MAGYAR ZSIDÓ MÚZEUM ÉS LEVÉLTÁR
  • NYITÓLAP
  • HOME
  • LÁTOGATÁS
  • VISIT
  • KIÁLLÍTÁSOK
  • EXHIBITIONS
  • GYŰJTEMÉNYEK
  • COLLECTIONS
  • KUTATÁS
  • RESEARCH
  • TANULÁS
  • LEARN
  • PROJEKTEK
  • NYITÓLAP
  • HOME
  • LÁTOGATÁS
  • VISIT
  • KIÁLLÍTÁSOK
  • EXHIBITIONS
  • GYŰJTEMÉNYEK
  • COLLECTIONS
  • KUTATÁS
  • RESEARCH
  • TANULÁS
  • LEARN
  • PROJEKTEK
Search

Zsidógyerekek a református kollégiumban: Veszprém megye zsidó történetei

12/4/2022

0 Comments

 
Honnan érkeztek és mikor a megye két legnagyobb városának zsidó lakói? Miért jöttek kapóra egy gazdasági modellváltáshoz a modernizálódó uradalmakban, és vajon mi köze mindennek a neológia kezdeteihez, Lőw Lipót magyarországi pályakezdéséhez? Erről beszélgettünk a témáról nemrég könyvet megjelentető Jakab Rékával. ​
Picture
Hogyan szólít meg valakit éppen Veszprém megye zsidóságának története? 
Jakab Réka: Gimnazista koromtól fogva nagyon érdekelt a történelem, tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni hivatásszerűen. Az egyetem előtt dolgoztam múzeumban, amihez a családom révén is kötődtem: mindez kijelölte az utamat, amely a múzeum és még inkább a levéltár felé vitt. Miután elvégeztem az egyetemet, két évig Pápán a református egyházi gyűjtemény muzeológusa voltam, aztán a lakhelyemen kaptam állást, a Veszprém Megyei Levéltárban. Így kezdődött. 
Veszprém megyét akkor már értjük. És hogy következett ebből a helyi zsidóság kutatása?  
A levéltárban kezembe került egyszer egy doboznyi iratanyag, a Veszprém megyei zsidóság 1848. évi összeírása. Ahhoz pedig, hogy megértsem, micsoda az, amit a kezemben tartok, meg kellett értenem a dolog kontextusát, tehát lényegében a megye zsidóságának történetét. A pápai zsidókra kezdtem fókuszálni, egy sok tekintetben reprezentatívnak és egyúttal egyedinek, karakteresnek tűnő, nagy létszámú, belsőleg roppant differenciált közösségre: ez jól látszott az összeírás adataiból is, az ugyanis a benne szereplő személyek foglalkozását is feltűntette. Magát az 1848-as összeírást a forradalmi kormány rendelte el, részben a forradalmi események alatt történt szórványos pogromok miatt. Mivel 1840-től megindult a zsidóság betelepülése a városokba, a nyilvántartás célja az volt, hogy látszódjon, kinek van letelepedési engedélye az adott helyen és ki tartózkodik ott jogtalanul. Így jött létre ez a rendkívül érdekes, társadalomtörténeti következtetések levonását lehetővé tévő forrásanyag. Ez lett a doktori témám is: egy dunántúli uradalmi központ zsidó lakosságának társadalmi struktúrája 1848-ban és az ezt megelőző száz évben zajló ehhez kapcsolódó folyamatok feltárása. Ugyanis száz évvel korábban, 1748-ban jött létre itt a zsidó közösség, amelyet akkor még csak 15 család alkotott.
 Az érdekelt, hogyan alakulhatott ki egy ekkora, a korszakban Pápa város lakosságának egynegyedét kitevő, hivatalosan 2962 fős közösség, amelyhez alighanem hozzá kell számolni még néhány tíz főt, akik nem kerültek a városi hatóság látókörébe, így nem szerepelnek a nyilvántartásokban. 
Honnan lehetett az összeírás adatain kívül tájékozódni róluk? 
A forráshiány megnehezítette ugyan a kutatást, de az Esterházyak uradalmi levéltára igen gazdag anyagot kínál a kutatóknak, sokat segített nekem is. 
 A dunántúli zsidók jellemzően Morvaországból, Alsó-Ausztriából érkeztek, először a mai határ menti megyékbe, aztán a török kiűzése és a Rákóczi-féle szabadságharc leverése után innen rajzottak ki a Dunántúl többi részére. Ekkor, a 18. században érték el Veszprém megyét is. 
