Egyértelmű a feladatunk: emberek szenvedését kell enyhíteni

A frissen avatott Kurucz Ákos rabbival beszélgettünk a menekültválságról, a világ bizonytalanságáról és az Örökkévalóba vetett hitről, arról, mennyire nehéz közelről és folyamatosan nézni az emberi szenvedést és mégis milyen fontos közel menni hozzá, arról, hogyan őrizzük meg egymásba torlódó válságok közepette a lelki békénket, és merre tartson a magyar neológia, hogy szinkronba kerüljön a világgal. 

Van, ami jobban érzékelhető az orosz-ukrán háborúból, a menekültválságból Nyíregyházán, mint Pesten?
Jobban nem, talán kicsit másként. A nyíregyházi hitközség több tagja ment saját autóval a határra, hogy segítsen az izraeli konzulnak: zsidókat vittünk biztonságos helyre és próbáltunk nekik segítő kezet nyújtani, majd a fővárosba utazásukat segítettük. Amikor egész éjszaka ingázol Nyíregyháza és a határ között, az autódban szállítod, majd eteted, altatod, ellátod az a pár tucat embert, közelről látsz síró gyerekeket és szétszakított, apa nélküli családokat, az nagyon megterhelő lelkileg. Kevés emberrel találkoztam, de velük testközelből, így jobban megviselt a krízis. Pesten a feleségem jótékonysági koncerten vesz részt, szinte éjjel nappal tolmácsol, menekülteket kísér, illetve gyűjtöttük, szállítottuk a szükséges dolgokat; noha sok embernek segítettünk, kevesebb volt a kontaktus. Itt, Nyíregyházán vagy a határon nem láttam olyan tömegeket, mint Pesten. Itt a segítségem kevesebb emberhez jutott el, de közvetlenebb volt, így több szenvedéssel szembesültem. 
Mit mond a zsidó vallási hagyomány a menekültekkel szembeni felelősségünkről és mi az, amit mi, egyes zsidók, családok, szervezetek ténylegesen tehetünk?
Egyértelmű a feladatunk: emberek szenvedését kell enyhíteni a lehető legnagyobb mértékben. Önkénteskedni kell, pénzzel segíteni, ennivalót vinni, ruhát, játékot adni, tolmácsolni, szállítani őket, néhány napra befogadni, bármit. Minél többet beikszelsz ezek közül, annál jobban teljesíted a zsidó etika egy mondatban megfogalmazható lényegét: nem az számít, hogy mit mondasz, hanem sokkal inkább az, hogy mit csinálsz. Ha megnézzük a Bibliát, láthatjuk, hogy többen elhagyták a szülőföldjüket, az otthonukat: Ábrahám, Jákov, Mózes, Ruth. Noha én a zsidó történelmet komplexebb, sokszínűbb és izgalmasabb folyamatnak látom, sokak leegyszerűsítő nézete szerint a zsidók történelme az üldöztetések történelme. A zsidók nagyon sokszor kerültek hasonló helyzetbe, mint most az ukránok, és megtapasztalták, milyen az, amikor magukra hagyják a menekülőket, elfordulnak tőlük és bezárják előttük az ajtókat. A vallás parancsa, az erkölcs előírása, a lelkiismeret szava mellett a történelmi tapasztalataink miatt is kötelességünk egyénileg és közösségi szinten is segíteni az üldözötteket.
Elfáradtunk a szorongásban két évnyi Covid-aggódás után, egy a szomszédban zajló háború küszöbén, mindenki kimerült és nincs elég mentális, pszichés tartalékunk olyan helyzetek kezelésére, amelyekben tehetetlennek érezzük magunkat. Úgy érezzük, szinte már rutinszerűen, hogy semmit és főleg senkit nem tudunk megóvni, ami és aki fontos nekünk. Hogy a világ egyre bizonytalanabb hely lesz. Van válasza minderre a judaizmusnak, van érvényes tanítása, vigasza, bölcsessége?
A világ cseppet sem lett bizonytalanabb, sőt szörnyűbb vagy gonoszabb sem, mert eddig is ugyanilyen volt, legfeljebb mi nem érzékeltük, mert nem mellettünk dúltak a háborúk. Többek között azért szukot a kedvenc ünnepem, mert az ideiglenes építményként funkcionáló sátor a világ bizonytalanságát, a stabilnak és megdönthetetlennek hitt struktúrák és mechanizmusok ideiglenességét, az egy pillanat alatt a feje tetejére állás lehetőségével „kecsegtető” életünket szimbolizálja. De ugyanennek a sátornak három oldala vesz körül bennünket, ami a Tánách, a zsidó Biblia 3 egységét (Tóra, prófétai könyvek, szent iratok) jelképezi, tehát az életünkben az Örökkávaló gondoskodása az egyetlen biztos pont. A sátor tetejét is úgy kell megépíteni, hogy több legyen az árnyék, mint a fény, azaz Isten óvó árnyékában élünk.
Hogy látod, mennyire befolyásolta a közösségi életet a Covid, a bezárkózás, sok család olyan vidékekre költözése, ahol nincsen zsidó közösség, milyen most a helyzet és mit lehet tenni?
Nálunk szerencsére nem állt elő olyan helyzet, mint nagyobb közösségekben, nem nehezült meg a hitélet, nem szűnt meg a minjen. Más vidéki városban is azt tapasztaltam, hogy kisebb közösségekben nagyobb arányban járnak imádkozni. Mint mindenhol, természetesen nálunk is mindenkit megviselt pszichésen ez a nyomasztó helyzet, és sajnos veszítettünk is a közösségünk tagjai közül.
A Szombat legutóbbi számába, amely a nőkről szól, úgymond, A valóságtól elválasztott neológia címen írtál cikket. Mire utal a merész címadás?
A cikk a nőket és a férfiakat a zsinagógában elválasztó függönyről (mehicáról) szól, a zsinagógai térben alkalmazott elválasztásra utal a cím. A cikk persze csak látszólag szól a zsinagógai tér nemek szerinti elkülönítést megvalósító belsőépítészeti megoldásairól, inkább arra keresi a választ (vagy ha nem is a választ keresi, legalább a kérdést megfogalmazza), hogy vallási szempontból milyen irányba kellene elindulnia a magyarországi zsidó közösségnek, hogy kapcsolódni tudjon a világ többi részén élő zsidó közösségek többségének trendjeihez.