JÖVÉS-MENÉS, KALAPLENGETÉS, ÁHÍTAT...

A pesti viccek – no meg a tapasztalat – azt mondják, hogy jom kipurkor még azok is elmennek zsinagógába, akik az év többi napján ezt nem teszik. Így volt ez közel nyolcvan évvel ezelőtt is, amikor a Pesti Izraelita Hitközség kénytelen volt megfogalmazni „szeretetteljes figyelmeztetését" a rakoncátlan hittestvérek számára.

Ha azt a régi tételt alkalmazzuk, hogy törvény és szabályozás általában valós problémákra születik, akkor elég komoly súrlódásokat feltételezhetünk eleink zsinagógai életében. Az 1930-as években megfogalmazott dokumentum keletkezési körülményeit úgy képzeljük, hogy a templomi elöljáróságokban helyet foglaló tekintélyes urak egyre gyakrabban morgolódhattak egyes hittestvéreik viselkedésén, akiket már az elöljáróságok által megbízott templombiztosok sem tudtak megfékezni a padra állásban, kalaplengetésben, tetszésnyilvánításban. A templomgondnokok és a biztosok is morgolódhattak, hiszen éppen tőlük várták a közös áhítat zavartalan szépségének és áhítatának biztosítását. Az elégedetlenség nyomán a PIH szertartási ügyosztálya ezért a zsinagógákban kifüggeszthető körlevélben foglalta össze a viselkedési szabályokat. A minden bizonnyal összevont szemöldökkel fogalmazott dokumentum alapján jó hangulat uralkodhatott a pesti zsinagógákban, ahol „ezer éve nem látott" ismerősök integetve, kalapjukat lengetve köszöntötték egymást, jöttek-mentek, padra álltak, cigarettáztak. Hogy mégsem lehetett olyan nagy a baj, azt szintén szövegünk árulja el, hiszen az imakönyvek papír csomagolásának zizegése csak teljes csendben lehet zavaró. A levéltárban megőrzött rendszabály jom kipurkor újra látható lesz az egyik budapesti zsinagógában (igény lenne rá???). Aki elsőként rábukkan, ünnep után jelezze a levéltár facebook oldalán.

Könnyű böjtöt, jó bepecsételtetést!