Azt, hogy ki telepedhet le Pápán, a földesurak, azaz az Esterházyak döntötték el, nem a város. A híres főúri családnak pedig haszonbérlőként volt szüksége a zsidókra a városi és falusi kocsmák, a mészárszékek, a pálinkafőzdék, a boltok, és a vámházak árendálásához. Emellett zsidó kereskedők teremtették meg az uradalomban termelt áruknak a piacát is. Ehhez hasznos volt a rájuk jellemző mobilitás és a kiterjedt kapcsolatrendszerük. A családfők döntő többsége – különösen a korai időszakban – több lábon állt, váltogatták a tevékenységüket a termeléstől a kereskedelemig menően. Bácskai Vera történész ezt a réteget nevezte a későbbi nagyvállalkozók előfutárainak. 
Zajlott a korszakban egy lassú gazdasági modellváltás. Miközben a városi polgárság, jellemzően a céhekbe szerveződő iparosok, a kötött céhes szabályok szerint voltak kénytelenek értékesíteni áruikat, a földesuraknak a 18. század közepétől már egyre inkább olyan szereplőkre volt szükségük, akiket nem kötöttek a céhes ipar szabályai, akik kifejezetten az ő „megbízottaik” voltak, gazdasági érdekeik érvényesítői. A bérlők és a kereskedők, akik felvásárolták a földesúri majorsági gazdálkodásra átállt uradalomban megtermett gabonát és a piacra szánt haszonállatokat, Győrben, ügynökeik révén pedig akár Bécsben is értékesíteni tudták azokat a nagykereskedők számára, ezzel jelentős hasznot hajtva az uradalom részére. 
A Birodalmon belüli, elsősorban a csehországi üveg- és textilipar felfuttatása Mária Terézia gazdaságpolitikájának fontos része volt. Ez az iparág nagy lehetőség volt a pápai Esterházy-uradalom zsidó kereskedői számára a 18. század második felében. A Magyarország gazdasági fejlődésére nézve komoly következményekkel járó birodalmon belüli munkamegosztás szerint Magyarország azoknak a területeknek volt a nyersanyagbeszállítója, amelyeknek elsősorban az iparát fejlesztették. Az Esterházyak bakonyi erdőbirtokaik révén szintén részesei voltak ennek a munkamegosztásnak: zsidó bérlőik szervezték meg a bakonyi hamuzsírfőzést és a hamuzsír cseh, a fiumei kikötőn keresztül pedig távolabbi területekre való eljuttatását. Mindez jelentős bevételt termelt az uradalomnak, és több zsidó család meggazdagodását is eredményezte. A tehetősség növelte ezeknek a családoknak a társadalmi presztízsét a városon belül, és segítette az integrációjukat is. Ez és egyéb tényezők együttállása tette lehetővé a pápai zsidó közösség megerősödését: a város földrajzi fekvése, a rendelkezésre álló nyersanyagok, a gazdaságpolitikai folyamatok, az Esterházyak törekvései, pragmatikus szemléletükből is táplálkozó jóindulatuk. Rájöttek, hogy szükségük van az uradalmuk versenyképessé tételéhez a zsidók tevékenységére és kapcsolataira. Amint – a zsidó közreműködés révén is – megindult a növekedés, vele együtt nőtt a munkaerő iránti igény, ezzel pedig a zsidó közösség létszáma is növekedésnek indult. A zsidók – érthetően – igyekeztek elsősorban saját „hitsorsosaikkal” dolgozni, a folyamatok tehát egymást generálták. 
És az integráció elvezet a 19. század közepén a neológia kezdeteihez, Lőw Lipót pápai éveihez.  
Igen, a reformkorban létrejöttek az addig egymástól jobbára elzárt társadalmi csoportok társasági érintkezésének terei, a kaszinók. Az 1838-ban alakult pápai kaszinónak a tekintélyes Neumannok már az alapítói között jelen voltak. Neumann Jakab a század hatvanas éveiben már a városi tanácsnak is tagja volt. Ez az életmód, a teljes integráció megkívánta bizonyos, a közösség elzártságára alapuló vallási előírások lazítását, az alkalmazkodást a többségi társadalom szokásrendjéhez. Kétségtelen, hogy jelentős részben ez a társadalomtörténeti fejlemény erősítette meg a „neológiát” Pápán is, elsősorban az elit köreiben. Az újonnan építendő zsinagóga tervezésénél már törekedtek arra, hogy a belső liturgikus tér a keresztény templomokéra emlékeztessen, a rabbitól pedig egyre inkább elvárták, hogy ne csak és ne elsősorban vallásjogi döntnök legyen, hanem tanítson, prédikáljon, tartson megindító beszédeket. Pápán mindez nagyon korán elkezdődik, párhuzamosan a gyerekek taníttatásában beálló fordulattal, hogy ti. a saját intézményeik helyett sokan a pápai református kollégiumba küldték továbbtanulni gyermekeiket. (1848-ban a kollégiumba beiratkozott diákoknak több mint fele zsidó volt!) Ez Lőw Lipót pápai korszaka. Amikor ő távozni kényszerült a szabadságharc bukása után a városból, a neológia is hanyatlani kezdett, és elég gyorsan el is tűnt. A vallási reform, a későbbi neológia valójában elsősorban a helyi elitek igénye volt, nem a nagyobb zsidó tömegeké. 
