MAGYAR ZSIDÓ MÚZEUM ÉS LEVÉLTÁR
  • NYITÓLAP
  • HOME
  • LÁTOGATÁS
  • VISIT
  • KIÁLLÍTÁSOK
  • EXHIBITIONS
  • GYŰJTEMÉNYEK
  • COLLECTIONS
  • KUTATÁS
  • RESEARCH
  • TANULÁS
  • LEARN
  • PROJEKTEK
  • NYITÓLAP
  • HOME
  • LÁTOGATÁS
  • VISIT
  • KIÁLLÍTÁSOK
  • EXHIBITIONS
  • GYŰJTEMÉNYEK
  • COLLECTIONS
  • KUTATÁS
  • RESEARCH
  • TANULÁS
  • LEARN
  • PROJEKTEK
Search

A zsidó tigrisek hiánya: Frazon Zsófiával beszélgettünk

12/4/2022

0 Comments

 
A tigrisek valóban köztünk élnek, a spájzban vannak? Hogyan népesítik be a mi világunk tárgykultúráját a veszélyeztetett nagymacskák, mit jelent a használatuk, fontos-e, hogy nőstények vagy hímek, hogyan kerültek be a magyar pásztorkultúrába és miért nem jelennek meg zsidó képeken, szövegekben? ​
Picture
Elsősorban a kortárs hétköznapok tárgykultúrájával foglalkozol, a múzeumra pedig szeretünk úgy gondolni, mint régi korok reprezentatív tárgyainak gyűjtőhelyére. Miért érdemes a mindennapok tárgyait megőrizni, muzealizálni, miért érdekes, mit tudunk meg belőle? 
Frazon Zsófia: Ez mindig is meglévő muzeológiai gyakorlat volt. A múzeumot nem csak a művészet vagy a történettudomány felől szemlélhetjük, a néprajz és a kulturális antropológia ugyancsak kialakította a maga múzeumát és egészen más szemlélettel fordult a kezdetektől fogva a tárgyakhoz és az emberekhez. Nem feltétlenül a híres emberek és a nagy események voltak érdekesek, hanem sokkal inkább egy nagyon különös és meghatározhatatlan, a nemzet ideológiájához illeszkedő, népként jelölt társadalmi réteg hétköznapjai. Tehát a néprajztudományban alapvetően benne van, hogy elfordul a nagy eseményekre koncentráló, eseményközpontú és “kincs-szemléletű” muzeológiától. Mondjuk úgy, hogy társadalmi muzeológia, ami viszont már eleve nemcsak a múlt felől közelít a társadalomhoz, a mindennapokhoz. Váltás ott érzékelhető, amikor tudatosan kialakítja a néprajzi muzeológia a jelenkutatás módszereit, ami alapvetően különbözik az archívum és gyűjteményalapú muzeológiai munkától. 
Talán ehhez a kérdéskörhöz tartozik az, hogy hagyományos értelemben vett gyűjteményt egyre nehezebb építeni a virtualitás egyre nagyobb térnyerése miatt, például egy irodalmi múzeum nehezen fogja tudni eltenni a kortárs írók levelezését az e-mailjeiből vagy a messengerből. Ez meg fogja változtatni a tárgykultúrához fűződő viszonyunkat? Ráadásul most a múzeumok világszerte bezártak és online működnek. 
Az biztos, hogy a digitális kultúra teljesen más gondolkodásmódot igényel, és egészen más módszertan és szemléletmód kell ahhoz, hogy ezt jól tudjuk integrálni a múltorientált és tárgygyűjtemény alapú tudáshoz. Mindenféleképpen fontos, hogy mások a médiumok, más a kommunikációs forma, és virtuális a világ: de fontos, hogy ezek a terepek és források tudjanak kommunikálni azokkal a hagyományosabb múzeumi médiumokkal, amelyek alapvetően tárgycentrikusak. A források esetében azonban az, hogy a tudás és a tapasztalat papíron van vagy virtuális, az információtartalom szempontjából tulajdonképpen mindegy. Ami viszont nem szabad, hogy megtörténjen: hogy egy az egyben áttevődik a múzeumi élmény vagy tapasztalat egy virtuális, online térbe. Most, hogy átéltük, hogy a múzeumokban is átmenetileg megszűnt a személyes találkozások lehetősége, még világosabb, hogy ez így tartósan nem működik majd, ahogy a színház sem működik a személyes találkozás tapasztalata nélkül, a színházakban sem pótolják az online közvetítések vagy a felvételek azt a típusú színház-élményt, amelyhez szokva vagyunk, amit szeretünk. A múzeumok esetében is nagyon nagyon fontos lenne kidolgozni azokat az új stratégiákat, amelyek lehetővé teszik mindennapi, tapasztalati, fizikai térre