programjai vannak? 

Első körben abban különbözik, hogy mi egy színház vagyunk művészeti célokkal. Ez a vezetésben is megmutatkozik. Nálunk művészek vagy színházi szakemberek a vezetők a felsorolt helyeken pedig közösségépítők (ami nagyon fontos). Másrészt itt van a függetlenség kérdése. Mi önmagunkat tartjuk fent (rengeteg segítséggel a legkülönbözőbb forrásokból) és nincs egy fenntartónk mint a Szochnut, vagy a JDC, vagy a hetedik kerület, és ez szabadságot jelent elsősorban (másodsorban rengeteg küzdelmet). 
A második kérdésre, Zoe Aqua lemezbemutató koncertje, az Irodalom Éjszakja, pódiumbeszélgetések, díjátadók és persze a különleges konyhánk (minden hétköznap 12–15 között) mindaz, ami a színházon kívül van, vagy volt a központban, és, persze, nagyon igyekszünk tágra nyitni az előadóművészeti ajtót – csak a minőségi küszöb magas.