|
A pesti viccek – no meg a tapasztalat – azt mondják, hogy jom kipurkor még azok is elmennek zsinagógába, akik az év többi napján ezt nem teszik. Így volt ez közel nyolcvan évvel ezelőtt is, amikor a Pesti Izraelita Hitközség kénytelen volt megfogalmazni „szeretetteljes figyelmeztetését" a rakoncátlan hittestvérek számára.  Ha azt a régi tételt alkalmazzuk, hogy törvény és szabályozás általában valós problémákra születik, akkor elég komoly súrlódásokat feltételezhetünk eleink zsinagógai életében. Az 1930-as években megfogalmazott dokumentum keletkezési körülményeit úgy képzeljük, hogy a templomi elöljáróságokban helyet foglaló tekintélyes urak egyre gyakrabban morgolódhattak egyes hittestvéreik viselkedésén, akiket már az elöljáróságok által megbízott templombiztosok sem tudtak megfékezni a padra állásban, kalaplengetésben, tetszésnyilvánításban. A templomgondnokok és a biztosok is morgolódhattak, hiszen éppen tőlük várták a közös áhítat zavartalan szépségének és áhítatának biztosítását. Az elégedetlenség nyomán a PIH szertartási ügyosztálya ezért a zsinagógákban kifüggeszthető körlevélben foglalta össze a viselkedési szabályokat. A minden bizonnyal összevont szemöldökkel fogalmazott dokumentum alapján jó hangulat uralkodhatott a pesti zsinagógákban, ahol „ezer éve nem látott" ismerősök integetve, kalapjukat lengetve köszöntötték egymást, jöttek-mentek, padra álltak, cigarettáztak. Hogy mégsem lehetett olyan nagy a baj, azt szintén szövegünk árulja el, hiszen az imakönyvek papír csomagolásának zizegése csak teljes csendben lehet zavaró. A levéltárban megőrzött rendszabály jom kipurkor újra látható lesz az egyik budapesti zsinagógában (igény lenne rá???). Aki elsőként rábukkan, ünnep után jelezze a levéltár facebook oldalán.
Könnyű böjtöt, jó bepecsételtetést! Az 1950-es években Piri nénit vizsgálati fogságba helyezték, azzal a váddal, hogy a zsidó gyerekeknek héber írás-olvasást, valamint bibliai történeteket tanított. A szovjet típusú rendszer különösen ellenségesen szemlélte a zsidó nemzeti ideológiát, a cionizmust. Az iskolaév beindulását követően a zsidó újévre indulnak a Talmud Tórák is. Ma már (még?) szabadon működhetnek, de nem volt ez mindig így. Egy éppen harminc éves fényképen az ortodox zsidó óvodában Piri néni tanítja a gyerekeknek a héber betűket. Előttük az asztalon a Tel-Aviv-ban, a Sinai kiadónál megjelent Kol Jehuda héber abc és olvasókönyv fekszik. A fénykép egy olyan albumban jelent meg, melyet a már enyhülő diktatúra idején, a magyar holokauszt negyvenedik évfordulójára készítettek a magyar zsidó életről, nyilvánvalóan propagandisztikus célokkal.  A múlt heti olvasókönyv után most szépírás-mintalapokkal köszöntjük az új tanévet. Ígérjük, hogy matekkönyv nem lesz!  Mi már alig tudunk rendesen kézzel írni (csak a bankban aláírni), de kétszáz éve még ez is másképpen volt: a modernizálódó, nagyvárosi zsidó közösségben fontos volt a szép kézírás. A fejlettebb kereskedelmi kapcsolatok jóval komolyabb adminisztrációt igényeltek, de a biedermeier polgári élet is új jelenségeket hozott létre: a naplók, emlékkönyvek, egymás közötti levelezés mind megkövetelték az esztétikus, rendezett írást. A modern zsidó oktatás ezért komoly hangsúlyt fektetett ennek oktatására, amihez különféle mintalapok is megjelentek, például Pesten 1861-ben Lövényi József pesti szépírástanár kiadása. Lövényi a pesti közönség igényeit kielégítendő magyar és német szépírást is tanított, s kidolgozta az úgynevezett ütenyírást (Taktschrift), amivel a diákok vezénylésre írtak. Módszere nem terjedt el, szépírás mintalapjai azonban 1854 és 1861 között több kiadást is megértek. A héber szépírás mintalapok elkészítésében Mannheimer Frigyes pesti vallástanárral dolgozott együtt. A lapokon eleinte a különálló betűket tanítja, majd idővel egész szavakat, majd ligatúrákat és kalligrafikus elemeket is bevezet. Mintalapjainak nyelve német, rövid szavakat és utóneveket gyakoroltat, a héber betűkkel is pontosan követve a német helyesírás szabályait. A német „ö" hangok leírásához az „a" betűt jelző „alef"-re helyez el két pontot, ami a héber betűs szövegekben mindaddig ismeretlen volt. Szépen írni nem volt hiába való, hiszen nem csak jó benyomást lehetett vele tenni másokra, hanem akár megélhetési forrásul is szolgálhatott: 1848-ban a Pesten élő 3274 zsidó családfő közül 11 kereste kenyerét szépírással.
|
Categories
All
Archives
June 2020
|
RSS Feed