fordított működést, és a múzeumhasználókkal való személyes találkozást. Nem vagyok orákulum, nincs nálam a csodaszer erre vonatkozóan - bár lenne -, nem tudom, hogy ez majd hogy fog történni, de biztos, hogy nem lesz az elégséges a virtuális környezetben mozognunk. Gondoljunk bele a saját emberi kapcsolatainkba! Egy ideig megvoltunk az online platformokkal a személyes és munkakapcsolatainkban, de amikor először láttuk egymást végre egy kávézóban, világossá vált, hogy ezt semmi sem pótolhatja igazán. Az viszont szerintem nagyon jó – annak ellenére hogy nem szeretem az életben a kényszerű és robbanásszerű változásokat -, hogy az intézmények és a munkatársak jelentős része megtanult alapszinten online kommunikációs platformokat használni, és megtanultunk “fenntartható” online kapcsolattartás stratégiáit: milyen tartalmak kiküldhetők, feltehetők, lájkolhatók. 
Jó példája mindennek, hogy egy facebook-csoportban közösen építesz gyűjteményt, keresel hétköznapi tárgyakon tigriseket a “látogatókkal”, bevonod őket. Azért is beszélgetünk, mert éppen Áv hónapja van a zsidó naptárban, amely egy másik nagymacska, az oroszlán jegyében áll. Mit jelent a tigris, illetve az oroszlán figurája nekünk, a kortárs közkultúrában, itt és most? 
A hímoroszláné, bocs, de a nőstényoroszlán senkit nem érdekel. 
Akkor térjünk ki a gender-problémára is. 
Hogy ez az egész tigristörténet ma, 2020-ban miért érdekes, azelőtt bevallom őszintén egy icipicit én is megrökönyödve állok. Ez a “gondolta a fene” tipikus esete. A Tigristár alaptörténete csak annyi, hogy egy frappáns mondatot kerestem egy múzeumtudományi beszélgetés sorozatcímének. És ezt egy angol múzeumkritikus szövegében találtam meg, ami úgy hangzik: „A tigris a múzeumban, az tigris a múzeumban, és nem a tigris”. Ebből jött a címötlet, és ezt követte spontán kezdeményezésre a tigrisgyűjtés. Eleinte csak hobbi-tevékenységnek tűnt, de most már a 690 tigrisnél és kapcsolódó történetnél tartunk. És a tárnak lassan kezd kirajzolódni egy érdekes történeti és kortárs mintázata: miként tűnik fel a tigris a logókon, az utcák elnevezésében, mindennek milyen művészettörténeti, történeti, vallási utalásrendszere van. Vannak szuper és „megveszekedett” kutatók, akik nagyon szépen tudják illeszteni a különféle tudásokat. Izgalmas terep a kortárs művészeti kontextus is, ahol például a nemek kérdése, a gender-kérdés is előkerül. Az oroszlánoknál az állatok biológiai neme egy nagyon erős szimbólumból, a sörényről jól leolvasható. A tigrisnél ez így nem áll fenn. Amikor látunk egy tigrist, és nem tudjuk megállapítani, hogy hím vagy nőstény, akkor tulajdonképpen a szerző dönt arról, hogy fontos-e neki, hogy az állatnak mi a társadalmi identitása. Ha igen, akkor erre tesz utalásokat; például rátesz a nősténytigrisre két cicit, átviszi az emberek világába, erotikus olvasatot ad  neki. És gyakran  válnak rajzfilmfigurává az állatok. Ilyenkor, annak ellenére, hogy felnőtt tigrist ábrázolnak (lásd Micimackó), valahogy mégis gyermekinek érezzük a történetet és a figurát. És ilyenkor szinte mindig mindegy, hogy fiú vagy lány.
A tigris kora is érdekes kérdés, nagyon szépen keresztezi ebben az emberi tudás az állat ábrázolását.  A tigris esztétikai felület is, gyönyörű: a testfelépítése, a szőrzete, elképesztő a gyorsasága. Tulajdonképpen a természetben nincs ellensége (csak az ember), és ebben nagyon hasonlít az oroszlánra. Dominancia-jel is. 
Az nekem is feltűnt, hogy ezek szinte mindig hím állatok, ez egyértelmű nyilván az oroszlán esetében, de ha bárhol találkozom más nagymacska-ábrázolással, valahogy fel sem merül bennem, hogy esetleg nőstény állat lenne. A nagymacskák egyik jellemzője, ahogy az előbb mondtad, hogy nincs természetes ellenségük. Vajon a dominancia jelzéséhez egyezményesen társítjuk a nemet? Aki domináns, az szükségképpen hím?
