A zsidó hagyomány szerint ros hásáná, a zsidó újév napján Isten ítéletet hoz az elkövetkezendő évről, ezért a zsidó közösségekben ros hásáná alkalmából szokás jó évet kívánni egymásnak szóban, levélben, képeslapon is. Jóllehet a zsidó hagyományban ezek a „félelmetes napok", a megtérés időszaka; a többségi társadalom újévi viháncolása mégis láthatóan nyomott hagyott a zsidó szokásrendszeren is, ennek emléke az 1900 körül, Pesten kiadott vicces nyomtatvány: tízezer szerencsekívánatról szóló részvény.

A pipafüstben szelvényeket vagdosó börziáner pesti zsidók jól ismerték a részvények világát, és ez a vicces kis nyomtatvány a hivatalos iratok bikkfanyelvén, azok vízjelezett hivataloskodó látványával pontosan nekik készült. Szövege szerint ez a részvény „tiszta szívből és díjtalanul adatik. (...) A részvény tulajdonosa (...) egész életen át tartós boldogságban részesül, öröm, jólét, boldogság, vagyon, a túloldalon beragasztott szelvények alapján szolgáltatik ki minden hó elsején, amelyet bevált Izrael jóságos gondviselő Istene egyenként 5000 korona értékben. Kelt: Min Hasomájim, 566... Tisri hó 1-én."

„Min Hasomájim", azaz az égből, 566x évben, azaz valamikor 1900 után – a nyomdász gondolt arra, hogy ha marad a készleten, akkor a következő évben is értékesíthető legyen még a lapocska. A beragasztott részvények boldog hétköznapokat, jó egészséget, 2000 darab 20 koronás körmöci aranyat, örökösödés általi örömet, friss életkedvet, mazalt és bróhét (azaz szerencsét és áldást),háromemeletes házat és aranyórát lánccal kívántak – no meg a következő boldog újévet.

A ros hásánái részvény sok komoly dokumentum mellett a Magyar Zsidó Levéltár gyűjteményében van – s reméljük hatását, szerencsekívánatait valamennyien érezni fogjuk 2014-ben (5774/5775-ben) is.

A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedáká. (Amit, ha önként nem ment, akkor a közösség erővel is behajtott, hiszen nagy szükség volt rá.) A premodern korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő zsidó közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagok ellátását. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese volt: a vagyonosabbak adományokkal támogatták a szegényeket és a segítő egyleteket, a rászorultak pedig ezek segítségével kerülhettek jobb helyzetbe.

A társadalmi elismertséghez hozzátartozott az adományozás, a pénzosztó bizottság tagjának lenni pedig ugyanolyan kitüntető dolog volt, mint manapság. A jó barátság alapja a pontos elszámolás, ezért a pénzmozgásokat rendesen könyvelték, aminek ma már nem csak a levéltárosok, de társadalom és gazdaságtörténészek mellett a családkutatók is örülhetnek.

A tizennyolcadik században már létező, 1809-ben zsinagógát is építő irsai (ma: Albertirsa, Pest megye) zsidó közösségben 1823-ból maradt fenn az első adomány nyilvántartó könyv, tulajdonképpen egy nagy alakú füzet. A kötet első oldalán a pénzügyi bizottság tagjainak nevét díszes minta keretezi: a Szentély két oszlopára, Jákinra és Boázra emlékeztető oszlopokból hal-farkú, sas-csőrű, kígyószerű lények nőnek ki, melyek között kerek gránátalma motívum látható. A kötetben közel egy évtizedig vezették az adományokkal kapcsolatos feljegyzéseket, a következő kötet 1832-ben indul.

Toronyi Zsuzsanna 

A bemutatott műtárgy: 
Adomány nyilvántartó könyv 

hanuka most a legpörgősebb időszak, hanukia a köztereken, és fánkillatú az egész zsidónegyed. Régebben azért ez sem így volt. Viszont azért volt képeslap, töménytelen giccsel, imádták is a városi népek...

Hermann Junkers a 19. század végének népszerű művésze volt, aki képein Moritz Daniel Oppenheim „Képek a zsidó családi életből" című sorozatának 1865 és 1880 közötti jeleneteit festette újra, némiképp módosítva. (hm) Képein elömlik a nosztalgikus giccs, amire óriási kereslet volt a tradícióit elveszni látó városi közösségekben – ezért aztán képei roppant népszerűek lettek képeslapokon, olcsó nyomatokon is. Junkers Hanukai családi jelenetén aprólékosan megjelenítette mindazt, ami a zsidó vallási szokásokban a hanukához köthető.

A kép bal szélén látjuk a hanukai lángok meggyújtását: a két gyerek imakönyvet tartva mondja az áldást a lángokra. Az ábrázolás követi a vallási előírást, mely a csoda hirdetését írja elő, ezért az ablakba helyezett gyertyatartók. Érdekes, hogy a megszokott 8+1 ágú gyertyatartó helyett két négyágú gyertyatartót használnak, melyet különálló lángról gyújtanak meg.
A többi családtag társasjátékokat, szerencsejátékokat játszik, ami az askenáz zsidó közösségekben csak hanukakor és purimkor (esetleg karácsonykor) volt megengedett.
A középen álló asztal mellett férfiak sakkoznak, és egyikük hosszú szárú pipát szív közben. A dohányzás a korszak újdonsága volt, és megoszlott a vélemény arról, szabad-e vele élni. Volt, ahol tiltották, de a modernizálódó közösségekben ezt is az társadalmi közeledés egyik lehetséges elemének tekintették.
Az ablaknál álló asztalnál egy férfi és egy nő kártyajátékot játszik. A nők bevonása a játékba és ábrázolásuk a képeken szintén újításnak számított, hiszen a hagyományos társadalom konzervatív női szerepeiben a nők társadalmi egyenlősége még nem jelenhetett meg.
A szereplők ruházata, a szoba berendezése a biedermeier kor idealista felfogását tükrözi. A háromgenerációs család tagjai a városi életbe integrálódó zsidó polgárság ruházatát viselik. A szoba berendezésében láthatunk egy, az ima irányát jelző mizrah táblát, és ugyanakkor a polgári életritmusra és időbeosztásra utaló, a szoba berendezését meghatározó állóórát is.

A képeslapkiadó Grödel Junkers képeinek felhasználásával készített nagy példányszámban megjelenő, jó minőségű képeslapokkal a modernizálódó zsidó közösség képét a lehető legszélesebb körben közvetítette. 

Toronyi Zsuzsanna 

A bemutatott műtárgy: 
Képeslap