|
A zsidó közösségek történetében sajnos visszatérő elem, hogy akadnak köztük olyanok, akik együttműködnek az antiszemitákkal.  A 19. század utolsó évtizedeinek egyik legmegrázóbb eseménye a tiszaeszlári vérvádper volt. 1882 április 1-én a kis nyírségi faluban eltűnt egy Solymosi Eszter nevű 14 éves cselédlány. Peszah előtti időszak volt, ezért a középkori babonás zsidógyűlöletre építő szóbeszéd felelevenítette azt a primitív hiedelmet, hogy a macesz elkészítéséhez a zsidók keresztény szűz vérét használják fel, és falubeli ortodox zsidókat gyanúsítottak a lány megölésével. A valószínűleg öngyilkos leány sértetlen teteme egyébként két és fél hónappal később a Tiszából előkerült – de addigra perbe fogták az eszlári zsidókat, és az antiszemita Bary József Nyíregyházáról kiküldött vizsgálóbíró a tizenhárom éves Scharf Mórictól fenyegetéssel kicsikart hamis vallomások alapján 15 zsidót tartóztatott le és vádolt meg rituális gyilkosság elkövetésével, illetőleg bűnrészességgel. Az ügyet Istóczy Győző és Onódy Géza parlamenti képviselők, a későbbi Országos Antiszemita Párt megalapítói zsidóellenes kampány megindítására használták fel, melynek nyomán országszerte pogromszerű zavargások törtek ki. E megmozdulásokat Tisza Kálmán kormánya kemény kézzel elfojtotta, a több mint egy évig tartó bírósági procedúrában a védelmet ellátó Eötvös Károly író, jó nevű ügyvéd bizonyítékok sorával cáfolta a hamis vádakat, s a per végül a zsidók felmentésével végződött. A perről részletesen beszámoltak a korabeli lapok, a legolvasottabb hetilap, a Vasárnapi Újság az akkoriban még viszonylag ritkaságnak számító képes beszámolóval. A vádlottak felmentése után Scharf József és családja Hollandiába költözött, Móric gyémántcsiszoló lett. Rövid visszaemlékezése 1927-ben jelent meg az Egyenlőség című lapban, s ebben leírta, hogy egész életében nyomasztotta a perben játszott szerepe, s beismerte, hogy annak idején hamis tanúvallomást tett.
Toronyi Zsuzsanna A hagada az egyiptomi kivonulásra emlékező szédereste szertartáskönyve. A történet jobb megértése érdekében gyakran illusztrált kiadásokban is megjelentetik. Ebben az esetben helyi, azaz pozsonyi hírességek képviselik a talmudi bölcseket. A történet szerint Rabbi Eliezer, Rabbi Josua, Eleazar ben Azarja, Rabbi Akiva és Rabbi Tarfon hajdanán Bné Braqban egészen hajnalig magyarázták a kivonulás történetét, s reggel tanítványaik figyelmeztették őket, hogy felkelt a nap, elérkezett a hajnali Smá mondásának ideje. A jelenet a középkor óta gyakran ábrázolt pillanata a kéziratos, majd a nyomtatott hagadáknak is. Az illusztrációk általában kortárs környezetbe helyezik a jelenetet, párhuzamba állítva a talmudi bölcseket a korszak jelentős rabbijaival.  A Singer-Schlesinger hagada az öt bölcs képében a híres pozsonyi Szófer család tagjait jelenítette meg; balról jobbra: Akiva Eger, Hatam Szófer apósa, mellette leghíresebb responzum gyűjteménye alapján Hatam Szóferként ismert pozsonyi rabbi, majd az ő fiai, Ktav Szófer és Sevet Szófer ülnek. Az árkádok alatt az elképzelt Bné Braq látszik a felkelő nap sugarai alatt. A kép a könyv megjelenésének idejében jól ismert, korábban már sokféle formában megjelent portrék és tájképek montázsa. A híres rabbik szinte ikonikussá vált képei előzőleg már megjelentek képeslapokon, újságokban, falra akasztható képeken, de akár kihímezhető változatban, textilre nyomtatva is. A háttérben a bné braqi városkép az elképzelt város, a 19. század végétől elterjedt orientalizáló Szentföld ábrázolások köszönnek vissza rajta, baloldalon Ráhel sírjának közismert képével. A hagadában megjelenő többi tizenkét képes oldal mindegyike más és más: láthatóan a nyomdában rendelkezésre álló képeket kombinálták, de éppen ezért nem alkotnak egységes vizuális világot.
A hágádát megjelentető kiadó a közép-európai zsidó kultúra szimbolikus jelensége. Pozsonyban alapították azért, hogy Schreiber Mózes Hatam Szófer című művét kiadják, majd Bécsbe költözött, és a héber könyvek egyik legjelentősebb kiadóvállalatává vált – jelentős pesti, Király utcai leányvállalattal. Az Anschluss (1938) után Tel Avivba költöztek, ahol a német „Schlesinger" nevet héberesítették, s „Sinai Publishing House"-ként működnek napjainkig. (Pészahi Hagada. A magyar szöveg Singer Leó várpalotai rabbi fordítása. Pest: Schlesinger, 1929. 64 oldal, 12 illusztrációval.) Beköszönt a lengébb öltözködés szezonja, amitől frászt kapnak az erkölcs-csőszök. A női ruhaviseletek szabályozása mindig állandó fejtörést okoz konzervatívabb körökben.  Az első világháborút követő társadalmi változások eredményeként megváltozott a nők társadalmi helyzete, melyet a korszak divatja is tükrözött. Népszerű lett a rövidebb szoknya, a fiús, rövid haj és a kényelmesebb szabásvonal. A zsidó társasági életet, családi eseményeket megörökítő fényképek tanúsága szerint a női viselet a zsidó közösségben is követte a trendeket. Az test vonalát követő, gyakran ujjatlan ruhák remekül mutattak például charlestonozás közben, de nem feleltek meg a konzervatívabb, vallásos közösségben elvárt, visszafogottságot és szemérmességet kívánó normáknak.
A Budapesti Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség 1928-ban kiadott utasításában megtiltotta a kivágott és ujjatlan ruhák viselését a zsinagógai istentiszteleteken. A keménylapos, kifüggeszthető utasítás két nyelven jelent meg, jelezve, hogy 1928-ban a pesti ortodoxia egy része még könnyebben megértette a héber betűkkel írt német nyelvet, mint a magyart. Számukra az utasítás még szigorúbb: míg a magyar szöveg az „ujjak nélküli" ruhát nem engedélyezi, addig a zsidó-német szövegben rövid ujjú ruha szerepel tilalmasként. Úgy tűnik, hogy aki nyelvében még közelebb volt a tradicionális normákhoz, attól konzervatívabb viseletet várt el a közösség. |
Categories
All
Archives
September 2023
|
RSS Feed