Vagy pedig nem beszélünk arról, hogy milyen neme van, hanem valahogy evidenciának tekintjük, miközben persze a nőstény ugyanúgy gyors és ugyanúgy szép, persze nyilván kisebb testalkatú. 
Mi a helyzet a zsidó tigrisekkel? 
A zsidó hagyományban nem ismert állat. Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum igazgatója írt erről a projekt részeként (NEM A TIGRIS 198_201 számon olvasható a tárban): a mintázatról, a fordítás hibáiról és a hiányról. De az tud fontossá, jellé válni, ami hiányzik: ahogy a tigris a zsidó hagyományból. A régi szövegekben, amikor az utazás nehézkes volt és médiumok sem közvetítettek távoli látványokat, az, ami nincs jelen, nem jelenhetett meg, vagy csak nagyon furcsa, elgondolkodtató (tk. nagyon kreatív) formában. A nagymacskák beazonosításánál például rá vagyunk utalva a szövegértelmezésre, mire gondolhattak. Megmutatkozik ilyenkor, milyen tapasztalatokból születik egy-egy kultúra egyezményes képi világa, és hogyan válik el a hétköznapi tapasztalattól később. Akárcsak a zsidó képi kultúra emberarcú oroszlánjainál. 
A ténylegesen ismert nagymacskák lassabban válnak szimbólumokká, jobban köti a fantáziát, hogy ténylegesen milyenek? 
Ahogy most így mondod; abszolút. Ha valamiről van tapasztalati tudásunk, és ábrázolunk, akkor számíthatunk mások tudására is. Tehát nemcsak a létrehozás, hanem az olvasás is ugyanazon a tapasztalaton alapul. Ilyenkor sokkal kevesebb információ képrevitelére (vagy leírására, mert itt a szöveg meg a kép azért az sok esetben szerintem összeér) van szükség. A hétköznapi tapasztalat megléte vagy hiánya nagyon erős kép- és szövegformáló erő. Mit emel ki a kép vagy szöveg, mit hangsúlyoz? Miért választ olyan állatot, amelyet nem látott élőben? A magyar pásztorkultúrában, nálunk a Néprajzi Múzeumban például van egy sótartó; egy vadászjelenettel (NEM A TIGRIS 004), amin van egy madár, egy szarvas, egy őz és egy „tigrisnek látszó állat” is. Miért van a magyar parasztkultúrában egy sótartón a vadászpuska, a szavas és az őz után egy tigris? Nyilván mert az egész reneszánsz képkultúra, a nemesi címerek, a mennyezet-ábrázolások, a ponyvanyomtatványok vagy a tarot-kártya képként közvetítették ezt a lényt. Egészen biztos, hogy a 19. század közepén egy egy pásztor nem látott tigrist, hacsak nem egy olyan birtokon dolgozott, ahol a gróf vagy a báró volt afrikai vadászaton, lőtt egy tigrist, és otthon kitömött vagy kiterített egzotikus zsákmányként tartotta. Névtelen alkotások esetében már szinte lehetetlen ezeket a kapcsolatokat kideríteni. Ami látszik, hogy személyes tapasztalata nem lehetett tigrissel, így viszont rendkívül kreatív a kép. Volt fantáziája, hallott egy történetet és elkezdte lerajzolni. Így képzelem. Szerintem a tarot meg a cigánykártya ebben biztos, hogy nagyon fontos közvetítő médium volt a paraszti kultúrában.
Régen kevésbé láttak tigrist azok, akik távol laktak az élőhelyeitől, kérdés, hogy mi a Covid utáni világban mennyit utazunk majd, mennyire változtatja meg a nyugati világ életmódját, ami történt, mi jön most. Szerinted?  
Mindannyiunk élete változni fog. És igen, oda kell figyelnünk az utazási szokásainkra is, de ez messze nem a legfontosabb kérdés most. Sokkal inkább azoktól a nagyon drámai társadalmi változásoktól tartok, amelyek az elkövetkezendő éveket nagyon komolyan meg fogják határozni. És már ma is zajlanak társadalmi drámák. Ez elég komolyan érinti majd a tigriseket is – a vadon élőket és a múzeumiakat is.
Nem a tigris múzeumi gyűjtőkampány: https://www.facebook.com/groups/963214647358445/
0 Comments

