A felszabadulást követően az Országos Rabbi Egyesület úgy döntött, hogy Magyarország német megszállása napjának (1944. március 19.) évfordulóját a zsidó közösség gyásznapként tartsa meg, s a zsidó közösségek számára ez a nap legyen a holokauszt emléknapja. Az emléknapot az évezredes zsidó hagyománynak megfelelően a zsidó naptárhoz kapcsolták, s mivel 1944-ben március 19 ádár hó 24-ére esett, így ádár 24 lett ez az emléknap. Az ortodox közösségek ezt nem fogadták el, hanem egy olyan napot választottak (sziván 20.), mely már akkor is gyásznap volt az 1171-es blois-i vérvád és az 17. századi Hmelnyickij-féle kozák mészárlások emlékére. Mivel a deportálások sziván hónapban történtek, ezért a korábbi történelmi gyásznap jelentését bővítették az 1944-es pusztulásra emlékezéssel is, s e nap hagyományos, középkorig visszanyúló gyászliturgiájába emelték a holokausztban elpusztítottakra való emlékezést.

Mivel szökőévekben az első ádárban lévő ünnepeket és gyásznapokat a második ádárban szokás megtartani, ezért 1948-ban az ádár 24-iki gyásznap éppen április 4-re, Magyarország felszabadulásának országos ünnepére esett. Róth Ernő, a korszak vitathatatlan halakhikus tekintélye érvelése szerint: „nem tehettük meg, hogy a számunkra valóban felszabadulást jelentett események emlékére beiktatott szabadság ünnepén mi gyásznapot tartsunk” – ezért a gyásznap ugyanúgy, mintha szombat lett volna, egy napot csúszott, egy nappal később tartották meg.

Idén, 2015-ben az Ádár 24-i böjt és gyásznap március 15-re esett, de mivel mára az ádár 24-i gyásznap elfelejtődött a zsidó közösségben is, nem született újabb döntés ebben az ügyben. 

A velencei Ghetto Nuovo főteréről készült fényképet Munkácsi Ernő készítette az 1930-as évek elején. A kis jelekkel magyarázatot is fűzött a képhez, jelölései szerint az 'x' az 1575-ben épült Scuola Italiana, a 'xx' az 1529-ben létesített Scuola Grande Tedesca, míg a 'xxx' a hires Banco Rosso épülete. A képet sok más, Itália hajdani zsidó emlékeiről készített fényképpel együtt 1937-ben bemutatták a Magyar Zsidó Múzeum "Itália egyházművészeti emlékei" című kiállításon. A képek létét annak köszönhetjük, hogy Munkácsi Ernő, aki "civilben" a Pesti Izraelita Hitközség főügyésze volt, jogi munkássága mellett a zsidó művészettörténet lelkes amatőr kutatójaként dolgozott, és érdeklődése elsősorban az itáliai zsidók művészetének kutatására irányult. Végigkutatta az itáliai könyvtárakat, ezekről publikálta a "Miniatűrművészet Itália könyvtáraiban. Héber kódexek", a "Livornói régiségek. Antiquitates Liburnenses", a "Der Jude von Neapel" című köteteket. Munkásságának egyik elismerését jelzi, hogy a "Corpus Inscriptionum Judaicarum. Az ókori zsidóság feliratos történeti forrásai." című kötetét a Vatikán jelentette meg 1940-ben. Kutatásai során amatőr fotósként végigfényképezte az itáliai zsidó emlékeket Anconában, Ferrarában, Firenzében, Livornóban, Padovában, Rómában, Rovigoban, Sienában és Velencében.

A velencei gettót 1516-ban hozták létre, Velence Canareggio kerületének egy kis szigetén. Zsidók csak itt élhettek, ami korlátozást és egyben bizonyos fokú védelmet is jelentett számukra. A gettó területén a többféle hátterű zsidó közösségek használatára öt különböző rítusú zsinagóga működött: a német (askenáz) zsidóknak a Scuola Grande Tedesca (1529), az itáliai (Scuola Italiana), az 1492-es kiűzést követően itt letelepedett hispániai zsidóknak a Scuola Spagnola, és a keleti szefárdoknak a Scuola Levantina. Ezek mellett működött még a négy család privát zsinagógájaként alapított Scuola Canton. A zsinagógák közül a fényképen látható a német és az itáliai, valamint a velencei zsidók három jeles bankháza.

Idén purimkor ellátogatunk a velencei zsidó negyedbe a MAZSIKE kirándulássorozatának első állomásaként, aki most nem tart velünk, az megnézheti Munkácsi Ernő valamennyi archív felvételét a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár flickr oldalán itt.