Egy igazi emlékmű a közösség szándékai szerinti közös történelmi narratívát jeleníti meg olyan stílusban, amit a létrehozók a magukénak éreznek. A történelem során az emlékművek új jelentésrétegekkel gazdagodhatnak – vagy radikálisan mást is jelenthetnek, mint az eredeti szándékok szerint. Az első világháború zsidó áldozataira a Pesti Izraelita Hitközség a Hősök zsinagógájának megépítésével emlékezett. A Dohány utcai zsinagóga mögötti telken 1932–ben készült el az akkor hipermodern Hősök Temploma. Tervezője Vágó László, aki a korszak egyszerű, dekoratív stílusában építette fel a zsinagógát, és alakította ki a környezetét. A zsinagóga díszítésében a hatágú csillag és a héber feliratok dominálnak, melyek bibliai idézetekkel állítanak emléket a háborúban elesett hősöknek. A mellette lévő területet árkádsorral vették körül, hogy a zsidó közösségi terek nyitottak és átláthatóak legyenek. A zsinagógák között kialakuló kis park közepére keleties vízmedencét álmodtak, melyben terveik szerint az ég kékje és végtelensége tükröződhetett volna. A zsinagógáról és a kertről a tervező építész készített fényképeket, melyeket albumba rendezve adott át a hitközség akkori főtitkárának, Eppler Sándornak. A második világháború végén az épületegyüttes és a kert a budapesti gettó része lett, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze embertelen körülmények között. A gettó felszabadításakor megfagyott, éhen halt, az ostrom és a nyilasok brutalitása következtében elpusztult zsidók ezreinek holttestét találták az utcákon. Közülük több, mint kétezret itt, a kertben temettek el. A hazafias hősiesség emlékére emelt emlékmű-zsinagóga és kertje sírkertté, egy embertelen korszak mementójává vált.
Toronyi Zsuzsanna A bemutatott műtárgy: Fényképalbum Beköszöntött a 2014, a Magyarországi Holokauszt emlékév. A kormányzat tervei szerint számos emlékmű, emléknap és egyéb szimbolikus aktus segíti majd a megemlékezést – már amennyiben ez jelenti (jelentené) a valódi megemlékezést, szembenézést, mindazt, amire a társadalomnak ma szüksége van. Levéltárunkban számos „emlékmű" található – most ezekből mutatunk be egyet. A zsidó közösségekben a pusztításokra, „gezérákra" is betűvel, könyvben emlékeznek. A keresztes hadjáratok korszakától kezdve megfigyelhető, hogy a zsidó közösségeket érintő pusztítások emlékét memorbuchokban (emlékkönyvekben), az áldozatok neveinek felsorolásával őrzik meg. Ez megfelelt egyrészt a „könyv népe" hagyományainak, másrészt praktikus volt, hiszen a zsidó közösségek történetében a pusztítások során gyakran nem maradtak elföldelhető holttestek, és így látogatható, emlékművé tehető sírok sem. A halottak neveinek rendszeres zsinagógai felolvasásával és a halotti imák elmondásával pedig az áldozatokra emlékezés ritualizálódott, szakrális jelleget nyert. Bonyhádon már a 18. században tekintélyes hitközség működött, melynek emléke a levéltár állományában lévő több kötetnyi 18-19. századi bonyhádi jegyzőkönyv. A közösség jelentős részének kiirtását követően a hazatértek 1949-re újraalapították a neológ és az ortodox hitközséget is, és a 108 tagú neológ közösség elpusztult tagjainak a nevét – a memorbuchok középkori gyakorlatát követve – emlékkönyvben rögzítették. A kötet borítása és papírja alapján egy 19. század közepéről üresen megmaradt jegyzőkönyvet használtak fel erre a célra. A munkaszolgálatban elhunytak névsorát bevezető lapon a héber szöveg negyedik sorában héber betűkkel, de magyarul írják a munkaszolgálat szót, mert nem találtak megfelelő kifejezést a héber nyelvben.
A szöveg alatti kép arra utal, hogy a jegyzőkönyvet készítő ismerte a koncentrációs táborok és munkaszolgálatos tömegsírok feltárása során a készített fényképeket. Toronyi Zsuzsanna A bemutatott műtárgy: Bonyhádi memorbuch |
Categories
All
Archives
September 2023
|