 A képeslapok abban az időben lettek népszerűek Európában, amikor a zsidó közösségek mindennapi élménye volt a kivándorlás, otthonváltás, és az ebből fakadó otthontalanság érzése. Az országok, vagy akár földrészek között szétszakadt családok tagjai között nagy divat lett a képeslapküldés, amivel fenntarthatták a családi-baráti kapcsolatokat. Az első hivatalos levelezőlapot 1869. október 1–én készítette az Osztrák Posta, mellyel egy bécsi zsidó közgazdász–professzor, Emanuel Herman ötletét vitték át a gyakorlatba. 1870 és 1875 között az újdonság végigsöpört egész Európán, és kialakultak a helyi igényeknek megfelelő változatai. Az európai zsidó közösségeket egyszerre jellemezte az egység és a sokszínűség, ezért sokáig megmaradt az egységes piac a Monarchiában, hiszen a zsidóság alkalmai szinte ugyanolyan igényeket támasztottak Bécsben, mint Lembergben, Csernovitzban vagy Budapesten. A legfontosabb alkalom, amikor képeslapot „kellett” írni Ros Hásáná, azaz a zsidó újév volt. Az asszimilálódó európai zsidó közösségekben szinte új minhag (szokás) alakult ki, mely az újévvel kapcsolatos családi szokások közé, a tradicionális répa–ételek és a kerek barhesz fogyasztása mellé emelte a képeslapküldést. A zsidó közösségeket a tizenkilencedik században jellemző migrációs mutatók ismeretében ez érthető: szinte minden családnak voltak hozzátartozói más városokban, más országokban és más kontinensen is. A képen látható képeslapot a budapesti, Wesselényi utcai Gringlinger cég adta ki, felthetően még 1904 előtt, hiszen a Magyar Posta csak akkortól engedélyezte azt, hogy a képeslap hátoldalán a címzés mellett szöveget is lehessen írni. Ezt megelőzően a lapok egyik felét teljesen a címzés foglalta el, s az üzenetnek csak a kép mellett maradt némi hely. A Fried Sándornak, Monorra küldött képeslapon is ezt látjuk: Almási Zsiga és családja a három nyelvű jókívánságok közé szorítva kívánhatott sáná továt, azaz boldog új évet. Toronyi Zsuzsanna Bemutatott műtárgy: Újévi üdvözlőlap  A nagyméretű olajfestmény ősz szakállas, botra támaszkodó öreg zsidót ábrázol. Viselete már a festmény készítésének korában (1856) is kissé régimódi: földig érő kabátjához csizmát és háromszögletű zsidókalapot, „dreispitzhut”-ot visel. Kezében héber betűs irat: adománygyűjtő ív látható, melyen a szegényeknek gyűjtött pénzadományokat rögzíthette. Az ábrázolt öreg zsidó Jakob Auspitz óbudai talmudtanító, aki állítólag száztizenkét évet élt meg 1744 és 1856 között. A róla készült képpel kapcsolatban a helyi legenda úgy tartja, hogy életében nem engedte magát megfesteni, ezért halála után készítette el a képét az akkor éppen Óbudán tartózkodó Pichler, müncheni festő. Személyiségi jogait őrizendő, neve helyett kedves Talmud idézetét írta a képre: „Ne a kancsót nézd, hanem a tartalmát”. (Pirké Avot 4. fejezet 27.) A kép az óbudai zsidó közösség gyűjteményéből került a Magyar Zsidó Múzeumba, ahol mostanáig nem sokan láthatták, hiszen a meglehetősen rossz állapotú kép kiállításokban eddig nem szerepelt, és igazi szépsége is csak a szakavatott restaurálásnak köszönhetően tárult fel. Az óbudai öreg zsidó bácsi képe hamarosan mindenki számára ismerős lesz, hiszen szerepelni fog azon tablók egyikén, melyek a megújuló múzeum árkádsorában hívják majd fel a figyelmet a zsidó közösség gyűjteményeinek értékeire. Most, szeptember első napján a legendás óbudai tanító képével köszönjük az új tanévet!
Toronyi Zsuzsanna Bemutatott műtárgy: Jekev Auspitz portréja |
Categories
All
Archives
February 2023
|
RSS Feed