MELEGSZIK AZ IDŐ, FOGYNAK A RUHÁK...

Beköszönt a lengébb öltözködés szezonja, amitől frászt kapnak az erkölcs-csőszök. A női ruhaviseletek szabályozása mindig állandó fejtörést okoz konzervatívabb körökben.

Az első világháborút követő társadalmi változások eredményeként megváltozott a nők társadalmi helyzete, melyet a korszak divatja is tükrözött. Népszerű lett a rövidebb szoknya, a fiús, rövid haj és a kényelmesebb szabásvonal. A zsidó társasági életet, családi eseményeket megörökítő fényképek tanúsága szerint a női viselet a zsidó közösségben is követte a trendeket. Az test vonalát követő, gyakran ujjatlan ruhák remekül mutattak például charlestonozás közben, de nem feleltek meg a konzervatívabb, vallásos közösségben elvárt, visszafogottságot és szemérmességet kívánó normáknak.


A Budapesti Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség 1928-ban kiadott utasításában megtiltotta a kivágott és ujjatlan ruhák viselését a zsinagógai istentiszteleteken. A keménylapos, kifüggeszthető utasítás két nyelven jelent meg, jelezve, hogy 1928-ban a pesti ortodoxia egy része még könnyebben megértette a héber betűkkel írt német nyelvet, mint a magyart. Számukra az utasítás még szigorúbb: míg a magyar szöveg az „ujjak nélküli" ruhát nem engedélyezi, addig a zsidó-német szövegben rövid ujjú ruha szerepel tilalmasként. Úgy tűnik, hogy aki nyelvében még közelebb volt a tradicionális normákhoz, attól konzervatívabb viseletet várt el a közösség.