Nemsokára itt a vakáció vége, a kis nebulók már nyilván várják a találkozást az osztálytársakkal, az obligát „legszebb nyár élményem" fogalmazást, és talán nem kevés kíváncsisággal az új tankönyveket is. Nem lehetett ez nagyon másképp százötven éve sem, amikor megjelent az első „hangoztató és olvasókönyv" az izraelita népiskolák számára.

A zsidó közösségekben hagyományosan az egyik legfontosabb érték a tanulás, a tudás továbbadása, az oktatás megszervezése. A különféle vallási irányzatok természetesen máshová helyezték a hangsúlyokat, így a különböző közösségekben, illetve azok iskoláiban más-más tananyag alapján folyt a jövő generációk szellemi felkészítése. Az 1861-ben megjelent magyar-német-héber olvasókönyv a legmodernebbnek számító pesti Normalschule tankönyve lett, s bevallott célja volt az akkor még főképp németül beszélő pesti zsidók körében a magyar nyelv oktatása, terjesztése. A könyv megjelenését a Pesten működő „Magyarító Egylet" támogatta.

A szakmai tapasztalatcsere nemcsak tudományosan fontos, hanem a más gyűjteményekben megőrzött dokumentumok, tárgyak ismeretében néha más szemmel, újabb perspektívából mutatják a már jól ismert dokumentumokat is. Ezen a héten Amszterdamban egy doboz betűt fényképeztünk, s erről eszünkbe jutott, hogy ugyan a laikusok a levéltárakra a macskakaparásos kéziratok tárházaként gondolnak (joggal), de a nyomtatás feltalálása ezen is sokat segített.

Misztótfalusi Kis Miklóst (1650-1702) Magyarországon az első nyomdászok egyikeként tiszteli az utókor, de nem igazán ismert szerepe a héber tipográfia és könyvkultúra területén. Kis Miklós, aki 1680 és 1689 között Amszterdamban működött, hazatérése előtt a teljes, nehezen szállítható betűkészletét eladta egy helyi nyomdásznak. A betűket akkoriban a nyomdászok még maguk készítették, s mivel Kis Miklós protestánsként héber Bibliát is nyomtatott, így szép héber betűi is voltak. Az 1695-ben megjelent, s szépsége és mívessége miatt fogalommá vált „Amszterdami Hagada" az ő betűivel készült. A zsidó tradíció írott betűkhöz fűződő hagyományai miatt a kézírás hagyománya a nyomtatás elterjedését követően is megmaradt, de a nyomtatott betűk egyenletességét, szépségét a kéziratokban is igyekeztek utánozni. Számos 18. századi kéziratos könyv címlapján olvashatjuk, hogy „amszterdami betűkkel" (otijot amszterdam) készült, ami annyit jelent, hogy a betűk olyan szépek és egyenletesek, mintha Amszterdamban, a korszak legrangosabb nyomdászati központjában nyomtatták volna őket.

Misztótfalusi Kis Miklós betűi az amszterdami hágádá közvetítésével fogalommá, a szép betű szinonimájává váltak. Misztótfalusi Kis Miklós fennmaradt betűminta-lapja a Magyar Országos Levéltárban van, a betűk egy része pedig az amszterdami zsidó múzeum állandó kiállításán.