A képeslapok abban az időben lettek népszerűek Európában, amikor a zsidó közösségek mindennapi élménye volt a kivándorlás, otthonváltás, és az ebből fakadó otthontalanság érzése. Az országok, vagy akár földrészek között szétszakadt családok tagjai között nagy divat lett a képeslapküldés, amivel fenntarthatták a családi-baráti kapcsolatokat.

Az első hivatalos levelezőlapot 1869. október 1–én készítette az Osztrák Posta, mellyel egy bécsi zsidó közgazdász–professzor, Emanuel Herman ötletét vitték át a gyakorlatba. 1870 és 1875 között az újdonság végigsöpört egész Európán, és kialakultak a helyi igényeknek megfelelő változatai.

Az európai zsidó közösségeket egyszerre jellemezte az egység és a sokszínűség, ezért sokáig megmaradt az egységes piac a Monarchiában, hiszen a zsidóság alkalmai szinte ugyanolyan igényeket támasztottak Bécsben, mint Lembergben, Csernovitzban vagy Budapesten. A legfontosabb alkalom, amikor képeslapot „kellett” írni Ros Hásáná, azaz a zsidó újév volt. Az asszimilálódó európai zsidó közösségekben szinte új minhag (szokás) alakult ki, mely az újévvel kapcsolatos családi szokások közé, a tradicionális répa–ételek és a kerek barhesz fogyasztása mellé emelte a képeslapküldést. A zsidó közösségeket a tizenkilencedik században jellemző migrációs mutatók ismeretében ez érthető: szinte minden családnak voltak hozzátartozói más városokban, más országokban és más kontinensen is.

A képen látható képeslapot a budapesti, Wesselényi utcai Gringlinger cég adta ki, felthetően még 1904 előtt, hiszen a Magyar Posta csak akkortól engedélyezte azt, hogy a képeslap hátoldalán a címzés mellett szöveget is lehessen írni. Ezt megelőzően a lapok egyik felét teljesen a címzés foglalta el, s az üzenetnek csak a kép mellett maradt némi hely. A Fried Sándornak, Monorra küldött képeslapon is ezt látjuk: Almási Zsiga és családja a három nyelvű jókívánságok közé szorítva kívánhatott sáná továt, azaz boldog új évet. 

Toronyi Zsuzsanna 

Bemutatott műtárgy: 
Újévi üdvözlőlap

hanuka most a legpörgősebb időszak, hanukia a köztereken, és fánkillatú az egész zsidónegyed. Régebben azért ez sem így volt. Viszont azért volt képeslap, töménytelen giccsel, imádták is a városi népek...

Hermann Junkers a 19. század végének népszerű művésze volt, aki képein Moritz Daniel Oppenheim „Képek a zsidó családi életből" című sorozatának 1865 és 1880 közötti jeleneteit festette újra, némiképp módosítva. (hm) Képein elömlik a nosztalgikus giccs, amire óriási kereslet volt a tradícióit elveszni látó városi közösségekben – ezért aztán képei roppant népszerűek lettek képeslapokon, olcsó nyomatokon is. Junkers Hanukai családi jelenetén aprólékosan megjelenítette mindazt, ami a zsidó vallási szokásokban a hanukához köthető.

A kép bal szélén látjuk a hanukai lángok meggyújtását: a két gyerek imakönyvet tartva mondja az áldást a lángokra. Az ábrázolás követi a vallási előírást, mely a csoda hirdetését írja elő, ezért az ablakba helyezett gyertyatartók. Érdekes, hogy a megszokott 8+1 ágú gyertyatartó helyett két négyágú gyertyatartót használnak, melyet különálló lángról gyújtanak meg.
A többi családtag társasjátékokat, szerencsejátékokat játszik, ami az askenáz zsidó közösségekben csak hanukakor és purimkor (esetleg karácsonykor) volt megengedett.
A középen álló asztal mellett férfiak sakkoznak, és egyikük hosszú szárú pipát szív közben. A dohányzás a korszak újdonsága volt, és megoszlott a vélemény arról, szabad-e vele élni. Volt, ahol tiltották, de a modernizálódó közösségekben ezt is az társadalmi közeledés egyik lehetséges elemének tekintették.
Az ablaknál álló asztalnál egy férfi és egy nő kártyajátékot játszik. A nők bevonása a játékba és ábrázolásuk a képeken szintén újításnak számított, hiszen a hagyományos társadalom konzervatív női szerepeiben a nők társadalmi egyenlősége még nem jelenhetett meg.
A szereplők ruházata, a szoba berendezése a biedermeier kor idealista felfogását tükrözi. A háromgenerációs család tagjai a városi életbe integrálódó zsidó polgárság ruházatát viselik. A szoba berendezésében láthatunk egy, az ima irányát jelző mizrah táblát, és ugyanakkor a polgári életritmusra és időbeosztásra utaló, a szoba berendezését meghatározó állóórát is.

A képeslapkiadó Grödel Junkers képeinek felhasználásával készített nagy példányszámban megjelenő, jó minőségű képeslapokkal a modernizálódó zsidó közösség képét a lehető legszélesebb körben közvetítette. 

Toronyi Zsuzsanna 

A bemutatott műtárgy: 
Képeslap