A doktorid után Veszprém város zsidósága kezdett foglalkoztatni, ha jól tudjuk, itt szintén egy különleges forrást tártál fel a munka kezdeteként. 
Valóban. A veszprémi zsidók a püspökség zsidói voltak, a püspök volt a földesuruk, ő gyakorolt felettük joghatóságot. Ez azért különösen fontos, mert a közösség 18. századi kezdeteiről egy, a püspöki úriszék iratai között fennmaradt perből tudhatjuk meg a legtöbbet. A most megjelent könyvünkben én erre az időszakra, a kezdetekre koncentráltam, a XIX. század közepétől kezdődő korszakról pedig Kákonyi Anna szerzőtársam számolt be.  
A per története ott kezdődött, hogy egy új család, a Weiszek 1769-ben beköltöztek a városba. Kiterjedt és gazdag família volt, így magukban is elegen voltak ahhoz, hogy önálló zsidó közösséget alapítsanak, akár rabbit is hozhattak volna maguknak. A beköltözésük utáni másfél évtized során egyre jobb kapcsolatba kerültek a püspökséggel és a különböző városi potentátokkal, ugyanakkor a zsidó közösség nagy része nem akarta igazán befogadni őket. A periférián maradtak, nem kaptak előkelő helyet a zsinagógában, nem kaptak fontos tisztségeket a kilében sem, holott magas adót fizettek. Ez a két összekapcsolódó sérelem vezetett el egy meglehetősen éles konfliktus kirobbanásához. Három alkalommal is verekedésig fajultak a nézeteltérések a zsinagógában (egy asszony például megtépte a családfő, Weisz Farkas szakállát), és a közösség lényegében kettészakadt. Weiszék néhány családdal összefogva, földesúri engedély nélkül saját bírót választottak. Végül a püspöki hatóság, amely értelemszerűen nem tűrhette sem az elhúzódó konfliktusokat, sem a párhuzamos közösségi struktúrákat, rendet tett, helyreállította az egységet. Ennek a konfliktusnak a dokumentumaiból ismerjük meg a közösség első tisztségviselőit, a tanítóját, a saktert és így tovább, ezekből rekonstruálható a közösség belső élete, szokásai, intézményei, a zsinagógára és a mikvére vonatkozó adatok, és ezekből ismerhetjük meg a korabeli a családfőket is.  
Számunkra, visszanézve, ez teszi elsősorban érdekessé az esetet. A kis közösségek apró-cseprő ügyeinek „mikrotörténeti” perspektívájú feldolgozása, a hétköznapi emberek hétköznapi dilemmáinak bemutatása gyakran nagyon sokat segít egy korszak mélyebb megértésében, hiszen emberközelivé teszi a múltat.  Nagyon értékesek az ilyen források, mert nagyon kevés adatunk van a zsidó közösségek működéséről ebből az időből, hitközségi iratok lényegében nem maradtak ránk. A könyv abban az értelemben hagyományos történeti munka, hogy végigveszi, mikor, honnan érkeztek az itt letelepedő zsidó családok Veszprémbe, milyen jogállásra tettek itt szert, hogyan kapcsolódtak be a gazdaság vérkeringésébe, milyen modernizációs viták zajlottak le a vallási újítások tárgyában. Ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, mint a pápai kutatás során. Az 1848-as összeírás elemzésével zárom ezt a könyvet is, amely nem készülhetett volna el Wittmann Zsuzsa veszprémi hitközségi elnök hite, elszántsága, munkája és az anyagiakat biztosító névtelen jótevő nélkül. A hitközség eredetileg egy állandó kiállítás létrehozásához kérte a segítségünket, végül ez a könyv született meg az együttműködésünkből, amely talán még maradandóbb emléket állít Veszprém egykori zsidóságának. 
0 Comments

