"Pozsony újjászülető zsidó múltjának szimbóluma"

Hogyan tartja életben egy reprezentatív sírhely a pozsonyi zsidóság emlékét és hogyan él a város mai zsidó közössége? Hogyan él együtt, egyetlen zsinagógai-múzeumi térben múlt és jelen? Hogyan vált szupermarketté a zsidó intézményrendszer? Mi köt minket össze ma is egymással a Duna két oldalán, mit remélhetünk egymástól, szlovák és magyar zsidók? Maroš Borskýval, a Szlovákia Zsidó Örökség Központjának vezetőjével beszélgettünk.

A mai napra esik a Hátám Szófér halálozási évfordulója. Ha csak pár szóban lehetne elmondani, hogyan foglalnád össze, mit jelent az ő neve a zsidó történelemben általában és mit jelent különösen Pozsony városának zsidó történetében?
Hátám Szófér Pozsony történetének legismertebb rabbija. Többféle közösség számára is fontos az emléke: az ortodox zsidóságnak kitüntetetten fontos tanítója, sírhelye népszerű zarándokhelye az ortodox és ultraortodox zsidó látogatóknak. Ezen túl pedig a város zsidó múltjának szimbólumává is vált. Amikor megérkezel a belvárosba, négy útjelző táblába ütközöl, amelyek a legfontosabb kulturális-építészeti emlékekhez vezetnek. A régi Várhoz, a történelmi Operaház épületéhez, a Szent Márton Dómhoz és a Hátám Szófér Emlékhelyhez. Az újjáalakított földalatti tér Pozsony "újjászülető", ismét a figyelem fókuszába kerülő zsidó örökségének szimbóluma lett, amely egyre nagyobb mértékben válik részévé a múltja minden aspektusát újrafelfedező város önazonosságának.  
Ehhez, a város zsidó múltjának „belakásához” szerettél volna hozzájárulni, amikor megalapítottad a Szlovákiai Zsidó Örökség Központját? Kihez szerettél volna szólni, milyen új szempontokra próbáltad felhívni a figyelmet? 
Ezt a múzeumot a Pozsonyi Zsidó Hitközség alapította, és szükséges gyorsan megjegyezni, hogy a városnak két zsidó múzeuma van. Az egyik a Szlovák Nemzeti Múzeum része, ennek tágabb kerete Szlovákia történetének elbeszélése általában, illetve a mi múzeumunk, amely a pozsonyi zsidó közösség történetére koncentrál, és - ez nagyon fontos - a kiállításnak helyet adó tér a jelenleg is működő, ortodox zsinagóga épülete.  
Hogyan jellemeznéd ezt a ma is aktív, eleven közösséget, a szlovák zsidóságot? Mi jellemzi ennek a közösségnek a nyilván eltérő, különböző csoportjait? 
Pozsonyban körülbelül 1500 zsidó él és még 1500 a fővároson kívül. Kis közösség ez, amilyenek általában a legtöbb olyan európai országéi, amelyek keresztülmentek a holokauszton. Küzdenek a demográfiai helyzettel, az asszimilációval, a hitközségi politika turbulenciáival, a fiatalok elfordulásával és a Hábád-közösség tevékenysége révén megjelenő kihívással is. A hagyományos közösségi intézmények válságaként lehetne szerintem jellemezni a mostani helyzetet. Leegyszerűsítően szokás ezt asszimilációnak nevezni, de ez az intézményi válság szerintem kiterjed a többségi társadalom intézményeire is. Arra gondolok, hogy talán már nem akarnak sokan stabilan, életformaként intézményekhez tartozni, inkább a közösségi médiafelületeken próbáljuk kielégíteni a közösségi igényeinket, a közösségi intézményekre pedig szupermarketekként tekintünk, ahová akkor megyünk be, ha éppen szükségünk van valamire. Például oktatásra a gyerekeknek vagy szociális szolgáltatásokra, gyakran olyan zsidó emberek számára, akiknek eszük ágában sem volt közösséget vállalniuk a zsidósággal mielőtt elmúltak volna 70 évesek.    
Magyarország kivétel ez alól a szabály alól, soktízezres zsidó közösség otthona és ez - talán - felelősséget ró rá a térség többi zsidó közösségével szemben. Mit várhat, vár-e valamit a szlovák zsidóság Magyarországtól? 
Kitűnőek a közösségi intézményeink közötti kapcsolatok, erősek közöttünk a családi-baráti kötelékek, mégis úgy vélem, hogy mindegyik zsidó közösség a maga sajátos problémáival küszködik és a saját mindennapi feladatainak menedzselése foglalja le elsősorban.   
Azért beszélhetünk közép-európai zsidó reneszánszról? Ha igen, hol érdemes keresnünk? 
Ha a mai helyzetet az 1985-össel hasonlítjuk össze, feltétlenül. Ha körbenézünk, számtalan zsidó intézményt és kezdeményezést látunk, továbbá, és ez még fontosabb, mindenki szabadon választhat közülük. Nincs állami hatóság, amely ellenőrizné ideológiai szempontból, mit tanítanak a zsidó iskolákban, ki szeretne Izraelbe látogatni, senki sem akarja beleártani magát a vallási életünkbe.
Miben hasonlít és miben különbözik egymástól a közös múlton, hagyományokon osztozó magyar és szlovák zsidóság? 
A legfontosabb dolog, ami elválaszt bennünket, az anyanyelveink különbözősége. Négy szlovák zsidó hitközség, a komárnói, az érsekújvári, a dunaszerdahelyi és a galántai Dél-Szlovákiában fekszik, ahol értelemszerűen erősek a magyar nyelvi és kulturális hagyományok. A közös kulturális és történeti örökség okán a magyar, illetve a cseh zsidóság áll a legközelebb hozzánk. 
Milyen tervei vannak a múzeumnak a jövőre nézve most, amikor minden tökéletesen tervezhetetlen, így elég meglepőnek tűnik, hogy fel merjük tenni a kérdést: mik a terveid a közeljövőben? 
Éppen most ért véget a kilencedik kiállítási szezon nálunk. Az aktuális gazdasági és járványügyi helyzetet figyelembe véve jövő tavaszi újranyitásban reménykedhetünk. Az első, Eperjesen, 1928-ban alapított zsidó múzeum gyűjteményét dolgozzuk most fel, ebből tervezünk kiállítást Az Eperjesi Zsidó Múzeum Kincsei III. címmel, amelyet egy, a kutatásaink eredményét bemutató katalógus kísér majd. Szeretném meghívni mindazokat, akik olvassák ezt a beszélgetést, jöjjenek el Pozsonyba és tekintsék majd meg.