A Magyar Zsidó Múzeum Európa egyik elsőként alapított zsidó múzeumi gyűjteménye, mely története során számos megújulást megélt már. A cél mindig a régi: a korszak legmodernebb múzeumi gyakorlatának megfelelően bemutatni a zsidó kulturális örökség elemeit. Kezdetben egy Lipótvárosban bérelt nagypolgári lakásban gyűjtötték a „zsinagógai és magánrégiségeket", ahol 1915-től fogadták a látogatókat. 1929-ben a ház udvarán tárolt sírkövek miatt felmondott a háziúr, így az akkor már számottevő gyűjtemény ládákba csomagolva várta, hogy a közösség megfelelő épületet találjon, ahol a közös kulturális örökség megmentett értékeit méltó elhelyezhették. Végül 1932. december 26-án nyílt meg a Dohány utcai zsinagóga mellé épített „Kultúrpalotában" az az állandó kiállítás, mely meghatározó eleme lett a korszak zsidó kulturális életének. Itt az akkor mintegy kétezer darabból álló gyűjtemény szinte minden darabját kiállították, az első teremben a magyarországi zsidók történetére vonatkozó dokumentumokat, a másodikban a magánhagyatékokban fennmaradt régiségeket, míg a harmadik, már a zsinagóga épületében lévő teremben a zsinagógai régiségeket.
A múzeumegyesület éves közgyűlésén, az elnökségi asztal mögül készített fényképen nem csak a múzeum ügyei iránt érdeklődő közönséget, hanem a kiállítási tárgyakat is megtekinthetjük. A jobb oldali ablakokat a korszak hitközségi elitjének támogatásából készített, bibliai jeleneteket ábrázoló üvegablakok díszítették, melyek közt kis posztamenseken a „híres zsidók arcképcsarnokához" gyűjtött mellszobrok állnak. A szemközti falon díszes itáliai ketubák (házassági szerződések) függnek. A nagy álló szekrényben szédertálak és purimi óntálak láthatóak, míg a döntött tetejű üvegvitrinekben főként magánszemélyek adományaiból származó, a zsidó ünnepekkel és a közösségi életével kapcsolatos dokumentumokat tanulmányozhattak a látogatók. Az állandó kiállítás 1984-ig szinte változatlan maradt, komolyabb átépítésére 1984-ben, a magyarországi deportálások negyvenedik évfordulóján került sor. Ma is ez - az Állami Egyházügyi Hivatal tisztségviselőinek jelenlétében megnyitott – kiállítás látható. A múzeum újabb megújulás előtt áll – de a cél a régi: a korszak legmodernebb múzeumi gyakorlatának megfelelően bemutatni a zsidó kulturális örökség elemeit. A napos, meleg Közel-Keleten formába öntött zsidó vallási szabályok érvényben maradtak akkor is, amikor kalandvágyó őseink a jóval hűvösebb Európába vándoroltak. Ez nem csak azt jelenti, hogy vacogós is tud lenni a sátorban, de az ünnepi csokor részei (pálmaág, fűzfaág, mirtusz és etrog) sem teremnek mindenkinek a kertje végében. Az ünnepi csokorhoz ezért ezekben az országokban szükség volt egy nagyon fontos elemre: a közösségek közötti aktív kapcsolattartásra. A pálmaág, a mirtusz és az etrog csak a déli országokban termett, ezért számos kereskedelmi vállalkozás biztosította ezek beszerzését és eljuttatását a hidegebb vidékeken élő hittestvérek számára. Vittorio Cusin például Triesztben működött, s onnan szállította a növényeket kis és nagy tételben is Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő közösségeknek. Árjegyzékét megküldte a Pesti Izraelita Hitközségnek is, amely az iratok között fennmaradt, s mára már érdekes és elgondolkodtató történelmi forrássá vált. Ebből megtudhatjuk, hogy milyen kiterjedt kereskedelmi és kommunikációs hálózatot láthatunk minden egyes szukkoti csokor hátterében. Vittorio Cusin az etrogot Korfuról, Pargából és Jeruzsálemből, míg a pálmaágakat Alexandriából vagy Genovából szerezte be. A megrendeléseknél az ár felét előre, míg a második felét az áru átvétele után kellett fizetni. Hogy a mirtusz még friss zöld legyen az ünnepen, Cusin a kiszállításokat a ros hásáná és jom kipur közti időszakra időzítette. Üzletében mindennek tűpontosan stimmelnie kellett, hiszen áruja kimondottan szezonális volt, és egy napot sem késhetett. (A jiddisben az „eső után köpönyeg” szólást is az „etrogim nakh szükesz” fordulattal fejezik ki, jelezve, hogy mit ér az etrog, ha késve érkezik.) Vittorio Cusin a több ezer kilométert és több országot átfogó – valószínűleg nem stressz-mentes – kereskedelmi tevékenységéhez már a korszak kommunikációs újdonságát, a telegramot is használta, s ezzel is gyorsabb és pontosabb kívánt lenni, mint nagyszámú konkurensei, akiknek hasonló árjegyzékeit szintén megőrizte a levéltár. Toronyi Zsuzsanna
|
Categories
All
Archives
September 2023
|