    Interjúk

    Beszélgetések kutatóinkkal, látogatóinkkal és segítőinkkel. 

    Archives

    March 2023
    January 2023
    December 2022
    April 2022

    Categories

    All
    Alija
    Ambrus-Broenniman
    Atelierarchitects
    Balázs Gábor
    Bálint Ház
    Bányai Viktória
    Bíró Tamás
    Bor
    Borgula András
    Csapody Tamás
    Darvas István
    Dávid Gábor
    Dualizmus
    Eötvös József
    építész
    Fehrentheil Henriette
    Film
    Fotó
    Frazon Zsófia
    Fritz Zsuzsa
    Hagyatékok
    Harsányi László
    Helytörténet
    Jakab Réka
    Judaika
    Kardos Péter Főrabbi
    Kiss-Gál Zsuzsanna
    Kiss Henriett
    Kisspál Szabolcs
    Klein Rudolf
    Konrád Miklós
    Kortárs
    Kovács András
    Közösségi Vezető
    Kulturális élet
    Kurátor
    Kurucz Ákos
    Kutató
    Kutató
    Linda
    Makó
    Maros Borsky
    Munkaszolgálat
    Művész
    Novák Attila
    OMIKE
    önkéntes
    Pannonhalma
    Pápa
    Pataricza Dóra
    Politzer Saga
    Pozsony
    Rabbi
    Rabbiképző
    Rajk Judit
    Rajk László
    Rebecen
    Restaurálás
    Ritter Doron
    Rumbach
    Schein Gábor
    Schmidt Orsolya
    Schön Edina
    Szeged
    Színház
    Színház
    Tausz Gábor
    Temető
    Urbancsok Zsolt
    Verő-Bán Linda
    Verő Tamás
    Veszprém
    Volenszky Paula
    Völgyesi Orsolya
    Wizner Balázs
    Zima András
    Zsinagóga

    RSS Feed

Rólunk
Alapelvek
​
Gyermekvédelem
Támogatók
​Pályázatok 
Munkatársak 
​
Impresszum
Gyűjtemények
Múzeumi adatbázis
Levéltári fondjegyzék
​Digitalizált iratok 
Állandó kiállítás 
​Kiállítás archív
Projektek
Saul Gyermekei
​
Flódni
Flódni+
Közös terek
Zsinagóga anno
​Muzeomania
Publikációk 
Kutatói blog 
Évkönyv 
​
Interjúk
Katalógusok
Múzeum shop
Kapcsolat
Címek, adatok
​
Hírlevél
​Sajtó
Adományok 
Kutató regisztráció
Fotó megrendelés


About us
Mission statement 
Child Protection Policy
Supporters

Grants
​Staff
​Impressum 
Collections 
Museum database
Archives list of fonds
Digitized documents
Permanent exhibition 
Past exhibitions 
Projects
Children of Saul Memorial Program
Flódni
Flódni+
Faces, spaces, images 
Synagogue anno
​Museomania
Contact
Adress, data
​Press
Donations
Registration for research
​Photo-request

Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár / Hungarian Jewish Museum and Archives 2023
  • NYITÓLAP
  • HOME
  • LÁTOGATÁS
  • VISIT
  • KIÁLLÍTÁSOK
  • EXHIBITIONS
  • GYŰJTEMÉNYEK
  • COLLECTIONS
  • KUTATÁS
  • RESEARCH
  • TANULÁS
  • LEARN
  • PROJEKTEK