    Interjúk

    Beszélgetések kutatóinkkal, látogatóinkkal és segítőinkkel. 

    Archives

    March 2023
    January 2023
    December 2022
    April 2022

    Categories

    All
    Alija
    Ambrus-Broenniman
    Atelierarchitects
    Balázs Gábor
    Bálint Ház
    Bányai Viktória
    Bíró Tamás
    Bor
    Borgula András
    Csapody Tamás
    Darvas István
    Dávid Gábor
    Dualizmus
    Eötvös József
    építész
    Fehrentheil Henriette
    Film
    Fotó
    Frazon Zsófia
    Fritz Zsuzsa
    Hagyatékok
    Harsányi László
    Helytörténet
    Jakab Réka
    Judaika
    Kardos Péter Főrabbi
    Kiss-Gál Zsuzsanna
    Kiss Henriett
    Kisspál Szabolcs
    Klein Rudolf
    Konrád Miklós
    Kortárs
    Kovács András
    Közösségi Vezető
    Kulturális élet
    Kurátor
    Kurucz Ákos
    Kutató
    Kutató
    Linda
    Makó
    Maros Borsky
    Munkaszolgálat
    Művész
    Novák Attila
    OMIKE
    önkéntes
    Pannonhalma
    Pápa
    Pataricza Dóra
    Politzer Saga
    Pozsony
    Rabbi
    Rabbiképző
    Rajk Judit
    Rajk László
    Rebecen
    Restaurálás
    Ritter Doron
    Rumbach
    Schein Gábor
    Schmidt Orsolya
    Schön Edina
    Szeged
    Színház
    Színház
    Tausz Gábor
    Temető
    Urbancsok Zsolt
    Verő-Bán Linda
    Verő Tamás
    Veszprém
    Volenszky Paula
    Völgyesi Orsolya
    Wizner Balázs
    Zima András
    Zsinagóga

    RSS Feed

Rólunk
Alapelvek
​
Gyermekvédelem
Támogatók
​Pályázatok 
Munkatársak 
​
Impresszum
Gyűjtemények
Múzeumi adatbázis
Levéltári fondjegyzék
​Digitalizált iratok 
Állandó kiállítás 
​Kiállítás archív
Projektek
Saul Gyermekei
​
Flódni
Flódni+
Közös terek
Zsinagóga anno
​Muzeomania
Publikációk 
Kutatói blog 
Évkönyv 
​
Interjúk
Katalógusok
Múzeum shop
Kapcsolat
Címek, adatok
​
Hírlevél
​Sajtó
Adományok 
Kutató regisztráció
Fotó megrendelés


About us
Mission statement 
Child Protection Policy
Supporters

Grants
​Staff
​Impressum 
Collections 
Museum database
Archives list of fonds
Digitized documents
Permanent exhibition 
Past exhibitions 
Projects
Children of Saul Memorial Program
Flódni
Flódni+
Faces, spaces, images 
Synagogue anno
​Museomania
Contact
Adress, data
​Press
Donations
Registration for research
​Photo-request

Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár / Hungarian Jewish Museum and Archives 2023
  • NYITÓLAP
  • HOME
  • LÁTOGATÁS
  • VISIT
  • KIÁLLÍTÁSOK
  • EXHIBITIONS
  • GYŰJTEMÉNYEK
  • COLLECTIONS
  • KUTATÁS
  • RESEARCH
  • TANULÁS
  • LEARN
  • PROJEKTEK