Boldog újévet? Zsidóként erre (is) több lehetőség van, már a Misna (Ros Hasáná 1:1) is négyet ismer: Niszán hónap elsejét, Elul hónap elsejét (ros hásáná), és Svát elsejét vagy 15-ét, a fák (tulajdonképpen a mezőgazdasági ciklus) újévét. Asszimilált körökben erre bónusz a január elseje, no meg a szilveszteri dáridó. Itt most mixelünk: ros hasánái jókívánságokat mutatunk szilveszterre. A zsidó hagyomány szerint ros hásáná, a zsidó újév napján Isten ítéletet hoz az elkövetkezendő évről, ezért a zsidó közösségekben ros hásáná alkalmából szokás jó évet kívánni egymásnak szóban, levélben, képeslapon is. Jóllehet a zsidó hagyományban ezek a „félelmetes napok", a megtérés időszaka; a többségi társadalom újévi viháncolása mégis láthatóan nyomott hagyott a zsidó szokásrendszeren is, ennek emléke az 1900 körül, Pesten kiadott vicces nyomtatvány: tízezer szerencsekívánatról szóló részvény.
A pipafüstben szelvényeket vagdosó börziáner pesti zsidók jól ismerték a részvények világát, és ez a vicces kis nyomtatvány a hivatalos iratok bikkfanyelvén, azok vízjelezett hivataloskodó látványával pontosan nekik készült. Szövege szerint ez a részvény „tiszta szívből és díjtalanul adatik. (...) A részvény tulajdonosa (...) egész életen át tartós boldogságban részesül, öröm, jólét, boldogság, vagyon, a túloldalon beragasztott szelvények alapján szolgáltatik ki minden hó elsején, amelyet bevált Izrael jóságos gondviselő Istene egyenként 5000 korona értékben. Kelt: Min Hasomájim, 566... Tisri hó 1-én." „Min Hasomájim", azaz az égből, 566x évben, azaz valamikor 1900 után – a nyomdász gondolt arra, hogy ha marad a készleten, akkor a következő évben is értékesíthető legyen még a lapocska. A beragasztott részvények boldog hétköznapokat, jó egészséget, 2000 darab 20 koronás körmöci aranyat, örökösödés általi örömet, friss életkedvet, mazalt és bróhét (azaz szerencsét és áldást),háromemeletes házat és aranyórát lánccal kívántak – no meg a következő boldog újévet. A ros hásánái részvény sok komoly dokumentum mellett a Magyar Zsidó Levéltár gyűjteményében van – s reméljük hatását, szerencsekívánatait valamennyien érezni fogjuk 2014-ben (5774/5775-ben) is. |
Categories
All
Archives
September 2023
|