|
Farkas István festőművész jómódú zsidó családban született. Édesapja Wolfner József, a Singer és Wolfner könyvkiadó tulajdonosa volt. Apja halála után Farkas sikeres franciaországi éveket – kiállításokat, gyűjtőket, montparnasse-i műtermet – hátrahagyva, 1932-ben hazaköltözött, hogy átvegye a családi vállalkozást. Már évtizedekkel korábban magával ragadta a szigligeti öböl látványa: a Kamonkő oldalában végül 1936-ban építtette fel kétszintes nyaralóját. A három oldalról, patkó alakban, a hegyhát által védett táj, amely alatt mélyen fekszik a szigligeti öböl, minden odalátogatót lenyűgöz. A háború előszelében Farkas ebben a környezetben talált menedékre; több tájképen is megörökítette a világ változásairól mit sem sejtő tavat és az azt körülvevő hegyeket. Ennek a korszakának az egyik fő művét, a Balatoni emlék című képet a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár őrzi. A festmény, amelynek hátterében a Fonyódi-hegyre is ráismerhetünk, abba az összetéveszthetetlen Farkas István-i világba kalauzol bennünket, ahol az ember és a táj nem szimbiotikus egységben jelenik meg: a töredezett, élettelennek tűnő fák inkább csak szemtanúi a kísérteteknek tűnő emberi alakok semmivé válásának. Farkas István a szigligeti öböl látképébe bújtatva érzékelteti a polgári társadalom eltűnését. Ahogy az 1931-ben festett, Kertben című műve is tanúsítja, Farkas képein hiába látunk valósághű kompozíciókat, álomszerű, kietlen jelenetei egyfajta felborult világszínpaddá válnak, ahol egy logikátlan, minden észérvet nélkülöző világgal találjuk szembe magunkat, és ahol a természet, a tárgyak és az emberek lényegükben már nem különböznek egymástól. A Balatoni emlék részleteiben is ezzel a hangulatú látvánnyal találkozhatunk: a szertefoszló, szétmálló falevelek mintha a kép közepén lévő, szinte áttetsző alakok jelképei lennének. A mű mértani közepén látható arctalan, szellemszerű figura hiába került reflektorfénybe, mégsem lehet a kép főszereplője. A holokausztban később életét vesztő, nyugat-európai karriert befutott művész képein a 30-as évektől kezdve az emberi arc, maga az ember egyre inkább csupán élettelen töredéke a valóságnak – emlékképe önmagának, aki nem alakíthatja saját sorsát. Farkas Zsófia The painter István Farkas was born into a wealthy Jewish family. His father was József Wolfner, the owner of the publishing house Singer and Wolfner. After the death of his father Farkas, leaving behind successful years in France –exhibitions, collectors, a studio in Montparnasse, moved home in 1932 to take over the family business. Decades earlier, he had been captivated by the sight of the Bay of Szigliget: he finally built his two-storey holiday house on the side of Kamonkő in 1936.The landscape, protected from three sides by the ridge in the shape of a horseshoe, below which lies the bay of Szigliget, impresses all visitors.During the premonitary signs of the war, Farkas found refuge in this environment; he captured the lake that was unaware of the changes in the world, and the mountains surrounding it, on several landscapes. One of the main works of this period, Memory of the Balaton, is preserved by the Hungarian Jewish Museum and Archives. The painting, in the background of which we can recognize the Fonyód hill, guides us to the unmistakable world of István Farkas where man and landscape are not presented in symbiotic unity: the fragmented, seemingly lifeless trees are rather witnessing the destruction of ghost-like human figures. István Farkas shows the disappearance of civil society hidden in the view of the Szigliget Bay. As his 1931 painting In the Garden shows, even though we see realistic compositions in Farkas’s paintings, his dreamlike, dreary scenes become a kind of overturned world stage, where we find ourselves facing an illogical world without any reason, where nature, objects and people are no longer essentially different from each other. In the details of Memory of the Balaton, the sight also has this atmosphere: the evanescent, mouldering leaves seem to be the symbols of almost translucent figures in the centre of the picture. Even though the faceless, ghostly figure in the geometric centre of the work gets into the spotlight, it cannot be the protagonist of the picture. In the paintings of the artist, who had a career in Western-Europe and who later lost his life in the Holocaust, from the 1930s onwards, the human face, the man is just a lifeless fragment of reality, a memory of himself, who cannot shape his own destiny. Zsófia Farkas Translated by Eszter Cseh-Szilárd Beköszöntött a 2014, a Magyarországi Holokauszt emlékév. A kormányzat tervei szerint számos emlékmű, emléknap és egyéb szimbolikus aktus segíti majd a megemlékezést – már amennyiben ez jelenti (jelentené) a valódi megemlékezést, szembenézést, mindazt, amire a társadalomnak ma szüksége van. Levéltárunkban számos „emlékmű" található – most ezekből mutatunk be egyet. A zsidó közösségekben a pusztításokra, „gezérákra" is betűvel, könyvben emlékeznek. A keresztes hadjáratok korszakától kezdve megfigyelhető, hogy a zsidó közösségeket érintő pusztítások emlékét memorbuchokban (emlékkönyvekben), az áldozatok neveinek felsorolásával őrzik meg. Ez megfelelt egyrészt a „könyv népe" hagyományainak, másrészt praktikus volt, hiszen a zsidó közösségek történetében a pusztítások során gyakran nem maradtak elföldelhető holttestek, és így látogatható, emlékművé tehető sírok sem. A halottak neveinek rendszeres zsinagógai felolvasásával és a halotti imák elmondásával pedig az áldozatokra emlékezés ritualizálódott, szakrális jelleget nyert. Bonyhádon már a 18. században tekintélyes hitközség működött, melynek emléke a levéltár állományában lévő több kötetnyi 18-19. századi bonyhádi jegyzőkönyv. A közösség jelentős részének kiirtását követően a hazatértek 1949-re újraalapították a neológ és az ortodox hitközséget is, és a 108 tagú neológ közösség elpusztult tagjainak a nevét – a memorbuchok középkori gyakorlatát követve – emlékkönyvben rögzítették. A kötet borítása és papírja alapján egy 19. század közepéről üresen megmaradt jegyzőkönyvet használtak fel erre a célra.  A munkaszolgálatban elhunytak névsorát bevezető lapon a héber szöveg negyedik sorában héber betűkkel, de magyarul írják a munkaszolgálat szót, mert nem találtak megfelelő kifejezést a héber nyelvben.
A szöveg alatti kép arra utal, hogy a jegyzőkönyvet készítő ismerte a koncentrációs táborok és munkaszolgálatos tömegsírok feltárása során a készített fényképeket. Toronyi Zsuzsanna A bemutatott műtárgy: Bonyhádi memorbuch |
Categories
All
Archives
February 2023
|
RSS Feed