Pillanatkép egy családi albumból, 1956 Közel három évtizede léptem először a Zsidó Levéltár kutatótermébe, ahol a kezdetektől lenyűgözött a gyűjtemény gazdagsága és változatossága. Azóta az intézmény számos projektjében vettem részt, és nagy örömömre ettől az évtől állandó munkatársként nap mint nap bejárhatok ebbe a kincsesbányába. Az itt őrzött anyag folyamatosan újabb leletekkel gyarapszik. Különösen becsesek a családi hagyatékok, bennük egyebek mellett a privát fotográfiák, amelyek egyszersmind sokrétű történelmi tartalmat hordozó dokumentumok. Az első pillantásra jelentéktelennek tűnő felvételen joviális idős úr integet a kamerát tartó menyének, aki a képet meleg hangú levél kíséretében, más portrékkal együtt elküldte egy baráti családnak, amelynek fejével apósa régi és szoros kapcsolatot ápolt. Ebben az esetben azonban sem a baráti kör, sem az időpont nem hétköznapi. A levél címzettjei a holokauszt túlélőiként Amerikába vándorolt Chorin Ferenc családja, a derűs nagypapa pedig a magyar háborús katasztrófa és népirtás egyik fő felelőse, Horthy Miklós volt kormányzó. A kép a portugáliai Estorilban készült, 1956 októberében, feltehetőleg azokban a napokban, amikor Horthy a budapesti szovjetellenes felkelésről szóló hírek hatására bizakodni kezdett abban, hogy visszatérhet Magyarországra. Hazafias lelkesedésében Chorin Ferenc is osztozott, aki annak ellenére a kormányzó lelkes híve és támogatója maradt, hogy 1944-ben csak gyárbirodalma feláldozása árán tudta megmenteni családját és magát a nácik kezéből. A forradalom leverése Horthyt mélyen lesújtotta és három hónappal később meghalt. Mint arról memoárja és iratai tanúskodnak, az egykori kormányzó sohasem nézett szembe a zsidóüldözések miatti politikai felelősségével. Ennél is furcsább, hogy ezzel zsidó származású barátai sem szembesítették, legalábbis levelezésükben nem maradt ennek írásos nyoma. Ezek a privát dokumentumok elgondolkodtató adalékot jelentenek a nehezen megválaszolható kérdésekhez: milyen értékek és érdekek mentén alakult a konzervatív antiszemita kormányzó és a zsidó származású gazdasági elit tagjainak kapcsolata? Hogyan lehetséges, hogy ezt a szövetséget az egyre radikalizálódó zsidóellenes politika majd százezrek halála és a családokra leselkedő közvetlen életveszély sem tudta megingatni? A fénykép hangulata és a családi levelezés hangneme a pragmatikus, politikai megfontolásokon túlmenő szimpátiákat, akár baráti érzelmeket sejtet. A családi irategyüttes és fotógyűjtemény Chorin Ferenc nemrégiben elhunyt leánya, Strasser Rudolfné Chorin Daisy adományaként került a levéltár birtokába. Chorin Ferencről bővebben a levéltár Flódni című blogján olvashattok: http://magyarzsido.hu/index.php?option=com_exhibition... A téma irodalmi feldolgozásai közül ajánlott: Závada Pál: Hajó a ködben. Budapest, Magvető, 2020. Chorin Daisy édesapjáról írott személyes hangú életrajza és válogatott dokumentumok: Chorin Daisy – Bán D. András: Az Andrássy úttól a Park Avenue-ig. Fejezetek Chorin Ferenc életéből (1879-1964). Budapest, Osiris, 1999. Csősz László
|
Categories
All
Archives
September 2023
|