A zsidó közösségekben a pusztításokra, „gezérákra" is betűvel, könyvben emlékeznek.
A keresztes hadjáratok korszakától kezdve megfigyelhető, hogy a zsidó közösségeket érintő pusztítások emlékét memorbuchokban (emlékkönyvekben), az áldozatok neveinek felsorolásával őrzik meg. Ez megfelelt egyrészt a „könyv népe" hagyományainak, másrészt praktikus volt, hiszen a zsidó közösségek történetében a pusztítások során gyakran nem maradtak elföldelhető holttestek, és így látogatható, emlékművé tehető sírok sem. A halottak neveinek rendszeres zsinagógai felolvasásával és a halotti imák elmondásával pedig az áldozatokra emlékezés ritualizálódott, szakrális jelleget nyert.
Bonyhádon már a 18. században tekintélyes hitközség működött, melynek emléke a levéltár állományában lévő több kötetnyi 18-19. századi bonyhádi jegyzőkönyv. A közösség jelentős részének kiirtását követően a hazatértek 1949-re újraalapították a neológ és az ortodox hitközséget is, és a 108 tagú neológ közösség elpusztult tagjainak a nevét – a memorbuchok középkori gyakorlatát követve – emlékkönyvben rögzítették.
A kötet borítása és papírja alapján egy 19. század közepéről üresen megmaradt jegyzőkönyvet használtak fel erre a célra.

A munkaszolgálatban elhunytak névsorát bevezető lapon a héber szöveg negyedik sorában héber betűkkel, de magyarul írják a munkaszolgálat szót, mert nem találtak megfelelő kifejezést a héber nyelvben.
A szöveg alatti kép arra utal, hogy a jegyzőkönyvet készítő ismerte a koncentrációs táborok és munkaszolgálatos tömegsírok feltárása során a készített fényképeket. 

Toronyi Zsuzsanna 

A bemutatott műtárgy: 
Bonyhádi memorbuch 

A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedáká. (Amit, ha önként nem ment, akkor a közösség erővel is behajtott, hiszen nagy szükség volt rá.) A premodern korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő zsidó közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagok ellátását. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese volt: a vagyonosabbak adományokkal támogatták a szegényeket és a segítő egyleteket, a rászorultak pedig ezek segítségével kerülhettek jobb helyzetbe.

A társadalmi elismertséghez hozzátartozott az adományozás, a pénzosztó bizottság tagjának lenni pedig ugyanolyan kitüntető dolog volt, mint manapság. A jó barátság alapja a pontos elszámolás, ezért a pénzmozgásokat rendesen könyvelték, aminek ma már nem csak a levéltárosok, de társadalom és gazdaságtörténészek mellett a családkutatók is örülhetnek.

A tizennyolcadik században már létező, 1809-ben zsinagógát is építő irsai (ma: Albertirsa, Pest megye) zsidó közösségben 1823-ból maradt fenn az első adomány nyilvántartó könyv, tulajdonképpen egy nagy alakú füzet. A kötet első oldalán a pénzügyi bizottság tagjainak nevét díszes minta keretezi: a Szentély két oszlopára, Jákinra és Boázra emlékeztető oszlopokból hal-farkú, sas-csőrű, kígyószerű lények nőnek ki, melyek között kerek gránátalma motívum látható. A kötetben közel egy évtizedig vezették az adományokkal kapcsolatos feljegyzéseket, a következő kötet 1832-ben indul.

Toronyi Zsuzsanna 

A bemutatott műtárgy: 
Adomány nyilvántartó könyv